A Nyugat és a szabadkőművesek

100 éves a Nyugat. Az évforduló alkalmából számos programmal emlékezik meg a magyar kulturális élet a nagymúltú folyóiratról.

Nagyon szép és értékes a Nyugat digitalizált változata az Országos Széchényi Könyvtár honlapján (http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm) - megjegyzem, már egy ideje ott van és olvasható, tehát nem az évfordulóra készült - de talán még szebb a szintén OSzK-s évfordulós weblap:

http://nyugat.oszk.hu/

Azt, hogy ki tekinthető Nyugatosnak, a weblap alkotói valamilyen módon megoldották és leközölték:

http://nyugat.oszk.hu/html/alkotok.htm

Ezen a listán 111 név szerepel. A Galilei páholy szabadkőműves listáján (http://www.galilei.hu/hires/hires.html) ezek közül 17-en találhatók meg, a következők:

Ady Endre
Bíró Lajos
Csáth Géza
Devecseri Gábor
Fodor József
Harsányi Zsolt
Hatvany Lajos
Heltai Jenő
Hevesi Sándor
Ignotus, Veigelsberg Hugó
Karinthy Frigyes
Kassák Lajos
Komlós Aladár
Kosztolányi Dezső
Márai Sándor
Nagy Endre
Schöpflin Aladár

Ez 15,3%-os arány. Meglepően magas a szabadkőművességnek a népesség egészéhez hasonlított arányához képest, de az értelmiség egészéhez vagy az irodalmárokhoz viszonyítva is. Ennek ellenére teljesen egyetértek azzal a véleménnyel, hogy sem a számarány, sem az ideológiai, filozófiai vagy esztétikai megfeleltethetőség sem áll fenn a folyóirat és a szabadkőművesség között. (Már csak a szabadkőművesség előzőek szerinti besorolhatatlansága okán is...)

Szintén igaz, hogy Ady szabadkőművessége inkább elvi egyetértésre korlátozódott - páholyában mintegy 4 alkalommal jelent meg - Kosztolányi csak 2 évig volt aktív szabadkőműves és Márairól nem tudni bizonyosan, hogy szabadkőműves volt-e egyáltalán.

Ezeket a megjegyzéseket kiegészítem még azzal, hogy Karinthy csak halála évében lépett be Bécsben, s kétséges, hogy a felvételi munkán kívül volt-e máskor a páholyban, s hogy Kassák csak 1945 után lett szabadkőműves - rövid időre.

Ha szabadkőműves újságot keresünk, akkor az nem a Nyugat, hanem a Világ.

[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77624541&t=9027376]

Nevet készül változtatni a Sheffieldi Egyetem Szabadkőműves tanulmányok központja

A Sheffieldi Egyetem Szabadkőműves tanulmányok központja komolyan fontolgatja nevének megváltoztatását, hogy a szabadkőművesség kutatását bővebb keretbe helyezve, a testvéri mozgalmak vizsgálatának részeként folytathassa.

Az új hírlevél:

**************************************************

NEWS FROM THE CENTRE FOR RESEARCH INTO FREEMASONRY

**************************************************

No. 25: MARCH 2008


Dear colleagues and friends

First, I want to apologise for the gap between the last newsletter, issued in January, and this newsletter. The Centre has had a very busy period of activity but now we are more or less on track again. I want to take the opportunity to inform you about recent and forthcoming events.

1) The first Lecture of the new director: “The Press between the Private and the Public: Freemasonry as a Topic in 18th-Century newspapers”

A lecture took place on 13th March, marking the start of the new directorship of the Centre. Dr. Andreas Önnerfors presented a comparative analysis of the two major masonic journals Journal für Freymaurer (1782-1786) and Freemasons’ Magazine (1792-1798). This survey, carried out for the first time, revealed interesting parallels in the content and general character of these publications and added further evidence to the fact that freemasonry, in spite of its assumed secrecy, had a large interface with public space as represented by the press or public events such as processions or concerts. The paper was recorded in digital format and will soon be made available on the new website of the centre. The subject will also form the basis for a larger research project on the topic of freemasonry and the 18th century press in Europe.

