Emlékezés Jancsó Elemérre

Molnár Ildikó

2015. szeptember 10.

A 20. századi erdélyi irodalomtörténet-írás meghatározó személyisége volt a 110 éve született Jancsó Elemér, alakja az utóbbi években mégis elhalványulni látszik. A recepciótörténet mindezidáig adós maradt a Jancsó-életmű feltárásával, ezen írás is erre a tudománytörténeti hiányosságra kívánja felhívni a figyelmet az emlékezés erejével. Megemlékező cikkek sajátossága, hogy a szerzők valamiféle személyes találkozás-, beszélgetésélményüket osztják meg az olvasókkal. Számomra ezt a személyes találkozást Jancsó Elemérrel olvasmányélményeim adhatják csupán és az ő tanítványainak (hogy csak néhányat említsek: Cseke Péter, Kántor Lajos, Pomogáts Béla), illetve fiának, Jancsó Miklósnak apjáról szóló történetei.

Jancsó Elemér (Marosújvár, 1905 ápr. 10 – 1971. nov. 12., Kolozsvár) tudományos tevékenysége 1918–1971 között bontakozik ki. Aktív résztvevője az első világháború utáni erdélyi újjászerveződéseknek, az 1930-as évek nemzedéki tájékozódásainak, így az 1940 előtti korszak erdélyi irodalma alakulásának, majd utána is mindvégig Erdélyben, Kolozsváron fejti ki tanári, kutatói, egyetemi tanári tevékenységét.

[...]

Az Új Arcvonaltól a Vásárhelyi Találkozóig irodalomkritikusi, publicisztikai, szabadkőműves tevékenysége okán pályájának egyik legintenzívebb közéleti szakaszát jelölhetjük meg.

[...]

Szintén a tudományközöttiség jegyében sorolnám ide a kötet művelődéstörténeti írásait, amelyek a Jancsó-életmű egyik sajátos területét jelentik: A szabadkőművesség és a magyar polgárság kialakulása (1936), A jakobinus mozgalom hazai hagyományai (1957), A kolozsvári magyar színház útja a romantikától a realizmusig (1963). De a kötetben szereplő egyes íróportrék, mint Aranka György, Mikó Imre, Bölöni Farkas Sándor, Báró Jósika Miklós, Gyarmathy Sámuel, Madách Imre, Barcsay Ábrahám, Vörösmarty Mihály, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi Dániel portréja is azt igazolják, hogy Jancsó Elemért elsősorban a felvilágosodás korának kutatójaként mutathatjuk be. Az Unió szabadkőműves páholy ötven éve (1886–1936) című önálló füzetét könyvritkaságként tartjuk számon (ma már alig fellelhető), egyrészt azért, mert Jancsó mint a páholy egyik jeles vezetője írta, másrészt pedig azért, mert alapos áttekintést ad az erdélyi szabadkőművesség kezdeteiről a 18. század utolsó harmadában, részletesen ismerteti az Unio páholy történetét 1886–1918 között, az első világháború utáni évekről viszont kevesebb adatot találunk, annak okán, hogy nehéz értékítéletet formálni kortárs eseményekről.

A páholy legfőbb célja a háború utáni években Jancsó szerint a belső megerősödés volt, hiszen a páholyt az impériumváltozás után a kivándorlásokkal nagy személyi veszteség érte, csaknem harmincan mentek el Magyarországra és sokan meghaltak. 1926–1934 között így nagyszámú tagfelvétellel regenerálták a páholyt, a csaknem százra emelkedett tagok között sok fiatal volt új munkakedvvel és új eszmékkel. A főmesterek ekkor Ferenczy Gyula és Janovics Jenő voltak. A külső megerősödés mellett a belső megerősödést jelentették az olyan előadások, amelyek sorozatosan a nagy világnézeti kérdések tárgyalásait tűzték napirendre. A páholy a liberalizmus filozófiáját fogadta el eszményének és a kisebbségi élet nagy kérdéseinek a megoldása mellett a többségi néppel való együttműködést szorgalmazta. A világnézeti kérdésekről szóló előadássorozatnak tekinthető Jancsó Elemér A fascizmus (1933) című tanulmánya, amely alaposan bemutatja annak történetét, majd állást foglal annak emberiségre ártalmas ideológiája ellen. Jancsó Elemér szabadkőműves volta adta az okot az állambiztonsági szolgálatok általi megfigyeléshez, amelyről tanúskodik Szekuritáté-iratcsomója. ,,(…) 1964-ig figyelték az 1971-ben elhunyt apámat, aztán már nincs nyoma a további »ellenőrzésnek«. Talán élete utolsó éveiben, nyugdíjasként, bizonyára nem jelentett veszélyt az államapparátusra. A megfigyelés beindításának egyik fő oka Jancsó Elemér nacionalizmusa és az a tény, hogy rokona Cs. Szabó László, Nyugaton él és a Szabad Európa Rádiónak dolgozik.”⁶ Az Unio páholy által elfogadott eszmék tükröződnek Jancsó Elemér életművében, tagságának megszüntetése ellenére is kutatási tematikájában, módszerében megőrzi szabadkőműves elveit.

[...]

---

Forrás: http://helikon.ro/emlekezes-jancso-elemerre/

A Vichy rezsim 1940-ben tiltotta be a szabadkőművességet

1940: Freemasonry to Be Outlawed by Pétain’s Regime

By

International Herald Tribune

August 2, 2015 8:56 am August 2, 2015 8:56 am

A news report, produced by the Vichy government, shows an anti-Freemasonry exhibition in Paris in 1940. The video has no sound. INA.fr.

VICHY — Freemasonry is to be suppressed in France under a decree adopted by the government of Marshal Henri Petain last night [Aug. 2] empowering Raphael Alibert, Minister of Justice, to draft a decree dissolving all secret societies. Following, as it does, measures taken recently against foreigners, this action is another step tending to bring France’s policy into line with that of Germany and Italy, where Freemasonry has been proscribed by the Nazi and Fascist governments.

Commenting on the decree, the newspaper ‘‘Le Jour’’ said today: ‘‘It is a veritable abscess that the government has just cut — an abscess which for half a century poisoned the country so much that it nearly perished. On the margin of the official powers and more often against them, the policy of the Third Republic was directed, under the regime now fallen, by an occult and all-powerful force — that of the secret societies, and notably of the most powerful and best organized of all — Freemasonry.’’ — New York Herald Tribune, Aug. 3, 1940

---

Forrás: http://iht-retrospective.blogs.nytimes.com/2015/08/02/1940-freemasonry-to-be-outlawed-by-ptains-regime/?_r=0