A bejegyzések listája

2009. augusztus 29., szombat

Szabadkőműves páholyházak - Londonban

Mint a dublini szabadkőműves páholyházban tett látogatásom során vezetőmtől megtudtam, majd az Interneten is utána kerestem, Londonban az UGLE nagypáholyházán kívül is van néhány érdekes szabadkőműves épület.

Az egyik a Mark Masons Hall, amelyben nem csak a névadó, hanem egy csomó másik szabadkőműves szervezet is lakozik. Weboldala még a konstrukció alatt van.

Az épület London egyik legelőkelőbb negyedében található meg, a Green Park és a St. James parkok határolta szögletben.

Címe: Mark Mason's Hall, 86 St James Street, London.

Meglátogattam, s röpke 10 perc után már távozhattam is. Itt nem fogadtak olyan szívesen, mint Dublinban. Nem erőltették meg magukat előadás tartásával, csak a földszinti páholyt mutatták meg, s fényképezni nem lehetett...

De azért kívülről megörökítettem az épületet.

Származási hely: London's freemasonry

Az érdeklődőbbek elolvashatnak egy képes beszámolót és egy képtelent is a házról.


A másik érdekes szabadkőműves épület a skót rítus páholyháza, pontosabban az Ősi és Elfogadott Skót Rítus titkárságáé.

Címe: The Supreme Council, 10 Duke Street, St James’s, London

Itt sem volt szerencsém, az épületet ugyanis éppen tatarozták. Mindenesetre belestem a kamerámmal.




Nem maradt más hátra, mint a jó öreg UGLE nagypáholyházzal kárpótolni magamat. Úgyis keresek egy szabadkőműves könyvet, ha máshol nem, ott meglesz - gondoltam. Hát máshol nem is volt - a londoni nagy könyvesboltok és szállítóik számítógépes adatbázisában nem szerepelt. Megyek tehát a londoni Freemasons Hall könyvesboltjába.

Címe: Freemasons’ Hall, 60 Great Queen Street, London

Mondom a címet: Karen Kidd - Haunting Chambers. Nem, nincs meg nekik, ők ilyesmit nem tartanak. Még gyorsan beszaladok az időszaki kiállítások termébe, ahol a Szabadkőművesség és a francia forradalom című tárlat látható. Persze fényképezni itt sem lehet. Mindegy, a mini kiállítás weblapján a legfontosabb részei láthatóak.

Lejárt a szabadkőművességre szánt időm megyek tovább. Lépcsőházi gondolatként azon morfondírozom, a könyvesboltban a keresett címtől rettentek-e meg (szellemidéző kamrák) mivel nem ismerték a könyvet, vagy éppen azért mert ismerték, s tudták, hogy az általuk szabadkőművesnek el nem ismert női szabadkőművesekről szól?

Kapcsolódó linkek:

http://www.markmasonshall.com/

http://maps.google.com/maps?hl=hu&q=86%20St%20James%20Street%2C%20London

http://scottishrite.org/web/journal-files/Issues/mar-apr06/beresiner.html

http://www.freemasonrytoday.net/03/p04.php

http://maps.google.com/maps?hl=hu&q=10%20Duke%20Street%2C%20St%20James%E2%80%99s%2C%20London

http://freemasonry.london.museum/exhibits/1-freemasonry-french-revolution.php


Az angol reguláris szabadkőművesség címei:

http://www.freemasonrytoday.com/10/p11.php

Szabadkőműves nagypáholyház - Dublinban

Abban a szerencsében lehetett részem, hogy a nyáron megtekinthettem az Ír Nagypáholy (Grand Lodge of Ireland) dublini Nagypáholyházát (Freemason's Hall).

Származási hely: Freemason's Hall Dublin

Láttam már néhány szabadkőműves páholyt és múzeumot, de ilyen nyílt és mindenre kiterjedő bemutatót nem láttam és ennyire közvetlen és barátságos magyarázatot sem hallottam még - ez talán az ír emberek természetéből is fakad, hiszen Írországban a járókelőktől kérdezősködve is hasonló kedvességet tapasztaltam.

A Nagypáholyház (Freemasons' Hall) a város központjában, a Trinity College és a St. Stephen Green park között félúton, az Ír Nemzeti Könyvtártól nem messze található.

