A bejegyzések listája

2007. július 25., szerda

Drakula elorzott gondolatai

Sz. Farkas Jenő: Drakula vajda históriája
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. 123-124. old.

"Umberto Eco az 1987-es Frankfurti Könyvvásár meg­nyitóján tartott előadásában37 egy világméretű jelenségre hívta fel a figyelmet: „Húsz évvel ezelőtt a könyvesboltok polcain, ott ahol Lukács György Az ész trónfosztása című könyve állt a legelőkelőbb helyen, ma már Julius Evola, Rene Guénon, Gurdjieff, Titus Burckhardt munkai sorakoznak együtt a keleti bölcselőkével, az alkímiáról, asztrológiáról, jövendőmondásról vagy a fekete mágiáról szóló traktátusok­kal. Mindez valóban azt a benyomast kelti, amit Chesterton joggal fogalmazott meg a következőképpen: >>Ahogy az ember többé már semmiben sem hisz, mindenben kezd hinni.<<" Eco felteszi a kerdest: „Az irracionalizmus megnyilvánulásával állunk szemben?" A kérdésre azzal válaszol, hogy felvázolja a racionalizmussal párhuzamosan fejlődő irracionalizmust, kezdve a hermetikus irodalomtól, a II. századi Hermész Triszmegisztosztól egészen napjainkig. Szerinte irracionális mindaz, ami eltér azoktól a normáktól, amelyek kezdetektől fogva megszabják kultúránkat. Ezeknek a normáknak a lényege a görög és latin racionalitásban keresendő. A tudomány fejlődése is azt bizonyítja, hogy végül is miné1 közelebb kerülünk a világnak a rációnk segítségével való megismeréséhez, egyre több a megoldandó irracionális kérdés. Ezért nem véletlen Umberto Eco előbb idézett gondolata." 37 Eco, U.: L’irrationel hier et aujourd’hui. Lettre Internazionale, 1988. 17. (16-19.)

Emlékeztetőül, ez volt az az eredendően bűnös szöveg, amely alapján Sz. Farkas Jenőt a magyar "akadémikus entellektüelek" megrontásával vádolta Horváth Róbert és az őt szajkózók kórusa.

Hogy is fogalmazott erről Horváth Róbert?

"1989-ben Sz. Farkas Jenő elkövette azt a mindennél nagyobb tévedést, amit azután - úgy tűnik - az összes magyarországi "akadémikus entellektüel" átvesz, nevezetesen, hogy GUÉNON EZOTERIZMUSÁT A MODERN VULGÁR-EZOTERIZMUSSAL VAGY VALAMIFÉLE SZEKTARIANIZMUSSAL AZONOSÍTJA - HOLOTT GUÉNON EGÉSZ ÉLETÉBEN MÁST SEM TETT, MINT EZEK ELLEN ÍRT - megóvva, konzerválva és fenntartva a tradicionális ezoterizmus lehetőségét és eredeti "komoly tisztaságát" (Vö.: Sz. Farkas Jenő: Drakula vajda históriája, Akadémiai, Budapest 1989, 123-124. o.)." (http://www.tradicio.org/guenon/hrguenonmo.htm)

Hogy is van ez? Habár Sz. Farkas Jenő nyilván egyetért Eco-val, hiszen idézi, de azért nem ő írta ezeket a mondatokat. Elképzelhető, hogy Horváth Róbert nem is olvasta amit oly hévvel kárhoztat? S követői sem, soha? Vagy olvasták, de az nem jutott el a tudatukig, hogy Eco-tól származik? Pedig hát Eco is kedvenc célpontja a Guénon ezoterizmusának eredeti, "komoly tisztaságát" őrzők válogatott hazai csapatának, az Ezoterikusok Haynau Baráti Körének... (http://www.es.hu/old/0130/feuilleton.htm)

