„Kivont karddal fogadtak” – így kerültek be a magyar női szabadkőművesek a titkos férfitársaságokba
Magyarországon több szabadkőműves rend is működik, közülük az egyik, a Magyarországi Nagyoriens csupán néhány éve avat páholyaiba nőket. Az MNO-ba bekerülő első női szabadkőművesekkel és férfi tagokkal is beszélgettünk a titokzatos társaság belső életről.
„Egyik nap felhívott sok év után egy volt gimnáziumi osztálytársam. Hosszasan beszélgettünk, felvettük újra a fonalat, majd személyesen is találkoztunk. Ártatlan, baráti találkozásnak gondoltam ezt az egészet, később kiderült, hogy sokkal többről van szó” – emlékszik vissza Éva (nevét a cikkben kérésére megváltoztattuk). Akkor még nem tudta, hogy ő lesz az első női szabadkőműves a Magyarországi Nagyoriensben (MNO), a hazánkban működő szabadkőműves rendek egyikében.
Éva a találkozó után meghívást kapott egy úgynevezett fehér munkára (így nevezik a szabadkőművesek, amikor rendezvényeikre beengednek kívülállókat, azaz profánokat is). A könyvbemutatóról, amire egy osztálytársa hívta, elsőre azt hitte, hogy szimpla vitaest, de kiderült, hogy az MNO szabadkőművesei szervezik. Éva a helyszínen meglepődve tapasztalta, hogy ismerőse, aki korábban egy szóval sem említette a szabadkőművességet, a titkos társaság része. „Nagyon szimpatikus intellektuális társaság fogadott. Divatos kifejezéssel élve jó volt a vibe, kellemes érzésekkel jöttem el az eseményről” – mondja a közgazdasági területen elemzőként, tanácsadóként dolgozó Éva. Később újabb meghívást kapott, de már sokkal szűkebb körben fogadták.
„Elkezdett engem is érdekelni a szabadkőművesség, meg is kérdeztem, hogy lehetne-e csatlakozni, azonban kiderült, hogy az MNO nem avat nőket, kizárólag férfiakat” – mondja Éva. Ez még 2017-ben történt, amikor – Éva ismerőse szerint – intenzív vita zajlott a renden belül, hogy páholyaik nőket is avathassanak. „Sajnos a többség végül leszavazta akkor a kezdeményezést, nem tudtam hozzájuk csatlakozni” – Éva azonban ekkor már elhatározta, hogy mindenképpen szeretne szabadkőműves lenni.
Magyarországon a kilencvenes évek elejétől létezik kizárólag női páholy, azonban Éva nem hozzájuk akart csatlakozni. „Hiszek a különböző dinamikákban és a sokszínűségben, ezért egy olyan páholynak lettem tagja, amely egyaránt avat férfiakat és nőket is” – folytatja Éva, aki a Magyarországon is működő, Le Droit Humain nemzetközi szabadkőműves rendnél kezdett beletanulni a szabadkőművességbe, majd itt avatták mesterré. Mindeközben a Magyarországi Nagyoriens férfipáholyaiban tovább folyt a küzdelem azért, hogy nőket is avathassanak.
„Öt év egy másodpercnek tűnik”
„A feleségek nyugodtabbak, ha a férjeik csak férfipáholyba járnak” – így szólt az egyik ellenérv a nők avatása ellen az MNO tagjai körében, ami azért is különös, mert a különböző páholyok és rendek kapcsolatban állnak egymással, közös eseményeken, munkákon vesznek részt, tehát sokszor előfordult eddig is, hogy férfi és női szabadkőművesek együtt töltötték az időt.
„Volt, aki úgy vélte, ha beengedjük a nőket, akkor az az őszinteség, ami addig jellemző volt ránk, eltűnik, mert előfordulhat, hogy valaki egy vitában például azért áll egy bizonyos oldalra, mert azzal imponálni akar egy női szabadkőművesnek” – ezt már M.G. magyarázza, aki A Felvilágosodáshoz páholy tagjaként, az MNO nagymestereként nagyjából 10 évvel ezelőtt tűzte ki célul, hogy megnyitja a diskurzust a nők felvételéről.
Korábban beszélni sem lehetett erről a Magyarországi Nagyoriensben, tabunak számított a nők avatása, ugyanakkor többen úgy gondoltuk, hogy szabadkőművesség mindig a haladás mellett állt, és a női egyenjogúság nagyon fontos téma.
Láttuk, hogy más rendek gond nélkül tudták integrálni a nőket, de magunkat megreformálni volt a legnehezebb” – folytatja M.G.