Pontos címe: Freemason's Hall, 17 Molesworth Street, Dublin 2, Ireland.

A Szent István park (St. Stephen Green) északi oldalából a Nassau street felé vezető Dawson és Kildare utcákat félúton összekötő rövid Molesworth utcába befordulva rögtön feltűnik középtájt a szabadkőműves emblémával (derékszögvonalzó és körző) díszített kétemeletes épület.

A dublini páholymunkák és az ír szabadkőművesség otthona szabadkőműves múzeumként is működik, címe és leírása minden valamirevaló útikönyvben és online látnivalókat bemutató weblapon megtalálható.

Amint az egyik részletes ismertetőben szerepel, az egyes szintek különböző stílusúak, a földszint dór, az első emelet ión, a második pedig - na persze - korinthoszi.

A főbejáraton belépve egy hosszú folyosóra jutunk, balra a recepció és irodák, jobbra könyvtár és klub található. A folyosó közepén balra a lépcsőház, jobbra további irodák vannak, s a legvégén helyezkedik el a múzeum.

Származási hely: Freemason's Hall Dublin

Természetesen már a folyosó is gazdagon díszített szabadkőműves jelképekkel, a falakon elhelyezett vitrinekben megvásárolható kiadványok, egy asztalra kitéve pedig ingyenes brosúrák találhatók.

A páholyok közül először az első emeleten levő Nagypáholy termet mutatta be a vezető. Ennek a kék páholyként berendezett teremnek az egész padlózata fekete-fehér kockás (szabadkőműves) mintázatú, falain pedig régi nagymesterek nagyméretű festményei láthatók, köztük Edward welszi herceg is. A munkák zenei aláfestését impozáns orgona szolgálja.



A bemutató következő állomása az ugyanezen szinten található Királyi Boltív páholy volt, alapvetően egyiptomi jellegű elemekkel (szfinxek, egyéb dekorációk) vegyítve más korokkal és stílusokkal. A terem eklekticizmusára kiváló példa két egyiptomi fej - zsidó menórával kombinálva. Itt láthattam azt az oltár alá rejtett kis liftecskét is, amivel a ceremónia során alászállnak, majd visszaemelkednek a résztvevők. (Ez tényleg szimbolikus - a süllyedés és emelkedés nagyjából egy méter csak.)



A második emeleten van a Templomos Lovagok preceptórium terme és a Hercegi Kőművesek káptalanjának terme is. A Templomos Lovagok termének ábrázolásai erőteljes keresztény szimbolikát mutattak - a magyarázat során elhangzott, hogy a nem keresztény szabadkőművesek egyszerűen kihagyják ezt a fokot. A Hercegi Kőművesek terme gótikus jellegű ülőfülkékkel van berendezve, mindegyik felett zászlócskával.



A szabadkőműves múzeum megtekintése zárta a látogatást, itt üvegtárlókban életnagyságú páholy jeleneteket és szabadkőműves ereklyéket lehetett megnézni. Az egyik tárlóban katonai páholyok eszközei voltak elhelyezve, de látható volt számos kötény, páholyékszer, zászló és több történelmi jelentőségű irat is. A szabadkőműves szimbólumokat magyarázatukat megadó tartalmas feliratokkal együtt állították ki.



A bemutatót kísérő ismertetések számos érdekességet tartalmaztak az ír szabadkőművességről. Bizonyos magas fokok hiányoznak a rendszerükből (pontosabban más fokokkal összevontan szerepelnek) illetve az öltözködés is speciális - egyrészt nem viselnek kesztyűt a páholymunkák során, másrészt a szabadkőműves kötényt a zakó alatt hordják.

Rendkívül érdekes volt látnom a különbségeket más páholyokhoz viszonyítva - pl. a két felügyelő helye máshol volt, a csiszolatlan és a faragott kövek méretében (itt kisebbek voltak), a nagy Jákin és Boaz oszlopok hiányoztak (a felügyelők asztalán hevertek kicsinyített méretben). Érdekes volt a modern eszközök - mágneses írótábla, technikai eszközök - békés keveredése az archaizáló páholyberendezéssel és mindezek mellett egy bájos rendetlenség, az éppen nem használt eszközök, szimbólumok kikandikálása a polcról, sarokból. A ceremóniák alatt nyilván minden a helyére kerül majd, de engem ez az kissé kaotikus - a többfunkciós használatot mutató - kép ragadott meg leginkább.

Mint ahogy az írásom bevezető soraiban kiemeltem, rendkívül szívélyes légkörben zajlott a páholyház bemutatása és úgy tűnt számomra, megleptem vezetőmet azzal, hogy profán létemre tájékozottnak mutatkoztam a szabadkőművességet illetően. Mindenesetre külön figyelmembe ajánlotta a londoni magas fokok páholyházait, megadva címüket is.

Mindenkinek, aki Dublinban jár (akár szabadkőműves, akár nem), azt ajánlom, hogy feltétlenül nézze meg a nagypáholyházat!


Kapcsolódó linkek:

http://maps.google.com/maps?q=17+Molesworth+Street%2C+Dublin+2%2C+Ireland.&hl=hu

http://wikimapia.org/5559497/Grand-Lodge-of-Ireland-Freemasons-Hall-Molesworth-St-Dublin

http://www.dooyoo.co.uk/sightseeing-national/freemasons-hall/

http://www.irish-freemasons.org/index.html


Képgalériák a páholyházról:

http://www.irish-freemasons.org/Phototour_Pages/Photographic_Tour_Main_Page.html

http://ww2.grandmasterslodge.org/iopen24/defaultarticle.php?cArticlePath=218

http://www.flickr.com/photos/rkimberly/48720411/in/photostream/

2009. augusztus 21., péntek

L. Nagy Zsuzsa a szabadkőművesség Tanácsköztársaság alatti helyzetéről

Hazai szabadkőműves forrásokban - és nyilván erre támaszkodva - más publikációkban is gyakran előkerül az az állítás, hogy a Tanácsköztársaság alatt betiltották a szabadkőművességet. (Ezt gyakran még azzal a képtelenséggel is fokozzák, hogy ezt a betiltást hagyták volna tovább élni a Horthy-korszakban...)

Én átnéztem a Tanácsköztársaság - az első Magyar Népköztársaság - által kiadott jogszabályokat, pontosabban azokat, amelyek a Corpus Juris CD-re felkerültek. Ez a CD elvileg a magyar törvények és legfelsőbb szintű rendeletek  visszamenőleges gyűjteménye.

Azt kell mondanom, hogy a Tanácsköztársaság rendeleteiben a szabadkőművesség feloszlatása nem szerepel. Sőt, általában véve vett egyesületek feloszlatása sem található meg bennük, amelybe beletartozhatna a szabadkőművesség is.


Viszont gyanúra ad okot a gyűjtemény teljességét illetően, hogy a rendelkezések számozása nem  folyamatos, néhol ugrás van bennük. Erre nézve nem találtam magyarázatot, talán arról lehet szó, hogy kiadtak egy rendeletet, aztán visszavonták? Nem tudom. (Ha valaki tudja az okot, legyen szíves írja meg.)

Tanácstalanságomban levélben kérdést intéztem L. Nagy Zsuzsa történészhez, a szabadkőművesség történetének egyik hazai szakértőjéhez ezzel kapcsolatban, aki volt olyan szíves, hogy válaszolt, bár a megoldást ő sem tudta.

L. Nagy Zsuzsa leveléből a kérdéssel kapcsolatos részek:

"Sajnos semmi jót, biztosat nem mondhatok. Én évtizedek óta nem foglalkozom a szabadkőművességgel, a 70-es években is csak azért érdekelt, mert a polgári liberális -demokratikus ellenzékhez valamilyen módon kapcsolódott. ...


A Tanácsköztársasággal kapcsolatban - a második szakaszra vonatkozóan különösen - igen furcsa, sajátos helyzet alakult ki. A proletárdiktatúra különböző kulturális, értelmiségi szervezeteiben jelentős szerepet játszottak szabadkőművesek.


Attól tartok, a Kun Béla kormányzat a szabadkőműveseket egyszerűen nem tartotta komoly ellenfélnek (igazuk is volt), másfelől talán zavaróan hatott sok jeles képviselőjük aktív szerepe. Amennyire rekonstruálni tudom a történteket, kifejezetten a szabadkőművesek ellen semmiféle rendeletet, betiltást nem hoztak. Viszont betiltottak minden polgári, burzsoának, ellenforradalminak és ellenforradalmi gyűjtőhelynek minősített szervezetet. Ebbe a körbe került be a szabadkőművesség.


1919 tavaszán-nyarán nem szabad normális jogi eljárásokat keresni. Miféle állapotok voltak azok, hogy a túszként - májusban elfogott - személyek szakszervezetet alapíthattak, mert dohányt, cigarettát csak szakszervezeti tagok kaptak?


Ha valami nyomra akad, azt csak a napi sajtóban találhatja feltételezésem szerint. Bár én a 60-as - 70-es években néztem a napi sajtót, nem bukkantam speciális közlésre. Ez persze semmit sem jelent. Abban biztos vagyok, hogy Kun Béláék nem tartották komoly ellenfélnek, ellenzéknek a testvériség tagjait, csupán burzsoá hajlamú személyeknek.

Nagyon örülnék, ha értesítene, ha jut valami eredményre."

Hasonlóképpen én pedig a Profán lapok olvasóit kérem, hogy értesítsenek, ha rábukkannak valami konkrétumra a kérdéssel kapcsolatban.

2009. augusztus 6., csütörtök

Hibaigazítás: ISZLÁM TÖRTÉNELEM: Kossuth „testvér”

Az Iszlám történelem című blogban a szerkesztő és szerző ED Ferenci két cikket is szentel Kossuthnak, s a másodikat kifejezetten Kossuth szabadkőművességének.

Eközben sajnálatos módon számos hibát vét, amelyet még sajnálatosabb módon nem lehet Megjegyzés küldésével korrigálni, mert "Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba." Ráadásul a szerzőnek nincs feltüntetve az e-mail címe, így levélben sem lehet elküldeni neki a korrekciókat. Ezért ezt itt és most teszem meg:


a) A cikk szerzője Kossuth felvételi kérelmével kapcsolatban megad egy linket:

http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/kossuth/szabadkom.html. Ám mielőtt bárki sietne megnyitni, kénytelenek vagyunk szomorúan közölni, hogy a weboldal (ki tudja miért) ma már nem működik…

Kénytelen vagyok örömmel közölni, hogy a weboldal működik, egyszerűen átalakították, korszerűsítették. Ha ED Ferenci belépett volna a lapra a http://www.sk-szeged.hu/ címen, akkor néhány kattintás után megtalálhatta volna Kossuth felvételi kérelmének új címét:

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/kossuth/szabadkom.html

b) A cikk szerzője a hivatkozásként használt Hazánkért cikk fordítását használja David Kruger amerikai szabadkőműves Kossuthról írt sorainak idézésére. Jobb lett volna, ha utánanéz az eredeti angol szövegnek.

"Ferdinand Bodmann Imádatra Méltó Nagytestvérnek, a 133. Cincinnati Páholy ... tagjának."-nak fordítják az eredeti "to Brother Ferdinand Bodmann, Worshipful Master of Lodge No. 133".

Ennek magyar fordítása helyesen:

Ferdinand Bodmann testvérnek, a 133. számú páholy főmesterének.

A Worshipful Master ugyanis szó szerint Tiszteletreméltó mestert, értelmét tekintve egyszerűen a páholy főmesterét jelenti. (A főmester egy páholy választott vezetője.)

c) Egy másik átvett fordítási hiba: "... másnap a rangját felemelték Nagymesteri (Master Mason) fokozatra."

A Master Mason fokozat magyarul egyszerűen mester fokozat, amely az inas és a legény fokozat után következik. A nagymester az egy választott tisztség, egy nagypáholy (páholyok együttese) vezetője, ez Kossuth soha nem volt.

d) Egy saját erőből elkövetett hiba, a szerző azt írja:

"A hírek szerint a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy páholyháza Budapest, VI. kerület Podmaniczky utca 45-ben található. Szép nagy emeletes épület… Nekik aligha kellett évekig kilincselni a helyi önkormányzatnál, mint a budapesti muszlimoknak, hogy székházhoz jussanak!"

A Podmaniczky utcai páholyházat, amelyet a szabadkőművesek saját anyagi erejükből 1896-ban építettek, nem pedig kilincseléssel szereztek, először 1920-ban kobozták el és adták a MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) használatába, majd az 1945-ös visszaadást követően 1950-ben újra lefoglalták és a Belügyminisztérium kezelésébe került. Habár legújabb újjáalakulásuk után a szabadkőművesek visszaigényelték, nem kapták meg. A székház befejezéséhez közeledő átépítése után Rosslyn néven szálloda nyílik az épületben.

e) A lábjegyzetekre mutató linkek nem működnek.

Egyébként pedig, ha valaki Kossuth szabadkőművességével kíván foglalkozni, forrásként kihagyhatatlan Berényi Zsuzsanna Ágnes: Kossuth Lajos és a szabadkőművesek, Argumentum, 2002. című könyve.

Források:

http://macarcaislamtarihi.blogspot.com/

http://www.sk-szeged.hu/

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/kossuth/szabadkom.html

http://www.hazankert.com/200703_kossuthlajos.html


ISZLÁM TÖRTÉNELEM: Kossuth „testvér”


Márton László a következőket fűzte az írásomhoz:

"A főmester (azaz a páholy elnökének) megszólítása magyarul, több mint száz éve: Érdemes Főmester, amely a Worshipfull Master / Vénérable Maître megfelelője.

Imádandónak fordítani a magyar és az angol nyelv nem ismeretét jelzi.

Példának okáért Angliában a bírónak is a Your Worship cím jár ki és nem az amerikai filmekben hallható Your Honor. Röviden a Worship mindkét esetben tiszteletet és nem imádatot jelez.


Ha Lalo minden a szabadkőművességgel kapcsolatos tévedést, tévhitet cáfolni akar... hosszú életet kívánok hozzá."

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=92619992&t=9027376

2009. augusztus 3., hétfő

Egy szorgalmasan festő szabadkőműves - Sebök Ferenc

Sebök Ferenc több területen is működik, klasszikus zenét játszik (zongorán és hegedűn), komponál, verseket ír és fest. Műveinek jelentős része szabadkőműves motívumokat hordoz, illetve egyesek - a páholy szőnyegek, tápiszok, angolosan Tracing Boardok - kifejezetten a szabadkőműves rituáléhoz tartozó kellékek.

Weblapján mindezekről bőséges képet kapunk.

Életrajza: http://www.sebok.be/bio-hu.htm

Szabadkőműves tápiszok: http://www.sebok.be/peinture/Tableaux%20Loge.htm

Szabadkőműves zene: http://www.sebok.be/musique/oeuvres%20fmac.htm

Versek: http://www.sebok.be/peinture/ecrits%20et%20poesie.htm

A Pietre.Stones weblapon versei és képei együtt szerepelnek: http://www.freemasons-freemasonry.com/deux-poemes-ma%C3%A7onniques.html

MASONIC POEMS illustrated by Tracing Boards
POÈMES MAÇONNIQUES illustrés par des Tableaux de Loge
par le Vén. Frère Ferenc Sebök 30°
Ancient Maitre de deux Loges belgique:
Saint Charles de la Parfaite Harmonie n°43, Bouillon
Sept Pilliers n°38, Liège
Grande Loge Régulière de Belgique

Loge France n°9, Budapest, Grande Loge Symbolique de Hongrie.


illetve megtekinthető egy szabadkőműves naptára is: http://www.freemasons-freemasonry.com/masonic-calendar-2009.html

CALENDRIER MAÇONNIQUE - MASONIC CALENDAR 2009 par le Vén. Frère Ferenc Sebök 30°

Egy szabadkőműves festő - Rozsda Endre

Származási hely: Profán gondolatok a szabadkőművességről


Rozsda Endre a Martinovics páholy párizsi életének egyik jelentős személyisége, 1968-ban avatják be. A Ludwig múzeumba éppen egy szabadkőműves képével - Szabadkőműves ünnep (1976) - került be.

A Ludwig múzeum weblapján a következőket írják róla:

Rozsda Endre
(1913 - 1999)

Rozsda Endre 1913-ban született Mohácson. 1932-től Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában tanult, majd 1938-ban Párizsba költözött. 1939–1942 között a Louvre művészeti iskolájának (L’École du Louvre) vendéghallgatója volt, majd 1943–1957 között Budapesten élt. 1945-ben az Európai Iskola alapítója és aktív tagja lett. 1957-ben visszatért Párizsba. 1964-ben megkapta a Copley-díjat a Hans Arp, Matta, Max Ernst, Man Ray, Marcel Duchamp és Darius Milhaud részvételéből álló zsűritől. 1970-ben megszerezte a francia állampolgárságot. 1986-ban az Ordre des Arts et des Lettres tiszti fokozatával tüntették ki.1998-ban a Műcsarnok életmű-kiállítást rendezett számára.
1999-ben Párizsban halt meg.


Szabadkőműves ünnep (1976)

olaj, vászon, keret: 69 x 85,3 x 3,5 cm (fenyőléc, rétegelt lemez hátlap)
José Mangani ajándéka, 2003

Származási hely: Profán gondolatok a szabadkőművességről



Rozsda Endre az 1945-ben kialakult Európai Iskola egyik alapító tagja. Festői munkássága mellett grafikai és fotográfiai tevékenysége is kiemelkedő. Pályája elején Rozsda a nagybányai iskolához kötődik leginkább, majd egy Bartók-hangverseny hatására, 1938-ban új fordulatot vesz stílusa. Ugyanabban az évben Párizsba utazik, beiratkozik az École du Louvre óráira, ahol megismerkedik többek közt Vieira da Silvával, Alberto Giacomettivel, Max Ernsttel, Pablo Picassóval, majd Raymond Queneau-val és André Bretonnal, a francia irodalmi szürrealizmus atyjával. Mindez mély hatást gyakorol művészetére.

Az 1956-os forradalomtól kezdve Rozsda képei színes önelemzési folyamattá válnak, az elveszett paradicsom emlékképeit feltárva, a nosztalgikus múlt után vágyódva. A formák rétegződésében, architektonikus megjelenésükben nyilvánul meg a művész erősen strukturálódó belső világa, mely a festmény érzéki terét szétaprózza, s helyébe fokozatosan épít egy személyes, prousti, az emlékezetből és emlékekből képzett tér-időt.

1968-ban Rozsda kapcsolatba kerül a francia szabadkőművességgel, melynek beavatási szertatásában is részesül. Bár a festmény apró háromszögekből – szabadkőműves szimbólumokból – áll össze, mégsem utal a dogmatikus misztikára. Rozsdát képi megfogalmazásában a beavatási szertartás során történő 'per tenebras ad lucem' művelet, azaz a tekintet tisztulása a sötétség által, valamint a látás fiziológiai törvényszerűségei foglalkoztatják. Festménye kolorista álláspontot képvisel, mely ötvöződik egy barokkos horror vacuival, ugyanakkor felidézi a középkori ötvösművészetet és üvegfestészetet a formák és a színek kaleidoszkópszerű egymás mellé helyezésének, egymásból születésének, összefonódásának eljárásában. A feltöredezett festészet az euklideszi geometria szétrobbanását jelenti.



Határ Győző, Rozsda Endre személyes jóbarátja volt, s az Európai Iskolabeli művészekkel kapcsolatban így emlékezett:

"Mintha nem lett volna az ilyen és hasonló művésztársulásoknak a természete, az életműködése a torzsalkodás: aki a vonaltól "kileng", nem áll be a sorba, vagy megszegi a kör esztétikai tízparancsolatát, az "fegyelmit" kap vagy kizárják; Mándy Stefánia, Fekete Nagy Béla már az elején visszavonult, Kállai Ernő, Martyn Ferenc, Lossonczy Tamás és mások az Iskolán kívül rendeztek absztrakt kiállítást, és ezért kitették a szűrüket; Rozsda Endre pimasz-gunyoros megjegyzéseket tett Pán Imre művészetvallására, s hívő és hitetlen kis híja hogy össze nem verekedett."


A Home Galériában (1021 Budapest, Üdülõ út 23.) 2009. július 28-tól augusztus 30-ig megtekinthető Fotó – portrék c. kiállítás anyagában is szerepel Rozsda Endre, akiről a kiállítás recenzens Götz Eszter a következőket írja:

"És Barcsay, a kopasz, mindentudó szemüvegű mester, vagy a minden pillanatból viccet gyártó Rozsda Endre, az elnyűtt mosolyú Anna Margit, a tükörszobában játszó Kepes György."


Források:

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php/site.php?inc=alkoto&alkotoId=16784&menuId=40

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php/site.php?inc=mutargy&muId=502&menuId=67

http://www.terminartors.com/rozsda-endre/1018721-1018721-p

http://vmek.oszk.hu/07100/07170/07170.htm

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=287131&ctag=articlelist&iid=1

http://www.rozsda.com/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Rozsda_Endre

2009. augusztus 1., szombat

Élő internetes beszélgetés a szabadkőművességről

Na nem itt magyarul, hanem az USA-ban angolul. Pontosabban az Interneten, mert a meghívott vendégektől a hozzászólókon keresztül az egyszerű hallgatókig mindenki otthon van, s az internetes audió eszközrendszert felhasználva beszélget egymással.

Az ötlet a Masonic Centralé, az első 28 adás még az ő kereteik között készült, majd társultak a Freemason Information-nal, s azóta együtt, a BlogTalRadio infrastruktúráját felhasználva sugározzák a beszélgetéseket vasárnap esténként. (Most éppen nyári szünet van náluk.)

Néhány érdekesebb régebbi műsor:

Beszélgetés Karen Kiddel új könyvéről "Haunted Chambers, the lives of early women Freemasons."

A Morgan botrányról, amely sokkolta a szabadkőművességet

Beszélgetés John Nagy testvérrel a Building Hiram könyv szerzőjével

A modern szabadkőművesség és a fekete Prince Hall páholyok

stb. stb.

Források:

http://masoniccentral.blogspot.com/

http://www.freemasoninformation.com/

http://www.blogtalkradio.com/

http://www.blogtalkradio.com/Masonic-Central/2009/06/29/Author-Karen-Kidd-on-her-new-book-Haunted-Chambers-the-lives-of-early-women-Freemasons

http://www.blogtalkradio.com/Masonic-Central/2009/06/15/Morgan-The-Scandal-That-Shook-Freemasonry-

http://www.blogtalkradio.com/Masonic-Central/2009/04/20/Br-John-Nagy-author-of-Building-Hiram

Élő rádióműsor a szabadkőművességről

Na nem most és itt, hanem 15 évvel ezelőtt a BBC rádióban.

Egy ausztráliai szabadkőműves weblap átírásban közli a BBC rádió 1984 november 13-i adását, amelyben Stephen Knight, `The Brotherhood ` (A testvériség) című híres szabadkőműves ellenes könyv szerzője és Michael Higham, az UGLE (Angol Egyesült Nagypáholy) titkárságának vezetője válaszol a hallgatók kérdéseire.

http://the-lectern.blogspot.com/2009/07/knight-versus-higham-part-1.html
http://the-lectern.blogspot.com/2009/07/knight-versus-higham-part-2.html
...
http://the-lectern.blogspot.com/2009/08/knight-versus-higham-part-11-regalia.html

Knight 1984-ben megjelent könyve nagy felzúdulást keltett, nyilván ezt az érdeklődést látva került sor a fenti rádióadásra.

Knight másik nagy port felvert könyve a "Hasfelmetsző Jack, a végső megoldás" volt, amelyben a szabadkőművességet és a királyi udvart teszi meg a gyilkosságok igazi felelőseivé. Az M1 vasárnap esti műsorában szereplő "A pokolból" című film története is ezen alapszik.

1983-ban Knight egy indiai vallási közösségbe lépett és felvette a Swami Puja Deval nevet. 1985-ben, 33 éves korában halt meg. mivel kiújult nem sokkal előtte kioperált agydaganata.

Források:

http://the-lectern.blogspot.com/2009/07/knight-versus-higham-part-1.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Stephen_Knight

http://www.masonicinfo.com/books/thebrotherhood.htm

http://szkp1.blogspot.com/2008/07/tv-m2-pokolbol.html

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum