Móra Ferenc fedezése

Mórát annak idején a Tanácsköztársaság alatti szerepéért akarták kizárni a szabadkőművességből, de hosszú procedúra után felmentették.

Az eset furcsa, hiszen a Tanácsköztársaság betiltotta a szabadkőművességet, hol, hogy és mikor zajlott volna le a szabadkőműves vád alá helyezési procedúra?

Sajnos pontosan nem tudom, hogy a döntést a betiltásról a Kommün melyik szakasza során hozták meg, de az bizonyosnak tűnik számomra, hogy a végrehajtással nem igen foglalkoztak. Erre a sokasodó belső és külső támadások közepette idejük se volt. Elkobozni sem kobozhattak el semmit, hiszen ez a dicső feladat a Horthy rendszerre maradt. Feltehetőleg hoztak a betiltásról egy határozatot, nyilvánosságra hozták és kész. Ettől még a szabadkőműves páholyok nyugodtan folytatták páholymunkájukat, különösen vidéken. A zavaros viszonyokat jellemzi az alábbi eset, amely a Galilei páholy történetében szerepel:

"... hamis feljelentésre, amelyben mint ellenforradalmárokat tüntettek fel bennünket, egy század tengerészkatona feltűzött szuronnyal tört be a páholyba és épp szertartásos munkánál találták a ttv.-et. Megfelelő felvilágosítás után a tévedés kitudódott, a tengerészek elhagyták az épületet."

http://www.galilei.hu/tortenet/tortenet.html

A Tanácsköztársaság gyengesége és az új rezsim közeledte viszont a szabadkőművesség opportunista elemeit arra öztönözhette, hogy felzárkózzon az új hatalom mellett, letörölje azt a "sarat" a szabadkőművességről, amit Móra tevékenységében véltek felfedezni.

Erről az eseményről Lengyel András számol be egy-két pontatlanságtól eltekintve kiváló tanulmányában, ami a Forrás 2004/7-8. számában jelent meg
először, majd A "másik" Móra / Lengyel András. - Szeged : Bába, 2005
gyűjteményes kötetében is szerepelt.

Az Interneten a következő címeken érhető el:

http://www.forrasfolyoirat.hu/0407/lengyel.html

vagy

http://www.forrasfolyoirat.hu/0407/200407.pdf

"Alighanem törvényszerű tehát, hogy politikai aktivitása megtörésekor Móra előbb 1919. május 8-án főszerkesztői posztjáról mondott le, majd másnap, május 9-én kezdeményezte a szabadkőművességből való elbocsáttatását is. „Fedezését”, a „testvéri közösségből való kibocsátását” kérő levelét (Gaál 1992. 19, vö. Földes 1960. 350) a páholy június 19-én tárgyalta (Földes 1960. 351). Az elválás azonban, nagyon jellemzően, az akkori zavaros viszonyok közepette már nem történhetett meg szépen, stílusosan. A „konzervatív” Árpád páholy, közelebbről nem ismert megfontolás alapján, vizsgálatot indított a radikális Móra ellen, s ekkor – mint Szigyártó Albert 1919. július 22-i leveléből (Péter 1984. 279) kiderül – a lépéskényszerbe került Szeged páholy maga is „nyomozást” rendelt el Móra ellen. A vizsgálódások híre valamiképpen az érintetthez is eljutott (bár aligha hivatalos formában), mert július 15-én fölvilágosítást kért erről Szigyártó főmestertől. Levelét nem ismerjük, de Szigyártó erre adott, már hivatkozott 22-i válaszából kitetszik, az ügy egészen a Nagypáholyig eljutott, s megosztotta a szegedi szabadkőműveseket. Maga Szigyártó (aki, mint láttuk, hajdan potenciális szabadkőművesként javaslatba hozta Móra nevét) felemás, halogató álláspontra helyezkedett. Jól láthatóan inkább elkenni szerette volna Móra ügyét, semmint kivizsgálni. „A nálunk bejelentett panasz tárgyában – írta Mórának – az eljárást nem sürgettem, igaz, mert a panaszlottak közül kettő most meg nem idézhető, másrészt, mert jónak láttam az eszmék tisztulására és a kellő lehiggadásra időt hagyni” (Péter 1984. 279). S bár levele üdvözlési formulájában Szigyártó azt mondja, hogy „[i]gaz testvéri szeretettel maradtam régi híved”, nyílt szolidaritást Mórával nem vállalt. Nyilván nem mert vállalni.
A „törvényes és tökéletes Szeged páholy” törvényszéke végül 1919. szeptember 10-én hozta meg ítéletét „az általános szk. [= szabadkőműves] kötelességnek szándékos megsértése” vétségével vádolt „Móra Ferenc m. tv. [= mester testvér]” fölött. Az ítélet Móra számára kedvező volt; a törvényszék „Móra Ferenc tv-t az ellene emelt vád alól felmenti”. S bár a páholy törvényszéke hibáztatta Móra nevezetes, sőt botránykővé vált Mementó című, 1919. április 1-ji vezércikkét, egészében inkább a mentő körülményekre figyeltek s azt hangsúlyozták, hogy Móra „egész közéleti működésében mindig józanságot tanúsított és egyéb cikkeivel mérsékletnek igyekezett hangulatot teremteni” (Péter 1984. 280). A Móra elleni „bűnvádi eljárás” jegyzőkönyvét (amelyet, sajnos, nem ismerünk) és az ítéletet szeptember 16-án olvasták föl a Szeged páholy tagsága előtt.
Ezzel Móra „fedezésének” akadálya elhárult. A páholy – egyik utolsó intézkedéseként – 1920. március 10-én adta ki az „Elbocsátó level”-et, kimondva, hogy Mórát „1919 évi szeptember hó 1-én [!] előterjesztett kérelmére mai határozattal a páholy kötelékeiből elbocsátotta”. "

Nos, „az általános szk. [= szabadkőműves] kötelességnek szándékos megsértése” kizárást von maga után, ahogy az az "Árpád a testvériséghez" címzett Szeged Keleten dolgozó Szabadkőmüves-páholy alapszabályai. 1872. paragrafusai között szerepel:

"18. §. A páholy-ból kizárásra szolgáló okuk a következők:

a) bármely becstelen és jellembe ütköző cselekmény elkövetése;

b) a titokban tartási eskü megszegése;

c) a szabadkőművesi törvények és kötelmek bármily szándékos megszegése. "

(Ez ugyan nem a Szeged páholy alapszabálya, de szinte bizonyos, hogy az is hasonlóképpen szólt.)

Tehát ha a Lengyel András leírta procedúra során a vádat elfogadják, az Móra kizárását jelentette volna a szabadkőművességből. Saját személyes véleményem szerint pont erről lehetett szó, ezzel a kizárással szerették volna kezdeményezői szalonképessé tenni az új rezsim szemében a szabadkőművességet (de lagalább saját magukat). Megint csak magánvéleményem szerint ez nem segített volna a szabadkőművességen, viszont a vádemelésnél is sötétebb foltot ejtett volna rajta.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68706434&t=9027376

Szigeti Csaba a szabadkőművességről, mint közösségről

Egy demokrácia vita kapcsán előkerült a szabadkőművesség:

a virtuális és a valóságos
Szigeti Csaba, 2007. március 17. 14:16

Kedves Juli,kedves Barbie, no és Zebulon!

Igen örülta szívem, ahogyan túl-, és ahogyan alulértékeltétek a szabadkőművességet. Nos, ami e közösséget illeti, valóban nem mindennapi közösség. Ami egyéb kicsi vagy nagyközösségtől elválasztja, az a belépésmódja: e közösség iniciatikus, vagyis beavatással leszünk a tagjai. Mindig egy adott páholyba lépünk be, egy mikroközösségbe. De ezen keresztül egy makroközösségbe is. Pl. nem ismerek egyetlen kanadai sz.kőművest sem, de közösségiséget érzek vele. A pragmatikus közösségem egy páholy, de rajta keresztül egy virtuális nagy közösség tagja vagyok. Vannak virtuális közösségek: ilyen a "nép",a "nemzet", "a főváros lakossága". Ezekben a virtuális közösségekben az össze- (és nem az oda-!) tartozás tudata munkál, képzetes (imaginárius) egységek ezek, de amennyiben a tudati valóságos, úgy ezek is valóságosságra tehetnek szert.
Igen, a sz.kőművességnek vannak általános célképzetei: ezek tényleg általánosak, tehát nem olyasmik,hogy vezesség be a 6 órás munkaidőt. Zárt társaság, aféle társadalmi laboratórium. Amikor jön valaki közénk, jó,ha ketten-hárman ismerik. Mondjuk, nekem első látásra igen ellenszenves. De testvéremnek k e l l tekintenem őt - elvszerűen - és, tetszik, nem tetszik, meg kell tanulnom együtt dolgozni vele.
Van ám a fogadott testvér intézménye! Hogy elitisták lennénk. Amennyiben a Magyar Tengeralattjáró Dolgozók Egyesülete - itt most a nagy amiens-i regényíró egyik főhősére gondolok, akinek a gyerekeit nem úgy hívták, mint őt, mert nem ismerünk Kisnemo nevű gyerekeket - nem vesz föl soraiba szélvitorlásokat,akkor ők "elitisták"? Mert mint a dolgoknak Horatiusnál, a közösségeknek is megvannak a határaik.
Azért mindenkinek a figyelmébe ajánlom Vörösmarty egyetlen sorát a Gondolatok aa könyvtárban gondolataiból: Testvérem van számos millió! Vagyis ki lehet ám gondolni eddig nemlétező közösségeket is. Csakhogy avirtuális és a pragmatikus közösségeket ne keverjük össze: ha a "nemzet" virtuális közösség, logikailag hibás szintváltás ezt összehozni azzal,hogymi történt,amikor Emese elaludt (dráma történt).

Forrás: http://www.ujnautilus.info/?q=node/267#comment-185

Bogdán Kálmán: Balassa József

Az én Nagybányám (17)
	2007-03-13 13:43:02
	Bogdán Kálmán emlékezései Nagybányáról Balassa József 1936 tavaszán édesapám Nagybányáról telefonált, hogy úgy intézzem dolgaimat, hogy végleg búcsúznom kell imádott városomtól, Pesttõl, mivel alaposan elmaradtam vizsgáimmal a közgazdasági egyetemen. Együtt kellett utazzam Janovics Jenõvel, az erdélyi színjátszás legnagyobb alakjával, a kolozsvári Unió páholy nagymesterével, valamint dr.
	Balassa Józseffel, a budapesti (törvényen kívüli) szabadkőműves páholy nagymesterével, a nyelvtudóssal. Ők a nagybányai Humanitas páholy megnyitására jönnek, tudniillik egy új páholy megnyitásához legalább egy külországi nagymester jelenléte szükséges. Mivel mindketten idõsek egy ilyen hosszú utazáshoz, én kellett elkísérjem õket hazáig és vigyázzak rájuk. Legyen gondom, hogy minél nagyobb kényelemben utazzanak, hiszen Érmihályfalván lépnek be Romániába. Ezért még négy napot maradhatok Pesten. Dr. Balassa Józsefet ismertem, az ő ajánlására látogathattam a budapesti összejöveteleket, melyeket a Royal nagyszálló és étterem nagy üvegtermében tartottak. Persze hivatalosan nem szabadkőműves találkozók voltak.( Engem 1934-ben avattak a kolozsvári Unio páholy tagjává, édesapám érdemei fejében és én lettem a páholy lefiatalabb tagja.) Talán mondanom sem kell, alaposan kihasználtam a kegyelemkép kapott napokat. Hiszen, ki tudja, mikor grasszálhatok ismét a Váci utcában, a varázslatos tavaszi Dunaparton, a körútak szürke aszfaltjain, Budán, a Nagymezõ utcában, a Kálvária téri késdobálókban, amelyek az aranjuezi szép éveket jelentették számomra. És a szerelmek, a barátok, a haverek elég bizonyíték arra, hogy négy éjszaka nem fizettem kapupénzt, hiszen 6 órakor már ki kellett nyissa a házmester a kaput. Az ágyam is állandóan gondosan megvetve várt rám. Aztán elérkezett az utolsó éjjel-hajnal-reggel. Telefonon beszéltem Janovics Jenővel, másnap reggel tízkor indul Nagybányára a gyors (akkoriban volt közvetlen járat), én már kilenckor kint leszek és foglalok három helyet az első osztályon. (még nem léteztek számozott helyek) A búcsúzás nem akart véget érni, de végül is a Balázsban véget vetettünk volna a zenének, de Beppo, a gitáros, ragaszkodott hozzá, hogy ő is kikísér a Nyugatira barátaimmal és Csöpikével együtt. Fél tízkor már ott álltunk a peronon, név szerint: a „kis” Halmai (Imre), Budapest kedvenc komikusa, Székely Bandi sokszoros úszóbajnok, olimpiai bronzérmes), Dugár Jani, a főiskolás világbajnok magyar vizipóló csapatának kapusa, Vajda Laci műugró és a már említett Csöpike, talpig estélyi ruhában, nem volt ideje átöltözni a lokálban. Mind a hatan egyesült erővel kutattunk elsõ osztályú vagon után, amikor megpillantottam Janovicsot, integetni egy ablakból. Rohamléptekkel siettünk a kocsihoz, többszörös ölelések, csókok után felszálltam, és a vagon ajtajából hallgattam Beppót, amint pengeti a dalt: „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél...”. Bent a fülkében már ott ültek a nagymesterek, én dadogva mentegetőztem és kértem bocsánatukat, de hát az egyetemen volt egy összejövetel és illett, hogy azon én is részt vegyek. Diri bácsi - Janovics - megértően(?) bólogatott, Balassa pedig hatalmas bajusza alól cinkosan mosolygott. Egy pillanat. Amikor ezeket a sorokat kopogtatom, elővillan egy emlékem. Dr. Balassa nekem ajándékozta, dedikálva, az akkoriban megjelent könyvét: „A nyelvek élete” címűt. Élénken emlékszem, hogy vezette le a cinkos szót. Olaszországból eredt és a kockajátékból származik. A kockán az ötös volt a legmagasabb érték: cinque. Mivel már akkor is voltak hamis játékosok, úgy dobták a kockát, hogy a cinque legyen felül... Szerencsére csak hárman maradtunk a fülkében, nem volt több utas. Aztán sípolt a mozdony és a vonat lassan kigördült az állomásról. Diri bácsi odaengedett a nyitott ablakhoz, hadd integessek. Utitársaim újságot olvastak, én meg elmerültem a nosztalgia hullámaiban... Oly mélyen, hogy csak a harsány kiáltásokra ébredtem fel: „ Nyirábrány. Útlevél vizsgálat!!!” Ismét megpróbáltam mentegetőzni, de csak kedvesen mosolyogtak, mintegy értésemre adva, hogy ők is voltak fiatalok... Átestünk Érmihályfalván a román vám- és útlevél vizsgálatokon is. Innen már én is élénken részt vettem a beszélgetésekben. Szatmáron pedig beszállt a fülkébe édesapám is. Nagy örömmel üdvözölték egymást, Édesapám természetesen megkérdezte, segítségükre voltam-e az utazás alatt? Mindketten elismerően nyilatkoztak rólam és megjegyezték, hogy nélkülem bizony lettek volna problémák... Mivel Nagybánya egyetlen szállodája, az István, nem örvendett valami jó hírnévnek, mindketten nálunk laktak. Balassa édesapám szobájában, Diri bácsi az enyémben. Vacsora után még beszélgettünk, aztán illusztris vendégeink nyugovóra tértek. Én még viccesen figyelmeztettem Diri bácsit, hogy a szomszédban lakó lányok, tudják, hogy megérkeztem, és biztosan kopogtatni fognak az ablakomon. „Nincs semmi baj” mondta Diri bácsi. Reggel már mindnyájan a reggelinél ültünk, a vendégek, édesanyám, édesapám és én, amikor évődve megkérdeztem: „No, Diri bácsi, kopogtattak az ablakon?” „Igen” – felelte büszkén. „No és?” kérdeztem „Mi az, hogy no és. Természetesen beengedtem õket...”. „És mit mondtak?” „Mit, hát azt, hogy ejnye Kálmán, de jól kipihented magad Pesten... Még az a szerencse, hogy nem Józsi aludt a te szobádban, mert rögtön észrevették volna, hogy nem te vagy...” Balassa kacagva jegyezte meg: „Miért, azt gondolták volna, hogy Kálmán barátunk nagy bajuszt növesztett Pesten.” És nem hiszem, hogy tévednék, de 1936 húsvét után alakult meg hivatalosan a nagybányai Humanitas szabadkõmûves páholy, a Dragos Teofil palotában, amelynek dr. Bene Sándor törvényszéki bíró és édesapám, a Phõnix kereskedelmi igazgatója, voltak a nagymesterei. Bogdán Kálmán

---

Forrás: http://www.nagybanya.ro/reszletes-cikkid-2997.htm

Konzervatív-e a szabadkőművesség?

Szabadkőművesekkel folytatott vitáimnak az a tanulsága, hogy bizonyos a kérdéseknél a szabadkőműves mesterek nem nyilvánítanak véleményt, meghagyják így a tévedés lehetőségét a kívülállóknak és a tájékozatlanabb alacsonyabb fokozaton levőknek.

Ez azért alakul így, mert a szabadkőműves fogadalmak szerinti belső, rituálét érintő kérdésekről profánok (nem szabadkőművesek) előtt nem beszélhetnek (írhatnak). Ebből következően megállapítható, hogy míg páholyon kívüli, páholyéletet nem érintő kérdésekben a szabadkőművesség rendszere, szellemisége felszabadítóan hathat, segít a gondolkodás szabadságában, addig a belső életet illetően rendkívül merev korlátot jelent.

S ez természetes is, hisz nincs lehetőség a véleményeket ütköztetni, a páholy zárt belső világa, a rítusok megkérdőjelezhetetlensége automatikusan megakadályozza az önreflexió lehetőségét, kívülállókkal pedig nem szabad és nem is lehet ilyen dolgokról eszmét cserélni (hiszen a titkosság miatt azoknak fogalmuk sincs ezekről a kérdésekről) .

A szabadkőműves gondolkodás ez irányú korlátozottsága (ha úgy tetszik: korlátoltsága) lehet az egyik oka a szervezet belső életével kapcsolatos rendkívüli mértékű konzervatívizmusnak, a megújulásra való képtelenségnek.

Halállal kapcsolatos szimbolika a szabadkőművességben

A beavatásnál, azaz az inasfok rituáléjában a sötét kamrában, másnéven az elmélkedés kamrájában található az asztalon koponya, esetleg lábszárcsontokkal is kiegészítve.

A mesterré avatásnál a terem közepén helyezkedik el egy koporsó, rajta lehetőleg két koponya és előtte pedig egy teljes emberi csontváz. A koporsót helyettesítheti a tápisz (szőnyeg) koporsót ábrázoló szövése. Hogy a csontváz ma is követelmény-e, azt nem tudom, de az 1900-as évek elején még az volt. Ezt bizonyítják a korabeli szertartáskönyvek leírásai és a Nagypáholyház lefoglalásakor készült beszámoló:

"Hosszú téglányalakú helyiség, emberi koponyák és csontokkal díszített feketeleples falak, középen koporsó, azon két szembenálló emberi koponya és előtte egy fekete lepellel letakart emberi csontváz. A koporsó körül három hatalmas kandeláber, a negyedik helyén a páholy zászlaja áll. Kétoldalt hosszú sorokban, katedrálisra emlékeztető zsöllye űlések, mindegyik elé egyenes kard leszúrva." (A szabadkőművesség bűnei, Írta: Barcsay Adorján, Kiadja: Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga, 1921.)

Persze ezek a rituálék is változhatnak, változhattak, lehet, hogy mára már csak virtuálisan, szimbolikusan vannak jelen ezek, de jelen vannak, hiszen a halállal kapcsolatos szimbolika integráns része a szabadkőműves szellemiségnek.

[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=61207249&t=9027376]

Szabadkőműves volt-e Tömörkény?

"A világosság fiai" című, tavaly megjelent kötet 7-15. oldalán szerepel Tóth Béla "A világosság" című írása (inkább előadásvázlata, mert eléggé hevenyészett, különösen a végén), amelyben Tömörkénnyel kapcsolatban szerepel a következő anekdota:

"A forrása Csongor Győző, aki édesapja Czibula Antal jogász és szabadkőművestől tudta.
Tömörkény is azon embertípus volt, tisztasága, böcsülete révén, aki nagyon illett volna a Szeged páholy tagjai sorába.
Agitálták. Kezelő orvosa: szkm volt. Hogy lépjen a páholyba.
Köztudottan mélyen vallásos, rendszeres gyónó, áldozó katolikus volt, ami nem gátolta a belépésben. Jónak is tartotta, mert barátait ott látta.
Belépett.
Harmadnap kérte a fedezését, azaz elbocsátását, mert a Szkm el járó mellék páholy szabálya abszolút absztinenciát követelt.
Tömörkény vendéglős családban született, nőtt föl. A negyvenes éveiben járván szervezete annyira megszokta azt a bizonyos alkohol kvantumot, hogy nélküle nem tudott élni, dolgozni.
Zugivóvá nem akart süllyedni. Kilépett."

A történet érdekes, de szemmel láthatóan csiszolódott a szájról szájra hagyományozás során. Teljesen hihetetlen a harmadnap említése - ez inkább népmesei fordulat lehet. Inkább elképzelhető a harmadik páholymunka, bár az inasok "mellék páholy"-ba való, a belépéssel egyidejű felvétele is kétséges.

Kérdés még ennek a "mellék páholy"-nak a pontos mivolta is. Gondolhatnánk talán a magas fokokra, de azok csak a mesterek számára voltak elérhetők. Valószínűbb az 1852-ben New Yorkban létrehozott alkoholellenes szabadkőműves szervezet, a Good Templar rend, amelynek 1901-ben alakul meg az első magyarországi páholya.

Maga Tömörkény így vall erről egy 1905-körüli levelében:

"Éppen csak hogy élünk. A drágaság itt még kutyább, mint Pesten: egy mázsa szén 3 Ft, egy öl fa 25 forint, s ehhez alakulnak az élelmiszerek árai. A fizetésem csekély, még mindig ugyanaz, mint huszonöt évvel ezelőtt ... Úgy élünk, hogy semmiféle mulatságot nem ismerünk, csak a gyerekszoba fűtésére telik, abban vagyunk valamennyien, s a múlt éve szeszes ital még az asztalunkra sem került, én magam a teljesen absztinens Good Templar rendbe léptem. Nem azért, mintha nem esne jól egy-két pohár bor, hanem mert a takarékosságot, már idáig kellett kiterjeszteni... Tavaly erős tüdővérzéseim voltak, amiután az orvosi vizsgálat megtalálta bennem a tüdővész bacillusát ... Az ipamék elöregedvén, az üzlettel felhagytak s tisztára a kis birtokuk jövedelméből élnek, maguk is napszámosként dolgozva kertben és pincében; ott nincs mit keresni: kölcsönösen örülünk, ha úgy birunk élni, hogy nem szorulunk egymásra ... "

Ezek után kérdéses magának az anekdotának a hitelessége is. Mivel a közkézen forgó szabadkőműves listák egyikén sem szerepel Tömörkény, inkább elképzelhető az a változat, hogy az író a Good Templar rendbe belépése után valamennyivel távozott a rendből, s ennek az esetnek a megismerése során az alkoholellenes páholyt Tóth Béla összekeverte a szegedi szabadkőművesekkel.

Kapcsolódó könyv: http://szkp2.blogspot.com/2005/06/vilagossag-fiai.html

Kapcsolódó forrás: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/525.html

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=56943053&t=9027376

Ráday Mihály a budapesti és a szegedi páholyházról

Más téma következik, s újra a Podmaniczky utcából, egy különleges ház.

Én a szabadkőművességről keveset tudnék mondani, és nem is vállalkozom arra, hogy részletesen elmondjam, amit erről a dologról tudni kellene.

Hadd mutassam meg azonban a szabadkőműves-páholy központi nagy épületét a Podmaniczky utca 45. szám alatt, amely a rendőrségé volt az elmúlt évtizedekben és csak akkor ürítették ki, amikor a Teve utcai új székházukba költöztek át. Addig viszont hagyták megfelelően leromlani.

Szomorú, borús idő volt, amikor forgattunk, szomorú volt a ház állapota. A kedvem azonban derűs, mert bár azt hallottam rebesgetni, hogy a műemlékké nyilvánított, 1896-ban épült házat valaki le akarja bontatni, ez a hír nem igaz. Átépítik, szálloda lesz belőle. Egy 78 szobás négycsillagos luxus szálloda.

A mennyezeten mindenütt mutatják a mára már kibontott rabicfalaknak a nyomai, hány kis szobára, irodára volt fölszabdalva minden nagyobb tér, még a díszlépcsőház is így járt.

A legmegdöbbentőbb látvány maga a nagyterem, amelyet függőlegesen is kettéosztottak. A házat bombatalálat érte az ostrom alatt, de a sérült rész mennyezetét pontosan ugyanúgy építették újjá, amilyen volt. A háború után épen maradt mennyezeten megmaradtak a freskók. De a régi födémet ugyanúgy átfúrták, mint az újat, hogy a mennyezetbe fúrt lyukakban rögzített kábelekre, drótokra függesszék fel az osztófödémet a belügyminisztérium emberei. Nyilván nem tetszett nekik az eredeti belmagasság, ami újra látható, mert az osztófödémet már eltávolították.

A nagy terem végében valaha rózsaablak volt. Ezen a helyen állhatott az a szék, amelyben a szabadkőműves-nagypáholy nagymestere ült. A motívumok, melyeket a festésen látunk, stílusukat illetően az ókori Egyiptom művészetére utalnak, és minden egyes ábrázolásnak jelentősége van a szabadkőművesség jelrendszerében. A beton osztófödém fölfüggesztését szolgáló kábelek persze eltűnnek, a nyomokat befoltozzák, és helyreállítják a díszítőfestést is a nagyteremben, amelyet egyébként a műemléki hatóság is előír. Tehát ez a különleges épület megújul, és remélhetőleg a szállóvendégek olvashatják a ház és a hazai szabadkőművesség történetét is majd, ha belépnek.

---

Szeged a következő helyszínünk. Az Anna-fürdő közelében idén január óta műemlék a Gróf-palota. Vele szemben, a sarkon túl, a Kálvin tér második háza különlegesen érdekes. Bár ez kívülről nem látszik rajta: az '50es években ráépítettek egy emeletet, s jelentősen átalakították. Archív képen látszik négyoszlopos, timpanonos eredeti arculata! Az épület a szabadkőművesség páholya számára épült, most Százszorszép Gyermekház. A kapualj és a lépcsőház már sejteni engedi, hogy elegánsabb, gazdagabb a ház, mint amilyennek kívülről mutatja magát.

Akár hiszik, akár nem, a Százszorszép Gyermekházban foglalkoztatott gyerekek abban a nagyteremben játszanak, mondanak verset, töltik napjaikat többek között, ahol a szabadkőműves páholy díszterme volt, illetve megvan ma is.

Megvannak jellegzetes díszítményei a plafonon, az oldalfalakon, az üvegablakokon. A szegedi szabadkőművesek időnkénti összejövetelei számára ma is készséggel adják át a termet. Különös kettős életet él tehát a ház. Bármikor felújítható, helyreállítható.

Forrás: http://www.tvarchivum.hu/?id=116850&offset=2

Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2006/05/tv-m1-unokaink-sem-fogjak-latni.html