Kukucskálás a Skanzen szabadkőműves kiállításán

 Kukucskálás a Skanzen szabadkőműves kiállításán

Saint-Germain gróf

 
Ráth-Végh István 

Saint-Germain gróf 

Saint-Germain gróf nem volt sarlatán. Nem csalt meg, nem károsított meg senkit. A XVIII. század kalandorai közt különleges hely illeti meg, mert alakjához két rejtély tapad: nem ismerték származásának titkát, s ez örökre homályban is maradt, – sosem tudták kideríteni, hogy gazdagságának mi volt a forrása.

A kalandorok grófi címét akkoriban nem vették komolyan. Mikor Casanovát az egyik rendőrségen kérdőre vonták, hogy milyen jogon viseli a „Seingalt lovag” nevet, arcátlanul ezt felelte: „Az alphabet jogán.”

Fiatalkoráról egyáltalán semmit sem lehetett megtudni. Csak az bizonyos, hogy elsőrangú nevelésben volt része. Rendkívül megnyerő, előkelő modorán kívül tudása és műveltsége tette kedvelté Európa fejedelmi udvaraiban, különösen Párizsban. Beszélt németül, franciául, angolul, oroszul és olaszul; művészien hegedült; jártas volt természetesen az alkímiában és egyéb titkos tudományokban, ami akkoriban a kalandorok egyik beléptijegye volt a nagyúri szalonokba.

A párizsi előkelő világ több tollforgató embere és asszonysága igyekezett megismerkedni az érdekes emberrel, s az ő emlékirataik és levelezéseik adataiból sikerült összeállítani a nagy kalandor párizsi életének adatait.

Itt 1757-ben tűnt fel. Pártfogója, a francia Belle-Isle marsall Bécsből hozta oda és bevezette az udvari körökbe. Ezt megelőző éveiről francia életírói semmit sem tudnak, ellenben az angol Andrew Lang róla írt tanulmányban ismerteti Horace Walpole 1745. december 9-ről kelt levelét.[9] Eszerint Londonban letartóztattak kémkedés gyanúja miatt egy gróf Saint-Germain nevű öreg embert. Bevallotta, hogy ez nem a valódi neve, de minden további felvilágosítást megtagadott a származásáról. „Mondják – folytatja Walpole hogy talán olasz vagy spanyol; az is hírlik, hogy gazdag nőt vett feleségül Mexikóban, de az asszony kincseivel Konstantinápolyba szökött. Szépen énekel és csodálatosan hegedül. A walesi herceg is érdeklődött iránta. Miután semmi bizonyítékot sem találtak ellene, szabadon bocsátották.”

Íme a Saint-Germain halhatatlanságáról szóló legenda magva. Mint öreg embert fogják el Londonban és mint délceg férfi érkezik Párizsba. Még ha arra gondolunk is, hogy a találó adatok ellenére a londoni rejtélyes ember nem azonos a párizsi szalonok hősével, itt Párizsban is meglepő kijelentések hangzottak el: Az öreg Gergy grófné esküdött rá, hogy ötven évvel ezelőtt látta Velencében s akkor is éppen olyan volt, mint ma. Ugyanilyennek látta Rameau, a zeneszerző is 1710-ben.

Aki mindazt csak szófia beszédnek ítélte, megtántorodott hitében, ha magával Saint-Germain gróffal beszélt. Tökéletesen ismerte a francia történelmet, és a legapróbb részleteket is olyan élethíven mondta el, mintha az eseményeknél maga is ott lett volna. Híre futott hát, hogy valami titkos elixírje van és ezzel képes magát újra meg újra megfiatalítani.

Alkalmasint a mértékletesen élő férfiak sorába tartozott, akiknek arca sokáig üde marad, nem szántják fel a ráncok. Az ősz hajat eltakarja a fehér paróka, s ha kell, itt-ott segítenek a kendőző szerek.

Ő maga sohasem dicsekedett a csodaszereivel olyan otromba módon, mint Cagliostro. De nem is cáfolta meg a nekivadult híreket. Az emberi gyöngéket jól ismerő kalandor fensőbbségével vont vállat. „Higgyenek a buta párizsiak, amit akarnak” – mondta bizalmas körben.

Nagy műveltségével, páratlan társalgói készségével megnyerte a szíveket. Mindenütt szívesen látták. Az udvarnál otthonos volt; XV. Lajos király és Pompadour asszony szinte családias bizalmassággal bánt vele. Jellemző a bizalmas viszonyra egy beszélgetése a királlyal.

– Sire, – mondotta – aki az embereket becsülni akarja, ne legyen se gyóntatópap, se miniszter, se rendőrtiszt.

– Király se? – vetette közbe Lajos.

– Emlékszik, Felséged, a múltkori nagy ködre, amikor szinte csak négykézláb lehetett az utcán járni? Ekkora ködöt teremtenek a miniszterek a király körül, úgy hogy nem láthatja a valóságot, csak azt, amit a miniszterek elébe tárnak.

Volt egy nagy szenvedélye: szerette a drágaköveket. Ezeket gyűjtötte, mutogatta. Bár egyik ismerőse szerint „nagyszerű egyszerűséggel” öltözködött, mégis úgy jelent meg egy udvari bálon, hogy még a cipőcsatján is valódi gyémántok szikráztak. A pletyka persze szárnyai alá vette Saint-Germain drágaköveit, és kikotlotta azt a hírt, hogy a gróf alkimista módszerekkel maga csinálja őket. A kalandor szokása szerint engedte a híreket dagadni, nem szólt ellenük. A király egyszer próbára akarta tenni és mutatott neki egy nem egészen tiszta vizű gyémántot. „Ez így hatezer livre-t ér – mondta –, de ha a foltot ki lehetne venni belőle, megérne tízezret.” Saint-Germain elkérte a gyémántot és egyhavi haladékot kért a folttisztító műveletre. Egy hónap múlva visszahozta: a gyémánt tiszta fénnyel ragyogott. Lemérték: pontosan akkora volt, mint amikor átvette. „Ha ugyan ezt vette át” – kajánkodtak a rossz nyelvek.

Amennyiben kicserélte, ez még fontosabb adat a kalandor lélekrajzához, mintha vegyileg tisztította volna ki a foltot, ami különben nem is valószínű. Négyezer livre-t dobott ki a zsebéből, csak azért, hogy a királyt és az udvart egy trükkel elkápráztassa. Vetőmag volt ez a pénz, és utána aratott is. Nem pénzt, erre nem volt szüksége, hanem csodálatot, elismerést, megbecsülést. S a kalandor ezt szomjazta leginkább.

Pénzre nem volt szüksége – mondtam. Mikor egyszer Gleichen báró meglátogatta, csak elámult azon, ami elébe tárult. Mintha Aladdin lámpájával világított volna rá Saint-Germain kincseire – írta. Drágakövek halmaza s egy különösen szép, óriási opál. Elsőrendű képek a falakon, köztük egy ritka műbecsű Murillo. Pompa, gazdagság. S a nagy vagyon eredetét sűrű homály fedte, akárcsak az udvar kedvencének a származását.

A gyémántkirály tündöklése Párizsban csak néhány esztendeig tartott. Azután megtörtént a baj. Beleártotta magát a politikába, és bármilyen ügyesen csúszkált is a szalonok parkettáján, a politikáén elvágódott. Egyszerre csak feltűnt Hollandiában, és mint titkos diplomáciai ügynök, egy fontos ügyben tapogatózni kezdett. Az ottani francia nagykövet ezt megneszelte, és méltatlankodó levelet írt Párizsba Choiseul külügyminiszternek, hogy miféle titkos ügynököket küldenek ide az ő háta mögött. A miniszter felolvasta a követ levelét az államtanácsban, szörnyen fel volt háborodva, a király azonban „szemét lesütve hallgatott”. Magyarán mondva: lapított. Vagyis Pompadour asszonnyal ők ketten főzték ki a tervet, hogy Saint-Germaint titokban kiküldik Hollandiába, ellenőrzendő Choiseul-ék lépéseit. Nyilván nem bíztak a tulajdon minisztereikben, s valami egyéb tervük volt.

Elég az hozzá, Choiseul megkereséssel fordult Hollandia kormányához, hogy Saint-Germain grófot, mint csalót, fogassa el és bilincsbe verve kísértesse Franciaországba. A bölcs hollandusok sehogyan sem akartak ebbe a gyanús illatú falatba beleharapni. Azt eszelték ki, hogy besúgták a dolgot Saint-Germainnek, és módot adtak neki, hogy átszökjék Angliába. Így azután a kecske sem lakott jól, és a káposzta sem maradt a nyakukon.

Londonban a szökevényt nagy hűhóval fogadták. A lapok cikkeket írtak róla, s különösen az életelixírről tálaltak fel szenzációs híreket az olvasóknak. Mégsem volt itt sokáig maradása. A kalandvágy űzte-e tovább? Nem tudni. A következő hír Szentpétervárról jött felőle; ott részt vett a palotaforradalomban. Majd orosz barátaitól is megvált, egy darabig Berlinben élt, ezután Ansbachban lett az uralkodó herceg kegyence.

Életének utolsó éveiről az adatok ismét homályba vesznek. Csak nagyjában tudni annyit, hogy Károly hesseni uralkodó gróf (Landgraf) udvarában telepedett meg. Ez is bolondja volt az alkímiának, s együtt keresgélték a bölcsek kövét. Az életelexírről nem esett többé szó. Nem is eshetett, mert Saint-Germain gróf viszontagságos életét Eckernfördében 1780 körül befejezte.

Azóta is sokan törték a fejüket, hogy a különös ember talányát megfejtsék. Kalandor volt, de nem mindennapi. Elszédítette a környezetét, de nem azért, hogy a pénzüket elszedje; volt neki magának is bőven. Társadalmi szereplés volt a célja, szalonoknak akart a csillaga lenni. Mintha ez a társadalmi rang származásánál fogva megillette volna, de valamely gátló ok miatt jogos igényével nem állhatott volna elő…

Ezen a nyomon indultak el a talányfejtők. Már életében is feltűnt, hogy a király és Pompadour asszony milyen bizalmas viszonyban volt vele. Igaz, sok kalandor megfordult a versailles-i udvarban, de ennyire közel egyet sem engedtek magukhoz. A király tehát ismerhette Saint-Germain származásának titkát.

A magam véleménye az, hogy egész bizonyosan ismerte. Lehetetlen, hogy a szemfüles párizsi rendőrség ne fürkészte volna ki. Tudjuk például, milyen alaposan ellenőrizte az udvari uraságok éjjeli kiruccanásait. Bajosan képzelhető, hogy éppen az udvar egyik legfeltűnőbb alakja siklott volna ki a hálóból. A rendőrség könnyűszerrel figyelhette meg minden lépését, levelezését, összeköttetéseit.

Ám, ha voltak róla jelentések, hová lettek? Állítólag III. Napóleon idejében még megvoltak. A császárt, aki félig-meddig maga is kalandor volt, érdekelte Saint-Germain személye, összeszedte a rávonatkozó iratokat és letétette a rendőrfőnökség irattárába. Jött azonban a porosz-francia háború, a császárság bukása, Párizs ostroma, s a felgyújtott épületek közt leégett a rendőrfőnökség is.

Mintha a sors is segített volna a titok szövedékét még sűrűbbé szőni. Saint-Germain halála előtt iratait Károly grófra bízta, ez azonban valamennyit megsemmisítette.

Az utolsó nyomra Londonban kellett volna akadni. Ha a Walpole levelében említett öreg embert kémkedés miatt fogták el, bizonyosan jegyzőkönyvet vettek fel a kihallgatásról és a rendőrség is utána járt a személyi adatainak. Ezekből sok minden kiderült volna, egyebek közt az is, hogy csakugyan „öreg ember” volt-e, amint Walpole írja. (The other day they seized an old mán who goes by the name of Count Saint-Germain.) Lehet, hogy a 26 éves Walpole szemében az érett férfi már „öreg ember” volt. Ebben az esetben a halhatatlanság máza ugyan letöredezett volna a kalandor alakjáról, de a kíváncsi életrajzi tudomány többet tudott volna meg róla. Andrew Lang, aki a levelet Walpole írásaiból kiásta, rászánta a fáradságot és felkutatta London minden irattárát, ahol csak valami nyomra remélt akadni. Nem talált semmit.

A titok tehát elbújt a kutatók szeme elől. Már csak találgatni lehetett. A leginkább épkézláb talányfejtés a következő:

Saint-Germain bölcsőjét Spanyolországban kell keresni. A koronát egy gyámoltalan király viselte, II. Károly. Egyéb tökéletlenségei közt azt is hibájául rótták fel, hogy nem elegendő buzgalommal gondoskodott a dinasztia fennmaradásáról. Mindkét házassága meddő maradt. Érthető, ha Mária királyné, a második feleség fázott a hideg férj mellett a madridi udvarban. Bizalmas embere volt Adanero gazdag bankár, utóbb pénzügyminiszter. Őnála talált menedéket a környező hideg elől, s ennek a felmelegedésnek lett volna következménye a későbbi Saint-Germain gróf.

A sejtést több adat támogatja. A memoár-írók kiemelték, hogy XV. Lajos szinte családias bizalmassággal bánt vele. A spanyol trónra II. Károly után Bourbon-ivadék került, s így Lajos király csakugyan tanúsíthatott némi atyafiságos jóindulatot a fiú iránt, aki bár még törvénytelen alapon sem volt rokona, de ott született valahol a trón körül. Ha nem is a fényében, legalább az árnyékában.

Előkelő modora, nagy műveltsége arra vallott, hogy jó helyről származott és jó helyen nevelték. Gazdagsága a bankár apára utal, a drágakövek pedig a spanyol királyok kincses kamráiból kerülhettek elő.

Egy másik elmélettel egy Cooper-Oakley nevű hölgy lepte meg a világot. Úgy látszik, a hölgyek szeretik a titkok fátylait bontogatni, talán a toalett-titkokhoz kapcsolódó gondolattársítás révén. Az angol írónő onnan indult ki, hogy Saint-Germain az ansbachi udvarban elhagyta eddigi nevét és – nem tudni mi okból –, mint Tzarogy gróf szerepelt. A furcsa név nem úgy fest, mintha valódi volna. Lerí róla a csináltság. De hát hogyan lehetne a titkához hozzáférni? Egyszerűen az anagrammakészítés útmutatásával. Szedjük szét a betűket és rakjuk össze eredeti értelmük szerint, ez jön ki belőlük: Ragotzy. Vagyis Rákóczi.

Mrs. Cooper-Oakley ezen a nyomon indult el és odáig jutott, hogy Saint-Germain gróf minden valószínűség szerint II. Rákóczi Ferencnek a törvénytelen fia volt. Sejtését bizonyossággá akarta érlelni és Magyarországra jött, hogy itt levéltári kutatásokat végezzen.

De munkáját nem fejezhette be, noha állandó lakosává lett a magyar földnek.

Kinn nyugszik a farkasréti temetőben.

A Bethlen Gábor páholy a szentendrei Skanzen új, Erdélyi tájegység kiállításán

 A Bethlen Gábor páholy a szentendrei Skanzen új, Erdélyi tájegység kiállításán

A Skanzen nemrégiben megnyílt új tájegységében erdélyi épületeket és a benne elő emberek életét, munkásságát tekinthetjük meg interaktív megoldások segítségével. A Corso kávéház emeletén a Bethlen Gábor szabadkőműves páholy szentélye van berendezve, előtte pedig a szabadkőművesség nemzetközi, hazai és erdélyi állomásait és rekvizítumait tekinthetjük meg. A rendkívül érdekes kiállításról ízelítőül lássunk néhány képet:

 

Lars Lovari: Bloom, a magyar szabadkőműves!

 Bloom, a magyar szabadkőműves! írta Lars Lovari

Az Academia.edu portálon olvasható Lars Lovari cikke Leopold Bloomról, James Joyce Ulysses című művének (egyik) főszereplőjéről. A szerző rafináltan, Bloom magyar apján (Virág Rudolf) keresztül bizonyítja Leopold Bloom szabadkőművességét. Ehhez az egyik hazai leszármazott, dr. Virágh Endre kutatásaira támaszkodott, amelyet Békés Pál hozott nyilvánosságra.

A tanulmány elérhető a következő címen: 
https://www.academia.edu/80607475/Lars_Lovari_Bloom_a_magyar_szabadkőműves_

Hozzászólni 2022. június 24-ig lehet a következő linken:

https://www.academia.edu/s/ed7a0903e1

Reiman Zoltán: Szabadkőművesek Miskolcon 1-2. rész

 Múltidéző

2022.04.12. 07:00

„Erényes kozmopoliták az égő bokorhoz Kelet felé”

Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről. Szabadkőművesek Miskolcon (1. rész)

Aki nem ismeri Miskolc történetét, annak biztosan újat fogok most mondani, sőt szerintem azoknak is, akik ismerik, jól ismerik a hely történetét. A XVIII. század végén városunkban megalakult a szabadkőműves-páholy, amely a helyi szellemi kultúra nagyságát bizonyítja.

De honnan ered a szabadkőművesség? Ez nagyon összetett és érdekes kérdés. A legelterjedtebb elmélet szerint a templomos lovagokig, illetve Salamon templomáig vezetik vissza „származásukat”. Egy biztos, nagy tudású, istenfélő emberek voltak azok, akik a szabadkőművesség alapjait lefektették. 

Az arra érdemeseknek adták át a tudásukat 

 Az első magyarországi szabadkőműves-páholy 1749-ben alakult Brassóban, „Három oszlophoz” néven. Magyarország felvidéki részein, északon, pár évtizeddel később indult a térnyerése. 1769-ben Eperjesen az „Erényes utazóhoz”, Besztercebányán 1774-ben az „Erényes emberbaráthoz”, 1781-ben Miskolcon az „Erényes világpolgárhoz” és Balassagyarmaton ugyanebben az évben az „Erényes zarándokhoz” nevű páholyok alakultak meg. 

 Láthatjuk, hogy az erényes szó milyen gyakran fordul elő a páholyneveink között. Nem véletlenül. A templomosok egyik eredetelmélete szerint a középkorban a templomokat, székesegyházakat építő mester­emberek csak az arra érdemeseknek adták át tudásukat. Ők lettek a későbbi szabadkőművesek, akik már nem fizikai munkával keresték a kenyerüket, hanem gondolkodással, kereskedéssel, illetve egy nemesi család sarjaként akár egy egész életen át tartó tanulással. 

 A páholynevek második része metaforikus. „Utazó”, „zarándok”, ezek arra utalnak, hogy mi csak látogatóban vagyunk a földön, és célunk az Isten országa, a mennyország. Ebből azt is láthatjuk, hogy hazánkban az úgynevezett reguláris szabadkőművesség terjedt el, tehát az Istenben való hit feltétele volt a tagságnak. Nagyon fontos még a szabadkőművesség eszmerendszerében a szabadság, egyenlőség, testvériség. Minden embert egyenlőként kezeltek, minden embert egyenlőnek tartottak a páholy tagjai. 

 „Világot teremtének Miskolcon, mely az egész tájra, mely egész honra kilövelé jóltevő sugárait” (Zsédenyi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája [Miskolc, 1929, Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadóvállalat Részvénytársaság]) – írja Kazinczy Ferenc (a képen), aki maga is tagja volt a miskolci „Erényes világpolgárok”-nak.

 Ilyen szép felvezetés után nézzük a miskolci páholy történetét! Alapítója gróf Török Lajos, a bécsi páholy tagja, ő az, aki a szabadkőművesség magvait elhinti a miskolci és borsodi értelmiségiek körében. Szerény anyagi körülmények között élő – hogy miért lett szegény, arra még visszatérünk –, mélyen vallásos ember volt, a régi tudományokat tanulmányozta. Maga köré gyűjtötte azokat a barátait, ismerőseit, akiket érdemesnek tartott a szabadkőművesség alapelveire. 

 Miután úgy látta, hogy elegendő embert toborzott össze, megkérte az engedélyt Bécsből egy saját miskolci páholy létrehozására. A tagok saját, külön neveket vettek fel, ezek közül idézzünk fel egypárat! 

Török Lajos – Rutil Vendogra 
Vay Miklós – Vociny Vasul 
Kail János – Enias Kalion 
Orczy József – Zophorces Borcas 
Vay József – Hoyas Vivus de Japea

Később a páholy jeles tagjai közé belépő Kazinczy Ferenc az Orpheus nevet vette fel. 

 Több helyen ezt lehet olvasni az egykori miskolci páholy neveként: „Erényes kozmopoliták az égő bokorhoz Kelet felé”. Nos, ennek is megvan a magyarázata, először nem értettem az okát. Török úr nem 1780-ban lépett be a szabadkőművesek közé – ahogy sok forrásban találjuk –, és nem a miskolci volt az első páholy, melyet létrehozott. Az „Égő bokorhoz” nevűt Kassán alapította 1779-ben, de anyagi gondjai miatt vissza kellett vonulnia birtokaira Borsod megyébe. Ekkor a kassai páholy nem működött tovább. Amikor Miskolcon megszületett az új páholy – mivel a kassaiak tárgyai nála voltak –, egy ideig a kassai páholy pecsétjét használta, ezen pedig az „Égő bokorhoz” felirat állott. 

De térjünk vissza a tagokra és a miskolci csoport alapítására. Minden tagnak külön címere is volt. Tehát hivatalosan a miskolci páholy az „Erényes világpolgárhoz” nevet vette fel, alakuló ülése 1781. május 8-án történt meg. A páholy alapítója és első főmestere gróf Török Lajos lett. Első felügyelője Vay József, második felügyelője Ragályi István, szónoka és kincstárnoka Óváry László, titkára Fáy Barnabás. 

A rendelkezésre álló dokumentumokból kiderül, hogy a miskolci alapítók mind tagjai voltak előtte az eperjesi páholynak. Az eperjesi „Erényes utazóhoz” páholy első felügyelője, Potthornyai Imre – az anyapáholy részéről küldött képviselő – beiktatta a miskolci páholy vezetőségét. 

 A páholy folyamatosan bővült, egyre többen kérték felvételüket a „világpolgárokhoz”. Egy alkalommal azonban váratlan esemény keltett izgalmat a kis csapaton belül. Vay Józsefné, aki nem tudta, hogy férje a páholy tagja – és megrögzött szabadkőművesség-ellenes volt –, egyik levelét felbontva értesült erről. Ekkor olyan éktelen haragra gerjedt, hogy feltörte József íróasztalát is, és megtalálta benne a szabadkőművesek törvényeit és a rend esküjét. Az iratok egy részét ott helyben összetépte, és a férjét is elhagyta. Az iratok nagy része azonban megmaradt, és mivel Vayné nem tudott németül – vagy latinul –, a csoport szerencséjére egy olyan emberhez vitte, aki később visszajuttatta őket a páholy tagjaihoz. 

 Mi ebből a tanulság? Ha tudjuk, hogy az asszony nem szereti azt, amit titokban csinálunk, akkor a levelezésünket diszkréten kezeljük. Ez más esetben is igaz lehet... Török Lajos ezek után a páholy könyvtárának az alapjait is letette. 

 1784. január 16-án lépett be Kazinczy Ferenc költő, nyelvreformátor a páholy tagjainak sorába. Később titkári megbízást is kapott. Érdekesség, hogy a fiatal Kazinczynak Kassán Török Lajos a főnöke volt, később pedig lányát, Török Sophie-t vette feleségül. De ekkor még szó sem volt erről. 

Források 

Zsédenyi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája (Miskolc, 1929, Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadóvállalat Részvénytársaság) 
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes hely­irata II. (Miskolc, 1904, Miskolc város közönsége) 
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc szabadkőműves kátéja (epa.oszk.hu) 
Berényi Zsuzsa Ágnes: Miskolc és környéke szabadkőművesi páholyneveinek vizsgálata (mnytud.arts.unideb.hu) 
Kárpáti Béla: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1998, dr. Szabadfalvi József) – Szarka Róbert: A szabadkőművesség Miskolcon 
Kárpáti Béla: Borsodi szép-históriák – Orpheus alias Kazinczy Ferenc (mek.oszk.hu) 
Ekert Anna Zsófia: A szabadkőművesség történeti és eszmei háttere – szakdolgozat (midra.uni-miskolc.hu) 
konteo.blogrepublik.eu 
Wikipédia – Kazinczy Ferenc szócikk

Forrás: https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/04/erenyes-kozmopolitak-az-ego-bokorhoz-kelet-fele

Múltidéző – Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről

2022.04.21. 17:30

„Az ember a Királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi”

Szabadkőművesek Miskolcon (2., befejező rész)

1785-ben II. József olyan rendeletet bocsátott ki, miszerint szabadkőműves-páholy csak olyan városban lehet, ahol főbb kormányhivatal is működik. Ezért – mivel Miskolcon nem volt ilyen – a miskolci csoport megszűnt. Ezek után még évekig találkoztak, abban bízva, hogy a császár megenyhül majd. 1788-ban döntöttek úgy, hogy a páholy felszerelését több részre osztják, és egyik-másik egykori tagnál tárolják majd. Nem kétséges, hogy titokban még évekig folytatták tevékenységüket, erről azonban semmilyen írásos bizonyíték nem maradt fenn számunkra.

1788. október 3-án a páholy egykori első felügyelője átvette a következő tárgyakat: 
– 4 db salamoni öltözéket, jelvénnyel együtt 
– 2 db skót mesteri öltönyt 
– 4 db mesteri, 3 db legény- és 1 db tanoncöltönyt 
– 1 db főmesteri és 1 db szónoki jelvényt 
– 1 db háromszöget

A leltárban szerepelt még: 
– 1 db alkotmánykönyv 
– 1 db jegyzőkönyv 
– a 3 alsó fok szertartásának leírása 
– 7 db tanonc-, 4 db legény-, 11 db mester-, 4 db skót mesteröltöny 
– 9 db salamoni öltözék 
– 8 db világosság jelvényei 
– 8 db ragyogó csillag 
– 44 db szavazógolyó 
– 3 db fakalapács 
– 1 db háromszög 
– a körző fából 
– 1 db halálfő 
– 3 db tapis 
– 1 db lámpa

Ezeken kívül a páholy pecsétje és még sok apróbb dolog.

Megmondom őszintén, pár dologról fogalmam sincs, hogy mi, de ezek szerepeltek a leltárban.

Ebből azért láthatjuk, hogy rendesen fel volt szerelve mindennel a páholy. E tárgyak nagy része Ragályi István alsószuhai kastélyába került. Ott sok évtizeden át megvoltak, aztán az 1850-es, 60-as években elvesztek.

Sok protestáns azért tartotta jónak a szabadkőművességet, mert a katolikus elnyomás alatt nehezebben érvényesülhettek a világban, de itt szabadon fejthették ki véleményüket, szabadon gondolkodhattak, mindenféle korlátozás nélkül.

Kazinczy Ferenc ezt írja, amikor kifejti a szabadkőművesség melletti elkötelezettségét: „Én nekem a kőmívesség olly társaság, amely kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből; melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van; amelyben az ember a Királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi, amelyben elfelejtkezik a Világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy lélek, t. i. a jónak szeretete, dolgozik, öröm könnyeket sír, amelyben ki-ki igyekezik ember társainak nyomorúságát a szerint mint tehetsége engedi, könnyíteni [...].” (Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc szabadkőműves kátéja [epa.oszk.hu])

Nagyon nemes, nagyon szép gondolatsor. Így ért véget a miskolci „Erényes világpolgárok” története. Vajon így ért véget a miskolci „Erényes világpolgárok” története?

Végezetül nézzük, kik voltak a miskolci páholy prominens tagjai.

Gróf Török Lajos

„A páholy alapítója s első főmestere, szendrői gróf Török Lajos, II. József alatt 1785–90. a kassai tanulmányi kerület igazgatója, s utóbb Kazinczy Ferenc apósa, szül. Ónodon 1748. okt. 7-én † 1809. Eleinte katonai pályára lépett, de csakhamar elhagyta azt, hogy az államot mint hivatalnok szolgálja.

Török Lajos buzgó híve ugy a szabadkőművességnek, mint ennek minden kinövésének; ugy mint a rózsakeresztesek alchymistikus üzelmeinek és a »Rózsa-Intézetnek« is.

Hogy Török alchymiával is nagyban foglalkozott, arról veje Kazinczy tanuskodik leveleiben, azt állítván, hogy iszonnyal szemlélte azt. Ugylátszik vagyonának jó része »füstbe« ment. A déghi levéltárban fenmaradt egy alchymistikus műve is.” (Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata II. – A szabadkőműves páholy [Miskolc, 1904, Miskolc város közönsége], 659. oldal) 

Gróf Török Lajos (a képen) a XVIII. századi magyar szabadkőművesség egyik leghíresebb alakja volt. Sajnos vagyona jó részét eltékozolta, részben a fent említett alkímia területén folytatott kísérletei által.

Vay József

„Nem kevésbé nevezetes férfiu volt a páholy I. felügyelője Vay József (szül. 1750), ki közpályát Szabolcsban kezdvén, 1785-ben ülnöke volt a tiszáninneni kerületi táblának, mint Szabolcsmegyei alispán, 1786-ban kir. tanácsos, 1789-ben helytartói tanácsos, 1791-ben pedig a m. udvari kancelláriánál udvari tanácsos lett. 1790-ben Szabolcsmegye, 1792-ben pedig Borsodmegye dietai követe volt. 1796 óta nagy buzgalommal viselte a tiszáninneni Superintendetia főcuratorságát és nagy érdemeket szerzett a pataki főiskola körül is, melynek 20 000 frtot hagyományozott. Áldásos életét 70 éves korában fejezte be Bugyiban 1821. decz. 30-án.” (Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata II. – A szabadkőműves páholy [Miskolc, 1904, Miskolc város közönsége], 660. oldal)

Ragályi István

„A II. felügyelő kiscsoltói Ragályi István kiválóan művelt, olvasott és tudományos férfi, 1790-ben a borsodi koronaőrök hadnagya, utóbb Borsodmegye több évtizeden át közszeretetű alispánja volt. [...]

