Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története
Print X Budavár Kiadó, Budapest, 2005. 168 oldal, 4500 Ft
http://szkp2.blogspot.com/2005/10/jaszberenyi-jozsef-magyarorszagi.html
Azt hiszem, nem lehet még jelentőségét pontosan megítélni Jászberényi József könyvének, az mindenesetre elmondható róla, hogy korszakos mű, mivel ilyen jó és korrekt áttekintés a széles nagyközönség számára régen nem jelent meg. Célkitűzése a nem szabadkőművesek ("profánok") és nem tudományos kutatók (szaktörténészek) számára való információ adás, tévhitek oszlatása és a szervezet/mozgalom reális megítélésének előmozdítása lehetett. Olvasmányossága, kiváló stílusa kapcsán talán az Sumonyi Zoltán: Újrafelfedett titok-jához lehetne hasonlítani, de attól eltérően Jászberényi nagyobb hangsúlyt fektetett a tényszerűségre, a források korrekt kezelésére, nála nem fordulnak elő "képzeljük el milyen lehetett.." kezdetű leírásai nem eléggé ismert eseményeknek. Persze ez a különbség adódik az irodalomtörténészi és az írói szerepek különbözőségéből is, mindesetre Jszberényi könyve a pontosabb, s nem kevésbé érdekes mint Sumonyi irodalmibb, néha fantáziadúsabb írása. L. Nagy Zsuzsa művei (Szabadkőművesek, Szabadkőművesség a XX. században) népszerűsítő történelmi munkák, Berényi Zsuzsa írásai pedig inkább egyes részletkérdésekkel foglalkoznak nagy irattári anyagra támaszkodva. Egyszóval Abafi Lajos elég régi, A szabadkomuvesség története Magyarországon című műve óta ilyen egységes, összefoglaló szintézis nem született a magyar szabadkőművességről. (Balassa József tömör könyvecskéje eredetileg az egyik szabadkőműves káté integráns részeként íródott meg, annak publikus változataként jelent meg később.)
A mű tartalmi és formai erősségeit - kiváló tipográfia és egyéb könyvészeti erények jellemzik, pl. a gazdag illusztrációs anyag, a keretes kisesszék alkalmazása stb. - még hosszan lehetne sorolni, viszont talán érdekesebb lehet a koncepcionális megfontolásokból származó néhány ill. elnézésekből adódó több kisebb konkrét hiba áttekintése.
Jászberényi ezt az írását is felhasználja annak a konzervatív fordulatnak az támogatására, amely a magyarországi szabadkőművesség legújabb újraalakulásakor kezdődött és mintha éppen napjainkban erősödne fel (egyre szigorúbban tartják és tartatják be az Angol Nagypáholy regularitási követelményeit). Tudjuk ugye, hogy a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy 1990-es újjáalakulásakor az angol irányzatú szabadkőművesség mellett kötelezte el magát, ami miatt az 1886-os egyesülés után a szimbolikusokkal közös szervezetben működő, de az angol regularitási szabályokat (Basic Principles, 1929) nem elfogadó, ezt a közösséget emiatt fenntartani nem tudó francia irányzatú Nagyoriens kénytelen volt önállósítani magát. "A magyarországi szabadkomuvesség története" megpróbálja a két irányzat működését elkülöníteni a történelemben és a francia irányzat nagyobb port felverő, a politikában való részvételtől és a radikális fellépéstől kevéssé ódzkodó s ezért közismertebb lépései és képviselői helyett az angol irányzat csendesebb, de talán szívósabb tevékenységét hangsúlyozni és piedesztálra emelni. Ezt a véleményét a szerzo a stilisztikai fogásokkal is igyekszik az olvasóba átplántálni: "törelmetlenül cselekvő", "felesleges hazafiaskodás" stb. jellemzi a francia irányzatú páholyok tevékenységét.Ezzel utólag is legitimálja az 1990-es döntést és a magyarországi János-rendi szabadkőműves hagyományok folytatólagos örökösének tekinti a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt.
A könyv tartalmát szintén jelentősen befolyásoló koncepcionális döntés lehetett a vitás, vagy vitatható kérdések kerülése illetve azok egy adott (nyilván a saját közösségéét ill. saját magáét jellemző) szemléletet tükröző bemutatása. Ilyen kritikus kérdés pl. az ősi eskü használatának problémája, amely kapcsán számos kritika fogalmazódik meg szabadkőművesség ellenségei de még rokonszenvezői körében is. (Az árulókra rendkívül kegyetlen büntetéseket kiróvó, az angol középkor kínzásainak és kivégzéseinek eszköztárából merítő eskü szövegét Jászberényi nem közli, nem értékeli, nem is utal rá, csak az új, modernebb és a közvéleményt nem irritáló szöveget közli, pedig az egyes páholyok használhatják (és egyesek használják is) az ősi esküt is. (De még az új esküt használó páholyok is ismertetni szokták ezt az esküváltozatot a felavatottakkal.)
Problémája még a kötetnek annak mellőzése, hogy a szabadkőművesség vonzerejét minden korban az emancipatorikus törekvések támogatása adta; a polgár egyenlőnek érezhette magát a nemessel a páholyokban, általában is a rangkülönbségeket (a páholyban) nem vették figyelembe; s nem utolsósorban a zsidóság is emancipációjának zálogát látta a szabadkőműves páholyokban.
Hasonlóképpen nem sok információt kapunk azokról a további kérdésekről, amelyek a szabadkőművesség további fejlődését, fennmaradását vagy terjedését kritikusan befolyásolhatják, mint a noi, vegyes szabadkomuvesség; a francia irányzat helye a szabadkomuvességben, a regularitás kérdései; a titok, titoktartás értelmezése, átértelmezése; a szabadkomuvesi eskü és az állampolgári kötelezettségek viszonya; általában véve a modern világhoz való akalmazkodás lehetosége, szükségessége. (Érdekes módon a kötet gazdag képanyaga ellentmondani látszik annak a hagyománynak, amely szerint nem szabad semmilyen módon ábrázolni a páholyokat.)
Ezeken kívül még szeretném néhány kisebb jelentőségű kérdésre ill. elírásra is felhívni a figyelmet:
Az 1717-es Lúd és Rostély fogadóbeli epizódot Jászberényi is a szokásos módon írja le, mármint hogy az ott megjelent négy páholy alkotta meg a nagypáholyt, pedig valójában az ott megjelent páholyok nem mindegyike lépett be az újonnan megalakult nagypáholyba, csak az ominózus négyek. (14. old.)
Országonként csak egy nagypáholy létezhet - szerepel a 15. oldalon - ami megint az angol irányzat egyoldalú nézetét képviseli, hiszen nem ismeri el a francia orientációjó vagy vegyes ill. női nagypáholyokat.
A regularitást megszigorító, az Angol Nagypáholy által 1929-ben elfogadott "Basic Principles" európai és hazai fogadtatásával nem foglalkozik a szerző (17. old.), ez ugye magyar szempontból az interregnum ("sivatagi vándorlás") idejére esett, az 1945-ös ujjáalakuláskor és a nagypáholyt alkotó páholyok néhány évi működése során nem nagyon izgatták magukat vele a hazai szabadkőművesek. Más források kifejezetten károsnak tartották az akkori történelmi helyzetben ennek a befele fordulásnak a jeleként értékelhető határozatnak a meghozatalát.
A 29. oldalon a felvétellel kapcsolatban az egyhangú golyózás (szavazás) követelményéről ír a szerző; ez más forrásokban enyhébb (egy-két ellenszavazat még nem kizáró ok).
A felvétel (inassá avatás) és a díjemelések (legénnyé és mesterré avatás) rituáléinak leírása kissé következetlen, megemlít a szerző olyan fogalmakat, amiket nem magyaráz meg (pl. nyakjel, 33. old.); szó van az eredeti ruhába való felöltözésről (29-32. old.) amikor a levetkőzést nem említette; olyan szövegrészek maradtak egyes rituálék leírásában, amelyek nem konzisztensek egymással, pl. a 37. oldalon "már nincs zaj", azaz vagy az előzőben meg kellett volna ezt említeni, vagy itt sem.
A 49-51. oldalon szereplő Draskovich-féle sajátságos magyar szabadkőművesség leírása rendkívül hiányos. Sem a Kiszely-féle sandaság (spicliskedés és alsóbbrendű testvérek kérdésköre) nincs megcáfolva, sem a rituálék minimalizálására törekvés nincs megemlítve.
Kossuth szabadkőművességét már a 24. oldalon megemlíti a szerző, de a belépés sajátos körülményeit, azaz hogy 1855-ös amerikai útja során támogatást szerzendő lépett be (az egyébként általa nagyra becsült) szervezetbe, az csak a 119. oldalon derül ki. (Kossuth gyakorlatilag csak tiszteletbeli szabadkőműves, szemben Klapka és Türr aktív szervező tevékenységével - ők azok egyébként, akik a francia irányzatot elterjesztették Magyarországon.)
Mindezekkel együtt is mindenkinek csak ajánlhatom a könyv elolvasását, áttamulmányozását. Nem lesz elvesztegetett az erre fordított idő!
Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=53449159&t=9027376
Bejegyzések
