A bejegyzések listája

2010. november 24., szerda

Amerikai színész anyagyilkossága - szabadkőműves felhangokkal

A Story Onlineban jelent meg a következő hír:


Lemészárolta anyját a fiatal színész

2010. november 24., szerda 03:30
Egy vallási rituálé keretében leszúrta, majd feláldozta anyját Istennek az Ugly Betty - Címlapsztori jóképű sztárja.

Elképesztő és egyben rettenetes tettre szánta el magát Michael Brea, akit leginkább az Ugly Betty - Címlapsztori című sorozatból ismerhetünk, legutóbb pedig a Step Up 3D-ben láthattunk. A harmincegy esztendős színész agya egyelőre ismeretlen okból elborult, és egy szabadkőműves rituálékon használatos karddal leszúrta anyját, miközben passzusokat skandált a Bibliából. A szomszédok az áldozat sikoltozása ellenére csak akkor hívták a rendőröket, amikor az alatta lakó párkányára vér csepegett.



A kiérkező járőrök azonban nem tudtak behatolni a lakásba, mert Michael eltorlaszolta az ajtót, viszont azt látták, hogy egy karddal rájuk vár a folyosón. Így megvárták, amíg kiérkeznek a mentők, akik pszichológiai képesítéssel is rendelkeznek, és ők le tudták beszélni az őrült aktort a további támadásokról. Ez viszont Mrs. Brea életébe került, ugyanis háromnegyed órát imádkoztak Michaelnek, hogy tegye le a fegyvert, és bontsa el a barikádot. Ezek után pedig esély sem volt megmenteni a szörnyű vágási sebeket szerző asszonyt.


A New York Postban közölt tudósítás alapján készülhetett a magyar változat - a többi amerikai lapban nem szabadkőműves, hanem szamuráj kardról tettek említést. A színész és a kard szabadkőművessége feltehetőleg azért merült fel, mert a szomszédok beszámolói szerint  Brea a Bibliából olvasott fel anyjának, kárhoztatva, hogy elfordult Jézustól és közben használta a Világegyetem építésze (architect of the universe) kifejezést. Megjegyzendő, hogy ezt a titulust Istenre így számos keresztény teológus, köztük Kálvin is alkalmazta, a szabadkőművesek pedig mindig a "nagy" jelzővel együtt használják: Great Architect of the Universe (A Világegyetem Nagy Építőmestere).

Chris Hodapp szabadkőműves író és blogger szintén furcsállja a színész szabadkőművességéről szóló híreket, ő és széleskörű szabadkőműves kapcsolatai nem tudnak arról, hogy Brae bármely páholynak is tagja lenne. Legfeljebb azt tartja elképzelhetőnek, hogy esetleg egy zugpáholy soraiba léphetett be.

Engedtessék meg nekem, hogy én is előálljak egy teóriával: akár még akár az is lehetséges, hogy Brae az Elveszett jelkép negatív főszereplője példáját követte - rituális gyilkossággal próbált ezotérián alapuló emberfeletti hatalomra szert tenni.


Források:

http://www.storyonline.hu/vilaghir/lemeszarolta_anyjat_fiatal_szinesz/28937/#hozzaszol

http://www.nypost.com/p/news/local/brooklyn/actor_fatally_stabs_mother_with_9vIHMHNhfIILwCHltCFXIL/1

http://www.examiner.com/comedy-in-national/ugly-betty-actor-michael-brea-kills-mother-with-samurai-sword-decapitates-her

http://freemasonsfordummies.blogspot.com/2010/11/brooklyn-murder-with-masonic-references.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Great_Architect_of_the_Universe


http://szkp2.blogspot.com/2009/11/brown-dan-az-elveszett-jelkep.html

2010. november 7., vasárnap

A Romániai Nemzeti Nagypáholy új nagymestere Radu Bălănescu

Gyorshír:

Bukarestben a Romániai Nemzeti Nagypáholy választási Konventjén 2010 november 6-án 23:15-kor megválasztották a rend új nagymesterének Radu Bălănescut.

A választás első fordulójában még csak 10 szavazattal előzte meg vetélytársát, Mircea Gheordunescut, majd a második fordulóra a különbség 100 fölé emelkedett.

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQcpPdYEuZml1igk0fHz0dUjTHkdomvZ6hPPoHBpW-ddkprFCY&t=1&usg=__BJ-PoYRcdSiUY7X9h3njG5NY-zQ=

Mircea Gheordunescu és Radu Balanescu



A helyettes nagymester Corneliu Vişoianu, a Román Nemzeti Nagypáholy volt nagymestere lett.


Kapcsolódó linkek:
http://agentiadepresamasonica.blogspot.com/2010/11/radu-balanescu-fost-ales-mare-maestru.html
http://roncea.ro/2010/11/07/rezultatele-alegerilor-in-masonerie-balanescu-533-gheordunescu-411-bobic-si-a-pus-mare-maestru-vintu-si-a-plasat-mare-secretar-de-externe/

2010. november 5., péntek

Liszt bicentenárium

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt) (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.), anyja ausztriai német; hogy apjának családja magyar, német, vagy talán szláv eredetű-e, az okmányszerűleg nem deríthető ki. Liszt magát mindenkor, Magyarország jósorsában éppúgy, mint balsorsában, állhatatosan magyarnak vallotta.

A születésének 200 éve alkalmából Magyarországon rendezett számos koncert és program között nem fedezhető fel Liszt szabadkőművességével kapcsolatos. Ezzel szemben az osztrák Burgenland tartomány Lisztománia című eseménysorozatába ez is belefért. A MUBA-Neutali Építészettörténeti Múzeum „Liszt, a szabadkőműves” címmel rendez kiállítást.


Frei-Maurer-Arbeit
Von Liszt bis Sinowatz


Bauhütte, Lehrling, Geselle, Meister, Kelle, Maurerhammer – für Maurer sind dies Arbeitsort, Ausbildungsabläufe bzw. Werkzeuge. Für Franz Liszt, Rudolf Kedl, Hellmut Andics, Ferdinand Hanusch, Theodor Kery oder Fred Sinowatz waren sie Symbole für das Engagement und die Zugehörigkeit zur weltweiten Vereinigung der Freimaurer.
Die interessanten Bezüge zwischen Maurern und Freimaurern, die historische Entwicklung der Logen im Burgenland, Biographien burgenländischer Freimaurer sowie die Auswirkungen freimaurerischen Denkens und Handelns auf das Leben von Maurern erzeugen eine spannende Auseinandersetzung mit dem „geheimnisumwitterten“ Bund der Freimaurer in vielen Facetten. Zum selben Thema erwartet den Besucher in Neudörfl, dem ehemaligen Sitz einer Freimaurerloge, eine nachgestellte Inszenierung eines Freimaurertempels und eine Vortragsreihe.


A magyar Liszt év eseményei a http://www.liszt-2011.hu weblapon követhetők nyomon. Lesz egy nemzetközi konferencia is 2011. november 18-21. között, de a programja még nem készült el, így azt sem tudhatjuk, hogy foglalkoznak-e Liszt szabadkőművességével.

Liszt 1841. szeptember 18-án lépett a frankfurti "Zur Einigkeit" (Az Egységhez) páholy kötelékébe s a következő év februárjában a berlini "Zur Eintracht" (Az Egyetértéshez) páholyban emelték inassá majd mesterré, amint kanadai nagypáholy híres szabadkőművesekkel foglalkozó lapjáról kiderül.

Berényi Zsuzsanna Ágnes 1996-ban a TIT Szabadegyetem keretében tartott Liszt szabadkőművességéről előadást "Fráter Franciscus - Liszt Ferenc" címmel.

A Németországban a "Liszt als Freimaurer" (Liszt mint szabadkőműves) című előadást a stuttgarti Sarastro páholyban 2008 májusában tartották meg.

A nemzetközi szakirodalomban egy francia zenetudós, Philippe Autexier magánkiadásban megjelent műve, a "Mozart et Liszt sub Rosa (sous la rose)" a mértékadó ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A szabadkőműves sajtóban L. Rabes "Franz Liszt - The Freemason" címmel publikált a Quatuor Coronati Lodge No. 2076, UGLE kutatópáholyának 1983-ban megjelent 96. számában.

Egy friss cikk Liszt szabadkőművességéről a L'éducation musicale (n° 565 mars-avril 2010) Musique et franc-maçonnerie című tematikus összeállításából (Liszt mellett Mozart és Sibelius is szerepel benne).

Források:

http://www.turizmus.com/cikk/index/Lisztomania%202011

http://www.liszt-2011.hu

http://www.lisztomania.at/index.php?id=61

http://mzzt.hu/pdfs/LisztConf2011_CALL%20FOR%20PAPERS-new.pdf

http://www.afam-bw.de/index.php?option=com_eventlist&Itemid=26&func=details&did=575

http://www.sarastro-stuttgart.de/

http://www.philippeautexier.fr/?page=livres

http://www.freemasonry.bcy.ca/aqc/contents.html

http://szkp1.blogspot.com/1996/03/eloadas-berenyi-zsuzsanna-agnes-frater.html

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum