Apáthy István főmester

Apáthy István (1863-1922)



Újabb fantasztikus életutat fedeztem fel egy aukción kínált kéziratok alapján: Apáthy István biológus, egyetemi tanár, politikus, a kolozsvári Unió páholy főmesterének, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy helyettes nagymesterének szerepe a tudományos, társadalmi életben és persze a szabadkőművességben is rendkívül izgalmas és tanulságos.

http://szkp.blogspot.com/2008/05/krisztina-antikvarium-21-aukcioja.html

Ha csak az aukción kínált kéziratokat nézzük, máris látható szerzőjük érdeklődésének széles palettája - szabadkőműves beszédek (Főmesteri beköszöntője, A magyar szabadkőművesség viszonya a nemzetiségi kérdéshez, A világháború hatása szabadkőműves szempontból), ezek már átvezetnek társadalmi politikai kérdésekhez (Az új választójogról, Délre tőlünk dörögnek az ágyúk, A szocializmus az emberi továbbfejlődés szempontjából), a román fogságban írt versei (Apáthy István költeményei).

Ki is volt Apáthy István?

Az MTA egy weblapján egy tavalyi cikk szól róla:

"Apáthy István halálának 85. évfordulója
Pest, 1863. jan. 4. - Szeged, 1922. szept. 27.

Zoológus, egyetemi tanár
1885-ben szerzett Budapesten orvosi oklevelet, 1886-89-ben a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott. 1888-ban a budapesti egyetemen a zoológia magántanára, 1890-től a kolozsvári egyetemen tanár. 1909-ben Kolozsvárott állattani intézetet létesített. 1920-ban rövid ideig Budapesten élt, majd a szegedi egyetem tanára volt. Tőle származik az idegingerület vezetésének ún. kontinuitás-tana, mely szerint az idegfibrillumok egészen a perifériáig összefüggő rendszert képeznek. Koncepciója éles ellentétben állott Ramón y Cajal neuron-tanával. További nagy érdeme a mikrotechnika fejlesztése. Mint zoológus megkísérelte a férgek rendszertani osztályozását. Bár magát a polyphyletikus nézet hívének vallotta, mégis számos más kérdésben teljesen elfogadta Darwin tanait. Élesen állást foglalt az eugenika és a hódító háborúk ellen. Tudományos munkássága mellett szépirodalommal és publicisztikával, szociológiával is foglalkozott."

http://www.kfki.hu/physics/historia/historia/egyen.php?namenev=apathy&nev5=Ap%E1thy+Istv%E1n

Habár az idegsejtek "kontinuitását" illetően nem volt igaza, munkássága máig élénk érdeklődést kelt szakmai körökben:

''Ramón-y-Cajal utolsó monográfiájában (Neuron Theory or Reticular Theory) megdöntötte a világhírû kolozsvári anatómus, Apáthy István (1863–1922) elméletét, a „kontinuitás” tanát. Apáthy gerinctelenek idegrendszerének vizsgálata során arany-kloridos fixálással az idegsejtekben neurofibrillumokat észlelt, s úgy vélte, ezek biztosítják a folyamatosságot az idegsejtek között. Bethe strasbourgi professzor gerincesek idegrendszerében hasonló fibrillumokat észlelt. A századforduló után valóságos háború tört ki a retikularisták (Bethe, Apáthy és társaik), valamint a neurontan hívei (Ramón-y-Cajal, Lenhossék, His és társai) között. A kérdés tehát az volt: az egész idegrendszer egy egymásba átérõ és protoplazmával érintkezõ egység, vagy önálló idegsejtek láncolata, amelyeket egy-egy rés választ el egymástól? A vitát, amely a harmincas évek végéig tartott, véglegesen a fiatal Szentágothai János (1912–1994) – aki akkor Lenhossék Mihály professzor anatómiai intézetében dolgozott – zseniális kísérletei döntötték el. Egyes idegpályák átvágása után a degenerációt mikroszkópos technikával követve azt találta, hogy az elhalás csak az idegsejt végéig terjed, közvetlenül az elhalás alatt teljesen ép az idegsejt. Ezzel bizonyította, hogy semmilyen összefüggõ anatómiai kapcsolat nincs két idegsejt között."

http://www.termeszetvilaga.hu/kulonsz/k001/vizi.html

Az Interneten megtalálható életrajzi lexikoncikkek is hasznos információkat adnak Apáthy-ról:

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00003/00375.htm

http://genetics.bdtf.hu/Htmls/Studwork/Apathy.htm

http://www.apathy.szote.u-szeged.hu/index_apathyrol.htm

http://www.bibl.u-szeged.hu/exhib/evfordulo/apathy/apa.html

Tudományos pályafutásáról a legrészletesebben Nagy Nándor számol be Apáthy Istvánról és a Kolozsvári Állattani Intézetről című írásában, s ebből a cikkből derül ki az is, hogy tudományos tekintélye, a tudósok nemzetközi tiltakozása mentette ki a börtönből.

"A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, a Belga Királyi orvostudományi
Akadémia külföldi tagjává választotta.

- Az e|ső világháború végén a Károlyi-kormány is felfigyel munkásságára, s bár az általa felkínált közoktatásügyi miniszteri tárcát nem vállalja el - Nem vállalom el... különösen, mert nehéz helyzetében nem akartam az erdéIyi magyarságot, melynek reám még szüksége lehet, elhagyni -, de elfogadja az erdélyi főkormánybiztosi kinevezést. Apáthy Nagyszebenbe tart, hogy tárgyalásokat folytasson a román királyi csapatok parancsnokával Erdély sorsáról. Erre azonban nem kerül sor; letartóztatják, hazaárulás vádjával halálra ítélik, amit életfogytiglani börtönre változtatnak. Másfé|évi rabság után a nemzetközi tudományos világ Franciaországra gyakorolt nyomásának eredményeként szabadon engedik, és kiutasítják az országból. A Szegedre menekült egyetemen megkezdi az Állattani Intézet szervezését, majd néhány hónap múlva, 1922 szeptember 29-én, ötvenkiIenc éves korában meghalt. Sírja a szegedi BeIvárosi temetőben van"

Azonban igazán közelről csak néhány emlékezés - kortársi és utókori egyaránt - mutatja be Apáthyt.

A Nyugatban jelent meg 1922-ben bekövetkező halála után Lambrecht Kálmán írása: Magyar tudós sostragédiája, Apáthy István emlékének.

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/nyugat_1922-21.html

Ebből idézek néhány bekezdést:

„1886 nyarán egy huszonnégy éves magyar orvos kopogtatott be Anton Dohrn páratlan nemzetközi akadémiája: a nápolyi zoológiai állomás kapuján. Tarsolyában egy szerény novelláskötet — öreg Gyulai Pál is megdicsérte — mellett ott szorongott már a tudósok marsallbotja: a neurofibrillumok fölfedezéséről szóló tanulmánya. Apáthy addig boncolta, festette, kezelte a tavi kagyló s a pióca különböző szöveti elemeit, míg megtalálta: "tudod-e barátom mit? Megtaláltam a te romlott idegeidet ép állapotban. Megtaláltam a burkoló kábeleken, az idegrostokon belül azokat a sokszor állított, még többször tagadott, de soha még nem látott drótokat, amelyek, agyvelőd dúcsejtjein át elvezetve rekeszizmaidhoz, lehetővé teszik, hogy kikacagj".”

„Egy ne­gyed­szá­za­don át nya­ran­ta Ná­poly­ban, a Stazione Zoologicán és tél­idő­ben Ko­lozs­vá­ron gyűl­tek kö­ré­je a ta­nít­vá­nyok. Egy em­ber­öl­tőn át mes­te­re és kö­zép­pont­ja a ma­ga te­rem­tet­te nem­zet­kö­zi is­ko­lá­nak.”

„Gyakorlati érzéke azonban nemcsak elméleti kutatásait támasztotta alá, de attól is megóvta, hogy a szobatudósok megszokott ösvényét kövesse. Laboratóriuma ajtaját soha, egy pillanatra sem zárta el a tágasabb értelemben vett élet, a nemzeti és társadalmi élet mozgalmas eseményei elől, mert mélységes meggyőződéssel vallotta: "a tudománynak nem szabad a közélet elől laboratóriumaiba elzárkóznia." Ez a meggondolás irányította figyelmét már kolozsvári katedrája elfoglalásakor a társadalomtudományra.”

„Társadalompolitikai agitációja a legellentétesebbnek látszó tényezőket engedi látnunk Apáthy érdekes egyéniségében, amelyben egymást csaknem kizáró vonások olvadnak zavartalan harmóniába.

Érzelmei szerint konzervatív, aki szeretettel ragaszkodik nemzete tradícióihoz és óva int a fennálló társadalmi rend erőszakos lerombolásától — törekvései szerint pedig radikális a szónak abban a pártpolitikától mentes értelmében, hogy a politika mulasztásait gyökeres reformokkal akarja pótolni.

Föltétlen tiszteletet követel a tekintélynek — az igazi tekintélynek — és fanatikus odaadással hirdeti a gondolatszabadság eszméit.”

„Egyéniségének látszólagos ellentmondásaihoz járul még pacifista nacionalizmusa. Az általános emberi szolidaritás magasságából szól, amikor a világháború vérpárás lázában, annak is kritikus pontján, 1917 telén, amikor pedig divat volt a háborút, mint a fejlődés posztulátumát dicsérni, ekkor hirdeti bátran, nyíltan: "az emberiségnek mai fejlődési fokán a háború nem szükséges, hanem merő őrület."”

