A bejegyzések listája

2010. május 25., kedd

A Nemzetközi Úrvacsora Mozgalom és a szabadkőművesek

A Profán lapok egy olvasója hívta fel a fegyelmemet a következő írásra:

Szabadkőműves terv

a Katolikus Egyház tönkretételére

Az alábbi elképesztő dokumentum egy-két évvel ezelőtt elhunyt magyar katolikus pap hagyatékából való. Alig pár napja, hogy a pap személyes iratcsomói közül előkerült. Szerzője, múltja, eredete ismeretlen, s mivel őrzője már meghalt, tőle megtudni sem áll módunkban. Hasonló fajtájú irományok már régóta keringenek a világban. De különös tekintettel a legújabbra, a luganói tanulmányra, illetve arra a tényre, hogy korunkban mind az abban, mind az itteniben leírtak szinte szó szerint beteljesedtek már, fel kell tételeznünk, hogy valódi utasításokkal állunk szemben.

 
A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus
püspökök számára 1962. márciusában

– Valamennyi szabadkőműves testvér küldjön jelentést e döntő fontosságú utasítások megvalósulásának előrehaladását illetően;
– Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára;
– Valamennyi, a katolikus Egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie.

1. Távolítsák el Szent Mihályt, a katolikus Egyház védelmezőjét minden imából a szentmisén belül és azon kívül egyszer s mindenkorra. Távolítsák el szobrait, mondjátok, hogy elterelik a figyelmet Krisztusról.

2. Szüntessétek meg a bűnbánati gyakorlatokat a nagyböjti időben, mint pl. a pénteki hústilalmat, vagy a böjtölést. Akadályozzátok meg az önmegtagadás minden aktusát, helyükbe az öröm, a boldogság és a testi szeretet aktusai lépjenek. Mondjátok, hogy „Krisztus már kiérdemelte számunkra a mennyországot”, és hogy „minden emberi erőlködés hiábavaló”. Mondjátok az embereknek, hogy „vegyék komolyan az egészségükkel való törődést”. Bátorítsátok őket a húsevésre, főleg a disznóhúséra.

3. Jelöljetek ki protestáns lelkipásztorokat, hogy vizsgálják felül és deszakralizálják a szentmisét. Hintsétek el a kételkedés magvait az Oltáriszentségben való valóságos jelenléttel kapcsolatban, és bizonygassátok, hogy az eucharisztia – a protestánsok hitéhez közelebb állóan – csak kenyér és bor, és csupán jelképesen értendő. Alkalmazzatok protestánsokat az iskolákban és a szemináriumokban. Bátorítsátok az ökumenét, mint az egységhez vezető utat. Vádoljatok meg mindenkit az Egyház iránti engedetlenséggel, aki a valóságos jelenlétben hisz.
...
7. Szüntessétek meg a szakrális orgonazenét. Vigyétek be a templomokba a gitárokat, a zsidó hárfákat, dobokat, a „lábdobogást”, és a „szent nevetést”. Ez megakadályozza az embereket a személyes imában és a Jézussal való társalgásban. Ne adjatok időt Jézusnak, hogy a gyerekeket vallásos életre hívja meg. Adjatok elő az oltárnál liturgikus táncokat izgató hatású ruhákban, színdarabokat és koncerteket.
...
12. Tüntessétek el az egyházi naptárból a szenteket, bizonyos időben mindig néhányat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy a szentekről prédikáljanak, kivéve, ha azok az evangéliumban szerepelnek. Mondjátok, hogy a templomban esetleg jelenlévő protestánsok megütköznének rajta. Kerüljetek mindent, ami a protestánsokat zavarná.
...
21. Semmisítsétek meg a pápát azáltal, hogy egyetemeit megsemmisítitek. Válasszátok le az egyetemeket a pápától. Mondjátok neki, hogy akkor a kormány támogatja őket. Változtassátok meg a vallásos intézmények nevét és adjatok nekik porfán nevet. Mondjátok, hogy ez ökumenikus. Létesítsetek ökumenikus tagozatokat minden egyházmegyében. Gondoskodjatok róla, hogy ezek protestáns ellenőrzés alatt legyenek. Ne engedélyezzetek imádságokat a pápáért vagy Máriához, mert ez az ökumenét elbátortalanítaná. Hirdessétek, hogy a megyéspüspökök tekintendők az illetékes tekintélynek, a pápa csupán egy reprezentációs figura. Mondjátok az embereknek, hogy a pápa tanítása csak szórakoztatásra szolgál, de különben nincs jelentősége.
...
26. Használjatok fel gyenge hitű laikus bizottságokat és papokat, akik minden Mária-jelenést és minden állítólagos csodát, különösen a Szent Mihály arkangyallal kapcsolatosakat, gyorsan elvetnek és elítélnek. Biztosítsátok, hogy a II. Vatikáni Zsinat után semmi ilyesmit ne ismerjenek el. Mondjátok, hogy a tekintéllyel szembeni engedetlenség, ha valaki követi az üzeneteket, vagy gondolkozik róluk. A látnokokról mondjátok, hogy engedetlenek az egyházi tekintéllyel szemben. Hozzátok őket rossz hírbe, és akkor senkinek sem fog eszébe jutni, hogy figyelemre méltassák az üzeneteket.
...
32. Nyilvánítsátok a régi dogmákat hamisaknak, kivéve a pápa tévedhetetlenségéről szólót. Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön.

...

(Magnificat Meal. Movement International, P. O. boksz [sic!] 353, Toowoonba, [sic! Toowoomba] Australia 4350)

Forrás: http://www.freeweb.hu/katolikus-honlap/0904/szabad.htm

Maga a műalkotás önmagában nem túl érdekes, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei óta szinte szokványosnak tekinthető dokumentumhamisításos manipuláció tipikus példánya. Valaki, valamikor azt írta, hogy; és jönnek a józan észnek és a kontextusnak is ellentmondó fantazmagóriák.

Sokkal érdekesebb lesz a dolog, ha megvizsgáljuk a forrását és a másodlagos tartalmát.

A Magnificat Meal Movement International (saját fordításomban Nemzetközi Úrvacsora Mozgalom) egy Ausztráliából indult, de máshol is terjeszkedő keresztény gyökerű kultusz. Alapítója egy Debra Geileskey nevű önjelölt prófétanő, aki egyrészt az őskereszténységhez, másrészt saját próféciáihoz igazodva alakította ki a csoport vallási nézeteit és rituáléját. Ez több helyen is ellentétes a katolikus hittételekkel, s ezért William M. Morris, Toowoomba püspöke szektaként jellemezte a csoportot, s felszólította tagjait, hogy térjenek vissza a katolikus egyházhoz.

(Már csak e körülmény kapcsán is visszatetsző az MMM kitalációját egy magát katolikusnak tekintő magyar portálon terjeszteni.)

Az MMM vagy MMMI történetéről részletesebb információkat a Wikipédia cikkéből lehet szerezni, a mozgalom hittételeiről és kultusz jellegéről pedig egy részletes tanulmányból.

Ami magát a szöveget illeti, kis odafigyeléssel felfedezhető az a tendenciája, amely éppen a katolicizmus támadására használja fel a hipotetikus szabadkőműves nagymester "utasításait". Sajnos az eredeti angol szöveget nem sikerült megtalálnom az Interneten, s így a felvezetés magyar papra vonatkozó részét nem tudtam verifikálni - mármint azt, hogy az MMM szövegírója írt-e magyar papról, vagy az írás honosítása során kapta meg nacionálénkat az ismeretlen és feltehetően sohasem létezett lelkipásztor.

Mindenesetre már az is kétértelmű, ahogy az állítólagos hagyatékban megtalált "iratcsomóról" szó esik, megengedve azt a variációt, hogy talán épp ő kapta ezeket az "utasításokat". De a szöveg maga is azt sugallja, hogy a katolikus klérus jelentős része szabadkőműves, beleértve a legmagasabb posztokon levőket is.

Meglehetősen furcsa, hogy a katolikus püspökök protestáns lelkipásztorokat utasíthatnának (3. utasítás) a szentmise deszakralizációjára. Nem igazán értem a disznóhúsevés propagálását (2. utasítás) - talán a katolikus hívek jelentős része lenne zsidó avagy muszlim?

Ráadásul jól kiolvashatók a szerző fóbiái is: nem szereti a latin-amerikai népi papokat (32. utasítás), leszámol a II. Vatikáni Zsinat határozataival (26. utasítás), fél a "beat-miséktől" (7. utasítás). S azt sugallja ezzel, hogy minden pap, aki követi a II. vatikáni zsinat határozatait, vagy beat-misét engedélyez a templomban, stb., az titkon szabadkőműves és a "szabadkőműves nagymester" utasításainak engedelmeskedik...

Epilógus

Soha nem hittem volna, de egyetértek a Szent Korona rádió egy bloggerével, aki ugyanerről a hamisitványról irt.


Források:

http://www.freeweb.hu/katolikus-honlap/0904/szabad.htm

http://en.wikipedia.org/wiki/Magnificat_meal_movement

http://dialogueireland.wordpress.com/2009/01/20/the-magnificat-meal-movement/

http://www.magnificatmealmovement.com/

http://szentkoronaradio.com/blog/nyugati-level/2010_07_01_gyulolkodjunk

2010. május 9., vasárnap

Beindult az Oriens Expressz

A Nagyoriens weblapja a kisebb gyengélkedés után rendbejött, s új számmal jelentkezett a Nagyoriens kiadványa, az Oriens Expressz is. Az első szám a Martinovics páholy századik évfordulójára jelent meg 2008-ban, először papír formában, aztán felkerült a webre pdf-ként. A két éves pauza után kijött második szám eleve elektronikus formájú, de talán majd papíron is kiadják.

A 6010. II.évf. 1. -ként bemutatkozó folyóiratszám a következő cikkekből áll:

Tartalom
Ady Endre, Szabadkőművesség és radikalizmus
Hit – vallás – egyház
Jóhírű szabad férfiak és a testvériség
A kétség meghaladása
A titokról

 Jól érzékelhetően páholyelőadások kerültek kiadásra - különböző időszakokból és feltehetően különböző páholyokból. Sajnálatos módon ezért bizonyos egyenetlenségek tapasztalhatók a szövegek megformálásában és megformázásában. Van, ahol egyszerű nyelvtani hibák fordulnak elő - pl. felesleges vesszők - másutt a megtisztelendő fogalmak szerepelnek a magyar nyelvtannal ellentétesen nagybetűvel - mint pl. a "Szabadkőművesség". Jót tett volna a kiadványnak egy szerkesztői  átfésülés és egységesítés.

Az Adyról szóló első írás előadásként 1986-ban, a még Párizsban működő a Martinovics  páholyban hangzott el. A tanulmány nagyjából időrendben követi Ady szabadkőművességgel kapcsolatos írásait, szabadkőművesekkel fenntartott kapcsolatait.  Az e téren talán legfontosabb Ady cikket, az "ARS LIBERORUM MURATORUM"-ot teljes egészében idézi, s több másikat is elemez. Egyet lehet érteni azzal a megállapítással, hogy Ady nem kiábrándulása miatt bírálta a szabadkőműveseket (ahogy egyes irodalomtörténészek vélik), hanem mert nem volt elégedett radikalizmusukkal.

A tanulmány egyáltalán nem foglakozik az Ady verseinek szabadkőműves szempontok szerinti elemzésével - viszont ezzel is foglalkozik a Szabadkőműves gondolatok című könyvben Veres András: Ady Endre és a szabadkőművesség című cikke, amelynek egyik forrása a jelen írás.

Az írás végén feltett kérdés - hogy Ady ismerte-e a francia szabadkőművességet - a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) segítségével - könnyen megválaszolható, hiszen Ady számos cikkében foglalkozik a franciaországi szabadkőműves eseményekkel.

Két kisebb hiba: Berkovits Ferenc műve Poscimur (nem Poscimus); s Madzsar József szabadkőművességéről nem esik szó.


A "Hit – vallás – egyház" című cikk korrekten végigelemzi a címben szereplő fogalmakat; számomra meglepetés volt, hogy Magyarországon az egyházakról szóló jogszabályba beleférne akár ateista "egyház" is. A szerző megjegyzi, hogy a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének internetes adatbázisában a szabadkőműves páholyok is a vallások között szerepelnek. Ezt kiegészíthetem azzal, hogy aukciós katalógusokban is előfordul a könyvek ehhez hasonló osztályozása.

Egyetértek azzal a megfigyeléssel is, hogy "Érezhető ma Európában egy antimodernista irányzat azon törekvése, hogy megfordítsák az európai szekularizáció folyamatát."

A "Jóhírű szabad férfiak és a testvériség" az andersoni alkotmánynak a szabadkőművességbe jelentkezőkkel szembeni egyik alapkövetelményét tárgyalja és értelmezi. Sajnálatos módon a felvetett problémákat nem oldja meg, s néhol önellentmondásokba is bonyolódik. Az egyik helyen pl. kijelenti, hogy "Jó hírű lehet-e egy munkanélküli szegény ember? Miért ne?! Legfeljebb szabadnak nem mondanám." Másutt viszont a "szabad" fogalmát úgy értelmezi, hogy "a jelölt szabad akaratából kíván belépni köreinkbe".

Még később pedig azt írja: "szabad ember-e egy kis faluban élő, sokgyermekes, szegény sorsú, cigány férfi? ...nem, ez az ember bizonyára nem szabad".S akkor ebből az is következik, hogy nem is vehető fel szabadkőművesnek?

"A kétség meghaladása" a norma és a kétség dialektikájával foglalkozik; s a bizonytalansággal, illetve a biztonság hiányával magyarázza tradicionalizmus modernkori terjedését. Sajátos iróniája ennek a megállapításnak, hogy magára a szabadkőművességre is vonatkoztatható...

Talán a legérdekesebb írás a szabadkőműves titkokról szól, amely a legkevésbé hagyományos módon közelíti meg tárgyát, s következtetésében el is tér a szokásos értelmezéstől. (Pl. Hamza D. Ákos: A Titoktartásról, in Szabadkőműves írások) Nem vagyok biztos abban, hogy a szabadkőművesek többsége osztaná az alábbi forradalmi gondolatokat:

"A mitologikus gondolkodás titokigényét az archaikus korok kényszerű kollektivizmusával és iszonyú ismeretbeli korlátaival magyaráztam. "

"S nem akármilyen fonák helyzet az is, hogy a szabadkőművesség – miközben az emberiséget összetartó ideológia laicizálását szorgalmazta és a fanatizmust tekintette egyik legfőbb ellenfelének – átvette (legalább részben) a katolikus Egyház hierarchikus építkezését és megkülönböztetett vonzalmát a megjelenést ünnepivé avató (vagyis tekintélyt sugárzó) szertartások iránt."

"De nem gondolom, hogy a titokban rejlene a szabadkőművesség ethosza. A múltjához tartozik, nem a jövőjéhez. "


Azt remélem, hogy ezek a gondolatok is a szabadkőművesség jövőjéhez fognak tartozni. Mint a Francia Nagyoriens minapi döntése a nők felvehetőségéről.

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum