Pilisi Lajos

Pilisi Lajos, író, színész, szabadkőműves

Egy rövid életrajz a Magyar Életrajzi Lexikonból:

Pilisi Lajos (Kalocsa, 1878. febr. 24. – Bp., 1918. szept. 6.): író, újságíró. Tengerészisk.-t végzett Fiuméban s évekig hajózott a Földközi- és Adriai-tengeren. 1894-ben tért vissza Mo.-ra. Előbb mint színész próbálkozott, majd újságíró lett, a Vasvármegye segédszerk.-je, később főszerk.-je. Az I. világháború idején a Világ tudósítója. Radikális szemléletű író volt. Írói pályafutása alatt sokféle műfajjal próbálkozott. – F. m. A királynő apródja (színdarab, Aranyosgyéres, 1906); Ezüst mezőkön (versek, Pécs, 1911); A kárpáti harcokból (riportok, Bp., 1915); A vörös malom (egyfelvonásos, Nyugat, 1917); Dekroá Viktor csodálatos élete (r., Bp., 1918). – Irod. Friedman Ilona: P. L. élete (Pécs, 1933).

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/


Egy másik a Magyar Színháztörténeti Lexikonból:

Pilisi Lajos

(Kalocsa, 1878. febr. 24.–Bp., 1918. szept. 6.): színész, igazgató. 1896-ban Deák Péter társ.-ánál kezdte pályáját mint komikus- és jellemszínész. 1904-től vállalt először igazgatást (Ipolyság); 1905-től 1908-ig a Pozsony–Győr–Sopron–Komárom-i társ.-ot vezette. 1908-ban vállalkozása csődbe ment, s Pilisi Lajos újból színésznek állt. Az 1912–13-as évadban játszott utoljára. Az első világháborúban harctéri tudósításokat küldött a frontról. Cikkeit a Világ c. lap közölte.

M.A. 1879: Gyulafehérvár, Kassa, Ungvár; 1898: Szolnok, Szabadka; 1902: Zoltán Gyula; 1903: Tóvári Antal; 1908: Tóvári Antal; 1909: ismeretlen helyek; 1910–1912: Kövessi Albert, Mezei Béla; 1912–13: Thury Elemér. Igazgatóként: 1905–1908: Pozsony–Moson–Győr–Sopron–Komárom.

http://vmek.oszk.hu/02100/02139/html/sz20/265.html


Egy Magyar Nemzet Online hozzászólásban e következőket írják róla:

"A kalocsai születésû fiú, a bajai gimnázium után, a fiumei tengerészeti akadémiára, a Nautikára jelentkezett. Ezután évekig hajózott az Adrián és a Földközi-tengeren. Közben színészi és írói ambíciókat táplált magában. Végül - 1894-es hazatérése után - mindkettõt megvalósította. Elõször színészként járta az országot jeles partnerek (Cserei Irma, Somlai Artúr) társaságában, késõbb saját társulatot is alapított. 1913-ban újságíró lett, s katonaként - mint a Világ c. lap haditudósítója - számolt he a kárpáti és erdélyi harcokról. Közben több szépirodalmi mûve (vers, színdarab, regény is napvilágot látott. Nagyon fiatalon, negyvenévesen, fehérvérûségben hunyt el."

http://www.mno.hu/portal/forum?action=message&id_category=28&id_topic=20996


Barta Lajos búcsúztatója a Nyugatban jelent meg:

Barta Lajos: Pilisi Lajosról

Az élőknek meg van az a fölényük, hogy a holtak szó nélkül eltűrik, amit róluk mondanak.

Még el sem hervadtak a virágok Pilisi Lajos sírján, künn a kerepesi temetőben...

*

Sokkal erősebb volt nálam. Ha karját behajlította, egész kötélcsomók dagadoztak rajta. Ha ráütött széles mellkasára - döngött, mint a nagy híd. Kemény nyaka, ruganyos, izmos lába volt, sokáig és nehezen tudott meghalni! Senkitől sem hallottam pontosan, miért kellett meghalnia? Elmúlásának története orvosok és kísérletek láncolata... hosszú és boldogtalan utazás a halál felé... Hitte az utazó, hogy valahol még ki fog szállni? Bizonyosan hitte! A nagy akaraterő egyik legfőbb sajátsága volt!

A világban megállni és szilárdan helyet foglalni, volt életküzdelmének a célja. Hogyne akart volna mást akarni és hogyan adta volna föl a harcot? Tudatában borzasztó mérkőzés folyhatott, mikor látnia kellett, hogy elérkezett kétségtelen vége! A halál után nem marad meg ebből a pokoli tusából, a felbomló szervezetben semmi. Inkább azokban sajog tovább, akik közelről sokat voltak vele együtt, akik barátságban éltek vele és tiszta érzéssel szemlélték, hogyan feszíti meg magát kifelé, hogy helyet szorítson magának az életben és hogyan viaskodik magában belül folyton, hogy ellentétes és végletes természetéből és mindenféle belső akadályaiból kiforrassza a tiszta embert és a tiszta írót.

Az 1915-i véres és sötét télben, zöld lábszárharisnyában, szürke gyapjúsapkában jött be a Világ szerkesztőségébe. Az oroszok a Kárpátokban és a Kárpátokon innen álltak. Onnan, az oroszok közül jött. A haditudósítás külön fajtáját művelte: ő volt az első repülő hadi riporter. Akkor ez egész másképp festett! Gránátok zúgtak, ágyúk bömböltek, halottak hörögtek, vér és tűz folyt, diadal és bukás reszketett és jajgatott a frissen készített tudósításaiban. Senki sem nevezte ki. Maga nevelte magát hadiriporterré. Egzisztenciája akkor válságban volt, beledobta magát a Kárpáti viharba. Egészen váratlan és új hangú munkásságot kezdett. Aki ismeri "Ezüst Mezőkön" című, még pécsi színészkedése idejéből való verseskönyvét (régi és modern hangok, eredetiség és sablon), meg fogja találni az összefüggést. Ott is sok a biblikus, a patetikus, a dörgő! Az a végítéletes hang és pátosz, mely kárpáti harci tudósításaiból, távirataiból kiorgonál, a kárpáti háborúnak a lélegzete, de neki benső költői énje is volt. Sokszor megpróbáltam valami szerves elgondolását felépíteni annak, hogyan jutott bele a kárpáti tusába, hogyan csinálta ott a maga dolgát? De ez a kép mindig félbe marad bennem, ő is mindig ködben hagyta hadi tudósításainak a technikáját. Annak a módnak, ahogy kárpáti tudósításait megszerezte, nem volt semmiféle receptje, hagyománya. Ez a mód részben túlesik a realitásokon, mint ahogy túlesik azon a Kárpátok megvédése: a szintén lehetetlen és elképzelhetetlen dolgoknak ez a megvalósulása. Nemcsak táviratokat és táviratszerű tudósításokat küldött erről a harcvonalról - ahol minden pillanatban el kellett dőlnie a kérdésnek: lesz vagy nem lesz Magyarország? - de novella formájú riportokat is, emberekről, eseményekről, helyzetekről. Agya ekkor nagyon érdekes folyamat színhelye volt. Pilisi akkor kifelé még egyáltalán nem volt elbeszélő író. Ennek a kezdeteit csak magában hordozta. Ez a még kifelé nem jelentkezett író, a riporter és a színész - természettől színjátszó, aktor volt - a legszövevényesebben forrtak egybe. A komédiás, mint valóságba élte magát bele az írói elképzelésbe és a riporter - a valóságnak elmondója! - mint valóságot vette át az elképzelést, melyben akkor már maga is, mint realitásban hitt. Így keletkezett legjobb katona-rajzainak egyike: A lajtsom (Landsturm.) Maga mondta el, mikor egyszer kárpáti riporterségét dicsértük: - Pedig az nem is riport, hanem novella! - Örült, mert írósága igazolását találta a dicséretben.

Elmúlt a Kárpátokról a véres tél.

Pilisi leült a szerkesztőség egyik asztalához. Már szerkesztett napilapot a vidéken, de az újságírásnak csak egy pár technikai formáját tudta, mert szombathelyi szerkesztősége sokkal inkább volt a klerikálisokkal való verekedés, mint gyakorló újságírás. De meg akarta tanulni. Eleinte írói feladatnak fogta föl az újságírást, szimbolikus és dagályos volt, de aztán kezdett leegyszerűsödni. Ugyanakkor, mint író is kereste a tisztulást és sokszor meg lehetett figyelni: abbahagyott, eldobott újra írt munkáján milyen magát nem kímélve küzd magával. Mindig megható volt ez a magával és az írói formával való viaskodása. Tiszteletreméltó és becses volt benne a kibontakozásra való kemény és ernyedetlen törekvés.

Tulajdonképpen író akart lenni, de mint riporternek nagyobb sikere volt. Ezek a sikerek az úgynevezett leleplező riport művelésére is csábították, mert természettől verekedő ember volt - nagy, erős karja, nagy, erős indulatai és hajlamai a kitörésre - és mert színész-öröksége volt, hogy szerette a népszerűséget. De szerette az igazságot is! És azok közül való volt, akik efféle haragjukban tudnak és benső szükségük, hogy nagyot kiáltsanak. Baross Jánosnak, az Ivánka marhaszállítási pörében való szerepléséről írt riportja volt a legfrappánsabb ilyen alkotása. Szabatos, kimért, formás, hideg giullottin! Riport-könyve három is megjelent: Kárpáti harcok, A megrohant és fölszabadított Erdély, Uzsoki csonthegyek. Sok nagyon szép fejezet van ezekben a könyvekben és talán egyszer összegyűjti valaki a teljes darabokat, mert azok irodalmunk új történetébe tartoznak! Az írót csak most sajtó alatt levő regényéből fogjuk jobban megismerni és leolvasható lesz a teljes mértéke. Ezt a regényt hallatlan erőfeszítéssel egész éjszakákon át írta. Az elmúlás annyira a sarkában volt, hogy az író és a lappangó halál versenyt futott egymással. Mégis befejezte. Szeretném, ha regénye tiszta és kész munka lenne!

Ez a munka-keménysége hozzátartozott egyénisége legbecsesebb vonásaihoz. Meg akarta mutatni, hogy mit tud és meg akarta a családja fenntartására szükséges pénzt keresni. Ő is szenvedő, dolgozó és becsületes újságíró volt. Családja alatt nemcsak a feleségét, a kedves Borikát kell érteni, aki a finom önfeláldozás martiriumát élte át hosszú betegsége alatt és két életre valót megszenvedett! Mint vidéki színigazgató már egyszer nősült és elvált. Ebből a házasságból három gyermeke született, akik különböző helyeken voltak ellátásban. Sokszor megrohanta a gyermekeiért való fájdalom és a bűnbánat erejével szenvedett. Az ilyen szenvedés mélyen marcangolta, de annyira helyt akart állni, versenyt akart futni, hogy az élet mindenféle lendületei kivetették az ilyen lírai ernyedtségekből.

Nemcsak mint törekvő, a saját teljes formájáért küzdő író és kitűnő riporter érdemli meg, hogy mulandósága szárnyait ide szögezgessük, de Pilisi nagyon érdekes egyéniség is volt. Benne nemcsak a családi eredet, a családi vér, hanem a fajta megnyilatkozása, a magyar viszonyok közt való különös, magyar ember-formálódás az, ami sok rétegű, színes, mélyen gyökerező, egymásba kuszált, izgalmasan összetett. Ha nem volna olyan közel, ha nem érezném sokszor, hogy az egész halál meg sem történt és egy napon öt órakor megint ott fogom találni a szerkesztőségben székén ülve, ha egyáltalán tudnék sötét halála által beborított egyéniségéhez hozzányúlni, akkor azt kellene mondanom: - Szegény Lajos! Meg kell téged egy regényben írnom! De azt mondják akik olvasták, hogy posthumus regényében megírta önmagát.

Sok minden történt, ami őt íróságában gátolta. Így belevitték és belement a politikába, az agitációba. Ez nemcsak elvonta az írástól, hanem lármás szereplésre is indította, ami megfelelhetett az egyik Pilisinek, a hangoskodó, nyugtalan aktornak, de akivel perben állt a másik Pilisi, aki a saját zajos és verekedős születettségével szemben a csendes magába szállást, a kiérést kereste, törekedett az abszolút formára és gyakran, megrendültségekben tisztult jobbik énjének kifejezésére. Aki sokszor űzte ki magából azt a krakélereskedni akaró fiatal embert is, aki a vérmérséklet, a vidéki verekedő szerkesztő, a vidéki színészdicsőség hagyományaiból összeállva, ki-ki akart még az új Pilisiből is szólni. Hogy "Jó napot" helyett "Kezét csókolom"-mal köszönt férfiaknak is, nem volt véletlenség. Ez a furcsaság, ez a grimasz Aranyos Maróton, vagy Vág-Besztercén kiegyenlítette azt a szellemi fölényt, melyben a vidéki másodosztályú színigazgató a maga vidéki szolgabíró, ügyvéd, földbirtokos zsöllye-bérlőjével volt, anélkül, hogy a bérlő úr megsértődhetett volna. Ezt a köszönést felhozta Lajos Budapestre is, részint mert már megszokta, részint mert tudta, hogy ez itt érdekes. És nem volt olyan elfogult, hogy ne tudta volna, hogy az érdekesség már egy része a sikernek. Jó élet-ösztöne volt, mégis azok közül való volt, akiknek nagyon sokat kell dolgozni és küzdeni! Törekedett a sikerre, mert intellektusa fölfelé hajszolga. Pilisi színész és lírikus volt, tudott mint Hamletben a színész: Hekubáért sírni. Szerette dolgait felolvasni, mert szerette a szép mondatot. Mint a radikális párt titkára, közelebb jutott a szociális megismeréshez. Legértékesebb pillanatai azok voltak, mikor mindenféle élet-taktikán keresztülrontva, fölmerült benne a teljes, tiszta és jó ember, mikor ettől maga is könnyig megrendült és meghatódott, amikor szeretni tudta magát és nagyon szeretni való volt ezekért a nagy emberi pillanatokért...

Nagyon sokat kell gondolnom Pilisi Lajosra. Künn a hűvös és bús éjszakában, szél rázza a fenyőket, eső veri a vadgesztenyefákat. És a hatalmas mulandóság kopog az őszi esőben...

http://www.epa.hu/00000/00022/00254/07569.htm


Pilisi Lajos Nyugatban közölt jelenete is olvasható a weben:

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00224/06800.htm


Berényi Zsuzsanna Kosztolányi Dezső szabadkőművességéről írott tanulmányában többször is előfordul Pilisi Lajos neve, mivel ő is a Március páholyból kivált ("fedezett") 23 szabadkőműves között volt, akik megalapították a Világ páholyt.

Az alapítók listájából kiderül, hogy Pilisi Lajost 1916. május 15-én vették fel a Március páholyba, 1917. április 2-án legényfokba emelték. Hogy a mesterfokot elérte-e a Világ páholyban, arról a Világ jegyzőkönyveit kellene megnézni. (Berényi Zsuzsa ugyan azt írja az említett tanulmányban, hogy Pilisi mester volt az új páholy alapításakor, de az alapítók jegyzőkönyvében nem szerepel a mesterfok megszerzésének időpontja.)

A Március páholy munkáiról szóló 1916. decemberi értesítésben (amelyben Kosztolányi legényfokba eméléséről is szó van) szerepel Pilisi Lajos egy előadása:

"F. hó 20-án, szerdán este félnyolc órakor az érd.: Corvin Mátyás ¨ .:-ban Pilis Lajos tvünk tart előadást “Erdély a háboru után" cimen. Érdemes testvérünk iránti szeretetünk kifejezéseül jelenjünk meg e munkán teljes számban!"

Egy 1918. március 17-én tartott nővérünnep szereplői között pedig Pilisi feleségének nevét fedezhetjük fel:

"4. Ének-szám: Pilisiné Pálfy Boriska nővér."

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00007/berenyi.htm

Sajátos megtiszteltetés Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma című művében szerepelni. Pilisi Lajos itt Káin és Ábel című művével van jelen.

http://betiltva.com/new/kolosvary-borcsa-mihaly-a-zsidokerdes-magyarorszagi-irodalma-iii-resz-vege/

Ironikus, hogy míg az 1918-1919-ben megjelenő "Forradalmi Könyvtár" sorozatának 2. köteteként megjelent "Káin és Ábel" című műve a fasiszta Kolosváry-Borcsa ellenszenvét váltotta ki, addig annak mai elvbarátai dicshimnuszokat zengenek Pilisi eredetileg 1916-ban megjelent A megrohant és felszabadított Erdély című riportkötetéről és újra kiadták 2005-ben Raffai Ernő előszavával.

[Eredetileg, egy rövidebb változat: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77091571&t=9027376]