2) New staff member

As reported earlier, the centre has recruited a new staff member, a Research Support Coordinator. Dorothe Sommer, originally from southern Germany, where she also studied Politics of the Middle East and General Rhetoric, received her M.A. at Tel Aviv University. The subject of her thesis was the lodges of the Grand Lodge of Scotland in Syria and Lebanon at the end of the Ottoman Period. Besides her administrative duties at the Centre and the Humanities Research Institute, Dorothe is currently doing research for her PhD on all European lodges during the same time span in these two countries. Feel free to contact Dorothe under d.sommer@sheffield.ac.uk

3) Name change

Following discussions with its advisory committee, the Centre is seriously considering a change in its name. As a “Centre for Research into Freemasonry and Fraternalism”, we believe that we shall generate a wider appeal for the area of research and that we shall more effectively stress the interrelationship between the phenomenon of associational life at large and freemasonry in particular.

4) M.A. in the History of Freemasonry and Fraternalism

The change of the name of the centre, awaiting approval from university authorities, is already mirrored in the title of the M.A. to be launched later this year.

Please help us to spread the word about this M.A.-program by posting the following link to any potentially interested students and scholars.

http://www.sheffield.ac.uk/history/ma/freemasonry
As the first program ever devoted to postgraduate studies in this area of research, it is of key importance for the recruitment of a future generation of researchers and also plays a crucial role for the transfer of knowledge from academia to fraternal organisations themselves.

If you are interested in studying for this degree, or know about somebody who might be, let us know. We are also developing a distance-learning M.A. for next year (2009-2010) and are always keen to promote academic study and research in the area.

5) Seminar series

The Centre will soon advertise the start of its public seminar series. For the autumn of 2008, we plan to arrange a couple of lectures devoted to the topic “Freemasonry and Fraternalism in the Middle East”, focussing upon associational life and its connections with the spirit of the age in various Middle Eastern countries in different periods.

6) ICHF

A Call for Papers for the 2nd International Conference on the History of Freemasonry and Fraternalism in Edinburgh, May 2009 will be issued very soon. Please follow the development of the conference website http://www.ichfonline.org/main.htm
7) Report from the GODF-seminar “Can Freemasonry be Secular?” in London 2nd February 2008

By invitation of the Grand Orient de France freemasons in the UK, a public scholarly seminar took place in London 2nd of February. Three well-known scholars in the area, Professor Andrew Prescott (former director of the CRF), Professor Jeffrey Tyssens and Pierre Mollier treated the topic from different national angles. The following abstracts give an impression of the general outline of the event that unfortunately not was very well attended but proved that scholarly discussions on freemasonry form the basis for understanding its shared European roots.

‘Priest-wrought and law-protected’? Approaches to the History of Secularism and Laïcité in Great Britain 
 Andrew Prescott

Laïcité is a French concept that has no exact translation in English. It is a term used to describe the movement to ensure the separation of church and state. The fact that this French word is not used in English might be taken as meaning that the concept has also failed to take root in Britain. However, we nevertheless think of modern Britain as a secular society. In France, Freemasonry has been at the vanguard of the movement for the separation of church and state. In the nineteenth century, a number of British radicals who thought the influence of the church in British life a bad thing were also interested in how far Freemasonry in the French tradition might be used to advance the secularisation of the British society. The best known of these radicals was the atheist Charles Bradlaugh. This paper explores how far the nineteenth-century British free-thought movement was related to parallel movements abroad, and argues that this historic dimension is important in understanding modern issues of multi-culturalism and religious tolerance.

History of Belgium's Freemasonry Progress and Secularism / Jeffrey Tyssens

Belgian Freemasonry is a typical example of what is sometimes referred to as “Latin” freemasonry. In its confrontation with Roman Catholic clericalism, Belgian lodges developed a militant anticlerical stance at an early stage and became essential actors in liberal politics and secular counterculture. Eventually, they also became the locus where more radical ideas –socialist or even anarchist– could be discussed. If this political militancy faded away, they retained their character of thought societies with a distinctive secular flavour.

The social impact of French Freemasonry over three centuries: a global approach 
Pierre Mollier

One of the most important debates in French masonic historiography concerns freemasonry's contribution to the broader development of French social and political life. As a large number of masons were active in French politics between 1880 and 1940, historians and the general public in France have tended to assume that masonry has been, and is still, deeply involved with social and political affairs. It is therefore necessary to enquire: when did French freemasonry first develop this image and to what extent did freemasonry's many political adherents carry their masonic ideals into the public arena? Was this the outcome of historical development brought about by historical circumstance, or is there something more deeply rooted within the French craft, inherited from its earliest years?

Quoted from http://logehiram.com/conf-eng/

Andreas Önnerfors

Sheffield, 28th March 2008
--
Dr. Andreas Önnerfors
Director / Senior Lecturer in History
Centre for Research into Freemasonry
34, Gell Street
Sheffield S3 7QY
United Kingdom
Telephone: +44 (0)114 222 9893
Fax: +44 (0)114 222 98 94
Email: a.onnerfors@sheffield.ac.uk
Website: http://www.freemasonry.dept.shef.ac.uk/
NOW ALSO ON FACEBOOK!
Join the group "Research into Freemasonry and Fraternalism"

Már az antikváriusok se?

Csalódtam az antikváriusok hozzáértésében ...

A Pastinszky antikvárium aukcióján összekevernek két különböző kiadást, ami szembeötlő a művek képe alapján is:

http://szkp.blogspot.com/2008/04/pastinszky-antikvarium-27-aukcioja.html

Van egy 1920-21-es években többször is megjelentetett KÉT KÖTETES mű, amelyet Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga adott ki.

Ennek első kötetében jelent meg Barcsay Adorján: A szabadkőművesség bűnei és Palatinus József: Egy vidéki páholy titkai című írása. (A vidéki páholy a győri Philantropia.)

A második kötet A magyarországi szabadkőműves páholyok tagjainak névsora 1868-tól 1920-ig.

A címlapok kép nélküliek.

Aztán az 1938-39-es években Palatinus úgy látta, hogy újra piaca van a szabadkőművesség elleni irodalomnak, s több kiadásban megjelentetett egy HÁROM KÖTETES művet saját kiadásban.

Mindhárom kötetnek a borítóján Szabadkőművesek bűnei cím szerepel, csontvázas páholyképpel.

Belül viszont az a főcím, hogy A szabadkőművesség bűnei, amelyhez kötetenként más-más alcím járul:

Az első kötet alcíme: A magyarországi szabadkőmővesek mozgalma és külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig

A második kötet alcíme: A magyarországi szabadkőműves páholyok tagjainak névsora 1868-tól 1920-ig

A harmadik alcíme: A hazai és külföldi páholyokban illegálisan működő magyarországi szabadkőművesek névsora 1920-1938.

A képen jól megkülömböztethető a kétféle kiadvány keveredése.

Most ugyan nem zavart be a képbe, de Palatinusnak van még egy könyve, ami 1942-ben íródott, de csak 1944-ben jelent meg. (Az előszóban a szerző panaszkodik a Kállay-kormányra, amely megakadályozta két évig a megjelenést.)

Ennek címe: Szabadkőművesek Magyarországon, Könyv- és lapkiadó RT, Budapest, 1944.

Ebben a könyvben az erdélyi, bánáti, bácskai páholyokból elrabolt iratok alapján foglalkozik az ottani szabadkőművesség történetével. (Palatinus követte a magyar hadsereget ezekre a területekre történő bevonulásai során, s jó kapcsolatai révén megkaphatta és feldolgozhatta a szabadkőműves iratokat.)

[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77319757&t=9027376]

Pilisi Lajos

Pilisi Lajos, író, színész, szabadkőműves

Egy rövid életrajz a Magyar Életrajzi Lexikonból:

Pilisi Lajos (Kalocsa, 1878. febr. 24. – Bp., 1918. szept. 6.): író, újságíró. Tengerészisk.-t végzett Fiuméban s évekig hajózott a Földközi- és Adriai-tengeren. 1894-ben tért vissza Mo.-ra. Előbb mint színész próbálkozott, majd újságíró lett, a Vasvármegye segédszerk.-je, később főszerk.-je. Az I. világháború idején a Világ tudósítója. Radikális szemléletű író volt. Írói pályafutása alatt sokféle műfajjal próbálkozott. – F. m. A királynő apródja (színdarab, Aranyosgyéres, 1906); Ezüst mezőkön (versek, Pécs, 1911); A kárpáti harcokból (riportok, Bp., 1915); A vörös malom (egyfelvonásos, Nyugat, 1917); Dekroá Viktor csodálatos élete (r., Bp., 1918). – Irod. Friedman Ilona: P. L. élete (Pécs, 1933).

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/


Egy másik a Magyar Színháztörténeti Lexikonból:

Pilisi Lajos

(Kalocsa, 1878. febr. 24.–Bp., 1918. szept. 6.): színész, igazgató. 1896-ban Deák Péter társ.-ánál kezdte pályáját mint komikus- és jellemszínész. 1904-től vállalt először igazgatást (Ipolyság); 1905-től 1908-ig a Pozsony–Győr–Sopron–Komárom-i társ.-ot vezette. 1908-ban vállalkozása csődbe ment, s Pilisi Lajos újból színésznek állt. Az 1912–13-as évadban játszott utoljára. Az első világháborúban harctéri tudósításokat küldött a frontról. Cikkeit a Világ c. lap közölte.

M.A. 1879: Gyulafehérvár, Kassa, Ungvár; 1898: Szolnok, Szabadka; 1902: Zoltán Gyula; 1903: Tóvári Antal; 1908: Tóvári Antal; 1909: ismeretlen helyek; 1910–1912: Kövessi Albert, Mezei Béla; 1912–13: Thury Elemér. Igazgatóként: 1905–1908: Pozsony–Moson–Győr–Sopron–Komárom.

http://vmek.oszk.hu/02100/02139/html/sz20/265.html


Egy Magyar Nemzet Online hozzászólásban e következőket írják róla:

"A kalocsai születésû fiú, a bajai gimnázium után, a fiumei tengerészeti akadémiára, a Nautikára jelentkezett. Ezután évekig hajózott az Adrián és a Földközi-tengeren. Közben színészi és írói ambíciókat táplált magában. Végül - 1894-es hazatérése után - mindkettõt megvalósította. Elõször színészként járta az országot jeles partnerek (Cserei Irma, Somlai Artúr) társaságában, késõbb saját társulatot is alapított. 1913-ban újságíró lett, s katonaként - mint a Világ c. lap haditudósítója - számolt he a kárpáti és erdélyi harcokról. Közben több szépirodalmi mûve (vers, színdarab, regény is napvilágot látott. Nagyon fiatalon, negyvenévesen, fehérvérûségben hunyt el."

http://www.mno.hu/portal/forum?action=message&id_category=28&id_topic=20996


Barta Lajos búcsúztatója a Nyugatban jelent meg:

Barta Lajos: Pilisi Lajosról

Az élőknek meg van az a fölényük, hogy a holtak szó nélkül eltűrik, amit róluk mondanak.

Még el sem hervadtak a virágok Pilisi Lajos sírján, künn a kerepesi temetőben...

*

Sokkal erősebb volt nálam. Ha karját behajlította, egész kötélcsomók dagadoztak rajta. Ha ráütött széles mellkasára - döngött, mint a nagy híd. Kemény nyaka, ruganyos, izmos lába volt, sokáig és nehezen tudott meghalni! Senkitől sem hallottam pontosan, miért kellett meghalnia? Elmúlásának története orvosok és kísérletek láncolata... hosszú és boldogtalan utazás a halál felé... Hitte az utazó, hogy valahol még ki fog szállni? Bizonyosan hitte! A nagy akaraterő egyik legfőbb sajátsága volt!

A világban megállni és szilárdan helyet foglalni, volt életküzdelmének a célja. Hogyne akart volna mást akarni és hogyan adta volna föl a harcot? Tudatában borzasztó mérkőzés folyhatott, mikor látnia kellett, hogy elérkezett kétségtelen vége! A halál után nem marad meg ebből a pokoli tusából, a felbomló szervezetben semmi. Inkább azokban sajog tovább, akik közelről sokat voltak vele együtt, akik barátságban éltek vele és tiszta érzéssel szemlélték, hogyan feszíti meg magát kifelé, hogy helyet szorítson magának az életben és hogyan viaskodik magában belül folyton, hogy ellentétes és végletes természetéből és mindenféle belső akadályaiból kiforrassza a tiszta embert és a tiszta írót.

Az 1915-i véres és sötét télben, zöld lábszárharisnyában, szürke gyapjúsapkában jött be a Világ szerkesztőségébe. Az oroszok a Kárpátokban és a Kárpátokon innen álltak. Onnan, az oroszok közül jött. A haditudósítás külön fajtáját művelte: ő volt az első repülő hadi riporter. Akkor ez egész másképp festett! Gránátok zúgtak, ágyúk bömböltek, halottak hörögtek, vér és tűz folyt, diadal és bukás reszketett és jajgatott a frissen készített tudósításaiban. Senki sem nevezte ki. Maga nevelte magát hadiriporterré. Egzisztenciája akkor válságban volt, beledobta magát a Kárpáti viharba. Egészen váratlan és új hangú munkásságot kezdett. Aki ismeri "Ezüst Mezőkön" című, még pécsi színészkedése idejéből való verseskönyvét (régi és modern hangok, eredetiség és sablon), meg fogja találni az összefüggést. Ott is sok a biblikus, a patetikus, a dörgő! Az a végítéletes hang és pátosz, mely kárpáti harci tudósításaiból, távirataiból kiorgonál, a kárpáti háborúnak a lélegzete, de neki benső költői énje is volt. Sokszor megpróbáltam valami szerves elgondolását felépíteni annak, hogyan jutott bele a kárpáti tusába, hogyan csinálta ott a maga dolgát? De ez a kép mindig félbe marad bennem, ő is mindig ködben hagyta hadi tudósításainak a technikáját. Annak a módnak, ahogy kárpáti tudósításait megszerezte, nem volt semmiféle receptje, hagyománya. Ez a mód részben túlesik a realitásokon, mint ahogy túlesik azon a Kárpátok megvédése: a szintén lehetetlen és elképzelhetetlen dolgoknak ez a megvalósulása. Nemcsak táviratokat és táviratszerű tudósításokat küldött erről a harcvonalról - ahol minden pillanatban el kellett dőlnie a kérdésnek: lesz vagy nem lesz Magyarország? - de novella formájú riportokat is, emberekről, eseményekről, helyzetekről. Agya ekkor nagyon érdekes folyamat színhelye volt. Pilisi akkor kifelé még egyáltalán nem volt elbeszélő író. Ennek a kezdeteit csak magában hordozta. Ez a még kifelé nem jelentkezett író, a riporter és a színész - természettől színjátszó, aktor volt - a legszövevényesebben forrtak egybe. A komédiás, mint valóságba élte magát bele az írói elképzelésbe és a riporter - a valóságnak elmondója! - mint valóságot vette át az elképzelést, melyben akkor már maga is, mint realitásban hitt. Így keletkezett legjobb katona-rajzainak egyike: A lajtsom (Landsturm.) Maga mondta el, mikor egyszer kárpáti riporterségét dicsértük: - Pedig az nem is riport, hanem novella! - Örült, mert írósága igazolását találta a dicséretben.

Elmúlt a Kárpátokról a véres tél.

Pilisi leült a szerkesztőség egyik asztalához. Már szerkesztett napilapot a vidéken, de az újságírásnak csak egy pár technikai formáját tudta, mert szombathelyi szerkesztősége sokkal inkább volt a klerikálisokkal való verekedés, mint gyakorló újságírás. De meg akarta tanulni. Eleinte írói feladatnak fogta föl az újságírást, szimbolikus és dagályos volt, de aztán kezdett leegyszerűsödni. Ugyanakkor, mint író is kereste a tisztulást és sokszor meg lehetett figyelni: abbahagyott, eldobott újra írt munkáján milyen magát nem kímélve küzd magával. Mindig megható volt ez a magával és az írói formával való viaskodása. Tiszteletreméltó és becses volt benne a kibontakozásra való kemény és ernyedetlen törekvés.

Tulajdonképpen író akart lenni, de mint riporternek nagyobb sikere volt. Ezek a sikerek az úgynevezett leleplező riport művelésére is csábították, mert természettől verekedő ember volt - nagy, erős karja, nagy, erős indulatai és hajlamai a kitörésre - és mert színész-öröksége volt, hogy szerette a népszerűséget. De szerette az igazságot is! És azok közül való volt, akik efféle haragjukban tudnak és benső szükségük, hogy nagyot kiáltsanak. Baross Jánosnak, az Ivánka marhaszállítási pörében való szerepléséről írt riportja volt a legfrappánsabb ilyen alkotása. Szabatos, kimért, formás, hideg giullottin! Riport-könyve három is megjelent: Kárpáti harcok, A megrohant és fölszabadított Erdély, Uzsoki csonthegyek. Sok nagyon szép fejezet van ezekben a könyvekben és talán egyszer összegyűjti valaki a teljes darabokat, mert azok irodalmunk új történetébe tartoznak! Az írót csak most sajtó alatt levő regényéből fogjuk jobban megismerni és leolvasható lesz a teljes mértéke. Ezt a regényt hallatlan erőfeszítéssel egész éjszakákon át írta. Az elmúlás annyira a sarkában volt, hogy az író és a lappangó halál versenyt futott egymással. Mégis befejezte. Szeretném, ha regénye tiszta és kész munka lenne!

Ez a munka-keménysége hozzátartozott egyénisége legbecsesebb vonásaihoz. Meg akarta mutatni, hogy mit tud és meg akarta a családja fenntartására szükséges pénzt keresni. Ő is szenvedő, dolgozó és becsületes újságíró volt. Családja alatt nemcsak a feleségét, a kedves Borikát kell érteni, aki a finom önfeláldozás martiriumát élte át hosszú betegsége alatt és két életre valót megszenvedett! Mint vidéki színigazgató már egyszer nősült és elvált. Ebből a házasságból három gyermeke született, akik különböző helyeken voltak ellátásban. Sokszor megrohanta a gyermekeiért való fájdalom és a bűnbánat erejével szenvedett. Az ilyen szenvedés mélyen marcangolta, de annyira helyt akart állni, versenyt akart futni, hogy az élet mindenféle lendületei kivetették az ilyen lírai ernyedtségekből.

Nemcsak mint törekvő, a saját teljes formájáért küzdő író és kitűnő riporter érdemli meg, hogy mulandósága szárnyait ide szögezgessük, de Pilisi nagyon érdekes egyéniség is volt. Benne nemcsak a családi eredet, a családi vér, hanem a fajta megnyilatkozása, a magyar viszonyok közt való különös, magyar ember-formálódás az, ami sok rétegű, színes, mélyen gyökerező, egymásba kuszált, izgalmasan összetett. Ha nem volna olyan közel, ha nem érezném sokszor, hogy az egész halál meg sem történt és egy napon öt órakor megint ott fogom találni a szerkesztőségben székén ülve, ha egyáltalán tudnék sötét halála által beborított egyéniségéhez hozzányúlni, akkor azt kellene mondanom: - Szegény Lajos! Meg kell téged egy regényben írnom! De azt mondják akik olvasták, hogy posthumus regényében megírta önmagát.

Sok minden történt, ami őt íróságában gátolta. Így belevitték és belement a politikába, az agitációba. Ez nemcsak elvonta az írástól, hanem lármás szereplésre is indította, ami megfelelhetett az egyik Pilisinek, a hangoskodó, nyugtalan aktornak, de akivel perben állt a másik Pilisi, aki a saját zajos és verekedős születettségével szemben a csendes magába szállást, a kiérést kereste, törekedett az abszolút formára és gyakran, megrendültségekben tisztult jobbik énjének kifejezésére. Aki sokszor űzte ki magából azt a krakélereskedni akaró fiatal embert is, aki a vérmérséklet, a vidéki verekedő szerkesztő, a vidéki színészdicsőség hagyományaiból összeállva, ki-ki akart még az új Pilisiből is szólni. Hogy "Jó napot" helyett "Kezét csókolom"-mal köszönt férfiaknak is, nem volt véletlenség. Ez a furcsaság, ez a grimasz Aranyos Maróton, vagy Vág-Besztercén kiegyenlítette azt a szellemi fölényt, melyben a vidéki másodosztályú színigazgató a maga vidéki szolgabíró, ügyvéd, földbirtokos zsöllye-bérlőjével volt, anélkül, hogy a bérlő úr megsértődhetett volna. Ezt a köszönést felhozta Lajos Budapestre is, részint mert már megszokta, részint mert tudta, hogy ez itt érdekes. És nem volt olyan elfogult, hogy ne tudta volna, hogy az érdekesség már egy része a sikernek. Jó élet-ösztöne volt, mégis azok közül való volt, akiknek nagyon sokat kell dolgozni és küzdeni! Törekedett a sikerre, mert intellektusa fölfelé hajszolga. Pilisi színész és lírikus volt, tudott mint Hamletben a színész: Hekubáért sírni. Szerette dolgait felolvasni, mert szerette a szép mondatot. Mint a radikális párt titkára, közelebb jutott a szociális megismeréshez. Legértékesebb pillanatai azok voltak, mikor mindenféle élet-taktikán keresztülrontva, fölmerült benne a teljes, tiszta és jó ember, mikor ettől maga is könnyig megrendült és meghatódott, amikor szeretni tudta magát és nagyon szeretni való volt ezekért a nagy emberi pillanatokért...

Nagyon sokat kell gondolnom Pilisi Lajosra. Künn a hűvös és bús éjszakában, szél rázza a fenyőket, eső veri a vadgesztenyefákat. És a hatalmas mulandóság kopog az őszi esőben...

http://www.epa.hu/00000/00022/00254/07569.htm


Pilisi Lajos Nyugatban közölt jelenete is olvasható a weben:

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00224/06800.htm


Berényi Zsuzsanna Kosztolányi Dezső szabadkőművességéről írott tanulmányában többször is előfordul Pilisi Lajos neve, mivel ő is a Március páholyból kivált ("fedezett") 23 szabadkőműves között volt, akik megalapították a Világ páholyt.

Az alapítók listájából kiderül, hogy Pilisi Lajost 1916. május 15-én vették fel a Március páholyba, 1917. április 2-án legényfokba emelték. Hogy a mesterfokot elérte-e a Világ páholyban, arról a Világ jegyzőkönyveit kellene megnézni. (Berényi Zsuzsa ugyan azt írja az említett tanulmányban, hogy Pilisi mester volt az új páholy alapításakor, de az alapítók jegyzőkönyvében nem szerepel a mesterfok megszerzésének időpontja.)

A Március páholy munkáiról szóló 1916. decemberi értesítésben (amelyben Kosztolányi legényfokba eméléséről is szó van) szerepel Pilisi Lajos egy előadása:

"F. hó 20-án, szerdán este félnyolc órakor az érd.: Corvin Mátyás ¨ .:-ban Pilis Lajos tvünk tart előadást “Erdély a háboru után" cimen. Érdemes testvérünk iránti szeretetünk kifejezéseül jelenjünk meg e munkán teljes számban!"

Egy 1918. március 17-én tartott nővérünnep szereplői között pedig Pilisi feleségének nevét fedezhetjük fel:

"4. Ének-szám: Pilisiné Pálfy Boriska nővér."

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00007/berenyi.htm

Sajátos megtiszteltetés Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma című művében szerepelni. Pilisi Lajos itt Káin és Ábel című művével van jelen.

http://betiltva.com/new/kolosvary-borcsa-mihaly-a-zsidokerdes-magyarorszagi-irodalma-iii-resz-vege/

Ironikus, hogy míg az 1918-1919-ben megjelenő "Forradalmi Könyvtár" sorozatának 2. köteteként megjelent "Káin és Ábel" című műve a fasiszta Kolosváry-Borcsa ellenszenvét váltotta ki, addig annak mai elvbarátai dicshimnuszokat zengenek Pilisi eredetileg 1916-ban megjelent A megrohant és felszabadított Erdély című riportkötetéről és újra kiadták 2005-ben Raffai Ernő előszavával.

[Eredetileg, egy rövidebb változat: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77091571&t=9027376]

Egy kis kék virág

A kis kék virág a nefelejcs, angolul The Forget-Me-Not, németül Das Vergissmeinnicht.

A világszerte elterjedt történet, amelynek nyomán sok szabadkőműves ezt viseli a hagyományos körző és vonalzó jelvény helyett, a következőképpen szól:

http://www.galenlodge.co.uk/forgetmenot.htm

(Saját tömörített fordításom.)

Németországban Hitler hatalomrajutása után a szabadkőművesek - érezve a rájuk nehezedő nyomást - az 1934-es évtől kezdve az ellenállás jelképeként elkezdték hordani a kis kék virágot, a nefelejcset ábrázoló kitűzőt. Ezzel a nem feltűnő jelvénnyel a föld alá szorított szabadkőművesek mégis csak felismerhetővé tették magukat testvéreik számára. A városokban és a koncentrációs táborokban is ez a kis virág éltette a szabadkőművesség fényét.

Aztán 1947-ben, amikor a Nagypáholy a Naphoz újra megnyílt Bayreuthban, ezt javasolták, majd el is fogadták hivatalos jelvényként - emlékezve a náci terror áldozataira.

Miután egy nagymester konferenciára az USA-ba is vitték ajándékképpen, elterjedt ott is majd az egész világon a szabadkőművesek jelvényeként.

Németországban számos páholy mesteravatásán egy ilyen nefelejcsjelvényt is kapnak a felavatottak ezzel a történettel együtt.


Ez így nagyon szép. Csak az a baj, hogy nem igaz. Pontosabban: csak részben igaz.

Sokan, akik jobban ismerték a német történelmet, ill. a német szabadkőművesség történetét, meghökkentek a dolgon és tovább nyomoztak a jelvény eredetével kapcsolatban.

Mi volt a gyanús?

A német nagypáholyok közül az ún. "keresztény" porosz nagypáholyok - amelyek csak keresztényeket vettek fel, tehát nem voltak zsidó tagjaik - behódoltak Hitlernek. Több szabadkőművesről ismert, hogy karrierjét a náci pártban folytatta. A 12-ből csak két 1930-ban alakult nagypáholy szállt szembe nyíltan Hitlerrel.

Elképzelhetetlen, hogy a hatóságok ne vették volna észre és nem torolták volna meg, ha tényleg sokan viselték volna ellenállásként ezt a jelvényt, különösen a koncentrációs táborokban.

Aztán felszínre kerültek a korábban ismeretlen tények:

http://www.bessel.org/forgnot.htm

A jelvényt a két világháború között jótékonysági szervezetek általánosan használták Németországban, azzal a jelentessél, hogy "Ne feledkezzetek meg a szegényekről és elesettekről!" Még jóval Hitler hatalomre kerülése előtt, 1926-ban kezdték az egyik nagypáholyban (Bayreuth) viselni, szintén a jótékonykodásra utalva. Aztán ez lett az éves küldöttgyűlésük szokásos jelvénye.

A nácik 1934-ben elindítottak egy Téli segély akciót (Winterhilfswerk), aminek a bevételét fegyverkezésre fordították. Az adakozók kaptak különböző olcsó jelvényeket (pl. nefelejcset), hogy magyarázkodás nélkül is jelezhessék, hogy már "letudták" a dolgot.

Így aztán a korábban is ezt a jelvényt viselő brémai szabadkőművesek veszély nélkül újra kitűzhették, hiszen a náci párt akciójából származónak tűnhetett.

Aztán 1947-től elkezdték nagyban terjeszteni a legendát, ami arra is jó volt, hogy a Hitlerrel megalkuvó német nagypáholyokról elterelje a figyelmet.

Az amerikai szabadkőműveseknek nagyon tetszett a megható történet, további terjesztésében ők is élen jártak, pl. létrehoztak egy Kék nefelejcs szövetséget.

A legenda valódi történetét már 1973-ban a Quatuor Coronati angol kutatópáholyban szóban előadták, de írásban az UGLE tiltása miatt nem jelenhetett meg csak 1982-ben.

http://www.freemasons-freemasonry.com/bernheim3.html

[Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76960090&t=9027376]