Szigeti Csaba a szabadkőművességről, mint közösségről

Egy demokrácia vita kapcsán előkerült a szabadkőművesség:

a virtuális és a valóságos
Szigeti Csaba, 2007. március 17. 14:16

Kedves Juli,kedves Barbie, no és Zebulon!

Igen örülta szívem, ahogyan túl-, és ahogyan alulértékeltétek a szabadkőművességet. Nos, ami e közösséget illeti, valóban nem mindennapi közösség. Ami egyéb kicsi vagy nagyközösségtől elválasztja, az a belépésmódja: e közösség iniciatikus, vagyis beavatással leszünk a tagjai. Mindig egy adott páholyba lépünk be, egy mikroközösségbe. De ezen keresztül egy makroközösségbe is. Pl. nem ismerek egyetlen kanadai sz.kőművest sem, de közösségiséget érzek vele. A pragmatikus közösségem egy páholy, de rajta keresztül egy virtuális nagy közösség tagja vagyok. Vannak virtuális közösségek: ilyen a "nép",a "nemzet", "a főváros lakossága". Ezekben a virtuális közösségekben az össze- (és nem az oda-!) tartozás tudata munkál, képzetes (imaginárius) egységek ezek, de amennyiben a tudati valóságos, úgy ezek is valóságosságra tehetnek szert.
Igen, a sz.kőművességnek vannak általános célképzetei: ezek tényleg általánosak, tehát nem olyasmik,hogy vezesség be a 6 órás munkaidőt. Zárt társaság, aféle társadalmi laboratórium. Amikor jön valaki közénk, jó,ha ketten-hárman ismerik. Mondjuk, nekem első látásra igen ellenszenves. De testvéremnek k e l l tekintenem őt - elvszerűen - és, tetszik, nem tetszik, meg kell tanulnom együtt dolgozni vele.
Van ám a fogadott testvér intézménye! Hogy elitisták lennénk. Amennyiben a Magyar Tengeralattjáró Dolgozók Egyesülete - itt most a nagy amiens-i regényíró egyik főhősére gondolok, akinek a gyerekeit nem úgy hívták, mint őt, mert nem ismerünk Kisnemo nevű gyerekeket - nem vesz föl soraiba szélvitorlásokat,akkor ők "elitisták"? Mert mint a dolgoknak Horatiusnál, a közösségeknek is megvannak a határaik.
Azért mindenkinek a figyelmébe ajánlom Vörösmarty egyetlen sorát a Gondolatok aa könyvtárban gondolataiból: Testvérem van számos millió! Vagyis ki lehet ám gondolni eddig nemlétező közösségeket is. Csakhogy avirtuális és a pragmatikus közösségeket ne keverjük össze: ha a "nemzet" virtuális közösség, logikailag hibás szintváltás ezt összehozni azzal,hogymi történt,amikor Emese elaludt (dráma történt).

Forrás: http://www.ujnautilus.info/?q=node/267#comment-185

Bogdán Kálmán: Balassa József

Az én Nagybányám (17)
	2007-03-13 13:43:02
	Bogdán Kálmán emlékezései Nagybányáról Balassa József 1936 tavaszán édesapám Nagybányáról telefonált, hogy úgy intézzem dolgaimat, hogy végleg búcsúznom kell imádott városomtól, Pesttõl, mivel alaposan elmaradtam vizsgáimmal a közgazdasági egyetemen. Együtt kellett utazzam Janovics Jenõvel, az erdélyi színjátszás legnagyobb alakjával, a kolozsvári Unió páholy nagymesterével, valamint dr.
	Balassa Józseffel, a budapesti (törvényen kívüli) szabadkőműves páholy nagymesterével, a nyelvtudóssal. Ők a nagybányai Humanitas páholy megnyitására jönnek, tudniillik egy új páholy megnyitásához legalább egy külországi nagymester jelenléte szükséges. Mivel mindketten idõsek egy ilyen hosszú utazáshoz, én kellett elkísérjem õket hazáig és vigyázzak rájuk. Legyen gondom, hogy minél nagyobb kényelemben utazzanak, hiszen Érmihályfalván lépnek be Romániába. Ezért még négy napot maradhatok Pesten. Dr. Balassa Józsefet ismertem, az ő ajánlására látogathattam a budapesti összejöveteleket, melyeket a Royal nagyszálló és étterem nagy üvegtermében tartottak. Persze hivatalosan nem szabadkőműves találkozók voltak.( Engem 1934-ben avattak a kolozsvári Unio páholy tagjává, édesapám érdemei fejében és én lettem a páholy lefiatalabb tagja.) Talán mondanom sem kell, alaposan kihasználtam a kegyelemkép kapott napokat. Hiszen, ki tudja, mikor grasszálhatok ismét a Váci utcában, a varázslatos tavaszi Dunaparton, a körútak szürke aszfaltjain, Budán, a Nagymezõ utcában, a Kálvária téri késdobálókban, amelyek az aranjuezi szép éveket jelentették számomra. És a szerelmek, a barátok, a haverek elég bizonyíték arra, hogy négy éjszaka nem fizettem kapupénzt, hiszen 6 órakor már ki kellett nyissa a házmester a kaput. Az ágyam is állandóan gondosan megvetve várt rám. Aztán elérkezett az utolsó éjjel-hajnal-reggel. Telefonon beszéltem Janovics Jenővel, másnap reggel tízkor indul Nagybányára a gyors (akkoriban volt közvetlen járat), én már kilenckor kint leszek és foglalok három helyet az első osztályon. (még nem léteztek számozott helyek) A búcsúzás nem akart véget érni, de végül is a Balázsban véget vetettünk volna a zenének, de Beppo, a gitáros, ragaszkodott hozzá, hogy ő is kikísér a Nyugatira barátaimmal és Csöpikével együtt. Fél tízkor már ott álltunk a peronon, név szerint: a „kis” Halmai (Imre), Budapest kedvenc komikusa, Székely Bandi sokszoros úszóbajnok, olimpiai bronzérmes), Dugár Jani, a főiskolás világbajnok magyar vizipóló csapatának kapusa, Vajda Laci műugró és a már említett Csöpike, talpig estélyi ruhában, nem volt ideje átöltözni a lokálban. Mind a hatan egyesült erővel kutattunk elsõ osztályú vagon után, amikor megpillantottam Janovicsot, integetni egy ablakból. Rohamléptekkel siettünk a kocsihoz, többszörös ölelések, csókok után felszálltam, és a vagon ajtajából hallgattam Beppót, amint pengeti a dalt: „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél...”. Bent a fülkében már ott ültek a nagymesterek, én dadogva mentegetőztem és kértem bocsánatukat, de hát az egyetemen volt egy összejövetel és illett, hogy azon én is részt vegyek. Diri bácsi - Janovics - megértően(?) bólogatott, Balassa pedig hatalmas bajusza alól cinkosan mosolygott. Egy pillanat. Amikor ezeket a sorokat kopogtatom, elővillan egy emlékem. Dr. Balassa nekem ajándékozta, dedikálva, az akkoriban megjelent könyvét: „A nyelvek élete” címűt. Élénken emlékszem, hogy vezette le a cinkos szót. Olaszországból eredt és a kockajátékból származik. A kockán az ötös volt a legmagasabb érték: cinque. Mivel már akkor is voltak hamis játékosok, úgy dobták a kockát, hogy a cinque legyen felül... Szerencsére csak hárman maradtunk a fülkében, nem volt több utas. Aztán sípolt a mozdony és a vonat lassan kigördült az állomásról. Diri bácsi odaengedett a nyitott ablakhoz, hadd integessek. Utitársaim újságot olvastak, én meg elmerültem a nosztalgia hullámaiban... Oly mélyen, hogy csak a harsány kiáltásokra ébredtem fel: „ Nyirábrány. Útlevél vizsgálat!!!” Ismét megpróbáltam mentegetőzni, de csak kedvesen mosolyogtak, mintegy értésemre adva, hogy ők is voltak fiatalok... Átestünk Érmihályfalván a román vám- és útlevél vizsgálatokon is. Innen már én is élénken részt vettem a beszélgetésekben. Szatmáron pedig beszállt a fülkébe édesapám is. Nagy örömmel üdvözölték egymást, Édesapám természetesen megkérdezte, segítségükre voltam-e az utazás alatt? Mindketten elismerően nyilatkoztak rólam és megjegyezték, hogy nélkülem bizony lettek volna problémák... Mivel Nagybánya egyetlen szállodája, az István, nem örvendett valami jó hírnévnek, mindketten nálunk laktak. Balassa édesapám szobájában, Diri bácsi az enyémben. Vacsora után még beszélgettünk, aztán illusztris vendégeink nyugovóra tértek. Én még viccesen figyelmeztettem Diri bácsit, hogy a szomszédban lakó lányok, tudják, hogy megérkeztem, és biztosan kopogtatni fognak az ablakomon. „Nincs semmi baj” mondta Diri bácsi. Reggel már mindnyájan a reggelinél ültünk, a vendégek, édesanyám, édesapám és én, amikor évődve megkérdeztem: „No, Diri bácsi, kopogtattak az ablakon?” „Igen” – felelte büszkén. „No és?” kérdeztem „Mi az, hogy no és. Természetesen beengedtem õket...”. „És mit mondtak?” „Mit, hát azt, hogy ejnye Kálmán, de jól kipihented magad Pesten... Még az a szerencse, hogy nem Józsi aludt a te szobádban, mert rögtön észrevették volna, hogy nem te vagy...” Balassa kacagva jegyezte meg: „Miért, azt gondolták volna, hogy Kálmán barátunk nagy bajuszt növesztett Pesten.” És nem hiszem, hogy tévednék, de 1936 húsvét után alakult meg hivatalosan a nagybányai Humanitas szabadkõmûves páholy, a Dragos Teofil palotában, amelynek dr. Bene Sándor törvényszéki bíró és édesapám, a Phõnix kereskedelmi igazgatója, voltak a nagymesterei. Bogdán Kálmán

---

Forrás: http://www.nagybanya.ro/reszletes-cikkid-2997.htm

Konzervatív-e a szabadkőművesség?

Szabadkőművesekkel folytatott vitáimnak az a tanulsága, hogy bizonyos a kérdéseknél a szabadkőműves mesterek nem nyilvánítanak véleményt, meghagyják így a tévedés lehetőségét a kívülállóknak és a tájékozatlanabb alacsonyabb fokozaton levőknek.

Ez azért alakul így, mert a szabadkőműves fogadalmak szerinti belső, rituálét érintő kérdésekről profánok (nem szabadkőművesek) előtt nem beszélhetnek (írhatnak). Ebből következően megállapítható, hogy míg páholyon kívüli, páholyéletet nem érintő kérdésekben a szabadkőművesség rendszere, szellemisége felszabadítóan hathat, segít a gondolkodás szabadságában, addig a belső életet illetően rendkívül merev korlátot jelent.

S ez természetes is, hisz nincs lehetőség a véleményeket ütköztetni, a páholy zárt belső világa, a rítusok megkérdőjelezhetetlensége automatikusan megakadályozza az önreflexió lehetőségét, kívülállókkal pedig nem szabad és nem is lehet ilyen dolgokról eszmét cserélni (hiszen a titkosság miatt azoknak fogalmuk sincs ezekről a kérdésekről) .

A szabadkőműves gondolkodás ez irányú korlátozottsága (ha úgy tetszik: korlátoltsága) lehet az egyik oka a szervezet belső életével kapcsolatos rendkívüli mértékű konzervatívizmusnak, a megújulásra való képtelenségnek.

Halállal kapcsolatos szimbolika a szabadkőművességben

A beavatásnál, azaz az inasfok rituáléjában a sötét kamrában, másnéven az elmélkedés kamrájában található az asztalon koponya, esetleg lábszárcsontokkal is kiegészítve.

A mesterré avatásnál a terem közepén helyezkedik el egy koporsó, rajta lehetőleg két koponya és előtte pedig egy teljes emberi csontváz. A koporsót helyettesítheti a tápisz (szőnyeg) koporsót ábrázoló szövése. Hogy a csontváz ma is követelmény-e, azt nem tudom, de az 1900-as évek elején még az volt. Ezt bizonyítják a korabeli szertartáskönyvek leírásai és a Nagypáholyház lefoglalásakor készült beszámoló:

"Hosszú téglányalakú helyiség, emberi koponyák és csontokkal díszített feketeleples falak, középen koporsó, azon két szembenálló emberi koponya és előtte egy fekete lepellel letakart emberi csontváz. A koporsó körül három hatalmas kandeláber, a negyedik helyén a páholy zászlaja áll. Kétoldalt hosszú sorokban, katedrálisra emlékeztető zsöllye űlések, mindegyik elé egyenes kard leszúrva." (A szabadkőművesség bűnei, Írta: Barcsay Adorján, Kiadja: Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga, 1921.)

Persze ezek a rituálék is változhatnak, változhattak, lehet, hogy mára már csak virtuálisan, szimbolikusan vannak jelen ezek, de jelen vannak, hiszen a halállal kapcsolatos szimbolika integráns része a szabadkőműves szellemiségnek.

[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=61207249&t=9027376]

Szabadkőműves volt-e Tömörkény?

"A világosság fiai" című, tavaly megjelent kötet 7-15. oldalán szerepel Tóth Béla "A világosság" című írása (inkább előadásvázlata, mert eléggé hevenyészett, különösen a végén), amelyben Tömörkénnyel kapcsolatban szerepel a következő anekdota:

"A forrása Csongor Győző, aki édesapja Czibula Antal jogász és szabadkőművestől tudta.
Tömörkény is azon embertípus volt, tisztasága, böcsülete révén, aki nagyon illett volna a Szeged páholy tagjai sorába.
Agitálták. Kezelő orvosa: szkm volt. Hogy lépjen a páholyba.
Köztudottan mélyen vallásos, rendszeres gyónó, áldozó katolikus volt, ami nem gátolta a belépésben. Jónak is tartotta, mert barátait ott látta.
Belépett.
Harmadnap kérte a fedezését, azaz elbocsátását, mert a Szkm el járó mellék páholy szabálya abszolút absztinenciát követelt.
Tömörkény vendéglős családban született, nőtt föl. A negyvenes éveiben járván szervezete annyira megszokta azt a bizonyos alkohol kvantumot, hogy nélküle nem tudott élni, dolgozni.
Zugivóvá nem akart süllyedni. Kilépett."

A történet érdekes, de szemmel láthatóan csiszolódott a szájról szájra hagyományozás során. Teljesen hihetetlen a harmadnap említése - ez inkább népmesei fordulat lehet. Inkább elképzelhető a harmadik páholymunka, bár az inasok "mellék páholy"-ba való, a belépéssel egyidejű felvétele is kétséges.

Kérdés még ennek a "mellék páholy"-nak a pontos mivolta is. Gondolhatnánk talán a magas fokokra, de azok csak a mesterek számára voltak elérhetők. Valószínűbb az 1852-ben New Yorkban létrehozott alkoholellenes szabadkőműves szervezet, a Good Templar rend, amelynek 1901-ben alakul meg az első magyarországi páholya.

Maga Tömörkény így vall erről egy 1905-körüli levelében:

"Éppen csak hogy élünk. A drágaság itt még kutyább, mint Pesten: egy mázsa szén 3 Ft, egy öl fa 25 forint, s ehhez alakulnak az élelmiszerek árai. A fizetésem csekély, még mindig ugyanaz, mint huszonöt évvel ezelőtt ... Úgy élünk, hogy semmiféle mulatságot nem ismerünk, csak a gyerekszoba fűtésére telik, abban vagyunk valamennyien, s a múlt éve szeszes ital még az asztalunkra sem került, én magam a teljesen absztinens Good Templar rendbe léptem. Nem azért, mintha nem esne jól egy-két pohár bor, hanem mert a takarékosságot, már idáig kellett kiterjeszteni... Tavaly erős tüdővérzéseim voltak, amiután az orvosi vizsgálat megtalálta bennem a tüdővész bacillusát ... Az ipamék elöregedvén, az üzlettel felhagytak s tisztára a kis birtokuk jövedelméből élnek, maguk is napszámosként dolgozva kertben és pincében; ott nincs mit keresni: kölcsönösen örülünk, ha úgy birunk élni, hogy nem szorulunk egymásra ... "

Ezek után kérdéses magának az anekdotának a hitelessége is. Mivel a közkézen forgó szabadkőműves listák egyikén sem szerepel Tömörkény, inkább elképzelhető az a változat, hogy az író a Good Templar rendbe belépése után valamennyivel távozott a rendből, s ennek az esetnek a megismerése során az alkoholellenes páholyt Tóth Béla összekeverte a szegedi szabadkőművesekkel.

Kapcsolódó könyv: http://szkp2.blogspot.com/2005/06/vilagossag-fiai.html

Kapcsolódó forrás: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/525.html

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=56943053&t=9027376

Ráday Mihály a budapesti és a szegedi páholyházról

Más téma következik, s újra a Podmaniczky utcából, egy különleges ház.

Én a szabadkőművességről keveset tudnék mondani, és nem is vállalkozom arra, hogy részletesen elmondjam, amit erről a dologról tudni kellene.

Hadd mutassam meg azonban a szabadkőműves-páholy központi nagy épületét a Podmaniczky utca 45. szám alatt, amely a rendőrségé volt az elmúlt évtizedekben és csak akkor ürítették ki, amikor a Teve utcai új székházukba költöztek át. Addig viszont hagyták megfelelően leromlani.

Szomorú, borús idő volt, amikor forgattunk, szomorú volt a ház állapota. A kedvem azonban derűs, mert bár azt hallottam rebesgetni, hogy a műemlékké nyilvánított, 1896-ban épült házat valaki le akarja bontatni, ez a hír nem igaz. Átépítik, szálloda lesz belőle. Egy 78 szobás négycsillagos luxus szálloda.

A mennyezeten mindenütt mutatják a mára már kibontott rabicfalaknak a nyomai, hány kis szobára, irodára volt fölszabdalva minden nagyobb tér, még a díszlépcsőház is így járt.

A legmegdöbbentőbb látvány maga a nagyterem, amelyet függőlegesen is kettéosztottak. A házat bombatalálat érte az ostrom alatt, de a sérült rész mennyezetét pontosan ugyanúgy építették újjá, amilyen volt. A háború után épen maradt mennyezeten megmaradtak a freskók. De a régi födémet ugyanúgy átfúrták, mint az újat, hogy a mennyezetbe fúrt lyukakban rögzített kábelekre, drótokra függesszék fel az osztófödémet a belügyminisztérium emberei. Nyilván nem tetszett nekik az eredeti belmagasság, ami újra látható, mert az osztófödémet már eltávolították.

A nagy terem végében valaha rózsaablak volt. Ezen a helyen állhatott az a szék, amelyben a szabadkőműves-nagypáholy nagymestere ült. A motívumok, melyeket a festésen látunk, stílusukat illetően az ókori Egyiptom művészetére utalnak, és minden egyes ábrázolásnak jelentősége van a szabadkőművesség jelrendszerében. A beton osztófödém fölfüggesztését szolgáló kábelek persze eltűnnek, a nyomokat befoltozzák, és helyreállítják a díszítőfestést is a nagyteremben, amelyet egyébként a műemléki hatóság is előír. Tehát ez a különleges épület megújul, és remélhetőleg a szállóvendégek olvashatják a ház és a hazai szabadkőművesség történetét is majd, ha belépnek.

---

Szeged a következő helyszínünk. Az Anna-fürdő közelében idén január óta műemlék a Gróf-palota. Vele szemben, a sarkon túl, a Kálvin tér második háza különlegesen érdekes. Bár ez kívülről nem látszik rajta: az '50es években ráépítettek egy emeletet, s jelentősen átalakították. Archív képen látszik négyoszlopos, timpanonos eredeti arculata! Az épület a szabadkőművesség páholya számára épült, most Százszorszép Gyermekház. A kapualj és a lépcsőház már sejteni engedi, hogy elegánsabb, gazdagabb a ház, mint amilyennek kívülről mutatja magát.

Akár hiszik, akár nem, a Százszorszép Gyermekházban foglalkoztatott gyerekek abban a nagyteremben játszanak, mondanak verset, töltik napjaikat többek között, ahol a szabadkőműves páholy díszterme volt, illetve megvan ma is.

Megvannak jellegzetes díszítményei a plafonon, az oldalfalakon, az üvegablakokon. A szegedi szabadkőművesek időnkénti összejövetelei számára ma is készséggel adják át a termet. Különös kettős életet él tehát a ház. Bármikor felújítható, helyreállítható.

Forrás: http://www.tvarchivum.hu/?id=116850&offset=2

Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2006/05/tv-m1-unokaink-sem-fogjak-latni.html

Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története

Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története

Print X Budavár Kiadó, Budapest, 2005. 168 oldal, 4500 Ft

http://szkp2.blogspot.com/2005/10/jaszberenyi-jozsef-magyarorszagi.html

Azt hiszem, nem lehet még jelentőségét pontosan megítélni Jászberényi József könyvének, az mindenesetre elmondható róla, hogy korszakos mű, mivel ilyen jó és korrekt áttekintés a széles nagyközönség számára régen nem jelent meg. Célkitűzése a nem szabadkőművesek ("profánok") és nem tudományos kutatók (szaktörténészek) számára való információ adás, tévhitek oszlatása és a szervezet/mozgalom reális megítélésének előmozdítása lehetett. Olvasmányossága, kiváló stílusa kapcsán talán az Sumonyi Zoltán: Újrafelfedett titok-jához lehetne hasonlítani, de attól eltérően Jászberényi nagyobb hangsúlyt fektetett a tényszerűségre, a források korrekt kezelésére, nála nem fordulnak elő "képzeljük el milyen lehetett.." kezdetű leírásai nem eléggé ismert eseményeknek. Persze ez a különbség adódik az irodalomtörténészi és az írói szerepek különbözőségéből is, mindesetre Jszberényi könyve a pontosabb, s nem kevésbé érdekes mint Sumonyi irodalmibb, néha fantáziadúsabb írása. L. Nagy Zsuzsa művei (Szabadkőművesek, Szabadkőművesség a XX. században) népszerűsítő történelmi munkák, Berényi Zsuzsa írásai pedig inkább egyes részletkérdésekkel foglalkoznak nagy irattári anyagra támaszkodva. Egyszóval Abafi Lajos elég régi, A szabadkomuvesség története Magyarországon című műve óta ilyen egységes, összefoglaló szintézis nem született a magyar szabadkőművességről. (Balassa József tömör könyvecskéje eredetileg az egyik szabadkőműves káté integráns részeként íródott meg, annak publikus változataként jelent meg később.)

A mű tartalmi és formai erősségeit - kiváló tipográfia és egyéb könyvészeti erények jellemzik, pl. a gazdag illusztrációs anyag, a keretes kisesszék alkalmazása stb. - még hosszan lehetne sorolni, viszont talán érdekesebb lehet a koncepcionális megfontolásokból származó néhány ill. elnézésekből adódó több kisebb konkrét hiba áttekintése.

Jászberényi ezt az írását is felhasználja annak a konzervatív fordulatnak az támogatására, amely a magyarországi szabadkőművesség legújabb újraalakulásakor kezdődött és mintha éppen napjainkban erősödne fel (egyre szigorúbban tartják és tartatják be az Angol Nagypáholy regularitási követelményeit). Tudjuk ugye, hogy a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy 1990-es újjáalakulásakor az angol irányzatú szabadkőművesség mellett kötelezte el magát, ami miatt az 1886-os egyesülés után a szimbolikusokkal közös szervezetben működő, de az angol regularitási szabályokat (Basic Principles, 1929) nem elfogadó, ezt a közösséget emiatt fenntartani nem tudó francia irányzatú Nagyoriens kénytelen volt önállósítani magát. "A magyarországi szabadkomuvesség története" megpróbálja a két irányzat működését elkülöníteni a történelemben és a francia irányzat nagyobb port felverő, a politikában való részvételtől és a radikális fellépéstől kevéssé ódzkodó s ezért közismertebb lépései és képviselői helyett az angol irányzat csendesebb, de talán szívósabb tevékenységét hangsúlyozni és piedesztálra emelni. Ezt a véleményét a szerzo a stilisztikai fogásokkal is igyekszik az olvasóba átplántálni: "törelmetlenül cselekvő", "felesleges hazafiaskodás" stb. jellemzi a francia irányzatú páholyok tevékenységét.Ezzel utólag is legitimálja az 1990-es döntést és a magyarországi János-rendi szabadkőműves hagyományok folytatólagos örökösének tekinti a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt.

A könyv tartalmát szintén jelentősen befolyásoló koncepcionális döntés lehetett a vitás, vagy vitatható kérdések kerülése illetve azok egy adott (nyilván a saját közösségéét ill. saját magáét jellemző) szemléletet tükröző bemutatása. Ilyen kritikus kérdés pl. az ősi eskü használatának problémája, amely kapcsán számos kritika fogalmazódik meg szabadkőművesség ellenségei de még rokonszenvezői körében is. (Az árulókra rendkívül kegyetlen büntetéseket kiróvó, az angol középkor kínzásainak és kivégzéseinek eszköztárából merítő eskü szövegét Jászberényi nem közli, nem értékeli, nem is utal rá, csak az új, modernebb és a közvéleményt nem irritáló szöveget közli, pedig az egyes páholyok használhatják (és egyesek használják is) az ősi esküt is. (De még az új esküt használó páholyok is ismertetni szokták ezt az esküváltozatot a felavatottakkal.)

Problémája még a kötetnek annak mellőzése, hogy a szabadkőművesség vonzerejét minden korban az emancipatorikus törekvések támogatása adta; a polgár egyenlőnek érezhette magát a nemessel a páholyokban, általában is a rangkülönbségeket (a páholyban) nem vették figyelembe; s nem utolsósorban a zsidóság is emancipációjának zálogát látta a szabadkőműves páholyokban.

Hasonlóképpen nem sok információt kapunk azokról a további kérdésekről, amelyek a szabadkőművesség további fejlődését, fennmaradását vagy terjedését kritikusan befolyásolhatják, mint a noi, vegyes szabadkomuvesség; a francia irányzat helye a szabadkomuvességben, a regularitás kérdései; a titok, titoktartás értelmezése, átértelmezése; a szabadkomuvesi eskü és az állampolgári kötelezettségek viszonya; általában véve a modern világhoz való akalmazkodás lehetosége, szükségessége. (Érdekes módon a kötet gazdag képanyaga ellentmondani látszik annak a hagyománynak, amely szerint nem szabad semmilyen módon ábrázolni a páholyokat.)

Ezeken kívül még szeretném néhány kisebb jelentőségű kérdésre ill. elírásra is felhívni a figyelmet:

Az 1717-es Lúd és Rostély fogadóbeli epizódot Jászberényi is a szokásos módon írja le, mármint hogy az ott megjelent négy páholy alkotta meg a nagypáholyt, pedig valójában az ott megjelent páholyok nem mindegyike lépett be az újonnan megalakult nagypáholyba, csak az ominózus négyek. (14. old.)

Országonként csak egy nagypáholy létezhet - szerepel a 15. oldalon - ami megint az angol irányzat egyoldalú nézetét képviseli, hiszen nem ismeri el a francia orientációjó vagy vegyes ill. női nagypáholyokat.

A regularitást megszigorító, az Angol Nagypáholy által 1929-ben elfogadott "Basic Principles" európai és hazai fogadtatásával nem foglalkozik a szerző (17. old.), ez ugye magyar szempontból az interregnum ("sivatagi vándorlás") idejére esett, az 1945-ös ujjáalakuláskor és a nagypáholyt alkotó páholyok néhány évi működése során nem nagyon izgatták magukat vele a hazai szabadkőművesek. Más források kifejezetten károsnak tartották az akkori történelmi helyzetben ennek a befele fordulásnak a jeleként értékelhető határozatnak a meghozatalát.

A 29. oldalon a felvétellel kapcsolatban az egyhangú golyózás (szavazás) követelményéről ír a szerző; ez más forrásokban enyhébb (egy-két ellenszavazat még nem kizáró ok).

A felvétel (inassá avatás) és a díjemelések (legénnyé és mesterré avatás) rituáléinak leírása kissé következetlen, megemlít a szerző olyan fogalmakat, amiket nem magyaráz meg (pl. nyakjel, 33. old.); szó van az eredeti ruhába való felöltözésről (29-32. old.) amikor a levetkőzést nem említette; olyan szövegrészek maradtak egyes rituálék leírásában, amelyek nem konzisztensek egymással, pl. a 37. oldalon "már nincs zaj", azaz vagy az előzőben meg kellett volna ezt említeni, vagy itt sem.

A 49-51. oldalon szereplő Draskovich-féle sajátságos magyar szabadkőművesség leírása rendkívül hiányos. Sem a Kiszely-féle sandaság (spicliskedés és alsóbbrendű testvérek kérdésköre) nincs megcáfolva, sem a rituálék minimalizálására törekvés nincs megemlítve.

Kossuth szabadkőművességét már a 24. oldalon megemlíti a szerző, de a belépés sajátos körülményeit, azaz hogy 1855-ös amerikai útja során támogatást szerzendő lépett be (az egyébként általa nagyra becsült) szervezetbe, az csak a 119. oldalon derül ki. (Kossuth gyakorlatilag csak tiszteletbeli szabadkőműves, szemben Klapka és Türr aktív szervező tevékenységével - ők azok egyébként, akik a francia irányzatot elterjesztették Magyarországon.)

Mindezekkel együtt is mindenkinek csak ajánlhatom a könyv elolvasását, áttamulmányozását. Nem lesz elvesztegetett az erre fordított idő!

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=53449159&t=9027376