Az MNO jelenlegi nagymestere, Gályász Attila a HVG-nek úgy fogalmaz: a szabadkőművességben hagyományosan azért nem avattak nőket, mert a társaság alapelve szerint csak „jó erkölcsű, szabad férfiakat” fogadhatnak. „Ha a megfogalmazásban férfiakat emberekre cseréljük, a szabad kifejezés akkor sem azt jelenti, hogy rabszolgákat nem avattak volna, hanem inkább azt, hogy a tagok nem állhatnak külső befolyás alatt véleményük és gondolkodásuk tekintetében. A korabeli társadalomban azonban a nők általában nem vettek részt a közéletben, és legtöbbjük anyagilag és véleményformálásban is függött a férjétől. Ráadásul a szabadkőműves páholyok sok tekintetben az angol férfiklubok mintájára jöttek létre, és ettől utána nehezen szakadtak el” – fejti ki Gályász.
Mint mondja, ezt a fajta szabadságot ma is vizsgálják a felvételi eljárások során, például fontos szempont, hogy a jelentkező nem tagja-e olyan szervezetnek, amelynek ideológiai irányvonala, dogmái vagy szabályrendszere – még ha nem is ellentétes a szabadkőművesség értékrendjével – túlzott korlátokat szabna gondolati vagy véleménynyilvánítási szabadságának. Az anyagi függetlenség pedig ma is fontos szempont, az, aki nem tud önerőből egy bizonyos életszínvonalat biztosítani magának, nem lehet szabadkőműves. „Lehet, hogy durván hangzik, de akinek gondot okoz, hogy mit tegyen másnap az asztalra, az sajnos nem teljesen szabad ember”– mondja Éva.
Az MNO-ban az is elhangzott a női avatással kapcsolatban ellenérvként, hogy a csoportdinamikára negatív hatással lesz, ha házastársak is bekerülnek, akik később esetleg elválnak. „Ilyen helyzetek a profán világban, munkahelyeken is előfordulhatnak, felnőtt emberek vagyunk, tudnunk kell kezelni ezt is” – mondja erről M.G. Emellett a szabadkőműves férfiakra szabott rituáléit is féltették a női avatástól idegenkedők, ugyanis ezeket meg kell változtatni, ha nőket is fogadnak. A beavatási szertartás során például a férfiaknak csupasz mellkasra kell vetkőzniük, majd az egyik mester kardot tart a ruhátlan testhez, miközben kérdéseket tesznek fel a jelöltnek. Érdekesség, hogy több száz évvel ezelőtt ezt a módszert azért is kezdték el alkalmazni, hogy ily módon szűrjék ki az álruhába öltözött nőket.
A második világháború után a kommunista országokban mindenhol betiltották a szabadkőművességet, így aztán hosszú évtizedekig a legtöbb páholy munkája ellehetetlenült. A posztszovjet országokban a rendszerváltást követően kezdtek újra alakulni a páholyok, gyakorlatilag a semmiből. Ebben egyébként hatalmas szerepük volt a belgáknak és a franciáknak, akik időt és energiát nem kímélve látogatták ezeket az országokat, és sorra alapítottak páholyokat.
Magyarország helyzete annyiban volt más a régióban, hogy a Magyarországi Nagyoriens francia emigrációban ugyan, de folytatta tevékenységét. „1950-ben Magyarországon is betiltották a szabadkőművességet, ám 1956-ban a Magyarországi Nagyoriens tagjainak egy része Franciaországba vándorolt ki, ahol magyar nyelven folytatták páholymunkájukat. Így a rendszerváltás után az MNO nem a semmiből kezdte meg magyarországi működését, viszont ez azt is jelentette, hogy férfipáholyokban folytatódott a munka, míg más rendeknél a kilencvenes, kétezres években alapvető volt, hogy úgynevezett vegyes páholyokat alapítsanak” – meséli a HVG-nek a Nagyoriens korábbi nagymestere.
Az MNO alkotmányát kétharmados többséggel lehet módosítani, 2017-ben azonban a női avatásról szóló javaslat az egyszerű többséget sem érte el. Öt év telt el, mire ismét a konvent elé terjesztették a kérdést. Abban az öt évben azonban voltak, akik kiváltak az MNO-ból, mert nem akartak még éveket várni arra, hogy nőkkel közösen dolgozhassanak együtt, így a türelmetlenebb testvérek más rend vegyes páholyaiban folytatták munkáikat.
Akkor azt gondoltam, hogy tíz év múlva biztosan sikerül meggyőzni a többséget a kérdésről, végül csak ötnek kellett eltelnie,
a szabadkőművesség 300 évéhez képest öt év egy másodpercnek tűnik” – mondja a szavazás egyik kezdeményezője. „A Felvilágosodáshoz páholy végig támogatta ezt a kezdeményezést, ugyanakkor intelligens, felelős és szabadkőműveshez méltó módon azt az elvet képviselte, hogy az ügy csak akkor kerüljön napirendre, ha a közösség készen áll rá, és az átállás nagy többséggel, problémamentesen mehet végbe” – ezt már Gályász, az MNO nagymestere fogalmazza meg.
2022-ben tehát ismét szavaztak a szabadkőművesek, és ekkor már nagy többség támogatta, hogy a páholyok saját maguk eldönthessék, akarnak-e nőket avatni, vagy sem. Az MNO-nak jelenleg tíz páholya van, ebből hat avat nőket, négy azonban továbbra is csak férfiakat fogad tagnak. Jelenleg két páholyban vannak nők, most már köztük van Éva is, akit első nőként – ezért is nevezzük a cikkben Évának – fogadott be hivatalosan az MNO.
„Kivont karddal fogadtak”
Mire a Nagyoriens kinyitotta kapuit a nők előtt, addigra Éva már mesterfokozatú szabadkőművessé vált a vegyes rendnél, mégis azt érezte, hogy szeretne részese lenni a nőket az MNO páholyaiba integráló folyamatnak. „Annak ellenére, hogy a szabályaik miatt nem tudtam korábban a Nagyoriens tagja lenni, folyamatosan volt velük kapcsolatom, minden fontos lépésemnél ott voltak, például legénnyé, illetve mesterré avatásomnál is” – idézi föl Éva, aki végül 2023-ban lépett át a Nagyoriensbe.
„Tudtam, hogy az első beavatott nőnek nehéz dolga lesz, kemény munka vár rá, mivel a női jelenlét a rítusok, szokások újragondolását is szükségessé teszi. Ismertem magam annyira, hogy tudjam, képes vagyok erre a feladatra, és szeretném is csinálni, nagy kihívást láttam benne” – indokolja Éva, hogy miért váltott szabadkőműves rendet.
Mivel Éva már szabadkőműves mesterként lépett át az MNO-ba, avatni nem kellett, mégis az őt befogadó A Felvilágosodáshoz Páholy tagjai szerették volna megadni a módját az érkezésének. „Ez a páholy nagyon sokat dolgozott azon, hogy a nők avatása elfogadott legyen a renden belül, így az első nő érkezése számukra is történelmi pillanat volt.
Kivont karddal fogadtak, a fegyverekből sátrat képeztek, és azon keresztül vezettek be közéjük.
Ezt úgy hívjuk, hogy ércfedezet, és általában a magas rangú tisztségviselőket fogadják így a szabadkőművességben” – emlékszik vissza Éva, aki nem érzelgős típus, de ez a szertartás számára is megható esemény volt.
2023 nyara óta több nő is érkezett a Magyarországi Nagyoriensbe, részben más rendekből átlépett mesterek, részben pedig új avatottak. Hollai Krisztina Évához hasonlóan a Le Droit Humain vegyes szabadkőműves rendből lépett át a Nagyoriensbe. „Festőművészként talált rám a szabadkőművesség. Szívesen dolgozom szimbólumokkal, és egyszer csak rájöttem, hogy az egyik ismerősöm szabadkőműves. Nem csinált belőle titkot, kitűzőt hordott. Ekkor kezdtem el faggatni a jelképek és szimbólumok jelentéséről.” Hollai Krisztina sokáig csak művészként érdeklődött a szabadkőművesség iránt, nem gondolkodott a csatlakozáson, ám egy alkalommal, a sokadik szimbólumról szóló beszélgetés után az ismerőse megkérdezte, nem lenne-e ő maga is szabadkőműves. „Kezdetben nem vettem komolyan a felvetést, mivel alapfilozófiám a teljes szabadság és kötetlenség” – indokolja Krisztina, hogy egy ideig halogatta a döntést.
A baráttal való beszélgetések végül felkeltették Krisztina érdeklődését a testvériség iránt, azonban a csatlakozás nem volt egyszerű, közel két évig tartott. Ismerőse a szabadkőművesség angol irányzatához tartozott, amely a mai napig nem vesz fel tagjai közé nőket. A másik nagy múltú testvériség, a Nagyoriens akkoriban még szintén nem fogadott nőket, így oda sem tudott jelentkezni. Végül Krisztinát egy harmadik, vegyes renddel kötötte össze barátja. Krisztinát is szabadkőművessé avatták, majd Évához hasonlóan ő is a vegyes rendben vált mesterré.