Kis-csoltói Ragályi József, szül. Ragályon 1736-ban, 1785–1800-ig Borsodmegye alispánja, ki 1787-ben a megyei rabokkal kövezteti Miskolcz utczáit s hidakat készitet, mi nagy megtakarítás, »a rabok pedig kivül nappalok levegő éggel élnek, csak éjszaka szivják magokba a tömlöcz megrekedt rosszaságu levegő egét. Ez a legbölcsebb gondolatok közt egy« – kiált fel az egykori hírlapíró.

Közben kinevezték Ragályit 1785-ben a tiszántúli kerület tábla ülnökévé, 1786-ban kir. tanácsossá, 1791-ben pedig a tiszántúli iskola bizottság tagjává. Meghalt 1804-ben.” (Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata II. – A szabadkőműves páholy [Miskolc, 1904, Miskolc város közönsége], 669. oldal)

Kazinczy Ferenc

„Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 23.) magyar író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kazinczy László ezredes testvérbátyja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

[...] 1784. január 16-án gróf Török Lajos, a kassai tankerület főigazgatója és a miskolci szabadkőműves-páholy főmestere felavatta a páholy tagjai közé. Szabadkőművesként ismerte meg Born Ignácot és Angelo Solimant” – írja a Wikipédia, a szabad enciklopédia.

Források

Zsédenyi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája (Miskolc, 1929, Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadóvállalat Részvénytársaság) 
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes hely­irata II. (Miskolc, 1904, Miskolc város közönsége) 
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc szabadkőműves kátéja (epa.oszk.hu) 
Berényi Zsuzsa Ágnes: Miskolc és környéke szabadkőművesi páholyneveinek vizsgálata (mnytud.arts.unideb.hu) 
Kárpáti Béla: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1998, dr. Szabadfalvi József) – Szarka Róbert: A szabadkőművesség Miskolcon 
Kárpáti Béla: Borsodi szép-históriák – Orpheus alias Kazinczy Ferenc (mek.oszk.hu) 
Ekert Anna Zsófia: A szabadkőművesség történeti és eszmei háttere – szakdolgozat (midra.uni-miskolc.hu) 
konteo.blogrepublik.eu 
Wikipédia – Kazinczy Ferenc szócikk

Forrás: https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/04/az-ember-a-kiralyt-es-a-legalacsonyabb-rendu-embert-testverenek-nezi

Apraxin Júlia története angol szabadkőműves weblapon

Apraxin Júliát 1880. június 14-én Madridban vették fel a Spanyol Nemzeti Nagyoriens 15. számú, Fraternidad Iberica (Ibéria Testvérisége) nevű szabadkőműves páholyába. Nyilván problémát jelentett a kereső neme, mert a felvételhez maga a nagymester adta meg az engedélyt. Júlia a Buda szabadkőműves nevet választotta magának. 

 A felvétel története és Apraxin Júlia életének históriája megtalálható a "La masonería: mito ehistoria, XV Symposium Internacional de Historia de la Masonería Española, Lisboa, 12 October 2018" konferencia előadásai között: Vári, László: Buda, the first woman freemason in Spain. Life and career of Countess Julia Apraxin. Powerpoint vázlata itt olvasható:

  https://www.academia.edu/37579284/Buda_the_first_woman_freemason_in_Spain_Life_and_career_of_Countess_Julia_Apraxin_PowerPoint 

 A tetraktys.co.uk angol szabadkőműves portál felkérésére és szerkesztője segítségével elkészült egy rövidebb, ismeretterjesztő változat: 

https://tetraktys.co.uk/julia-apraxin/ 

 Köszönet érte!

Kérdőiv a szabadkőművességről

Egy nemzetközi felmérés kapcsán keresnek szabadkőműveseket és nem szabadkőműveseket egy kérdőiv kitöltésére. Ezeket angolul és magyarul is ki lehet tölteni: 

 angolul https://forms.gle/yjGsoprmjDuQX3FC8 

magyarul https://forms.gle/BsupFUbbBWAj9XrD7 

 A felmérés felhivása megjelent a Szabadkőműves – Azonosulás Felmérés | G. ORATOR (wordpress.com) oldalon. 

 Jó kitöltögetést kívánok: 

 Lalo