„Minthogy pedig: "állami szocializmus hozzáértés és társas erkölcs nélkül az a torzalakulat, amelytől mi ma (1918) Magyarországon szenvedünk", a Magyar Társadalomtudományi Társaság főfeladatát abban látja: "tudományos alapon egy magyar szocializmus kialakulásán munkálni."”

„Aki a politikában nem öncélt, hanem eszközt lát a jól felfogott és helyesen értelmezett nemzeti fejlődés szolgálatára, annak az adott körülmények között lelkiismeretbeli kötelességévé vált "politizálni".”

„Az Unió-páholytól Kolozsvár város törvényhatósági bizottságáig Erdély társadalmi, kulturális és politikai alakulatainak minden szála az ő kezébe futott össze és érces hangja a közgyűlési teremből, az előadói asztaltól és a népgyűlések teréről egyaránt a védekezés eszközeit hirdette. Írásban és szóval küzdött legsúlyosabb társadalmi kórunk: a kontraszelekció ellen — hiába. Harcolt, tanított a jobb jövőért, a fenyegető rém leküzdéséért, de a vég a sorstragédiák könyörtelenségével közeledett.”

„1918. október 31-én a kincses városnak akkoron osztatlan bizalma őt emelte a nemzeti tanács elnöki székébe. November 10-én a kétségbeesés paroxizmusával védi az akkor még magyar Aradon a magyar Erdélyt. December 7-én kinevezik Kelet-Magyarország fő-kormánybiztosává és december 23-án, egy nappal a legszomorúbb magyar karácsony előtt Károlyi Mihály telefonon fölajánlja neki a kultusztárcát. — Neculcea tábornok csapatai Kolozsvár külvárosaiban táboroznak már, órák kérdése, hogy egész Erdély az ellenség kezére jut és Apáthy, egész Erdély legexponáltabb magyarja, a tárcát — visszautasítja. Számol a következményekkel, sejtheti sorsát, hiszen hetekkel előbb tudta már, hogy a román királyi csapatok első foglya ő lesz — és mégsem mozdul helyéről.”

„1919. január 15-én elfogják. Július 15-én ötévi börtönre ítélik a "lázadó és felségsértő" Apáthyt; ítéletét maga a bukaresti katonai főtörvényszék semmisíti meg. — 1920. augusztus hó 7-én végre átléphette a demarkációs vonalat.

Alig ment híre, hogy megviselt szívét egy budapesti klinika falai között kezelik — jöttek a névtelen levelek. Aki másfél évig viselte a mártíromság töviskoronáját idegen — oh nem idegen, mert örökre magyar — földön s akit halálra sebzett — nem a fogság, de a magyar gondolat összeomlása — álnév alá menekülő s a névtelenség homályába burkolózó senkiktől kapta meg a hazaárulás vádját. Íme: a legsovénebb magyar jutalma, amelyet csak egy súlyos lelki válságokat élő nemzet gyötrő láza magyarázhat — de nem menthet.

És látom végezetül a sorstragédia utolsó felvonását. ...

Jobb hazába szálló lelke ma is a Királyhágót, a Hargitát, a Fogarasi Havasokat s az erdélyi Mezőséget látja — de porhüvelyét az Alföld homokja fogadja be.”

Apáthy szerepe megkerülhetetlen a korszakról folyó disputákban. Politikai szerepéről így ír Nagy György: Erdélyi magyar szellemi élet a két háború között (1918—1940) című tanulmányában:

"Apáthy István (1863—1922), mint ismeretes, 1918-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem biológia professzora volt, európai hírû tudós, ám a háborús összeomlást követô események ôt is a közélet porondjára szólították. A társadalmi-politikai kérdések iránt egész életében behatóan érdeklôdô, a nemzeti gondolat Bánffy Dezsô nevével fémjelzett változata mellett elkötelezett professzor lett az 1918 októberében létrehozott Kolozsvári Nemzeti Tanács elnöke, amely aztán késôbb Erdélyi Nemzeti Tanáccsá alakult át. 1918 novemberében a polgári radikális Somló Bódoggal és a szociáldemokrata Vincze Sándorral együtt Apáthy képviselte az Erdélyi Nemzeti Tanácsot a románokkal folytatott eredménytelen aradi tárgyalásokon. Amikor december elején a Károlyi-kormány az ellenôrzése alól mindinkább kicsúszó Erdély kézbentartása végett elhatározta a Kelet-Magyarországi Fôkormánybiztosság fölállítását, Apáthyt nevezte ki annak élére. December 9-én Apáthy el is foglalta kolozsvári hivatalát, de érdemleges munkát sem ô, sem az általa irányított fôkormánybiztosság nem tudott végezni. A dolgok alakulása ugyanis ekkor már egyáltalán nem a Károlyi-kormány elképzeléseihez igazodott. 1919 január közepén az egyre erôszakosabban föllépô román katonai hatóságok Apáthyt letartóztatták, s ugyanezen év júliusában mondvacsinált vádakkal Szebenben hadbíróság elé állították, elsô fokon öt évi kényszermunkára ítélték, majd 1920 augusztusában kiutasították Erdélybôl"

http://www.hhrf.org/korunk/9902/02k30.htm

K. Lengyel Zsolt: „Keleti Svájc” és Erdély 1918/1919 ( I.) című munkájában így ír Apáthyról:

"Erdélyi magyar körök az őszirózsás forradalom idején egy saját vezetésű, de a budapesti központnak alárendelt kormányzati testület létrehozását szorgalmazták.16 Ezt a gondolatot végül a budapesti Magyar Nemzeti Tanács és november 1-jén Kolozsvárt megalakult Erdélyi Bizottság érlelte meg. Utóbbi szervezetet a Károlyi-párt, a Szociáldemokrata Párt és a Polgári Radikális Párt tagjai alkották.17 Apáthy István az „általános, egyenlő és titkos, nőkre is kiterjedő választójog” bevezetése és a „haza területi épsége, politikai egysége” érdekében irányította.18 Részleges végrehajtói felhatalmazással azonban csak azután bírt, hogy a kormány 1918. december 7-én kinevezte a Kelet-Magyarországi Főkormánybiztosság élére."

http://89.42.110.12/oldal.php?ev=2004&honap=1&cikk=508


S végül szabadkőművesi álláspontjáról szóljon egy idézet MARISKA Zoltán: In Memoriam Apáthy István című írásából:

"S az utolsó számításba vehető nem pártpolitikai szervezet, melyhez komoly kapcsolat fűzte, a magyarországi szabadkőműves mozgalom és annak szervezetei, páholyai. Ismét, egy gyanús nevű szerveződés. Apáthy mindig is büszke volt arra, hogy az általa vezetett kolozsvári Unió páholy mindvégig megmaradt politikamentes és vallásfeletti szervezetnek, visszaemlékezésében is a szellemi fejlődés és a nemzeti ideálok templomának nevezte. S ezt a büszkeséget komolyan kell venni, elsősorban nem is annyira a politikamentességet, sokkal inkább a szervezet vallásosság-mentes jellegét. Nem szembehelyezkedésről, vallás- vagy egyházellenességről van szó. A professzori lét önmagában indokolja, hogy a professzorok egyszerre segítsék saját egyházukat és az egyházi kötöttségtől függetlenül közös szellemi tevékenységben találkozzanak, nem csak az egyetemen, hanem a város, a régió életében is. Talán a kolozsvári szabadkőműves páholy harmonikus működésének elismerése fejeződik ki abban a tényben, hogy főmesterét, Apáthyt az 1905. május 28-án alakult Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének elnökévé választották, s egészen 1919-ig vezető szerep jutott neki a magyar szabadkőműves mozgalomban, noha elnöki tisztségéről politikai okokból lemondott. A magyar királyság területi egységének oly fontosságot tulajdonított, hogy nem pártolta a szabadkőművesek fellépését a klérus ellen, azzal az érvvel, hogy inkább maradjanak meg a hatalmas egyházi földbirtokok, mintsem a háború előtt szétessen a magyar egység."

http://www.federatio.org/mi_per/Mikes_International_0106.pdf
vagy
http://epa.oszk.hu/00000/00007/00019/pdf/00019.pdf


Berényi Zsuzsa jegyzi meg a Teleki család szabadkőművesei című írásában, hogy Teleki László főmestersége alatt:

"...állította össze az ifjú Apáthy István nevezetes, nagyjelentőségű „Tételek és megállapodások" c. iratát, amely az egész szabadkőművesség belső megújulására állít fel igen szigorú követelményeket."

http://www.hhrf.org/busz/2002/busz854.htm

Szakmai körökben mindmáig élénk érdeklődés övezi munkásságát, látható ez a róla szóló publikációk nagy számán:

http://www.kkmk.hu/onszolg/eletrajz/An.htm

Apáthyról 1995-ben jelent meg egy 138 oldalas könyv BENEDECZKY ISTVÁN: Apáthy István a tudós és hazafi címmel, ami bizonyára méltó emléket állít a nagy tudósnak, de szerintem inkább saját művei alapján kellene véleményt alkotni róla.

Erre kitűnő lehetőség nyílik azáltal, hogy ismeretterjesztő főműve, A fejlődés törvényei és a társadalom digitalizálva hozzáférhető az Interneten:

http://mtdaportal.extra.hu/books/a_fejlodes_torvenyei.pdf