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=69613456&t=9027376

2007. július 18., szerda

Gazdagodik a Zsolnay páholy weblapja

A Zsolnay páholy weblapja (http://zsolnay_paholy.extra.hu/) újabb tartalmakkal gazdagodott, a talán legfontosabb Rajzolatokkal:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/rajzolatok.html

a jócskán megszaporodott tartalmú Irodalmi ajánlóval:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/irodalmi%20ajanlo.html

Ezek egy része is online olvasható, letölthető, de a Letölthető e-könyvek és a Sajtószemle minden bejegyzése ilyen:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/E_konyvek.html

http://zsolnay_paholy.extra.hu/sajtoszemle.html

S végül a hazai szabadkőműves weblapok közül elsőnek tesz Multimédia ajánlójában szabadkőművességgel kapcsolatos videófilmeket elérhetővé:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/multimedia.html

A lapról szólva nem hagyhatók ki a váratlanul és nem jelzetten megtalálható érdekes idézetek és képek, valamint az Érdekességek rovatban összegyűjtött weblapok listája:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/erdekessegek.html

És mindez a bővülés nem a régebbi tartalmak rovására történt, minden régebbi anyaga megtalálható rajta. Ha valaki eltévedne, akkor a Honlap térképet áttekintve mindent megtalálhat:

http://zsolnay_paholy.extra.hu/honlap%20terkep.html

Gratulálok!

2007. július 16., hétfő

Kiss Ulrich előadása a szabadkőművességről

Kiss Ulrich előadása a szabadkőművességről

Egy rövid összefoglaló Kiss Ulrich előadásáról.
Az előadás és beszélgetés a Kálvin téri református templom melletti egyházi épület tetőterében berendezett előadóteremben zajlott le Kiss Ulrich jezsuita szerzetes közreműködésével.
Hogy a szituációt a szabadkőművesek számára érthetővé tegyem, egy hasonlattal élve olyan volt ez, mintha a Nagyoriens páholyában nyílt fehér munka keretében a szimbolikusok egyik prominens személyisége, mondjuk Jászberényi József tartott volna előadást az Opus Dei-ről.
Persze ami a szabadkőművesség különböző csoportjai között elképzelhetetlen, az az ökumené szellemében a keresztény és keresztyén felekezetek között mindenapi gyakorlat.
Az előadás egyébként a KEVE (http://www.keve.org/), a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága ifjúsági tagozatának, a Fit-KEVE (https://web.archive.org/web/20050216230246/http://www.keve.org/fit-keve.htm), a pályakezdő értelmiségiek csoportjának a rendezvénye volt.
A teremben mintegy 40-50 fő volt, az előbb érkezők egy elején és végén lezárt kettős asztalsorhoz ülhettek, a késők az asztalokkal párhuzamosan 2-3 sorban helyezkedtek el. Az asztalfőn foglalt helyet Kiss Ulrich, aki az Éneklő Egyház énekeskönyvből kifénymásolt "Az Úristent magasztalom" kezdetű ének közös eléneklése után azzal a trouvaille-jel indította előadását, hogy "lefordította" szabadkőművesre a dal első versszakát:
A Világegyetem nagy építőmesterét magasztalom ...
A továbbiakban a rendkívül tájékozott és olvasott jezsuita szerzetes témáról témára ugrált, rengeteg irodalomra hivatkozott előadása közben, amelyeket véleményem szerint nem igazán tudtak követni a hallgatók. Talán a legfontosabbnak tartott és legtöbbször hivatkozott mű Gyurátz Ferenc nemrég újra megjelentetett A szabadkőmívességről című könyve volt. Ezzel az előadó teljesen egyetértett, tehát cáfolta az összeesküvéselméletek vádjait, de elítélte a szabadkőművesek titkolózását és a kereszténységgel rivalizáló vallásnak tekintette a szabadkőművességet.
Az előadás közben többször és a végén is külön kiemelte problémaként a szabadkőművesség (és a modern kor) relativizmusát, az értékek elvesztését.
Az előadás és beszélgetés további részletezésétől egyelőre eltekintek, mert komoly esély van arra, hogy mp3-ban meghallgatható és letölthető lesz az egész, ugyanis az előző előadások hanganyaga hozzáférhető az Interneten:
https://web.archive.org/web/20090926122909/http://vip.tilb.sze.hu/Fit-KEVE/index.html
A képek az előadóról és a közönségről:
https://web.archive.org/web/20091008070434/http://vip.tilb.sze.hu/Fit-KEVE/Kiss-Ulrich-2007-07-09/
 

Az előadás maga mp3 formátumban meghallgatható: (érdemesebb előbb letölteni és úgy meghallgatni)

https://web.archive.org/web/20090926122909/http://vip.tilb.sze.hu/Fit-KEVE/hangfelvetelek-2007/Kiss-2007-07-09.mp3

Kiss Ulrich időközben blogjába egy újabb szabadkőműves tartalmú írást töltött fel és folytatását is ígéri:
https://web.archive.org/web/20071025031932/http://parbeszed.com/blog/index.php/?p=225#more-225
[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=69331366&t=9027376
az előadás: http://szkp1.blogspot.com/2007/07/eloadas-kiss-ulrich-szabadkomuvessegrol.html]

2007. július 10., kedd

René Guénon rasszizmusa

Dante ezoterizmusa című munkájában Guénon nagy jelentőséget tulajdonít az Isteni színjáték következő sorainak:

O, ti, kik éltek józan értelemben,
lessétek, mily tan látható keresztül,
elfátyolozva különös rimemben!
(Pokol, IX. 61-63, Babits Mihály ford.)

Azt hiszem, ezt Guénonra magára is alkalmazhatjuk - kissé elfátyolozva fogalmazta meg néha mondanivalóját, azonban kis odafigyeléssel megfejthetjük.

Egy részlet:

René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei (A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás.)

Az “ellentradíció" uralma valójában pontos megfelelője annak, ami az “Antikrisztus uralmaként" ismeretes, és - minden elképzelhető prekoncepciótól függetlenül - az az Antikrisztus, aki - akár individuumként fogjuk fel, akár kollektívumként - a végső cél érdekében önmagába fogja koncentrálni az “ellenbeavatás" minden képességét, és valamiképpen szintézise lesz ezeknek. Sőt, bizonyos értelemben akár egyszerre is lehet individuum és kollektívum, ugyanis lennie kell egy olyan kollektívumnak, amely, ha fény derül rá, olyan lesz, mintha csak magának az “elleniniciatikus" szervezetnek a “kivetülése" lenne, de kell lennie egy olyan személynek is, aki majdan e kollektívum vezetője, és vezetőjeként e kollektívum legtökéletesebb kifejeződése lesz, sőt, valódi “megtestesülése" annak, amit képviselni fog, hacsak mint az összes “ártalmas" befolyás “támasztéka" is, mert ezeket ő fogja először magába gyűjteni, hogy aztán a világba vetítse őket.

Azt hiszem, nem kell nagy intuícióval rendelkeznünk, hogy felismerhessük az írás rejtett konnotációját, amint a szélsőjobb felismeri és magáénak tekinti.

Van persze nyíltabb megnyilvánulása is Guénonnak.

Kelemen János említi Guénon Dante tanulmányának kritikájában, hogy:

"... Orient et Occident című művében ugyanis nemcsak azt fejti ki, hogy a judaizmus szerepet játszott "az általában vett modern mentalitás kialakulásában", hanem azt is, hogy mivel az izraelita elemek dominálnak a bolsevik forradalomban, óvakodni kell tőlük."


Egy Guénonnal rokonszenvező kritikusa is megjegyzi, hogy furcsa lábjegyzetei vannak:

"... it was the curious footnote which states that Freud and Einstein, of Jewish origin, and forerunners of much of the modern thought which Guénon despises, were detached from their Jewish nomadic tradition. "


Guénon műveinek behatóbb ismeretében bizonyára több bizonyítékot is lehetne találni a rasszizmusára, de ezt a feladatot most ünnepélyesen átruházom hűséges olvasóira...