Amikor a Nagyoriens úgy döntött, hogy megnyitja kapuit a nők előtt, és Szolidaritás néven létrejött egy új, alapításától kezdve vegyes páholy, Krisztina úgy döntött, hogy átlép oda, megtapasztalva az ottani inspiráló hangulatot. „Azt láttam, hogy a Nagyoriensben és különösen
ebben a páholyban kortárs, modern problémákkal foglalkoznak, legyen szó a mesterséges intelligenciáról, az antibiotikum-rezisztenciáról vagy a demokrácia állapotáról.
Tetszett az is, hogy aktívan keresik annak lehetőségét, hogyan lehetnének a társadalom hasznára karitatív tevékenységekkel. Összességében megfogott az itt talált pezsgő, egyszersmind tiszteletteljes szellemi légkör. Vonzott az is, hogy részt vehetek egy új páholy kialakításának munkájában. Úgy éreztem, itt megérkeztem arra a helyre, amilyennek mindig is képzeltem a szabadkőművességet” – mondja Krisztina, aki jelenleg az inasok (a szabadkőművesség első fokozata) tanításával foglalkozik a Szolidaritás páholyában.
A kőművességben ugyanis vannak különböző pozíciók és feladatkörök, amelyeket a tagok elvállalhatnak, ha profán elfoglaltságuk engedi. Éva már több tisztséget is betöltött, volt például kincstáros is, tehát a páholya pénzügyeit intézte, jelenleg pedig a Nagyoriens Nagytitkára.
„Szinte szégyelltük magunkat”
„Akadtak, akik meglepődtek, hogy a nők is milyen jó kőművesek tudnak lenni, ha nem jobbak, mint mi. Szinte szégyelltük magunkat, amikor láttuk, hogy szebben és precízebben dolgoznak” – ezt már M.G. mondja arról, hogyan fogadták a férfiak a Nagyoriensben a nőket. Noha a 2022-es szavazáson csak arról döntött a rend, hogy a páholyok maguk határozzák meg, avatnak-e nőket, M.G. – aki végig a nők avatása mellett érvelt – úgy gondolja, hogy rendben van, ha egy páholy továbbra sem fogad maga közé nőket.
M.G. tapasztalata szerint a nők jobban megadják a módját mindennek. „Ez egyaránt megnyilvánul a rítusok előkészítésében, azok gyakorlásában. Szebben terítenek az Agapéhoz is, ezzel nem azt mondom, hogy a nőknek a konyhában a helyük, de tény, hogy erre is jobban odafigyelnek, mint mi. Olykor a szellemi munkában is hajlamosak a nők jobban elmélyülni a részletekben” – mondja M.G. (Az Agapé a kereszténységből eredeztethető kifejezés a szeretetvendégségre, a szabadkőműves gyakorlatban a kötetlen evés-ivást jelenti a páholymunka után.)
Éva számára eleve furcsa volt már az is, hogy ennyi intellektuális, szabadelvű és nyitott férfinek csak ilyen későn jutott eszébe a női avatás engedélyezése. „Sok olyan szabadkőműves van, aki a rendszerváltás óta tagja a testvériségnek, és számukra, főleg eleinte, még szokatlan volt, hogy nők is vannak közöttük. A páholymunkát követő kötetlenebb vacsorán néha elhangzottak – mondjuk úgy –, szőke nős viccek, de rögtön korrigálták magukat a jelenlétemben. A másik, amit észrevettem, hogy főleg az idősebb szabadkőműveseknek nem annyira természetes »testvéremnek« szólítani a nőket. Ehelyett rendszeresen nővéremnek hívnak minket, ahogy a női rendben dolgozó szabadkőműveseket szokás szólítani” – osztja meg észrevételeit Éva.
Krisztina azt tapasztalta, hogy ahogyan a társadalom más területein, úgy a Nagyoriensben is előfordul, hogy egyes férfiak nem testvérként, hanem elsősorban nőként kommunikálnak vele. „A vegyes rendben megszoktam, hogy a nemek közötti egyenlőség minden szinten érvényesül. A nemrég alapított, vegyes Szolidaritás páholyban, ahol vagyok, szintén magától értetődik a nemek közti egyenrangúság.
A Nagyoriens férfipáholyaiban viszont időnként még találkozom a hagyományos felfogással, amelyek szerint a legfőbb női értékek az anyaság és a kedvesség.
Vannak, akik úgy vélik, hogy a nők érkezése azért is előnyös, mert türelmesebbek és gondoskodóbbak. Nem mondhatnám, hogy ez a hozzáállás kedvemre való, de megértem, hogy generációkat ebben a szellemben neveltek, és tudom, hogy mindez nem rosszindulatból fakad. Ezen majd még dolgoznunk kell, meg kell találnunk az együttműködés egyensúlyát: a férfiaknak a női jelenlét természetessé válását, nekünk pedig a türelmet ennek elfogadásához. Idővel össze fogunk csiszolódni – hogy kőműves terminussal éljek” – fogalmaz Krisztina.
Ő bizonyos szempontból megérti azokat a férfiakat, akik kezdetben ellenezték a nők avatását, és sejti. hogy miért tartottak a változástól. „Valahol érthető az aggodalmuk, hiszen a szabadkőművesség hagyományait és szimbólumrendszerét sokáig egynemű férfiközösség alakította, a női jelenlét azonban elkerülhetetlenül változást hoz. De a nők nem elvesznek ebből a hagyományból, hanem épp ellenkezőleg, értékekkel gazdagítják azt. Még azok közül is sokan belátták ezt, akik korábban ellenezték a nők részvételét. Ez a változási képesség a szabadkőművesség szellemiségéből fakad, hiszen amellett, hogy hagyományőrző szervezet, hisz a haladásban, fejlődésben. Így például Franciaországban már a 18. században megjelentek a nőket is avató páholyok.
A testvériség folyamatosan számolta fel a vallással, származással kapcsolatos előítéleteket is, amivel általában megelőzte korát és pozitív mintát adott. Bár sokan azt gondolják, hogy a szabadkőművesség a múlt relikviája, valójában nagyon is eleven, és egyre több fiatal is jelentkezik hozzánk. A szabadgondolkodás nem ment ki a divatból” – magyarázza Krisztina.
Mindenki a saját kövét csiszolja, azaz önmagát tökéletesíti egy életen át
Éva nem tudta megmondani, hogy pontosan miért találták alkalmasnak annak idején a kőművességre. „Azt gondolom, hogy vannak olyan emberi értékek, amelyektől valaki jól illeszkedik a szabadkőművességbe. Ilyen a társadalmi és szociális érzékenység, a szolidaritás, nyitottság más véleményére, ami a mai Magyarországon ritka erénynek számít. Emellett szükség van arra, hogy az ember empatikus és türelmes legyen saját magával, és másokkal szemben is” – sorolja Éva, aki a szabadkőművesség lényegét úgy fogalmazta meg, hogy azt több szinten élik meg a beavatottak.
Egyrészt van egy belső szint, ahol mindenki a saját kövét csiszolja, azaz önmagát tökéletesíti egy életen át. Ez szellemileg, szakmailag és emberileg is értendő. „Ez a fejlődési folyamat soha nem ér véget” – fűzi hozzá Éva. A következő szint a páholymunka, ahol a többi között arról döntenek, hogy milyen társadalmi ügyet támogassanak, több páholy végez jótékonysági munkát. Emellett rituális körülmények között szellemi tevékenységet végeznek, de erről a titoktartás miatt többet nem árulhat el. A harmadik szint pedig a profán világban végzett munka. „Egy szabadkőműves a civil életben is szabadkőműves, profán szakmáján keresztül is képviseli a testvériség értékeit, és dolgozik a világ jobbításán” – teszi hozzá Éva.
Krisztina is hasonlóan fogalmazza meg viszonyát a szabadkőművességhez. „Alkotás közben nagyon erősen hat rám a szabadkőműves szimbolika, így akaratlanul is a kőművesség értékeit közvetítem a profán világ felé. És vica versa: a civil életem is formálja a páholymunkámat. Ha például előadást tartok egy szabadkőműves témában, azt általában a képzőművészet szemszögéből közelítem meg” – meséli Krisztina. „A páholyban folyamatosan új témákkal foglalkozunk, ez számomra egyfajta állandó inspirációs közeg, amely biztosítja, hogy mindig legyenek új szempontjaim, új kérdéseim” – teszi hozzá. Úgy véli, a szabadkőművesség szimbólumai egyfajta tükröt tartanak a beavatottak elé, amelyben minden testvér megláthatja önmagát és fejlődhet általa. „Még annak is, aki nem akarja, előbb-utóbb szembe kell néznie önmagával. Ez a fejlődés útja.”
–
Forrás: hvg.hu
Bejegyzések
