A szabadkőművesség "reformja"

A szabadkőművesség "reformja" szerintem évszázadok óta halasztódik. S ráadásul éppen Magyarországon, az 1770-es években létrejött egy nagyon sokat ígérő változat, a Draskovich-obszervancia. Sumonyi Zoltán: Újrafelfedett titok, Talentum, 1998. könyvében, Abafi Lajos: A szabadkõmûvesség története Magyarországon, Akadémiai, 1993. című művére támaszkodva bemutatja ezt a rendszert. Bizonyos megalkuvások mellett - a cím és rangkórság bűvöletében élő egyes páholyok igénye miatt kénytelen volt az eredetileg három fokozatú rendszerét kissé elbonyolítani - megalkotta azt a szisztémát, ami ma is példaértékű lehetne hazai szabadkőműveseink számára. Rendszerében kizárólag beavatás, díjemelések és ünnepségek esetén használták a rituálékat, minden egyéb "munka" "nyílt ég alatt" zajlott, azaz nem páholyban, mellőzve a szertartásos öltözéket (kötény, kesztyű, páholyjelvény) és minden rituális tárgyat (lángpallos, körző, szögmérő, háromágú gyertyatartó, kalapácsok, meztelen tőr, özvegypersely, tápisz=szertartásos szőnyeg, egyágú nagy gyertyatartók, a B(al) és J(obb) oszlop, kardok, stb.)

A "nyílt ég alatt" folyó munkák ráadásul esetenként tényleg a nyílt ég alatt, erdőkben, mezőkön folytak, minden szertartásosság mellőzésével, nem volt percenként taps és nyakjel (az ősi eskü egyik büntetésére emlékeztető, nyakelvágást imitáló kézmozdulat), egyszerűen megbeszélték a soron levő teendőiket.

Ha tehát hazai szabadkőműveseink reform elképzeléseken gondolkodnának, igazán haladó hagyomány lenne ennek a mintegy 230 éves rendszernek a felelevenítése.

Így megmaradhatna a kapcsolat a szabadkőműves ősökkel, mégis a változó világhoz igazodva végezhetnék áldásos munkájukat.

S hogy még egy ötletet adják az újításokkal kacérkodóknak, igazán észrevehetnék, hogy az esküjükben nincs expliciten szó a szertartásokról; ha tehát egy páholy egyszer csak abbahagyná a használatukat, elvileg nem szegnék meg esküjüket. (Hogy aztán a nagypáholy páros lábbal rúgná ki a renitenseket, az is biztos, de ez már egy másik kérdés.)
Eredetileg:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=29321684&t=9027376

Szabadkőműves teokrácia?

Ez is egy lehetséges olvasata a szabadkőműves céloknak, ami ugye Salamon templomának újjáépítése, értsd: a világ újjáépítése. Azonban ez az új teokrácia sehol sem alakult ki, legfeljebb gőzös lázálmokban. Nem is alakulhatott, hiszen a szabadkőművesség messze nem játszott akkora szerepet a társadalmi változásokban, fejlődésben mint akár ők maguk, akár ellenfeleik állítják. Legfeljebb valamiféle kovász szerepét töltötték be rajtuk kívül álló okokból kialakult eseményekben, ahol bizony gyakran le is maradtak a változások mögött.

Ennek az oka véleményem szerint az lehet, hogy világmegváltó céljai ellenére a szabadkőművesség végtelenül konzervatív szervezet, előretekintés helyett hátrafele néz, a változó világhoz, korokhoz való igazodás helyett makacsul ragaszkodik elavult hagyományaihoz. Ha pedig több száz éves vajúdások után valami mégis csak megújul - női és vegyes szabadkőművesség, ateisták, nem keresztények és színesbőrűek felvétele, stb. - akkor ez is felemás módon, egymástól mereven elszakított, egymás szervezeteit el nem ismerő szakadár mozgalmak, "szabadkőműves szekták" keretében megy végbe.

Az a gyanúm, hogy ezen már nem is lehet változtatni. Mindez az eredendő születési hiba következménye, hogy fiktív eredetlegendára építve - amit nyilván a legitimációs bázis megteremtése érdekében használtak - a múlt örökségét továbbvivő, tradicionalista szellemiséggel itatták át szertartásaikat, tevékenységüket. A belső szervezetet, rítusokat, titkokat, több száz éve lényegében változatlanul használják. (Itt jegyzem meg, hogy nem hiszem el azokat az állításokat, ami szerint pl. a titkos jeleket a nyilvánosságra kerülésüket követően megváltoztatták volna. Erre egy ilyen kiterjedt szervezet esetében egyszerűen nincs mód, másrészt ezek túl mélyen beágyazódtak a szimbólumrendszerbe ahhoz, hogy változtatni lehessen rajtuk, továbbá számos különböző idejű forrás ugyanúgy írja le őket.)

Ami a szabadkőművességben rendkívül vonzó volt, az a résztvevők egyéni és társadalmi csoportkénti emancipációs törekvéseinek támogatása, az egyenlőség egymás közötti megvalósítása. Ebből a szempontból az egyik legfontosabb kérdés a vallási és származási egyenlőség, különösen a zsidóság szempontjából. A női emancipációról sajnálatos módon lemaradtak, legalábbis a "mainstream" szabadkőművesség. (Azért azokat az indokokat, amire egyesek hivatkoznak a nők fel nem vehetőségével kapcsolatban, utoljára a női választójog ill. választhatóság jogának vitáiban hozták fel, s nem éppen a haladás bajnokai.)

Magyarországon egy időben a nemzeti hátrányos helyzet megszüntetésében érdekelt nemesi, később a polgárosodás során a gazdasági erővel rendelkező, de társadalmilag, politikailag hátrányos helyzetben levő polgári rétegek emancipációs törekvései vezettek a páholyok szaporodásához. (Egyesek szerint a ma Magyarországon hiányzó erős középosztály lehetne a bázisa a hazai szabadkőművességnek. Attól tartok ez kevés lenne, ill. lesz hamarosan. A mai megerősödő polgárság ugyanis politikailag, társadalmilag is erősödik, tehát nincs, ill. nem lesz szüksége emancipációs igényeinek pótcselekvések útján történő kielégítésére.)

Ami a legnagyobb gátja a szabadkőművesség terjedésének, az a hihetetlenül szabályozott rituálék rendszere, ami még a világ problémáiról szóló előadásokat (rajzolatokat) is átitatja. Ez általában a mai ember számára idegen és taszító. (Ha viszont a rituálékat kedvelőket tekintik elsődleges merítési bázisnak, akkor bizony erősen elcsúszhatnak a misztikus szellemiség irányába.)

Úgy 12 éve kezdte el tevékenységét néhány újjáalakított páholy. Ha havonta 2-4 alkalommal "dolgoztak", akkor kb. három havonta felvehettek 2-6 "keresőt". Az egy páholyból kiindulva a 12 év alatt 100-300 új szabadkőművest jelent, azaz mára minden páholy minimum három, maximum 9 új páholyt hozott volna létre. Az a gyanúm, erről szó sincs. Kíváncsi lennék a lemorzsolódás arányaira az egyes páholyokban, azokkal lehetne igazán verifikálni feltételezéseim helyességét (vagy helytelenségét).

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=29296321&t=9027376

A szabadkőműves beavatásról

Véleményem szerint - amit René Guénon: Megjegyzések a beavatásról / Kvintesszencia Kiadó című műve alapján alakítottam ki - a következőkről lehet szó:

A beavatás tulajdonképpen két különböző, azonban a gyakorlatban egyszerre lezajlő aktusból áll, az iniciációból (a tényleges spirituális beavatásból, Guénon szerint ekkor történik meg a transzcendencia átadása) és az affiliációból, a szervezetbe való befogadásból, amikor az azzal kapcsolatos adminisztrációt, a titkos jelek, szövegek megtanítását lebonyolítják.

Guénon hangsúlyozza, hogy megfelelő érzékenység, lelki alkat és szellemi felkészültség nélkülözhetetlen az iniciációhoz, ez részben megfeleltethető a mások által előzetesen már szabadkőművesnek tekintettek leírásának, de amit én (szerintem pontosabban) csírának nevezek. Tradicionalista felfogásához híven természetesen Guénon szerint ebben a lépésben transzcendens örökség adódik tovább, én a magam sültmaterialista felfogásából kiindulva ezt inkább a résztvevő lelkiállapotának megváltozásával, megváltoztatásával helyettesíteném. Tehát csupán pszichológiai hatásnak tekintem, annak is a befogadó lelkivilágától és a beavatási ceremónia hatásosságától függő mértékben. Ez a kettő persze szorosan összefügg, ezek megfelelése esetén jöhet létre egy misztikus, katartikus élmény, vagy meg nem felelése esetén a totális csőd, a teljes értelmetlenség és nevetségesség érzése.

Továbbmenve, a bevatáskor létrejött transzcendentális, vagy szerintem pszichológiai hatás még kevés, annak fenntartásához és továbbfejlesztéséhez Guénon szerint is számos további lépés, önfejlesztés, közösségi szertartások, további "transzcendens" behatás szükséges. Fenntartom tehát véleményemet, hogy a "kifejlett" szabadkőműves nem a beavatás "terméke". A következő vélemény csak az affiliációra igaz: "...(a beavatás) során testvérré válik aki ezentúl a világ összes páholyban részt vehet a munkán...".

Egyébként Guénon többször is megjegyzi, hogy ezekkel a fogalmakkal még a beavatási szervezetek tagjai sincsenek gyakran tisztában.

Ami viszont a szabadkőműves beavatás költészetét illeti, azért senki ne gondoljon valami éterien poétikus dologra; én inkább Poe-t vagy Hoffmann-t asszociálnám ide, figyelembe véve ennek a halált és újjászületést idéző rítusnak a kellékeit (koponya, csontváz, gyertya, kenyér és víz, tőr, kardok, fekete kendő a szemen, s különösen az ősi eskü horrorisztikus büntetései az árulók részére).

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=29244613&t=9027376

Nagy Töhötöm első rajzolata

Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek, Universum Kiadó, Szeged, 1990, 331-335. oldal

Nagy Töhötöm előadásának fogadtatásáról azt írta, hogy nem fejlődött ki utána a szokásos vita, mert kényes lett volna feszegetni a kérdést. Remélem, itt lesz érdemi vita, mert a mintegy 50 éve írott sorok ma is aktuálisnak tűnnek.

"Elmondva első benyomásomat megígérem, hogy őszinte leszek, talán túlságosan is ahhoz, hogy még csak inas vagyok.

Az én régi véleményem a szabadkőművességről az volt, hogy ellenséges és kegyetlen intézmény, amely nem tűri meg maga mellett ellenfeleit, sőt talán tagjaival szemben is ha kell, kegyetlen tud lenni. Úgy hittem, hogy ismerem azt a hideg kiszámítottságot, amellyel céljaikat elérni igyekeznek, és azt a példátlan fegyelmet, amelyet fönn tudnak tartani. Nem beszélek azokról a jámbor tagokról, akik megelégednek az ártatlan rítusok gyakorlásával, hanem beszélek azokról, akik ezeken már túl vannak, és föntről irányítják az intézményt.

Ennek a véleménynek az alapja az a titokzatosság, amely a profán világ előtt körülveszi a szabadkőművességet. Igaz ugyan, hogy egy híres szabadkőműves író egyszer azt írta: a szabadkőművesség legnagyobb titka az, hogy nincsenek titkai, mégis az emberi pszichológia szerint az ellenkezőnek kell igaznak lenni. Egy „semmi" képtelen oly hosszú ideig elrejtve lappangani, mert hamarosan elő kell bújnia annak, hogy ő „semmi". Inkább azt szeretnénk állítani, hogy ahol nagy titok születik, és évekig, évtizede-kig, sőt századokon keresztül fönn tud maradni, az azt jelenti, hogy ott valami rejtve van. Továbbá egy közvéleménynek, amely oly szívósan tartja magát, alapjának kell lennie, mert nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Márpedig tudott dolog a világ előtt, hogy a szabadkőművesség fontos titkokat rejt magában. Ezek és ehhez hasonló elgondolások vezettek engem arra, hogy így vélekedjek a szabadkőművességről.

És íme, most túl vagyok az iniciáción, vajon mi az én új véleményem ? Válaszként először is ki kell jelentenem, hogy van sok dolog, amelyet egyáltalán nem tudok megérteni. Az összes szimbólum a tökéletesedésről beszél nekem, erények gyakorlásáról, a szeretetről, a mérsékletről, a türelemről és az összes erényről, és mégis, ott a pinceszobában, ahova fél órára bezártak, a legszörnyűbb bosszú szavai kiabáltak rám a falakról arra az esetre, ha áruló leszek. Komolyan elgondolkoztam: ha nincsenek titkai a szabadkőművességnek, akkor mit árulhatok én el?

Az avatás szertartása alatt ünnepélyesen ki kellett jelentenem, hogy megbocsátok ellenségeimnek, ha esetleg a testvérek között találok ilyet, mert közöttünk egyedül a szeretet és megértés meg a bocsánat uralkodik; ugyanakkor nekem nem fognak megbocsátani. Már az iniciáció szertartása alatt a testvérek közül egy - a Rettenetes, amint egy másik páholyban nevezik -, a szívem fölé tőrt szorított, nem mondhatnám, hogy túlbuzgó szeretettel figyelmeztetve, hűségesnek kell lennem, ellenkező esetben a drága és édes testvérek bosszúja utolér. Összes összejövetelünkön mindegyikünk részt vesz a maga kisebb-nagyobb adományával a rend szeretetműveiben, valóságos jótevői vagyunk az emberiségnek, és mégis, ünnepélyes eskünk szövege szerint a nyakamat kell odanyújtanom elvágásra, ha hűtlenné lennék, és elárulnám a nagyvilágnak, hogy a szabadkőművesség csupa jóság és jótékonyság.

Összejöveteleinken gyakran fölállunk és üdvözöljük a be- és kivonuló tekintélyeket, és tesszük ezt oly mozdulattal, amely egyúttal a tisztelgés gesztusa is, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy a torkunkat elvágják, ha hűtlenekké és árulókká leszünk. Mi értelme van ennek, ha a szabadkőművességnek nincsenek titkai? Talán csak nem fogják elnyesni a nyakamat, mert elmondom odakünn a nagyvilágban, hogy milyen szép rítusok keretében építjük egymás erényeit? Célunk a szociális bajokat kisebbíteni, előmozdítani a műveltség terjedését, terjeszteni az erény birodalmát, és mégis, a templomőr testvér jeleket, érintéseket és titkos szavakat követel tőlem, amelyek nélkül nem enged be. Az erényeken, mint valamilyen Jákob létráján, mindig magasabbra kell fölkapaszkodnom, gyakorolnom kell a Hitet, a Reményt és a Szeretetet, s mégsem mondhatom el ujjongva jóbarátaimnak, hogy íme, találtam egy egyesületet, ahol végre az erényeket gyakoroljuk. Nem mondhatom el, mert kötelezve vagyok a titoktartásra. Sőt, a rítusok részleteiről magában az intézményben is csak azokkal a testvérekkel beszélhetek, akik velem egy fokozaton vannak.

Nem tudom megérteni, mire való ilyen lármás kezdet. Mire való a sok fenyegetőzés, ha utána ártatlan és tisztességes erényeket kell gyakorolnom. Nincs egyensúly és arány a zajos fenyegetések és a jámbor erénygyakorlatok között. Ha én belépek egy intézménybe, tegyük föl, a tűzoltók segélyegyletébe, nem fognak engem ijesztgetni fenyegetésekkel a belépésem pillanatától kezdve. Kétségtelen, amikor mindez a szabadkőműves szertartásokban kifejlődött, megvolt a maga életbevágó jelentősége összes véres következményével. A fizika és lélektan törvényei szerint semmi sincs megokolás és értelem nélkül. A szabadkőművesség sem vonhatja ki magát ez alól a törvény alól.

Ebben gyökerezik az én nyugtalanságom is, mert iniciálásom alkalmával itt e templomban megismertem egy szertartást, amelyről most nem tudom, csak emléke egy régi kemény és véres fegyelemnek, amely a messze időkből itt maradt reánk, vagy talán ma is teljes erejével érvényben áll? Szeretném tudni, hogy a kard, amelyet a szívem fölé szorítottak, valóban hegyes-e, vagy már agyon van oxidálódva az elfutott hosszú idő miatt. Más szavakkal azt is mondhatnám: kíváncsian szeretném tudni, hogy mit találtam itt: oroszlánt vagy csak kicserzett bőrét? Ime, ez az én vergődésem, amelyet fölidézett a szabadkőművességről vallott régi véleményem, és az a benyomás, amelyet az intézményről avatásomkor kaptam. Életem egy szakában meg voltam győződve arról, hogy a szabadkőművesség kezében tartja a világpolitika irányítását. Hittem, hogy a szabadkőműves piramis tetején egy kis csoport dönt a világ folyása fölött, határozott irányt parancsolva neki. Bizonyos jelenségek és tanulmányok meggyőztek engem ennek lehetőségéről. Úgy hiszem, valamennyiünknek van tudomása arról, hogy nagyon sokan vannak ezen a világon, akik hasonlóan vélekednek.

És most mi az én véleményem? Ha igaz volna, hogy a szabadkőművesség irányítja a világpolitikát, és igaz volna, hogy ő mozgatja a tömegeket, a politikusokat öntudatosan egy határozott cél felé, akkor még ebben a percben venném a kalapomat, szívélyesen üdvözölném a főmester testvért, és itt hagynám ezt az intézményt, amely a napokban avatott tagjai közé, mert fölmérve a világ mai politikai helyzetét, alakulását, ezt oly ijesztően zavarosnak, rossznak, elrontottnak találom, hogy nem szeretnék annak az intézménynek a tagja lenni, amelyik csak ily hitvány módon tudja a világot elvezetni. De mást is megjegyezhetek. Egyáltalán nem látszik a világpolitikában, hogy egységesen fölülről volna irányítva. Például az egész múlt századi politikai fejlődés, a maga szociális problémáival, és teljes egészében, a szükséges fejlődésnek az eredménye, nem pedig öntudatosan irányított kibontakozás. Itt senki sem irányított egységesen semmit. A történelmi fejlődés diktálta az eszméket, a fejlődés állomásait, s a politikusok csak kullogtak e történelmi szükségesség után. Az egyetlen nagy haladás és lépés, amelyet ennek lehetne nevezni, a kommunizmus volt, amely ma is azt a benyomást kelti, hogy egységes elgondolás és irányítás szerint halad előre.

Ha a szabadkőművességnek nincs meg a legfőbb politikai irányító ereje, mégis kell elégséges erejének és befolyásának lennie ahhoz, hogy egy-egy nép polgári életére hasson. Hiszek ebben a befolyásban, és létezését föl is tételezem, ha ugyanis több akarunk lenni, mint klub, ahol a társak éppen csak szórakoznak bizonyos hagyományos szertartások elvégzésével; ha több akarunk lenni, mint kultúregyesület, amely érdekes konferenciákat tart tudományos témákról, vagy ahol az erényekről konferenciáznak egymásnak, amely erényeket azután végeredményben egyikünk sem gyakorol. Ha több akarunk lenni, mint jótékonysági egyesület, ahol a testvérek kegyes adományokkal segítik a rászorulókat, önmaguk nagyobb lelki tökéletesedésére; ha mindezeknél több akarunk lenni, akkor a testvéreknek ott kell ülniük kiadóvállalatok igazgatói székében, ahol meg tudnak akadályozni bizonyos könyvek kiadását, amelyek ellentétben állnak a mi szellemünkkel, ugyanakkor elő tudják segíteni a velünk rokon írások megjelenését. Ebben az esetben a testvéreknek ott kellene ülniök színházak és nagy filmvállalatok igazgatói között, újságok szerkesztőségében és a gazdasági élet lehető összes kulcspozíciójában. Ebben az esetben megértem a legszigorúbb titoktartás szükségességét. Ebben az esetben igenis szükséges elvágni a nyakát annak, aki mindezt elárulná. De egyedül ebben az esetben fogadom el, hogy üdvözlő gesztusunknak értelme van, és a szabadkőműves fegyelmezettség reális szükséglet. Ezért érdemes küzdeni, és ha kell, még gyilkolni is.

De éppen itt, ezen a ponton kúszik elő az én legnagyobb kételyem. Vajon ez az ország, ahol az én páholyom működik, mutat-e valamit azokból a nagyszerű célokból és elgondolásokból, amelyeket a szabadkőművesség maga elé kitűz? Ennek az országnak a vezetése, gazdasági szervezettsége, sajtójának irányítása, színházainak és mozijainak erkölcsi színvonala, a rádió és televízió kulturális értéke, mutat csak egy grammnyit is azokból a nagy és szent elgondolásokból, amelyeket a mi erényekkel teli szabályaink oly szépen hangoztatnak?

Es mindez azért van-e így, mert egyáltalán nem uraljuk a helyzetet, vagy talán azért, mert ha odáig eljutottunk, mi is éppen úgy eláruljuk elveinket, mint a többiek? Harmadik lehetőség nincs, és ezek mind csak súlyosbítják az én kételyeimet . . .

Ha többnek akarunk látszani, mint bármely más tisztességes kultúregyesület, amelynek még csak úszómedencéje és teniszpályája sincs a tagok szórakoztatására, akkor kénytelenek vagyunk a titokzatosság légkörét féltékenyen megőrizni magunk körül."

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=28396395&t=9027376


Nagy Töhötöm műve: http://szkp2.blogspot.com/search/label/Nagy%20T%C3%B6h%C3%B6t%C3%B6m

Szabadkőműves időmérleg

Nézegettem a Galilei páholy weblapját és a rajzolatok kapcsán feltűnt valami. Úgy látom, hogy évente átlagban 6 rajzolat hangzott el. Ez a havi 2-4 páholymunkához viszonyítva 6/24-6/48 arány, azaz legfeljebb 25%. Tehát a páholy belső életével, ceremóniákkal, rituálékkal, avatásokkal, szk. ismeretek oktatásával az időalap 75% megy el. (Állítólag külföldön még ennyi rajzolat sem hangzik el.)

Ez nagyon rossz arány, ez a befelé fordulást, a köldöknézegetést jelenti. Ha egy analógiát felhozhatok, Angliában az adománygyűjtő szervezetek bevételeiknek legfeljebb 10-15%-át fordíthatják saját céljaikra, a többit meghirdetett céljaikra kell áldozniuk. Itt persze nem a pénzről, hanem az időalap felhasználásáról van szó, de az alapelv azonos kellene legyen.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=28211560&t=9027376

Szabadkőműves hírességek

Nyilván az összesküvés elméletek ostobaságaira reagálva szoktak közölni rendkívül hosszú listákat azokról a neves pozitív személyíségekről, akik szabadkőművesek voltak. Ezekkel kapcsolatban mindig hiányérzetem volt. Más a helyzet ugyanis egy aktív, a páholymunkában rendszeresen résztvevő ill. a belépést csak az eszmei közösség deklarálása érdekében vállaló ember értékelése között.

Mostanában találkoztam három példával is:

Kossuth Lajos amerikai útja során Cincinattiban politikai és társadalmi támogatás szerzése céljából az egyik nap belépett (inas lett), másnap legénnyé, majd rögtön utána mesterré avatták, majd azon nyomban ki is léptették a páholyból (Tiszteletbeli főmestersége megtartásával). Nyilván ez nem tekinthető aktív szabadkőműves tevékenységnek.

Ady Endre (akit Jászi Oszkár kért fel a belépésre) tagságának hét éve alatt négyszer jelent meg a páholyban, azaz a három avatáson/díjemelésen kívül csak egyszer.

Kosztolányi Dezsőről Berényi Zsuzsa hosszas kutatás után megállapította, hogy az eddig hitt egy év tagsága legalább két éves volt.

Szóval jó lenne egy olyan lista a nevezetes szabadkőművesekről, amelyben szerepelne az aktivitás foka - hány évig vett részt a szervezet életében, milyen gyakorisággal, önként, vagy felkérésre lett tag, esetleg hogyan szűnt meg a tagsága. A másik oldalról pedig az, hogy az illető munkásságban hogyan jelenik meg a szabadkőművesség hatása - változtak-e egy tudós, művész stb. publikációi, produkciói, hatása volt-e ezekre markánsan, fejlődött-e?

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=34359095&t=9027376

Zita néni a (svéd) szabadkőművességről

Zita néni:
Svéd történelem...
kivéve az unalmas részeket
...

Nem vagyok történész. Ez a magyarázata annak, hogy a könyvekből, a szakdolgozatokból, az újságcikkekből és a televíziós műsorokból összegyűjtött ismeretanyagból a közismert tények - a néptömegek történelemalakító szerepe, a tömeges kivándorlás, a Nobel-díj - helyett a kuriózumokat - a szabadkőművességet, az udvari intrikákat, a pityókos összeesküvőket - részesítettem előnyben.

Stockholm, 2000-01-01

---

III. Gusztáv fia nagykorúvá válásáig öccsét, Károly herceget bízta meg a birodalom vezetésével. Károly herceg nem érzett különösebb hivatást a régensi szerephez, ideje javarészét a szabadkőműves rituálékban való részvételnek áldozta. Magasrangú szabadkőműves társára, Gustaf Adolf Reuterholmra ruházta a tényleges hatalom gyakorlását.

A szabadkőművesség - a felvilágosodás terjesztésére és a humanizmus ápolására alakult, páholyokból álló titkos mozgalom - rendkívül népszerű volt az arra ráérők körében. Az első páholyok ősei a XIII. századbeli német Bauhütten, a templomépítő kézművesek és kőművesek céhszerű egyesületei, melyek a XVI. századtól kezdődően nemcsak kőműveseket, hanem tudósokat és nemes embereket is befogadtak soraikba. A svéd rendszer néven ismert magas fokú szabadkőműves rendszert Karl Friedrich Eckleff (1723-1784) alkotta meg. Az első nagypáholy legfőbb védnöke I. Frigyes Adolf király, III. Gusztáv és Károly herceg apja volt.

Az első páholyok ősei a XIII. századbeli német Bauhütten, a templomépítő kézművesek és kőművesek céhszerű egyesületei, melyek a XVI. századtól kezdődően nemcsak kőműveseket, hanem tudósokat és nemes embereket is befogadtak soraikba. A tulajdonképpeni szabadkőművesség Londonban alakult meg, 1717 június 24-ikén, Szent János napján, amikor a londoni Lúdhoz és Rostélyhoz címzett csapszékben a kőműves páholyok The Craft (St. John's) Loge nagypáholyba egyesültek. A mozgalom célja nem elsődlegesen a kőművesség, a vakolás, hanem általános értelemben a lelki felépítmény, a társadalmi konstrukció, az emberiség lelkiségének ápolása.

A szabadkőművesség szimbólumoktól rogyadozó világának alapja az inas - legény - mester átmenet, azaz az érési folyamat. A kőművesmunka színhelye a páholy, a Világmindenséget szimbolizáló, téglalap alakú terem, mely képletesen három pilléren, a bölcsességen, az erőn és a szépségen nyugszik. A páholy falán függő faliújságszerű munkaképen vakolókanál, derékszögű vonalzó, körző, mérőón, vízszintező, kalapács, és Salamon templomának a szilárdságot és erőt jelképező két győzelmi oszlopa, Jakin és Boas. Az egyik oszlop elsüllyeszthetetlen, a másik éghetetlen. A két oszlop között, a szabadkőművesség "G-pontja", a hatágú Dávid-csillag, közepén nagy G-betűvel. A jobb oldali oszlop fölött, a tökéletlen embert jelképező nyers kőtömb, a baloldali fölött, a tökéletes mestert jelképező szabályosan kiszabott kocka. Az előbbit a hold, az utóbbit a nap világítja meg.

A szabadkőművesek rituális szertartásai Jeruzsálem templomának (Moria hegyén, i.e. 960 körül) felépítésénél történtekkel kapcsolatosak. Salamon király Adoniram mestert - a tyrusi Hiramot - és kilenc társát bízta meg a templom építésével. Egy munkanap végén három, a beosztásával elégedetlen keménylegény megpróbálta Adoniramból erőszakkal kicsikarni a mesterek jelszavát. A kőműves társadalomban a diploma ismeretlen volt, ezért a hovatartozást titkos jelszóval igazolták. Az inasok a "Jakin", a legények a "Boas", a mesterek pedig a "Jehova" jelszó segítségével azonosították magukat.

Adorinam komolyan vette a jelszó titkos voltát, és inkább hagyta magát agyonveretni. A bérezési osztály figyelmeztette Salamont, hogy Adorinam igazolatlanul hiányzik. Salamon megparancsolta a mestereknek, tegyenek tűvé mindent Adorinamért. A mesterek nem voltak biztosak abban, hogy Adoniram elárulta-e a jelszót vagy sem, ezért megegyeztek abban, hogy a holttest kiásása közben ejtett első szó lesz az új jelszó.

A mestereket különös fény vezette Adorinam akácággal megjelölt nyughelyéhez. - "Menah Belah!" - kiáltott fel az első mester, aki megragadta Adoniram előbukkanó lábát. - "A test rothadt!" - A három bűnöst elfogták, torkukat elmetszették, szívüket kitépték, beleiket eldobták, testüket kettéhasították.

A 11 fokot magába foglaló svéd rendszer három kategóriára oszlik. A Szent János-páholy három, az inas, a legény és a mester fokában dolgozik, akárcsak a soron következő skót Szent András-páholy. A megvilágosultak páholya ötfokú: Salamon, Szent János, Szent András, a Bíborszalag lovagja és a Vörös kereszttel ékesített parancsnok.

A páholyba való felvételkor az újonc életre tartó hűségesküt tesz. A bekötött szemű jelölt úgy néz ki, mint akit elütött a szemeteskocsi: hajadonfőtt, ingujjban, az inge elöl szétnyitva, a vállai csupaszon, a melle baloldala csupaszon. Egyik cipője sarka letaposva, a ballábán a nadrág térdig feltűrve. A mester trónja elé vezetik, gyengéden térdre kényszerítik, majd kérdéseket tesznek fel neki az alapszabályzatból. Az abszolvens ezután esküt tesz, melynek értelmében alárendeli magát Bölcs Salamon Helyettesének. Az esküt megpecsételendő, vakolókanalat nyomnak a kandidátus nyelvéhez, majd a Nagymester leoldja a szemkötőt, és a szabadkőműves testvérek, kivont karddal, a János-tanonc szívére mutató. "Sic transit gloria mundi" - üvöltéssel üdvözlik soraikban. Végezetül beavatják a rend titkos jelébe, mely egy nyakelmetszést utánzó szemaforjelzés. "Nyissz!" A titkos szó Jakin, a titkos jelszó Tubal-Kain, Káin 7x7-szer elátkozott leszármazottja, Lemek és Silla fia, aki elsőnek gyújtotta meg a tudás fáklyáját. Nyakába vakolókanál formájú ezüst amulettet akasztanak, amit a szíve fölött köteles viselni.

A mesterré avatás ceremóniája valamivel előrehaladottabb. Értelem és Lelkiismeret felügyelők koporsóba fektetik a mesterjelöltet. A testvérek körbeállják a koporsót, és fenyegető kardcsörömpöléssel párbajt mímelnek, közben időnként megkopogtatják a koporsó falát. A kardcsörömpölés után egy suttogó hang a mesterek titkos szavát ismételgeti: "Menah belah", "Menah belah". A koporsóba préselt jelölt tágra nyílt szemmel hallgatja a már századszor hallott elbeszélést Adoniramról, és a jelszó elárulójára váró büntetés színgazdag ecsetelését. A testvérek erősödő kopogását túlkiáltja a mester: - "Elvégeztetett" - A koporsót kinyitják. A jelölt természetellenesen kifordított lábfejjel, Adorinamnak a három legény elől való menekülését jelképező "vinkli-lépésekkel" járul a nagymester elé...

---

Forrás: http://mek.niif.hu/03000/03052/html/page9.htm

Svéd történelem... kivéve az unalmas részeket / Hegedűs Zsolt