Források:

http://szfinx.blogspot.com/

http://epa.oszk.hu/00000/00015/00002/kelemen.htm

http://www.bensozia.com/benideas/guenon.html

2007. július 5., csütörtök

Coudenhove-Kalergi meghamisítása

Coudenhove-Kalergi meghamisítása


Az egyesült Európa eszménye vörös posztó a szélső jobboldal számára, lejáratása érdekében semmitől sem riadnak vissza. Például attól sem, hogy az "ötletgazda" Coudenhove-Kalergi grófot próbálják lejáratni.

Ezzek az egyesek által ugyancsak szemérmesen "erős nemzeti-identitású oldalak"-nak nevezett fasiszta, rasszista weblapokon találhatók meg, mint pl.:

http://www.hazankert.com/200627.html

http://tempus44.wordpress.com/2007/03/15/a-jovo-embere-kevert-faju-lesz-3/

http://igazmondo1.blogspot.com/search?updated-max=2007-03-09T15%3A06%3A00-05%3A00

és a sor sokáig folytatható. Annak kiderítése, hogy ezek tényleg rasszisták, nagyon egyszerű, meg kell nézni azokat a találatokat, amelyet a Google mondjuk a következő kérdésre ad:

zsidó site:http://www.hazankert.com/

http://www.google.com/search?num=100&hl=en&lr=&as_qdr=all&q=zsid%C3%B3+site%3Ahttp%3A%2F%2Fwww.hazankert.com%2F&btnG=Search

De persze meg lehet nézni a cigány, "gyűlölet-ipar" vagy Hitler illetve bármi olyan szóval is ami a rasszisták szómenését kiváltja. Ehhez hasonló módon dolgozott Zsadon Béla, a Mancs cikkírója, amikor "Magyarságteljesítmény az Interneten, Szittya-szörf" című vitriolos művét készítette:

http://zsadon.index.hu/mancs/0szittya.htm

A fenti három weblap közül az első tűnik az "eredeti" forrásnak, a többiek abból idéznek. Persze egyik se tünteti fel a szerzőt. Vajon mire föl ez a nagy szemérmesség? És íme, láss csodát, rögtön kiderül, hogy ez az egész páneurópizmus a szabadkőművesség találmánya:

"Benedek Marcell a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy vezetőségi tagja 1950. március 19-i beszédében április 4-ét “a magyar hálaadás napjának” nevezte. Ez a társaság támogatta a Páneurópai Uniót! Csekély létszámú, de óriási befolyással, hatalommal rendelkező dúsgazdag nemzetközi csoport már az évszázad elejétől tevékenykedik a nemzetek és határok nélküli Egyesült Európa megvalósításán, ami része a nemzetközi pénzhatalom Új Világrendjének."

http://www.hazankert.com/200627.html

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68904550&t=9027376


Térjünk át Coudenhove-Kalergi gróf írásainak - és azok fordításának - az elemzésére. Vegyük a szabadkőműves gróf Praktischer Idealismus (Wien/Leipzig 1925) c. könyvének néhány mondatát:

"A manapság ismert népfajok és társadalmi osztályok – a kellő helyhiány, az idő és az előítélet miatt — fokozatosan eltűnnek."

Nézzük meg angolul (sajnos én németül nem tudok, de majd akik eredetiben olvasták ezt és a Bécsi Szabadkőműves Újságot is, majd kisegítenek. ):

"Today's races and classes will gradually disappear owing to the vanishing of space, time, and prejudice. "

Azaz helyesen: A mai fajok és osztályok fokozatosan el fognak tűnni a távolság, idő és előítéletek elenyészővé válásával.


"A jövőben az eurázsiai-negroid faj, amely hasonlít az ókori egyiptomiakra, a különféle fajú népeket majd a különbözőségű egyén váltja fel."

"The Eurasian-Negroid race of the future, similar in its appearance to the Ancient Egyptians, will replace the diversity of peoples with a diversity of individuals."

Helyesen fordítva: A jövő eurázsiai-negroid fajtája, amely megjelenésében a régi egyiptomiakra hasonlít, a népek különbözőségét az egyének változatosságával fogja felcserélni.


"Az európai zsidóság nem semmisült meg, mert Európa, a saját akarata ellenére, mesterséges kiválasztási módszerekkel e népet a jövő vezérnemzetévé fejlesztette ki."

"Instead of destroying European Jewry, Europe, against its own will, refined and educated this people into a future leader-nation through this artificial selection process."

Helyesen: Európa, saját szándékával ellentétben, az európai zsidóságot megsemmisítése helyett kifinomulttá és műveltté, s ezáltal a jövő egyik vezető nemzetévé tette ezen a mesterséges kiválasztódási folyamaton keresztül.

"Nem csoda tehát, hogy ez a gettóbörtönből kiszabadult nép Európa nemessége lett."

"No wonder that this people, that escaped Ghetto-Prison, developed into a spiritual nobility of Europe."

Helyesen: Nem csoda, hogy ez a gettóbörtönből szabadult nép Európa szellemi nemességévé vált.

"Hála a Gondviselésnek, Európa ajándékba kapta ezt az új és nemes népfajt."

"Therefore a gracious Providence provided Europe with a new race of nobility through spiritual grace."

Helyesen: Tehát a kegyes Gondviselés ellátta Európát a nemesség egy szellemi jótulajdonságokból fakadó új fajtájával.

"Ez akkor történt, amikor – hála a zsidók emancipációjának – Európa feudális arisztokráciája lezüllött."

"This happened at the moment when Europe’s feudal aristocracy became dilapidated, and thanks to Jewish emancipation."

Helyesen: Ez a zsidó emancipációnak köszönhetően történt, akkor, amikor Európa feudális arisztokráciája elkezdett tönkremenni.

Látszik tehát, hogy szándékos félrefordítások sorozatáról van szó, amelyekkel tendenciózusan eltorzították Coudenhove-Kalergi gróf mondanivalóját.

Persze ez a helyreállított szöveg is magán viseli a kor szociáldarvinizmusának téveszméit, de messze nem azt mondja, amit a "fordítója" belegyömöszölt.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68988201&t=9027376



Kapcsolódó gondolat: http://aprofan.blogspot.com/2007/07/l-nagy-zsuzsa-paneuropai-mozgalomrol.html

2007. július 2., hétfő

Megszületett a Sas-páholy honlapja

Megszületett a Sas-páholy honlapja

Amíg a pécsi Zsolnay-páholy weblapja (http://zsolnay_paholy.extra.hu/) kitartó és folyamatos munkálkodás nyomán fokozatosan bővül és csinosodik, a Sas-páholy honlapja egyszeriben kipattant alkotója fejéből és tökéletesnek tűnik:

http://www.saspaholy.hu/

Egy (igazi) építészeti rajz - tervrajz - szolgál háttérképként a hamarosan megjelenő könyvecskének, amely kinézetét valamelyik 1911-es datálású Sas-páholy kiadványtól kölcsönözhette.

A könyvecskét felütve - rákattintva - az ki is nyílik és egy üdvözlő szöveg és tartalomjegyzék fogadja a látogatót. A remek kialakítású, könyvészetileg megkomponált füzet betűtípusa, tördelése, a képek elhelyezése esztétikai élményt nyújt. A tartalomjegyzék linkjein kívül a könyvecske jobboldalán felül van még két könyvjelző és ha már elhagytuk a nyitólapot, akkor jobboldalon alul is van egy oda visszaléptető könyvjelző. A lapozás animálása próbálja a hagyományos könyvolvasás élményét visszaidézni. A könyvecskéből csak az ajánlott linkek és a pdf formátumba konvertált rajzolatok vezetnek ki.

A nagyszerű kiállítású honlap díszére válik a Sas-páholynak és megalkotójának egyaránt!

Ha szabad egy nyelvi zavarral élnem, a tökéletes honlap még tökéletesebb lehetne, ha:

A több oldalas szövegeknél nem csak tovább, hanem visszalapozás is rendelkezésre állna;

A kezdőlapon szereplő tartalomjegyzékhez vezető könyvjelző nem a jobb, hanem a baloldalon lenne - ahol a tartalomjegyzék található;

A Kvíz és a Kapcsolat csak a könyvjelzőn érhető el, jó lenne a belehelyezni őket a tartalomjegyzékbe is.

Még egyszer gratulálok a kivételesen jól megtervezett és kivitelezett munkához!

(Egy kis dicsekvés - a Kvíz megoldásakor mindössze egy pontot veszítettem...)

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68854145&t=9027376

2007. június 27., szerda

Móra Ferenc fedezése

Mórát annak idején a Tanácsköztársaság alatti szerepéért akarták kizárni a szabadkőművességből, de hosszú procedúra után felmentették.

Az eset furcsa, hiszen a Tanácsköztársaság betiltotta a szabadkőművességet, hol, hogy és mikor zajlott volna le a szabadkőműves vád alá helyezési procedúra?

Sajnos pontosan nem tudom, hogy a döntést a betiltásról a Kommün melyik szakasza során hozták meg, de az bizonyosnak tűnik számomra, hogy a végrehajtással nem igen foglalkoztak. Erre a sokasodó belső és külső támadások közepette idejük se volt. Elkobozni sem kobozhattak el semmit, hiszen ez a dicső feladat a Horthy rendszerre maradt. Feltehetőleg hoztak a betiltásról egy határozatot, nyilvánosságra hozták és kész. Ettől még a szabadkőműves páholyok nyugodtan folytatták páholymunkájukat, különösen vidéken. A zavaros viszonyokat jellemzi az alábbi eset, amely a Galilei páholy történetében szerepel:

"... hamis feljelentésre, amelyben mint ellenforradalmárokat tüntettek fel bennünket, egy század tengerészkatona feltűzött szuronnyal tört be a páholyba és épp szertartásos munkánál találták a ttv.-et. Megfelelő felvilágosítás után a tévedés kitudódott, a tengerészek elhagyták az épületet."

http://www.galilei.hu/tortenet/tortenet.html

A Tanácsköztársaság gyengesége és az új rezsim közeledte viszont a szabadkőművesség opportunista elemeit arra öztönözhette, hogy felzárkózzon az új hatalom mellett, letörölje azt a "sarat" a szabadkőművességről, amit Móra tevékenységében véltek felfedezni.

Erről az eseményről Lengyel András számol be egy-két pontatlanságtól eltekintve kiváló tanulmányában, ami a Forrás 2004/7-8. számában jelent meg
először, majd A "másik" Móra / Lengyel András. - Szeged : Bába, 2005
gyűjteményes kötetében is szerepelt.

Az Interneten a következő címeken érhető el:

http://www.forrasfolyoirat.hu/0407/lengyel.html

vagy

http://www.forrasfolyoirat.hu/0407/200407.pdf

"Alighanem törvényszerű tehát, hogy politikai aktivitása megtörésekor Móra előbb 1919. május 8-án főszerkesztői posztjáról mondott le, majd másnap, május 9-én kezdeményezte a szabadkőművességből való elbocsáttatását is. „Fedezését”, a „testvéri közösségből való kibocsátását” kérő levelét (Gaál 1992. 19, vö. Földes 1960. 350) a páholy június 19-én tárgyalta (Földes 1960. 351). Az elválás azonban, nagyon jellemzően, az akkori zavaros viszonyok közepette már nem történhetett meg szépen, stílusosan. A „konzervatív” Árpád páholy, közelebbről nem ismert megfontolás alapján, vizsgálatot indított a radikális Móra ellen, s ekkor – mint Szigyártó Albert 1919. július 22-i leveléből (Péter 1984. 279) kiderül – a lépéskényszerbe került Szeged páholy maga is „nyomozást” rendelt el Móra ellen. A vizsgálódások híre valamiképpen az érintetthez is eljutott (bár aligha hivatalos formában), mert július 15-én fölvilágosítást kért erről Szigyártó főmestertől. Levelét nem ismerjük, de Szigyártó erre adott, már hivatkozott 22-i válaszából kitetszik, az ügy egészen a Nagypáholyig eljutott, s megosztotta a szegedi szabadkőműveseket. Maga Szigyártó (aki, mint láttuk, hajdan potenciális szabadkőművesként javaslatba hozta Móra nevét) felemás, halogató álláspontra helyezkedett. Jól láthatóan inkább elkenni szerette volna Móra ügyét, semmint kivizsgálni. „A nálunk bejelentett panasz tárgyában – írta Mórának – az eljárást nem sürgettem, igaz, mert a panaszlottak közül kettő most meg nem idézhető, másrészt, mert jónak láttam az eszmék tisztulására és a kellő lehiggadásra időt hagyni” (Péter 1984. 279). S bár levele üdvözlési formulájában Szigyártó azt mondja, hogy „[i]gaz testvéri szeretettel maradtam régi híved”, nyílt szolidaritást Mórával nem vállalt. Nyilván nem mert vállalni.
A „törvényes és tökéletes Szeged páholy” törvényszéke végül 1919. szeptember 10-én hozta meg ítéletét „az általános szk. [= szabadkőműves] kötelességnek szándékos megsértése” vétségével vádolt „Móra Ferenc m. tv. [= mester testvér]” fölött. Az ítélet Móra számára kedvező volt; a törvényszék „Móra Ferenc tv-t az ellene emelt vád alól felmenti”. S bár a páholy törvényszéke hibáztatta Móra nevezetes, sőt botránykővé vált Mementó című, 1919. április 1-ji vezércikkét, egészében inkább a mentő körülményekre figyeltek s azt hangsúlyozták, hogy Móra „egész közéleti működésében mindig józanságot tanúsított és egyéb cikkeivel mérsékletnek igyekezett hangulatot teremteni” (Péter 1984. 280). A Móra elleni „bűnvádi eljárás” jegyzőkönyvét (amelyet, sajnos, nem ismerünk) és az ítéletet szeptember 16-án olvasták föl a Szeged páholy tagsága előtt.
Ezzel Móra „fedezésének” akadálya elhárult. A páholy – egyik utolsó intézkedéseként – 1920. március 10-én adta ki az „Elbocsátó level”-et, kimondva, hogy Mórát „1919 évi szeptember hó 1-én [!] előterjesztett kérelmére mai határozattal a páholy kötelékeiből elbocsátotta”. "

Nos, „az általános szk. [= szabadkőműves] kötelességnek szándékos megsértése” kizárást von maga után, ahogy az az "Árpád a testvériséghez" címzett Szeged Keleten dolgozó Szabadkőmüves-páholy alapszabályai. 1872. paragrafusai között szerepel:

"18. §. A páholy-ból kizárásra szolgáló okuk a következők:

a) bármely becstelen és jellembe ütköző cselekmény elkövetése;

b) a titokban tartási eskü megszegése;

c) a szabadkőművesi törvények és kötelmek bármily szándékos megszegése. "

(Ez ugyan nem a Szeged páholy alapszabálya, de szinte bizonyos, hogy az is hasonlóképpen szólt.)

Tehát ha a Lengyel András leírta procedúra során a vádat elfogadják, az Móra kizárását jelentette volna a szabadkőművességből. Saját személyes véleményem szerint pont erről lehetett szó, ezzel a kizárással szerették volna kezdeményezői szalonképessé tenni az új rezsim szemében a szabadkőművességet (de lagalább saját magukat). Megint csak magánvéleményem szerint ez nem segített volna a szabadkőművességen, viszont a vádemelésnél is sötétebb foltot ejtett volna rajta.

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68706434&t=9027376

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum