A bejegyzések listája

2010. július 8., csütörtök

Újra Pike luciferiánizmusáról

Polémia alakult ki a Pallas Klubháló hasábjain köztem és Morvay Péter között annak Hetekben megjelent, Albert Pike-ot luciferiánus szabadkőművesnek tituláló konspirációs teoretizáló cikke kapcsán.

A portálon megjelent Diurnus (Bodor Pál) elismerő írása a Hit gyülekezetéről és annak vezető lelkészéről, Németh Sándorról.

Ehhez fűzött kommentáromban egyetértve Diurnusnakl a gyülekezetre és Németh Sándorra vonatkozó észrevételeivel, megjegyeztem, hogy a hitesek tévéje (ATV) a 700-as klub (Pat Robertson lelkész bigott fundemantalista) átvételével, Hetek című lapja meg Morvay ominózus cikkével megkérdőjelezi Bodor Pál elismerő szavait szellemiségükről ("amelyet hajdan, értelmiségi körökben haladó szellemiségűként jellemeztek"):

Hasonló tapasztalataim vannak a Hit Gyülekezetével kapcsolatban, mint Diurnusnak, szintén van egy-két hites ismerősöm, akikről nagyon jó véleményem van és én is felfigyeltem Németh Sándor nagyon tisztességes beszédeire, pl. amelyet az Élet Menete felvonuláson tartott, s az ATV többször is leadott.


A mai média viszonyok között éppen az ATV, a hitesek tévéje ad menedéket számos, máshonnan eltávolított újságírónak és műsornak, amelyek fájón hiányoznak a közszolgálati televíziózásból. A politikai műsorok általános hangneme, baloldali szimpátiájuk nem titkolása mellett is tárgyilagos hírközlésük üdítő színfolt az új kurzusnak behódolók kórusa mellett. S ebben talán a legjobb értelemben vett sztár Kálmán Olga, akinek álnaív kérdéseitől és rámenősségétől rettegnek az riportereket mikrofonállványnak tekintő "profi nyilatkozók".


Általánosságban a Hetek című hetilapjuk is az ATV-hez hasonló erényekkel rendelkezik. Éppen ezért találtam rendkívül megdöbbentőnek nem túl régi cikküket, amely az összeesküvés elméletek tipikus példáját szolgáltatta:


Sátánista rituálék az árvízi tragédia előtt?


Ebben a cikkben egy arkansasi szerencsétlenség kapcsán - amelyben egy üdülőtelep lakói, családok gyermekeikkel együtt, mintegy 20 fő, estek áldozatául a hegyekből lezúduló árvíznek - vezette elő őrültségeit a cikk szerzője, Morvay Péter.


Csupán abból a kiindulva, hogy az üdülőtelep Albert Pike tábornok nevét viseli (az amerikai polgárháború egy déli tábornoka, magasrangú szabadkőműves, akit a konspirációs teóriák terjesztői ún. "Luciferiánusnak" tartanak) , máris sátánista szertartásokkal vádolta meg az ott nyaralókat.


Ez kb. ugyanaz, mintha nálunk az Ördögárok táján kirándulókat vádolnák ördögi praktikákkal.


Ráadásul a cikk a tragédia kapcsán a Pike-ra ragasztott összeesküvés elméletet ismerteti hosszasan, mely szerint Pike tervezte volna meg az eddigi két világháborút és a hamarosan várható harmadikat is - Lucifer közvetlen utasítására.


A cikk hazugságairól és a Pike körüli rágalmakról részletesebben írtam blogomban:


Lucifer mobilon utasítgatta Albert Pike-ot címmel.


Visszatérve a Hit Gyülekezetére, ennek a cikknek a megjelentetése a Hetekben egy kissé megkérdőjelezi, hogy egyértelműen olyannak tekintsük, "amelyet hajdan, értelmiségi körökben haladó szellemiségűként jellemeztek" (Diurnus). A gyülekezetnek, vagy egyes tagjai szellemiségének ezt a retrográd oldalát jelképezi az ATV USA-ból átvett műsora, a 700-as klub is, amely Pat Robertson lelkész bigott fundamentalista nézeteit terjeszti.


Egyszóval, az éremnek itt is két oldala van.

Morvay Péter kommentáromra való reagálásában továbbra is terjesztette azt az állítást, hogy Pike luciferiánus szabadkőműves nagymester volt és hogy a nyaralótelepen sátánista rituálékat tartottak:


Kedves Lalo, megtisztelő, hogy hivatkozik cikkemre. Talán az idő rövidsége miatt elkerülte a figyelmét, hogy az írásban éppen hogy nem népszerűsíteni kívánom Albert Pike nézeteit, hanem arra hívom fel a figyelmet, hogy a természeti tragédia kapcsán újra előkerültek a vele kapcsolatos teóriák. Ezt írtam:

"A tragédiával kapcsolatban az amerikai lapokban és internetes fórumokon több - helyenként bizarr - feltételezés is napvilágot látott. A legmegdöbbentőbb feltételezés szerint a kempingtábor rendszeresen sátánista rituálék helyszíne volt. A névadó Albert Pike tábornokot ugyanis az Egyesült Államok legismertebb luciferiánus szabadkőműves nagymesterének tartják. ... "

Úgyhogy nem szükséges aggódnia, nem őrültünk meg... talán erről a lap további cikkei - és nem utolsó sorban Diurnus értő szavai is - segítenek meggyőzni önt.

Üdvözlettel,

Morvay Péter


Viszontválaszomban igyekeztem felvilágosítani Morvayt a Pike-ra szórt vádak (luciferianizmus) eredetéről (Leo Taxil kitalációja) és állítólagos Mazzininek írt levele hamisítvány voltáról:

Kedves Morvay Péter, megtisztelő, hogy hivatkozik hozzászólásomra.

Talán az írás rövidsége miatt elkerülte a figyelmét, hogy a hozzászólásomban éppen hogy nem népszerűsíteni kívánom azt a véleményét, hogy Albert Pike-nak "luciferiánius" nézetei vannak, hanem arra hívom fel a figyelmet, hogy a természeti tragédia kapcsán újra előrángatta ezeket a vele kapcsolatos, teljességgel megalapozatlan konspirációs teóriákat.

Rendkívül gusztustalan, ahogy egy családokat, gyerekeket elpusztító tragédiát használ fel arra, hogy eszement őrültségeit az olvasók elé tálalhassa. Az, hogy a szerencsétlenség csak ürügyül szolgál Pike-kal kapcsolatos rögeszméinek terjesztéséhez nyilvánvaló már csak abból is, hogy cikkének a katasztrófával foglalkozó része csak mintegy egyhatoda az egésznek, azaz öt hatod foglalkozik Pike-kal. Ha Albert Pike-ról akar írni, akkor tessék arról írni és nem belekeverni ártatlan gyerekek és felnőttek szörnyűséges halálát.

Az újságírói etikával összeegyeztethetetlenül minden emberi jóérzésen túllép azzal zsurnalisztikai fogásával, ahogy az áldozatokat és a nyaralótelepen korábban idejüket töltőket azzal vádolja meg - pontosabban azt sejteti velük kapcsolatban -, hogy sátánista rituálék résztvevői voltak. S mindent csupán a nyaralótelep neve alapján!

Még egyszer lerögzítem, hogy ez az eljárás semmivel sem különb annál, mintha nálunk az Ördögárok táján kirándulókat vádolnák ördögi praktikákkal.

Sőt, még rosszabb, mert az Ördögárok nevében legalább expliciten benne van az ördög, míg Pike-kal kapcsolatban csak hamis vádak alapján állítják, hogy "luciferiánus" lett volna.

Az újságírói etikával ugyancsak összeegyezhetetlenül forrásainak nem néz utána, s így tekintélyes hírforrások - Washington Times / CNN - nevével takarózva téveszti meg olvasóit. Albert Pike "luciferiánizmusának" kiötlője  ugyanis nem más, mint Leo Taxil, aki druszáját, XIII. Leó pápát 12 éven keresztül orránál fogva vezette abszurd, ujjából szopott kitalációival, amelyekkel  "leleplezte" a szabadkőművességet. Erről a híres-hírhedt csínyről minden magára adó újságírónak illene tudni, ha az adott korszakkal, szellemi áramlatokkal és történelmi tényekkel akar foglalkozni.

Taxil (Marie Joseph Gabriel Antoine Jogand-Pagès) 1897 április 19-én Párizsban, a Földrajzi Társaság előadótermében számolt be 12 éven keresztül tartó tréfájáról, amelynek során szabadgondolkozóból megtért az egyház kebelére, bűnbánatot tartott, leleplezte a szabadkőműves praktikákat, köztük Albert Pike luciferiánus voltát. A hallgatóság majdnem meglincselte, úgy kellett elmenekülnie. A vonatkozó írásokat és Taxil önleleplezését ezen a lapon olvashatjuk el.

A csíny olyan jól sikerült, hogy azok, akik hinni akarnak Pike "luciferiánizmusában", azok még ma is hisznek benne. A tréfa önálló életre kelt és alkotója halálát követően is terjedt, terjed a kitaláció.

Pike állítólagos levele Mazzinihez szimpla hamisítás, tartalma egyértelműen bizonyítja, hogy Pike nem írhatta:

"A második világháború kirobbantásához a fasizmus és zsidóság, elsősorban a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. " És ezt Pike 1871-ben már tudta, hogy Olaszországban 1922-ben a római fasces (vesszőnyaláb) szó alapján hozzák létre saját fasiznusukat. Ráadásul tudomása volt már akkor a  cionistákról akik majd 1897-ben tartják meg első kongresszusukat. Nem semmi!

Ennek az állítólagos levélnek az első említése Edith Starr Mille összesküvéselméletes Occult Theocrasy című könyvében még arról szólt, hogy Mazzini írt volna Pike-nak, s amelyben egy nemzetközi szabadkőműves irányító központra tett volna javaslatot. A következő változatot William Guy Carr Satan: Prince of This World című műve jelenti, ebben már Pike ír Mazzininek és utasítja a három világháború előkészítésére. Carr a forrással kapcsolatban azt írja, hogy a kézirat a British Museum könyvtárában ugyan nincs katalogizálva, de 1925-ben valaki ott olvasta és kivonatolta...

Stílszerűen ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy nyilván azért nincs meg a British Museum könyvtárában az ominózus levél, mert Pike emberei a lelepleződéstől rettegve, ellopták, s így a levél hiánya a bizonyíték a létére és tartalmára...

Úgyhogy nem aggódom őrültsége miatt, hiszen a fentiek alapján bizonyítottnak tekintem.

A lap többi cikke pedig csak arról győzött meg, hogy milyen kiáltó ellentmondások és színvonal különbségek lehetnek egy mégoly nívós lapban is.

Diurnust és értő szavát evvel a cikkel kapcsolatban emlegetni meghamisítása írásának - erről a cikkről, sőt a HETEK című lapról egy szót se szólt. Ő a Hit gyülekezete tagjairól és Németh Sándorról beszélt elismerően - ahogy én is.

Mások erényével takargatni saját vétkeinket - szegényes dolog.


Üdvözlettel:

Lalo



Szomorú, hogy a Hetek, a hitesek amúgy színvonalas hetilapja közölte ezt a Morvay cikket, amellyel mintegy legitimálta az eddig a zsurnalizmus alvilágában tanyázó elméletet. Látható, hogy milyen nagy örömmel fogadták ezt az internetes szennylapok - a hitesek és a Hetek iránti gyűlöletük ellenére - sorban elkezdték idézni. (kitartas.mozgalom.org, barikad.hu, www.egerjobbik.hu, gerillainfo.co.cc, stb.)

Csodálkoznék azon, hogy Morvay Péter ennek örülne, de hát aki disznók közé keveredik ...


Diurnus: A HIT GYÜLEKEZETE: http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=17829

Sátánista rituálék az árvízi tragédia előtt?: http://www.hetek.hu/hatter/201006/satanista_ritualek_az_arvizi_tragedia_elott 

A cikk ATV.HU-s változata, kommentárokkal: http://atv.hu/kulfold/20100614_satanista_ritualek_az_arvizi_tragedia_elott_50_halott_is_lehet/0

Lucifer mobilon utasítgatta Albert Pike-ot: http://aprofan.blogspot.com/2010/06/lucifer-mobilon-utasitgatta-albert-pike.html

Taxil önleleplezése: http://sourcesretrouvees.free.fr/taxil.htm#_Toc138326904

Wikipédia cikk Taxilról magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9o_Taxil

Wikipédia cikk Taxilról angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9o_Taxil

Wikipédia cikk Taxilról franciául: http://fr.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9o_Taxil


Eredetileg:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=101669292&t=9027376

és

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=101747583&t=9027376

1 megjegyzés:

vargarockzsolt írta...

Nincs időm ellenőrizni a hivatkozásaidat, de az előítéleteim alapján neked hiszek. Ugyanakkor a HIT Gyülekezetéről és a HETEK-ről nincs olyan jó véleményem mint neked, de talán csak azért, mert ateista vagyok.
vargarockzsolt

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum