FELMENTHETŐ-E A SZABADKŐMŰVESSÉG?
Nagy Töhötöm véleménye - katolikus szemmel "Hű maradtam önmagamhoz, mindenkori elveimhez,
Rendemhez, amelyből kiváltam, az Egyházhoz,
és végül a Szabadkőművességhez is
és ezt a két utóbbi hűséget akarom összeegyeztetni." (P. Nagy Töhötöm - Varga Sándor) A Keresztény Szó 1995. februári száma ismerteti Nagy Töhötöm Jezsuiták és szabadkőművesek c. könyvét. Pontosabban: főleg a szerző személyét és a Mindszenty-kérdéshez való viszonyát - a könyv tartalmáról alig esik szó. Pedig sokkal hasznosabb lett volna ez utóbbira nagyobb hangsúlyt fektetni. Három okból is: 1.) egyrészt maga a téma kényessége és időszerűsége miatt; továbbá, 2.) hogy mindazok, akiknek nem sikerült az (épp a téma érdekessége miatt) gyorsan elkapkodott könyvet megszerezniük, bepillantást nyerhessenek tartalmába illetve, 3.) hogy akik olvasták, azok a 'szabadkőműves-kérdést' ne csak a szerző szemével nézzék és lássák.
Az alábbiakban ezen 'hiány' pótlásához szeretnék röviden hozzájárulni. Célom kettős: a könyv második felét, vagyis a szerző szabadkőművességről alkotott véleményét meglehetősen 'koncentráltan' bemutatni, majd ezt 'kritikus katolikus' szemmel is megvizsgálni.
1. Bevezetés
Amíg az 1917-es Codex kifejezetten kiközösítéssel büntette a szabadkőművességhez való tartozást (2335. kánon), addig a hatályos Egyházi Törvénykönyv csak annyit mond, hogy "Aki belép olyan társulásba, mely az egyház ellen mesterkedik, megfelelő büntetéssel büntetendő; aki pedig ilyen társulást előmozdít vagy vezet, egyházi tilalommal büntetendő" (1374. kánon). A szabadkőművesség kifejezett módon való említésének mellőzéséből többen is arra következtettek, hogy ez a kiközösítésük eltörlését is jelenti. Ezen kérdésre adott válaszában (Declar. Quaesitum est, 1983.XI.26.) a Hittani Kongregáció viszont megerősítette, hogy "perstat igitur immutata sententia negativa Ecclesia circa associationes massonicas", vagyis a kiközösítés terhe továbbra is fennáll a szabadkőműves társulatokra.
E kis jogi háttér után nézzük most meg, hogy a szerző szerint miért nincs jogi alapja ma (azaz már 1963-ban) e kiközösítésnek.
2. Mit mond a könyv?
A szerző mindig kihangsúlyozza, hogy "itt a klasszikus, angolszász szabadkőművességről beszélek" (p. 448); "minden esetben az angolszászoktól elismert páholyokra gondolok" (p. 449); "a szakadároknak számító ateista páholyok (...) az angolszász irányzatúak közösségéből ki vannak zárva" (p. 376); "ha új nagypáholy alakul, az angolok szokásos pontosságukkal megnézik, hogy a föltételek száz százalékig meg vannak-e tartva. Ha igen, elismerik őket. Ha nem, az új nagypáholy kívül marad ebből a közösségből, mintegy heretikussá, szakadárrá lesz, és csatlakozni fog a francia Gran Orienthez, vagy sehová sem" (p. 364). Tehát a szerző szerint "hogy van egy ateista csoport a szabadkőművesek között, az nem jelent semmit, mert őket az óriási nagytöbbségben lévő hívő szabadkőművesek heretikusoknak tartják és még csak nem is közlekednek velük" (p. 484).
Mi a szabadkőművesség? Nem akarok bővebb körülírást adni, mint amit a könyv nyújt (más kiadványok alapján lehetséges lenne), hanem csak a szerző által szolgáltatott mozaikkockákból képet alkotni: "Nem szándékosan és öntudatosan megalapított egyesület, melynek szabályait megvitatták, megszavazták és megfogalmazták, szükség esetén azután módosították, hanem lassú fejlődéssel természetesen kialakult egyesület. A szabadkőművességet éppen ezért pontosan meghatározni nem is nagyon lehet. Megközelítően azt mondhatjuk, hogy hosszú múlton keresztül kifejlődött szervezet, amely az emberi testvériség és haladás szolgálatában áll" (p. 354). Továbbá "egy becsületességre nevelő intézmény" (p. 387) "amely törődik azzal, hogy jobbá legyünk" (p. 451). "A szabadkőművességben óriási nagy és modern igazságok vannak fölhalmozva" (p. 420); "a szabadkőműves élet tiszta és erkölcsös" (p. 462), közöttük "egyedül a szeretet és megértés meg a bocsánat uralkodik" és egymás erényeinek építésén dolgoznak (p. 332). Egyszóval: "a szabadkőművesség csupa jóság és jótékonyság" (p. 332).
Melyek a céljai? "Ebben van összefoglalva a mi célunk: Isten, a Világegyetem Fönséges Építésze, akit buzgón imádunk ..., akinek dicsőségére szenteljük munkánkat" (p. 450). Céljuk továbbá "az erkölcsi tökéletesedésre való törekvés" (p. 452), "kialakítani bennünk a tökéletes embert", megteremteni egy jobb erkölcsi rendet (p. 451) és "terjeszteni az erény birodalmát" (p. 332); ezért "következetesen ajánlja tagjainak az erkölcsös életet" (p. 373). Fontos "az egyéni felelősség hangsúlyozása és ennek föltételeként a szabad akarat elfogadása" (p. 451). Legelső helyen "ott ragyog a szabadságért való küzdelem fogalma" (p. 409), továbbá: ideát akarnak adni az ifjúságnak (p. 451), "a világbékéért dolgoznak" (p. 452) igyekszenek "a szociális bajokat kisebbíteni, előmozdítani a műveltség terjedését" (p. 332), ezért komolyan részt vállalnak a szociális munkában: van ahol "óriási és modernül berendezett kórházakat, árvaházakat, öregek otthonait tartanak fönn" (p. 400)...
Az istenhit kérdése. A szerző nagy hangsúlyt fektet a szabadkőművesek istenhitének kiemelésére: "Az egyetemes szabadkőművesség az istenhit alapján áll. Sőt, ezt tagjaitól megköveteli" (p. 462); "a klasszikus masoneria megköveteli az istenhitet" (p. 361). A szerző még egy olyan esetről is beszámol, amikor csak azért képesek lettek volna hazaküldeni egy jelentkezőt, mert "nem világlott ki tisztán, hisz-e a személyes Istenben, vagy sem" (p. 312) hiszen "pozitív istenhit nélkül föl sem vesznek senkit maguk közé" (p. 309). "A szabadkőművesség harminchárom fokozatán végigvonul egy gondolat... : az elveszett szó keresése... itt az elveszett istenhit kereséséről van szó. Az utolsó fokon ez az elveszett szó végre diadalmasan és nyíltan megnevezve előkerül" (p. 449). "A skót szabadkőművesség hisz az egy Istenben, akit az emberek imádnak" (p. 450) "a svéd szabadkőművességben a belépés föltételei között szerepel a Jézus istenségében való hit, amely már túl is megy a klasszikus szabadkőművesség határain" (p. 449).
Felfogása a vallásról. A szabadkőművesség a legmesszemenőbben toleráns az idegen vallásokkal szemben: "az új élet a fanatizmus halálát jelenti, más szóval: az idegen vallásokkal szembeni türelmet" (p. 309-310), "a szabadkőművesek is szabadságot engednek a testvéreknek, hogy mindegyik a saját vallását gyakorolja" (p. 363), "mindenkire ráhagyja, hogy azt az Istent tisztelje, akit ő igaznak tart" (p. 370), "rendkívül fontos megjegyzés, hogy a szabadkőművesek nem közömbösök, hanem türelmesek" (p. 363).
Párhuzam a katolikus egyházzal. A szabadkőművesség továbbá nagyon közel áll a katolikus egyházhoz, sok közös és párhuzamos vonás található bennük. Istenről egészen ortodox módon szól egyik avatási szövegük: "Én vagyok, aki vagyok, az alfa és az omega - Ő aki volt, aki van, és aki lesz - Ő a Mindenható ... Atya, Ige, Szentlélek" (p. 450). A XVIII fokozat feladásában is sok a kereszténységre utaló elem: "A reménység az, amely mindig világít számunkra... vele megtaláljátok a Hitet és a Szeretetet is (...) A Hit, Remény és Szeretet tegyen titeket olyanokká, hogy az összes ember, a ti testvéreitek, csak áldani tudjanak benneteket" (p. 371). Ezen erények pedig elvezetnek magának Krisztusnak a személyéhez: "Keresik az elveszett szót ... amelyet végre itt megtalálnak és hangosan felolvassák: INRI" (p. 371), a szertartás befejezése pedig eukarisztikus lakomára emlékeztet: "Az elnök... ősi szokás szerint egyszerű szavakkal kéri Isten áldását az erősítő ételre és italra" "jelképezve ezzel, hogy mindig jobban egyek kell legyünk, és szeretnünk kell egymást" (p. 372).
Az élet három nagy eseményére - születés, házasság, halál - az egyházéhoz hasonló szertartásaik vannak (p. 371-381); ahol kifejezést nyer például a házasság fölbonthatatlansága (p. 380) vagy a lélek halhatatlanságába vetett hit (p. 381).
"A helyiségnek, ahol az összejöveteleket tartják, templom a neve" (p. 375), "van továbbá a szabadkőműves templomokban oltár is, és rajta a gyűlések alatt ott kell lennie a kinyitott Bibliának" (p. 376), "bizonyos esetekben orgonakíséret van előírva" (p. 376), "parázson elégetett tömjént is használ" (p. 377); szertartásaik egyházunk ceremóniáira és liturgiáira emlékeztetnek (p. 327-328, 377-379), gyakran ugyanazok a szimbolikus elemek fordulnak elő (víz, tűz) hasonló értelmezésben (p. 317-319), a társulat hierarchikus rendszere is hasonlít az egyház felépítéséhez (p. 328; 355-356; 455)...
Maga a szerző siet teológiai érveléssel igazolni (p. 368-385), hogy "mindezek ellenére teljesen komoly és megalapozott véleményem, hogy a szabadkőművesség nem vallás" (p. 382) "és mivel ő maga nem vallás, tagjainak szabadon engedi gyakorolni saját vallásukat" (p. 462).
Sőt mi több! A szabadkőművesség sok téren megelőzte az egyházat. ïgy miközben "a kereszténység igen sok esetben erőszakkal térített... a szabadkőművesség soha senkit még nem akart erőszakkal meghódítani a saját igazára, csak egyért küzdött: a szabad gondolkodásért" (p. 358). A szerző több oldalt szentel annak bemutatására, hogy amíg az egyház mindig a haladás, a fejlődés akadályozója, annak fékező ereje volt, addig a szabadkőművesek mindig az élvonalban jártak (p. 394; 410-419; 427). Olyan nevek kerülnek többek között felemlítésre, mint Washington, Roosevelt, Garibaldi, Kossuth, 14 Béke-Nobel díjas...
Tehát: nincs alapja a kiközösítésnek. Igaz, hogy a szabadkőművesek is ellenségesek az egyház felé, de ma már nem lehet eldönteni, hogy ki kezdte a harcot (p. 436). A különböző pápai dokumentumokat elemezve a szerző arra a következtetésre jut, hogy az utóbbi igazából mindig ismétli az előzőt és a kiközösítésre felhozott érvek elégtelenek, alaptalanok és tévesek (p. 410; 417; 428-434).
Összegezve mindent, a szabadkőművesek kiközösítésének egyedüli igazi oka a szerző szerint abban áll, hogy "az egyház az egyik legkonzervatívabb intézménye a világnak. Semmit úgy nem gondol meg ezerszer, mint valami újítást: lényegénél fogva ellensége dogmarendszere miatt a szabadgondolkozásnak. A szabadkőművesek viszont ennek a fölfogásnak a megtestesült ellentétei: a szabadság, a fejlődés és haladás hívei. Az egyház szerint elméletileg ez önmagában helyes és jó, de gyakorlatilag mégis elítélendő, mert félelmetes és veszélyes újításokat hozhat magával. Ez a kettősség az, ami miatt az egyház a szabadkőművesség elítélésénél sohasem mondhatja ki, hogy haladó szelleme miatt átkozza ki, ez ellentmondás volna a számára; viszont ki kell közösítenie, mert gyakorlatilag ellene van a merész újításoknak, ezért azután keres más okokat, mint például a titokzatosság, vallási türelem, amelyet önkényesen közömbösségnek nevez el" (p. 435). "Nem a titoktartás lett elítélve két évszázadon keresztül, hanem a gondolatszabadság" (p. 410).
A szerző szerint azonban semmi akadálya nincs az egyház ezen tévedése, a kiközösítés eltörlésének, melynek legfőbb akadályát mindössze az előítéletek és félreértések képezik "és nem belső erkölcsi elvek" (p. 455). Szerinte "ma már az egyház közös meggyőződésre jutott a szabadkőművesekkel a vallásgyakorlás és hitvallás gyakorlását illetőleg, tehát saját egykori ítéletét most önmaga ítéli el. Ilyen körülmények között a kiátkozás fönntartásának semmi értelme és erkölcsi értéke nincs" (p. 418). "A Pacem in terris enciklika a vallási türelemnek oly mértékét hirdette meg, amelybe a szabadkőművesség tökéletesen beleillik, mert egy fokkal sem megy messzebbre, mint azok a katolikus egyházközségek, amelyek közös templomot használnak más felekezetűekkel együtt. Jogilag tehát ma már nincs alapja a kiközösítésnek" (p. 462).
3. Katolikus szemmel
Két szempont aláhúzásával szeretném kezdeni:
1) a könyv megírásakor a szerző szabadkőműves (csak 3 év múlva zárják ki) tehát jogos a kérdés: véleménye mennyire objektív és mennyire 'hazabeszélés'?;
2) ami sokkal fontosabb: maga a szerző hangsúlyozza mindig, hogy csak "a klasszikus, angolszász szabadkőművességről" (p. 448), "az angolszászoktól elismert páholyok"-ról (p. 449) beszél, mert "a szakadároknak számító ateista páholyok (...) az angolszáz irányzatúak közösségéből ki vannak zárva" (p. 376). Viszont ha a szerző elismeri, hogy az Egyház attól még szent, ha minden egyes tagja nem is az, akkor miért kellene egy társulat attól vallásossá váljon, hogy az egyik irányzata, az egyik része az ill. tagjai közül egyesek annak vallják magukat? ïgy elmondhatja a saját páholyáról, vagy esetleg egyes svéd, angol páholyokról, hogy megkövetelik az istenhitet, de mi lesz a közismerten ateista francia páholyokkal és az ezek vonalát követőkkel?
És miben áll ez a megkövetelt istenhit; ki az az Isten akiben hinni kell? A szabadkőművesek szertartásainak középpontjában álló, és a Valami-nek nevezett isten fogalma kimerül a deista felfogásban: fölöttünk álló és világteremtő Isten, de aki már pihen és hagyja a világot keserű levében forogni... A kinyilatkoztatást sem fogadják el (lásd: Ritual II, 47), amely viszont a keresztény vallásoknak lényeges eleme. Továbbá: a nem egyeztethető össze a mi személyes Istenünkkel, mert egy olyan személytelen, semleges, meghatározatlan Valami-ről van szó, amelyet mindenki úgy fog fel, ahogy akar. Minden szabadkőműves annak vallja a Valami-t, ami megfelel az ő vallásos felfogásának. Úgy érzem ez már elég ok arra, hogy miért nem lehet egyidejűleg katolikus és szabadkőműves lenni, ha már az Isten-fogalom is egyenesen ellentétes.
A vallásról alkotott felfogásuk is nagyon relativisztikus: szerintük minden vallás kísérlet az isteni igazság kifejezésére, amely végeredményben elérhetetlen. A szabadkőművest csak arra a vallásra kötelezik, "amelyben minden embernek közös a véleménye", ráhagyva mindenkire az ő saját meggyőződéseit (lásd: Die Alten Pflichten von 1723, 10). Tehát igaz, amit a szerző mond, hogy a szabadkőművesség valóban "mindenkire ráhagyja, hogy azt az Istent tisztelje, akit ő igaznak tart" (p. 370), de ilyen értelemben! Ezt hivatott kifejezni a gazdag szabadkőműves szimbolika is, amelynek értelmezése az egyén képességére van bízva. Egy ilyen vallás azonban, amelyben csak az van meg, amivel mindenki egyetért, nem egyeztethető össze a keresztény meggyőződéssel.
Ebből következik, hogy a türelmesség is addig tolerancia, amíg megegyezünk ebben a közös vallásban, mert ami azon túl van az a másik személyes problémája. A türelmesség katolikus felfogásban a másik személy tiszteletét és elfogadását jelenti, viszont a szabadkőműves számára ez az ideákkal szembeni toleranciát jelenti, legyenek azok bármennyire is eltérőek és ellenkezőek. Ez pedig tolerancia címén szinkretizmushoz vezet: vagy elképzelhető olyan katolikus, aki mondjuk a hat személyű egy Istenben hisz? Vagy tisztelem például a buddhista vallásút, de nem hiszem, hogy valaki csodálkozna ellenvetésemen ha ez a személy egyidejűleg akarná ugyanazt az Istent vasárnap katolikusként és mondjuk szerdán buddhistaként imádni!
A szabadkőművesek relativizmusa épp abból ered, hogy nincs semmilyen dogmarendszerük - amit a könyv elsősorban pozitív elemként mutat be az egyházzal való összehasonlításkor (p. 435 - lásd fönt). A szabadkőművesség elutasítja a dogmákban való hitet, sőt büszke rá, hogy "valószínűleg egyedüli intézmény amely mindvégig megőrizte mindenféle dogmarendszertől való mentességét" (Lennhoff/Posner, 1300). "Nincs semmiféle dogmarendszere... a főmester esküjét leszámítva sehol sem találtam egyetlen támpontot sem, hogy itt dogmarendszerről szó lehetne. Abba az esküszövegbe is, meggyőződésem szerint véletlenül került bele az a szó, és aki megszövegezte, nem gondolt e súlyos szó következményeire" (p. 382). És ha a szabadkőműves szabad kell legyen mindenféle dogmától (Lennhoff/Posner, 524k), akkor érthető relativizmusuk is. Erre vezethető vissza az is, hogy miért tagadják azt, hogy az igazságot objektív módon meg lehetne ismerni. Ha pedig minden igazság relatív - ami alapköve a szabadkőműveseknek (Lessing, Vol. V, 100) - akkor mit kezdünk hitünk igazságaival és a dogmáinkkal?
A szerző által felsorolt sok hasonlóság szabadkőművesség és egyház között, önmagában nem elégséges ok az összeegyeztethetőségre is. Ugyanazt a Szentírást még ortodox vagy evangélikus testvéreinkkel is eltérő módon értelmezzük, nem is beszélve pl. a jehovistákról... "Ami pedig a liturgikus gyakorlatokat illeti /a szabadkőművesség/ nem tulajdonít nekik természetfölötti erőt" (p. 383), mint ahogy a vezetőik által gyakorolt papi működéshez hasonló ténykedéseknek szintén "nem tulajdonítanak természetfölötti kegyelmet közvetítő erőt" (p. 383). Így ezek egyszerű szimbólumok maradnak, melyekben csak annyi erő van, hogy "képesek az embereket összetartani" (p. 383). A természetfölötti dimenzió kizárásával viszont menthetetlenül lényegében tér el a katolikus hittől...
A szabadkőművesség által kitűzött és a könyv által felsorolt célok kétségen kívül jók: jobb erkölcsi rend megteremtése, a tökéletes ember kialakítása, becsületességre való nevelés, egyéni felelősség hangsúlyozása, szabad akarat elfogadása,... De a szerző azt nem mondja el, hogy kijelentése, miszerint "lehetséges emberi erőfeszítéssel magasabb erkölcsi nívókra följutni" (p. 451) szabadkőműves értelmezés szerint puszta emberi erőfeszítést jelent, amelyből teljesen hiányzik az isteni kegyelem! Márpedig hiába áll előttem ideálként a -e, ha nem nyújt kegyelmet nemes és magasztos erőfeszítéseimhez. Kegyelem nélkül pedig a katolikus egyházat nem tudom elképzelni, mint ahogy katolikus hivőként az örök életet és a megigazulást is csak a kegyelemmel való közreműködés által!
A könyv további célkitűzéseket is felsorol: eszmény nyújtása az ifjúságnak, a szociális bajok megszüntetése, a műveltség terjedésének előmozdítása, a világbéke megteremtése... Szintén szép és jó célok, viszont ezek is teljesen immanens síkon mozognak: a transzcendentális dimenzió teljesen hiányzik belőlük. Nem vonom kétségbe a szabadkőművesek humanitárius és erkölcsös vonását, viszont a kiközösítés szempontjából mindez másodlagos, sőt harmadlagos marad... A kiközösítés szemszögéből mindez nem érv, mint ahogy a kiközösítés azt sem jelenti, hogy soraikban nem lehetnek nagy emberek, akik nemeset, értékeset alkottak a történelem folyamán!
A pápai dokumentumok már elejétől fogva negatív hangvételének az okai többrétűek: doktrinálisak és gyakorlatiak. Igaza van a szerzőnek, ha 1963-ban hiányosnak találja egy 1738 vagy 1751-ben kiadott pápai dokumentum érveléseit. Ezt elmondhatja most, amikor jóformán minden információt maguktól a szabadkőművesektől meg lehet szerezni: folyóirataikból, általuk kiadott könyvekből, az egyházzal folytatott több párbeszéd során elhangzott érveléseikből... De abból az időből, amikor a titokzatosság még teljesen körülfonta őket, nem várhat pontos pápai meghatározást!
* * * Mindössze pár főbb pontra mutattam rá röviden, de hiszem, hogy ennyiből is kiviláglik: egy katolikus (s nem mindössze katolikusnak anyakönyvezett) hivő számára lehetetlen egyidejűleg úgy a szabadkőművességhez is tartozni, hogy közben katolikus hite kárt ne szenvedjen. Ez a kettős hovatartozás azt jelentené, hogy Istennel való kapcsolatát két különböző módon kellene megélnie, két egészen eltérő felfogás szerint. Következik tehát, hogy a katolikus egyházhoz és a szabadkőművességhez való egyidejű tartozás lehetősége kizárt, épp mivel katolikus hit és szabadkőműves felfogás nem egyeztethető össze.
A címben megfogalmazott kérdésre tehát csakis negatív választ adhatok (mintegy összegezve a felsorakoztatott tényeket és érveket): a szabadkőművesség 'nem menthető fel' vagyis a kiközösítés nem oldható fel. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne tudnám elképzelni, hogy őszinte párbeszédben közösen meghatározott feltételek mellett a kiközösítést ne lehetne a jövőben hatályon kívül helyezni. Már volt példa katolikus személyiségek és magukat nem egyházellenesnek valló páholyok vezetői közötti párbeszédre is (pl.: az 1968-1970 között négy ülésben folytatott dialógus, melyet a Lichtenauer Erklärung zárt be 1970. júl. 5-én vagy a Német Püspökkari Konferencia és a Németországi Nagypáholy megbízásából tartott hivatalos kollokviumok 1974-1980 között). A vásár viszont kettőn áll: milyen objektív alapon (avagy puszta becsületszóra) kellene egy katolikus szabadkőművesnek elhinnem, hogy ő nincs kiközösítve, mert a titokzatosságba burkolózó szabadkőművesség 'ártatlan' angolszász irányzatának tagja?
Még egy utolsó pontosítás: az egyház nem a szabadkőművességet közösíti ki, hanem azt a katolikus személyt, aki ezen társulatnak tagja lesz! Így a katolikus egyház elleni haragja is csak annak 'jogos', aki katolikusként tagja a szabadkőművességnek és így kiközösítésbe esik. S aki őszintén katolikusnak érzi magát és mégis jó szabadkőműves tud lenni, annak még csak haragudni sincs oka és joga. Talán ez alól még Nagy Töhötöm se kivétel...
* * * Felhasznált irodalom: NAGY TÖHÖTÖM, Jezsuiták és szabadkőművesek, Universum, Szeged 19902.
---
Codex Juris Canonici 1917.
Codex Iuris Canonici 1983.
S.C. PRO DOCTRINA FIDEI, Decl. Quaesitum est, 26 Nov. 1983, in: AAS 76 (1984) 300
---
APPEL R./VORGRIMLER H., Kirche und Freimaurerei im Dialog, Frankfurt 1975.
ERDŐ P., Egyházjog, Budapest 1991, p. 517-518.
LENNHOFF E./POSNER O., Internationales Freimaurer Lexicon, Wien 1975.
LESSING G. E., Duplik, 1977, Gesammelte Werke, Band V.
SUCHECKI Z., La Massoneria e le sanzioni della Chiesa (manoscritto), PUL 1994.
Bejegyzések
