A bejegyzések listája

2005. március 5., szombat

A Napraforgó páholy


Napraforgó Páholy
A Magyarországi Női Páholy
Napraforgó Páholy
(A Magyar Nagyoriens címén)
1132 Budapest
Visegrádi u. 60.
noipaholy@freemail.hu

A Napraforgó Páholy a magyarországi női páholy, a rendszerváltozást követő években, 1992-ben jött létre.

Páholyunk szimbóluma a napraforgó, mely szoláris karakterű virág, megtestesítője a női termékenységnek és életerőnek, ugyanakkor magába foglalja a világosság utáni vágyódást és a szeretetet is.

A szabadkőműves hagyományokhoz híven törekszünk a közerkölcsiség, a művelődés, a felebaráti szeretet terjesztésére, célul tűzzük ki a jótékonyság gyakorlását. Mindezek érdekében az önművelést, a személyiségünk fejlesztését. önmagunk tökéletesítését tartjuk legfőbb a feladatunknak.


Nyitottak vagyunk a szociális, társadalmi kérdések iránt, de kizárjuk körünkből a politikai és vallási kérdéseket, tiszteletben tartjuk a hazai törvényeket.

Munkáink kívülállók számára zártkörűek. de több alkalommal (férfi vagy vegyes páholyokkal együtt) ismeretterjesztő előadásokat, fórumokat, egyéb programokat is szervezünk.


Aki tagja szeretne lenni a Napraforgó Páholynak, az küldjön egy kézzel írott bemutatkozó levelet, megadva az elérhetőségét.


Ha kérdése van nyugodtan írjon címünkre, amiben tudunk. szívesen segítünk: noipaholy@freemail.hu

A szabadkőművességről továbbï információkat a www.nagyoriens.hu vagy a www. szabadkomuves.lap.hu oldalakon olvashat.
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!




Kapcsolódó hír: http://szkp3.blogspot.com/1992/05/napraforgo-neven-megalakult-az-elso.html

Kapcsolódó videó: http://szkp1.blogspot.com/2010/01/tv-m1-prizma-szabadkomuvesek.html

Feltáruló Szabadkőművesség

Feltáruló Szabadkőművesség

A Magyarországi Nagyoriens rendezvénye a Vakok Általános Iskolája Nádor termében nem sokkal 3 óra után kezdődött Báti Márk (az Alba kör, a HEL = Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája, stb. civil szervezetek prominens képviselője) nagymester bevezető előadásával a magyarországi szabadkőművességről.

Az előadó ismertetése szerint a szabadkőművesség legkorábban Erdélyben és a Felvidéken jelent meg a Magyar Királyság területén, szót ejtett a bécsi testőrírók szabadkőműves tevékenységéről és kiemelten szólt a Draskovich féle sajátosan magyar szabadkőművességről. Véleménye szerint a templomos lovagok népi emlékezete is nyomot hagyott a szervezeten. A Martinovics féle jakobinus (nem szabadkőműves!) szervezkedéssel kapcsolatban azt mondta, hogy az abban résztvevő szabadkőművesek, főként Martinovics, gyarlóságaikat vérükkel mosták le. Magyarországon az 1870-es években alakult meg az angol irányzatú Jánosrendi Nagypáholy és a francia irányzatú Nagyoriens (Andrássy, Klapka és Türr vezetésével), amelyek 1886-os egyesülése utáni időszakot tekinthetjük a magyarországi szabadkőművesség virágkorának, mintegy 100 páhollyal. A Kun Béla féle betiltást Horthy is megújította, s így egészen 1945-ig illegalitásban élt a szabadkőműves mozgalom. 1945-től néhány évig újra működött a szabadkőművesség Supka Géza és Benedek Marcell vezetésével, de az újabb betiltás ennek az újjáéledésnek véget vetett. A Párizsban 1956-ban megalakult Martinovics páholy jelentette a folyamatosságot a hazai újjászerveződésig, amikor 1989-ben a Szimbolikus Nagypáholy majd 1991-ben a Magyarországi Nagyoriens is megalakult. Jelenleg e két nagypáholyon kívül egy női és egy vegyes páholy működik Magyarországon.

A következő előadó Szigeti Lajos Sándor (a szegedi egyetem tanszékvezető professzora) volt, aki a "szabadkőműves" József Attiláról olvasta fel apokrif írását, amelyben a Pannóniából és Hunniából vándorútra induló Attila Ezotériába (Tudásországba) érkezve találkozik egy csiszolatlan kövekből épült házban Jánossal, aki megismerteti vele az Apokalipszisról készülő írását. Bibliai szövegekből és általában is az európai kultúrkörben elterjedt számos példát ismerhettünk meg a 7-es szám misztikus jelentéseiből; a 7 = 3 + 4 (a Szentháromság és a világi erények); a 7 pecsét; a hetedik pecsét feltörése Isten tervének beteljesülése; a teljesség szimbóluma; Mária hét öröme; Mária hét fájdalma; a hét főbűn stb. stb. stb. A 7-es szimbolikájával kapcsolatban a szabadkőművesség is érintett, pl. 7 mester kell új páholy alapításához és a mesterré avatásnál is hét lépést kell megtennie a felavatandónak. (Itt az előadó kissé exkuzálta magát a szabadkőműves titkok felfedése miatt, de arra hivatkozva, hogy a szeretkezést se lehet könyvből olvasva megérteni, csak átélve, felmentette magát a titoksértés vádja alól.) Végül az 50. életévét éppen betöltő testvérének, Szigeti Csabának ajánlva nagy átéléssel felolvasta József Attilának "A hetedik" című versét.

A következő előadást Yves Jacob, a Francia Nagyoriens kancellárja tartotta francia nyelven, a szinkrontolmácsolást Márton László, a Magyar Nagyoriens korábbi nagymestere vállalta és végezte imponáló módon. Yves Jacob előadásának az elején a szabadkőművesség eredetéről beszélt, elvetve azt a sok helyütt elterjedt nézetet, mely szerint a szabadkőművesség az idők mélyében, misztikus ősök által keletkezett volna. E helyett ő a profán történészek által kb. 25 éve feltárt, igazolható és minden misztikumtól mentes eredetét ismertette a szabadkőművességnek. E szerint az angol polgár- és vallásháborúk korában Newton és környezete szükségesnek tartotta a tudományok és az alkotó gondolkodás békéjének helyét megteremteni; s ezt egyrészt a Royal Society tudós társaságával, másrészt a szabadkőművesség bármely polgárnak helyet adó közösségeivel, páholyaival vélték megalkotni. Erre már csak azért is szükség volt Angliában, mert ott, a kontinenssel ellentétben nem zajlott le a reformáció, hiányzott az enciklopédisták és a reformáció szelleme. Így Newtonék a szükségből erényt kovácsolva hozták létre azt teret, amelyben a tudományos haladásról adekvát módon, megalkuvás nélkül lehetett beszélni, s ez a társadalmi haladásra is kiterjedt. Newton környezetében három skóciai szabadkőműves is volt, így alkothatták meg ezt a megújított rendszert, amelyben Istenről és a vallásról megtiltották a vitákat és minden rendű és rangú tagjai egyenlőként kezelték egymást. Az angol nagypáholy 1717-ben alakult meg, főként az arisztokrácia, papság és nemesség részvételével, Franciaországban nem sokkal később jött létre, de inkább a középrétegek, polgárok alkották a tagságát. Angliában a nagypáholy megalakulása után a lutheránus (úgy látszik nem csak Sáry doktor tájékozatlan ezen a téren...) Anderson lelkészt kérték fel az alkotmány elkészítésére. A szervezeti keretek kialakítása után gyorsan elterjedt a szervezet Európában, sőt más világrészeken is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy a minden ember egyenlőségének eszméjét itt, ebben a térben fogalmazták meg. Persze itt is lezajlott egy fejlődési folyamat, pl. a páholybeli tisztségeket régebben vásárolták, s csak később alakult ki a választás rendszere. Az 1789-es forradalomnak csak eszmei előkészítői voltak - részlegesen -, s a terror első áldozatai is - ez később többször is megismétlődött. Napóleon teremtette újjá szabadkőművességet, majd a második köztársaságban jutottak tényleges hatalomhoz. Franciaországban elmondható, hogy a szabadkőművesség történelme azonos a köztársaság történelmével. 1849-ben születik meg hármas jelszavuk, a szabadság, egyenlőség, testvériség. 1905-ben sikerül megvalósítani régi célkitűzésüket, az állam és az egyházak törvényi elválasztását. 1939-től a barbárság idejét a szavadkőművesség is megsínylette, még a zsidótörvényeket megelőzően hoztak rendeleteket a szabadkőművesek ellen. 1945-ben a jelentősen lecsökkent létszámmal éledt újra a franciaországi szabadkőművesség, míg Németországban gyakorlatilag a nulláról kellett újrakezdeniük a működésüket. Hasonló újjászületésnek lehettek részesei 1989-ben a kelet-európai országok; Bulgária, Magyarország, Románia és más országok is engedélyezték a szabadkőművességet, mely engedélyezés mintegy az igazi demokrácia fokmérője lett. S hogy mit csinálnak immár 300 éve? Dolgoznak az egyéni és a társadalmi fejlődésen, a páholymunka elsősorban a kétségekről szól és az egymás iránti tiszteletről. Az újonnan felvetteknek az első évben nem szabad megszólalniuk, ez a hallgatás a mások meghallgatását tanítja meg az inasév folyamán. Elutasítják a dogmatizmust és a relativizmust, az igazság könyvének még nincs vége, a hiányzó lapokat magunknak kell megírni. A szabadkőművesség nem párt, nem idealista egyesület, nem szekta és nem vallás.

Yves Jacob nagyívű előadása után Kossuth Lajos 3/4 órás felvételi beszédéből hallhattunk részleteket. [Azóta kiderült, hogy nem felvételi beszéd, hanem jelentkezési kérvény volt a szöveg.] A Cincinattiban, felvételekor elmondott beszéd bevezetésekor megtudhattuk, hogy Kossuth már itthon is be akart lépni a szabadkőművességbe, de nem tartotta a maga számára elfogadhatónak, hogy róla elnevezett páholynak legyen tagja.

A (lerövidített) Kossuth beszéd elhangzása után kérdéseket lehetett feltenni. A mindig nehezen elhangzó első (másodiknak nevezett) kérdés a szabadkőművesség jelenlegi helyzetét firtatta. A francia vendég elmondotta, hogy hazájában a 130 ezer szabadkőműves közül 45 ezer a liberális Nagyoriensben, kb. feleannyian a dogmatikus (angol orientációjú) irányzat keretében, a maradék pedig vegyes és női páholyokban dolgozik. Európa egészében a 600 ezer szabadkőműves fele liberális, másik fele pedig dogmatikus. A második kérdés a modern filozófia képviselőinek hatását tudakolta a szabadkőművességre. Az alapvetően negatív válasz ellenére elképzelhetőnek tartott az előadó némi kölcsönhatást. A következő hozzászóló rákérdezett az előadó által gyakran használt dogmatikus jelző pontos értelmére. A válasz ezt az istenhit megkövetelésében, a lélek halhatatlansága dogmájának elismerésében (itt a jelen levő történész, Berényi Zsuzsa tagadólag rázta a fejét) és nők szabadkőművességből való kizárásában látta. Felmerült a templomos lovagrenddel kapcsolatosan az a kérdés is, hogy mennyiben tekinthető a szabadkőművesség egyik ősének. A válasz szerint csak egyes tradíciók átvételéről lehet szó. A következő kérdező a világszerte elterjedt jótékonysági intézmények (Lions club, Rotary club) és szabadkőművesség kapcsolatára kérdezett rá. Yves Jacob szerint semmi intézményes kapcsolat nincs, de tagjaik ezeknek a szervezeteknek is tagjai lehetnek, már csak azért is, mert a Rotaryt szabadkőműves alapította meg. Az utolsó kérdés a katolikus egyház és a szabadkőművesség ellentétének okára vonatkozott. A válasz visszanyúlt a kézműves (pl. kőműves) korporációk elleni korai egyházi fellépésekre (a különböző szakmai besorolások titkos jelekkel, szavakkal való kódolása miatt), s ehhez hasonlóan a szabadkőművesek titkait is sérelmezve pápai bullákat adtak ki ellenük. Az előadó hangsúlyozta, hogy a szabadkőművesség semmilyen okot nem adott a támadásokra, különböző korokban és országokban számos pap dolgozott a páholyokban.

Itt abba kellett hagyni a kérdezést, mert az erre előirányzott idő jócskán lejárt; a Nádor teremben aznap még egy orgonakoncert is következett. Az est lezárásaként aprósüteményekkel és üdítőkkel kínálták a résztvevőket, akik laza csoportokban folytatták az eszmecserét.

A program elején mintegy 50 résztvevő volt jelen, ez a szám a később érkezőkkel majdnem megduplázódott. A hallgatóság mintegy 3/4-e volt férfi, 1/4-e nő. A Nagyoriens "Trianon és a Szabadkőművesség (dokumentumok, tanulmányok)" című kiadványát 1000 forintokért meg lehetett vásárolni, a Napraforgó nevű női páholy ismertető lapját ingyenesen lehetett elvinni.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=42485012&t=9027376

Kapcsolat: Szabadkőművességgel kapcsolatos programok adatai: Feltáruló Szabadkőművesség

2005. február 5., szombat

Világosság - beszámoló Magyarországi Symbolikus Nagypáholy rendezvényéről

A "VILÁGOSSÁG" címmel megrendezett szabadkőműves programot az Óbudai Társaskör igazgatónője nyitotta meg, szívélyesen üdvözölte a megjelenteket és reményét fejezte ki, hogy későbbiekben is házigazdája lehet hasonló eseményeknek.

A műsor Kazinczy és Voltaire írásaival kezdődött, majd egy Bach zongoramű után Kossuth Cincinattiban, felavatásakor elmondott beszédéből hangzottak el részletek. Kipling egy versét követően két Mozart művet hallhattunk, majd Heltai Jenő költeményével végződött a szabadkőműves szerzők műveiből összeállított program.

Ezt követően Jászberényi József tartott előadást a magyar szabadkőművesség történetéről, a hangsúlyt a szabadkőművesség 90 %-ának filantróp és evolutív tevékenységére helyezve, szemben a maradék 10 % baloldali politikai pártokhoz kötődő revolutív elképzeléseivel. A jótékonyságot és a társadalmi bajok orvoslásának célját magukévá tevő páholyok a rászorultak részére nyújtott intézményes segítség elsődlegessége mellett egyénileg is támogatták a szabadkőművesek özvegyeit és árváit. A számos alapítvány és egyesület munkáját felsorakoztató előadás e részét kéziratból olvasta fel a szerző, így arra következtethetünk, hogy Jászberényi az eddigi két magas tudományos színvonalat képviselő kötete után újabb szabadkőművességgel foglalkozó könyvet fog megjelentetni. Az előadó felolvasásában idézett a jelen lévő Berényi Zsuzsa szabadkőművességről szóló tanulmányaiból is.

Az érdekes előadást követően Ort János nagymester állt az érdeklődők rendelkezésére és válaszolta meg az elhangzó kérdéseket. Az első kérdés az angol és a francia irányzatú szabadkőművesség viszonyát firtatta. A válaszban Ort nagymester reményét fejezte ki a megosztottság megszüntethetőségével kapcsolatban, kijelentette, hogy annak ellenére, hogy rituális közös munkán nem vehetnek részt, szabadkőművesnek tekintik a másik irányzat tagjait. Emlékeztetett arra, hogy az 1896-os egyesülést is 10 éves tárgyalássorozat előzte meg. A további kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Magyarországon mintegy 500 angol irányzatú szabadkőműves dolgozik, míg a világon összesen mintegy 4 millió. A Nagypáholy jelenlegi filantróp tevékenységével kapcsolatban felsorolta azokat az alapítványokat, amelyeken keresztül támogatják a vakok, gyengénlátók, mozgássérültek és más rászorultak életminőségének javítását. Kiemelte a Nagypáholy széleskörű nemzetközi elismertségét, konkrétan megemlítette a két hónap múlva megalakuló ukrán nagypáholy létrehozásához nyújtott magyar segítséget.

A kérdések elfogytával az est is véget ért, az ismerősök laza csoportokba tömörülve kötetlen beszélgetéseket folytattak miközben lassanként hazafelé indultak.



Kapcsolódó programok: http://szkp1.blogspot.com/2005/02/vilagossag-szabadkomuvesek.html

2004. november 11., csütörtök

Egy könyvnek látszó tárgy

Wilmshurst, W.L.: A szabadkőművesség filozófiája

http://szkp2.blogspot.com/2005/06/wilmhurst-w-l-szabadkomuvesseg.html

Megjelent "magyar fordításban" az 1967-ben született Wilmshurst, W. L. (Walter Leslie) először 1922-ben, majd újra és újra (több mint 10 kiadásban és reprintként) megjelent híres műve, a Meaning of Masonry. Manapság reneszánszát éli, 1980-ban és 1985-ben az 5. kiadás reprintje, 1999-ben az eredeti első kiadás reprintje jelent meg. Elkészült eBook verziója is, Adobe reader és Microsoft Reader formátumokban.

Hozzáférhető hálózaton keresztül a Pietre-Stones Review of Freemasonry szabadkőműves online magazin cikkeként is.

A Hermit Kiadó publikálta mű a fordító keresztségében "A szabadkőművesség filozófiája" címet kapta.

Kinézetre könyvnek látszik, de ha valaki beleolvas, akkor hidegrázás és különféle görcsök kerülgethetik az érzékenyebb idegrendszerűeket, de az erősebb lelki alkatúak is megsínylik, ha felkészületlenül vetemednek erre - az igazi könyveknél nem feltétlenül egészségkárosítő - cselekedetre.

Kérem, vegyen mindenki mély levegőt, relaxáljon néhány percig, s csak utána olvassa el a most következőket, a könyv Ladányi Krisztína által jegyzett fordításának első bekezdését:

"Bevezetés

A Szabadkőműves Rend pozíciója és lehetősségei

Az összegyűjtött feljegyzések kizárólag a Szabadkőműves Rend tagjai­nak íródtak, akik az Angol Egyesült Főszabadkőműves Páholy név alatt szerveződtek. Továbbá, melyeket a testvériség és a jóság legjobb lelkületé­vel ajánlottak fel és azzal a kívánsággal, hogy a rend visszakapjon egy kevés pénzt abból a profitból, amit a szerző tagságáért kapott, ami több mint har­minckét évig tartott. Ezek a feljegyzések olyan látószögben íródtak, mely elősegíti a szabadkőművesség mélyebb megértését; hogy biztosítsa annak magyarázatát, amit azok igényelnek, akik állandóan hallanak róla, és min­den másnál szükségesebbé válik számukra az a látószög, hogy növelje ezt a példa nélküli érdeklődést, a rend és annak tagsága iránt napjainkban."

Csak, hogy lássuk a forrást is, amiből a fentiek keletkeztek:

"Introduction
THE POSITION AND POSSIBILITIES OF THE MASONIC ORDER

The papers here collected are written solely for members of the Masonic Order, constituted under the United Grand Lodge of England. To all such they are offered in the best spirit of fraternity and goodwill and with the wish to render to the Order some small return for the profit the author has received from his association with it extending over thirtytwo years. They have been written with a view to promoting the deeper understanding of the meaning of Masonry; to providing the explanation of it that one constantly hears called for and that becomes all the more necessary in view of the unprecedented increase of interest in, and membership of, the Order at the present day."

Ilyet ember szerintem nem képes produkálni! Valószínűleg egy fordítóprogramot ráeresztettek az angol eredeti szövegre, s ami kijött belőle, azt változtatás nélkül kinyomtatták.

[Eredetileg: http://forum.index.hu/EditArticle/ReplayEditArticle?a=39638784&t=9027376
és http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=39504874&t=9027376 ]

2004. augusztus 9., hétfő

Egy kissé annotált bibliográfia a szabadkőművesség tanulmányozásához

Egy kissé annotált bibliográfia a szabadkőművesség tanulmányozásához


Bajomi Lázár Endre: T.T.T. Titkos Társaságok Története, Budapest, Minerva, 1969

A hallgatás évtizedei utáni egyik első ismertetése a szabadkőművességnek (más társaságokkal egyetemben), alapjaiban helytálló, bár sok tévedést is tartalmaz.


Nagy Zsuzsa, L.: Szabadkőművesek, Budapest, Akadémiai Kiadó. 1988
Nagy Zsuzsa, L.: Szabadkőművesség a XX. században, Budapest, Kossuth 1977

Ez két alapmű magyar nyelven, bár a rituálék tekintetében találhatók benne tévedések.


Pálóczi Horváth Ádám: Felfedezett titok, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988

Klasszikus szabadkőműves "román", kissé naív, de nagyon jól sikerült pszichológiailag leírni hősét.


Sumonyi Zoltán: Újrafelfedett titok, a magyarországi szabadkőművesekről, Talentum Kiadó, é. n.

Nagyon jó összefoglaló, olvasmányos, viszont nem hivatkozza le olyan precízen a forrásait mint L. Nagy Zsuzsa. (Nem csoda, hiszen vele ellentétben Sumonyi nem történész professzor.)


Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek, Universum Kiadó, 1990

Remek írás, egy fantasztikus életút tapasztalataival. Különösen érdekes az utószó Péter László tollából, aki a könyv megírása után történteket is tudomásunkra hozza.


Ridley, Jasper: A szabadkőművesek, [Debrecen] Gold Book [2003]

Érdekes szabadkőműves életutak jó tollal megírva, kellőképpen tudományos.


Kiszely Gábor: A szabadkőművesség, história, titkok, szertartások, Budapest Korona 1999
Kiszely Gábor: A leleplezett szabadkőművesség, Korona Kiadó , 2000

Tényanyagát tekintve korrekt, viszont tele van sandaságokkal.


Berényi Zsuzsanna Ágnes: A szabadkőművesség kézikönyve, Heraldika , 2001
Berényi Zsuzsanna Ágnes: Kossuth lajos és a szabadkőművesek, Argumentum, 2002
Berényi Zsuzsanna Ágnes: Iratok a magyarországi szabadkőművesség történetéhez 1918-1950, Budapest, 2001
Berényi Zsuzsanna Ágnes: A nagymester (Benedek Marcell), szerzoi, 1997
Berényi Zsuzsanna Ágnes: Szeged szürke eminenciása, Heraldika kiadó 2003

Berényi Zsuzsa elkötelezett híve a szabadkőművesség vizsgálatának, a kiadók érdeklődésének hiányában gyakran szerzői kiadásban jelenteti meg kutatásainak eredményét, publikál eredeti iratokat. Sajnos több helyen is előfordult, hogy rosszul elolvasott adatokat ad közre.


Christopher Knight - Robert Lomas: A Hiram-Kulcs, Gold Book, 2000
Christopher Knight - Robert Lomas: A második messiás, Gold Book, 1999
Christopher Knight - Robert Lomas: A múlt üzenete, Gold Book, 2000
Christopher Knight - Robert Lomas: Hiram könyve, Gold Book, 2003

Misztikával kevert áltudományos művek - viszont kiindulási anyagaik érdekesek.


Wirth, Oswald: A szabadkőművesség okkult szimbólumai, Édesvíz Kiadó, 1998

Misztika, részben racionálisan elemezve.


Péter Róbert: Szabadkőművesség és természetes vallás, Valóság - 1999. 9. szám, 18-35. old.


Szabadkőműves gondolatok, szerk.: Márton László, Bp. Bevárosi kvk. 1993,1994,1998
Trianon és a Szabadkőművesség (dokumentumok, tanulmányok)

A Nagyoriens kiadványai, szabadkőműves cikkek, érdekesek.



Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon, Akadémiai Kiadó, 1993

Fantasztikusan gazdag anyag, kézikönyv.


Dr. Balassa József: A szabadkőművesség története, Béta Irodalmi Intézet , é. n., majd napjainkban újra megjelent

Az egyik szabadkőműves káté fejezeteként íródott meg eredetileg, aztán szerzője önállóan is megjelentette.


Magyarországi Symbolikus Nagypáholy: Szertartáskönyv, 1912
A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy alkotmánya, Budapest, Otthon-Nyomda, 1947
Szabadkőműves káték I. II. III. fok, Balassa József ill. Kőhegyi Lajos munkái

Csak olyanoknak ajánlható előzetes elolvasásuk, akik nem tervezik a szabadkőműves szövetségbe való belépésüket.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=37790063&t=9027376

2004. július 22., csütörtök

Ridley, Jasper: A szabadkőművesek


Azt mondható róla röviden:
Jó könyv.
Én hosszabban úgy mondanám: Elég jó könyv.
Még hosszabban: Elég jó könyv, de vannak benne hibák.
Amúgy a mű fő célkitűzése szerintem az volt, hogy rengeteg konkrét példán keresztül bebizonyítsa az összeesküvéselméletek alaptézisének tarthatatlanságát, t.i., hogy a szabadkőművesek mindig és mindenkor összetartanak és ők határozzák meg a történelem folyását.
Erre nézve számos adatot hoz fel, hogy a nagy történelmi események során a barrikádok, de akár csak az elvi álláspontok szintjén is mindkét (vagy több) oldalon is megtalálhatók voltak a szabadkőművesek. Igazolja ezt a nagy francia forradalom, az amerikai polgárháború, a dél-amerikai függetlenségi harcok stb. stb. esetében.
Erre a célra utal a könyv címe is: „Szabadkőművesek”. Tehát nem a szabadkőművességgel mint szervezettel, eszmékkel, rituálékkal stb., hanem az egyes híres, vagy kevésbé híres, de érdekes életű szabadkőművesekkel foglalkozik, gyakran anekdotikus stílusban. Úgy tűnik, általában jó forrásokból dolgozott, sajnos épp a magyar viszonyokat kevéssé ismerte, így csúszhatott be az a sommás megállapítása, hogy Kossuth is szabadkőműves volt a 48-as forradalom idején. (Tudjuk ugyebár, hogy bár rokonszenvezett a szabadkőműves eszmékkel, mégis csak a szabadságharc bukása után, amerikai útja során lépett be, támogatást remélve a szabadkőművességtől.) Másik durva hiba (számunkra) Hadik grófnő (nő létére szabályosan felavatták szabadkőművesnek) nevét Hadig-ra torzítani, s az eset pontos körülményeiben tévedni. (Az eset után feloszlatták a vétkes páholyt, s a felvételt elfogadó nagymestert is elmozdították pozíciójából az angol nagypáholy nyomására.)
Jellemző, hogy UV pót-on kívül Benedek Szabolcs is „Szabadkőművesség”-nek értelmezte a mű címét, s hiányolta „… mi fán is terem a szabadkőművesség.”, „… homályben marad, mi a szabadkőművesség célja és hivatása.” (Benedek Szabolcs: Míg a lúdból liga lesz, Kelet, 2003/1-2, 131-133 p.)
Erre a szerző nem vállalkozott, tehát botorság tőle ezeket számon kérni. (A borító és a fülszöveg bombasztikus stílusa valószínűleg a magyar kiadás marketing eszköze csupán.)
Benedek Szabolcscsal ellentétben én kifejezetten üdítőnek (tudományosan megalapozottabnak) tartom a szabadkőművesség kialakulásával kapcsolatos rövid fejezetet, amelyben Ridley elvet minden ezoterikus, rózsakeresztes és templomos eredetlegendát, s a szárazabb, de valószínűbb történetet, kőművescéhektől, sőt – horribile dictu – egyes, a szakszervezeti mozgalom előzményeiként számon tartott szervezetektől származtatja a szabadkőművességet.
Erre mutat Ridley szerint maga a név is, hiszen megalapozottnak látszik a
freemason = freestone + stonemason
eredeztetés, amely a puhább, díszítésekre alkalmasabb, könnyebben és szebben megmunkálható freestone kőfajtával dolgozó, műveltebb, magasabb egyházi és világi körökben (megrendelők) mozgó kőműves mesterekre utal.
Egészében véve végül is egy jó stílusban megírt, szórakoztató de tudományosan korrekt műről van szó, amelynek egyes részeinél sajnos a lektorok néha elbóbiskoltak, ami azonban nem érinti azt a legfőbb erényét, hogy megcáfolja az összeesküvéselméletek alaptézisét, a szabadkőművesek világfelforgató együttműködésének teóriáját.

Kapcsolódó könyv: http://szkp2.blogspot.com/2005/06/ridley-jasper-szabadkomuvesek.html

2003. május 27., kedd

Kulcs "A Hiram Abif kulcs"-hoz

Előző írásom (A Hiram Abif kulcs) természetesen paródia, travesztia, stb. volt, igyekeztem minél több asszociációt belegyömöszölni: új eddig nem ismert leletek, iratok; sajtó alatt levő munkákra hivatkozás; szenzációhajhász blőd könyvekre emékeztető cím használata (Knight-Lomas); deheroizálás; az események más, a szokásossal ellentétes nézőpontból való bemutatása; túlzások; a magyar Tanácsköztársaság; John Reed 10 nap könyve a NOSzF-ról; a skót rítus és a Királyi Boltív összekutyulása; a "nyílt kulcsú" rejtjelezés, ami valóban a legerősebb ma ismert titkosítási módszer; gyenge, vagy nem létező kapcsolatok érvként használata; a sanyarú gyerekkor, mint mentőkörülmény; a Lúdas Matyira utalások; blaszfémia: Salamon templomának oszlopait nevesítve szerepeltetni, pláne Hiram Abif gyilkosairól elnevezve; a Patyomkin páncélos; a legénytitok: "és ismerem a G-betűt"; Hiram Abif valójában kiadta a mesterszót; a betűzgetős azonosítás, Woody Allen; bölcs Salamon valójában kegyetlen zsarnok. (Piros pont annak, aki ezt mind megtalálta!)

Az egész írás mindazonáltal csak mellékterméke volt annak a felismerésemnek -lehet, hogy ez szegénységi bizonyítvány rólam, mármint, hogy csak most jöttem rá - hogy a szabadkőművesség eddigi elképzeléseimmel ellentétben, egyáltalán nem rebellis, forradalmi, hanem inkább tradicionális, hierarchikus elveket vall, szakrális elveken alapulna az a bizonyos második Salamon templom, a világ. Tévedésemre talán magyarázatot ad, hogy ha a szabadkőművesség támadóit és azok évrendszereit szemügyre vesszük, akkor annak primitívsége alapján csak rokonszenvesnek találhatjuk az általuk támadott szabadkőművességet. Ugye, amit a haladás ellenségei, az ortodoxia, az ordas eszmék képviselői támadnak, az csak pozitív lehet.
Sajnos azóta rá kellett jönnöm, hogy a szabadkőművesség is retrográd, múltba révedően egy soha nem létezett, fiktív aranykor feltételezésével alakította ki eszmerendszerét, s ha tételes dogmatikája nincs is, mintegy keretként szolgálhat minden vallás mellett. (Katekizmusa egyébként van, lásd az inas, legény és mester kátékat.) Ha a katolikus egyház nem támadta volna oly vehemensen, szerintem vidáman együttműködhettek volna. (Ahogy pl. Svédországban az ottani államegyházzal szinte szimbiózisban működik.)

A szabadkőművesség a fennálló rendbe való beilleszkedést támogatja, szerintem egyáltalán nem képmutatóak azok az esküvések, amelyekkel az államnak, a királynak (vagy anno Napoleonnak), a hatalomnak alávetik magukat. Eszménye a tudáson, erkölcsi fejlettségen alapuló hierarchia (akár Morus-nál), ezt fejezi ki az alapul szolgáló hármas, de a magasabb fokrendszer is. Alapvetően elvetik a lázadást, ennek kvintesszenciája a Hiram Abif történet, s hogy a jó szabadkőművesnek tulajdonképpen konformistának kell lennie, azt az itthon mára már általában elhagyott rituálé részlet igazolja, ami a Balassa féle kátékban még szerepel: az "Elégedett vagy-e a béreddel?" kérdésre IGEN-nel kell felelni.

Ennek a gondolkodásmódnak a parafrázisaként fordítottam meg 180 fokkal az események nézőpontját a Hiram Abif történetben, próbáltam meg az absztrakt gonoszság és irigység helyett a lázadás hátterét "rekonstruálva" megértően viszonyulni a rebellisekhez. Azt hiszem, ennek is hozzá kell tartoznia a tolerancia gyakorlásához.

Természetesen a szabadkőművesség ennél sokkal szélesebb spektrumot ölel fel: a munka tisztelete, az egyéni fejlődésre alapozott társadalomjavítás elve, a szabadság, egyenlőség, testvériség képviselete és néha a gyakorlatba való átültetésben részvétel. Ráadásul a kiemelkedő szabadkőművesek saját képükre is formálják a mozgalmat, az egyes emberek és páholyok néha el tudnak szakadni ezektől a tradicionalista alapoktól.
Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=30396286&t=9027376



Előzmény: A Hiram Abif kulcs - http://aprofan.blogspot.com/2003/05/hiram-abif-kulcs.html

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum