Nem vagyok azonos!

Többek között Jászberényi Józseffel sem.

A Korunk folyóirat májusi számában egy cikk Jászberényinek tulajdonítja Profán oldalaim egyikét, a szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek listáját.

Elhatárolódásomat nem Jászberényi József személye indokolja - a vele való összetévesztés megtiszteltetés számomra - hanem a tények tisztelete.

Íme az ominózus szöveg:

"Több kutatási irányt is közös keretbe foglalhatna a korszak irodalmi intézményrendszerének történeti-szociológiai elemzése. Az intézmények kiépülésének kezdete ugyanis erre a korszakra tehető: különböző folyóiratok megindulása, tudós társaságok szerveződése, a szabadkőművesség tudatosan tagolt rendszere, a színjátszás intézményi kereteinek kialakulása, az oktatás átszervezése olyan irodalmi mezőt teremtenek, amelynek hatására átalakul az addigi nyilvánosság. Ilyen módszertani megfontolások alapján értelmezett átfogó jellegű munka még nem született, történtek azonban sokat ígérő kísérletek: a tervek tudatos kivitelezéséhez elengedhetetlenül szükséges egy intézménytörténeti adatbázis megalkotása,14 illetve az egyes részterületek feldolgozása. A felvilágosodás korának egyik legfontosabb intézményét az eddig csak részletekben feldolgozott szabadkőműves páholyok alkotják. A korábbi kutatásoknak Jászberényi József újabb vizsgálódásai15 jelentettek továbblépési lehetőséget, az általa folyamatosan bővített adatbázis nem csupán a felvilágosodás irodalmának újrastrukturálási folyamatában játszik fontos szerepet, hanem az intézmény előzményeire és mai napig tartó hatására vonatkozóan is találhatunk szakirodalmi tételeket.16"

A lábjegyzetek:

"15. Jászberényi József: „A Sz. SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve NAGYSÁDAT.” A felvilágosodás korának magyar irodalma és a szabadkőművesség. Argumentum Kiadó, Bp., 2003.

16. http://szkp2.blogspot.com/"

Forrás: http://89.42.110.12/oldal.php?ev=2008&honap=5&cikk=5039

Deák Ferenc vagy Deák Ferencz?

Deák Ferenc vagy Deák Ferencz?

A ma működő hazai szabadkőműves páholyok elnevezése igazodik a hagyományokhoz - általában valamilyen tiszteletben tartott fogalmat, szimbólumot vagy egy jelentős történelmi személyiség nevét szokták választani a páholyok elnevezésére. Előfordul gyakran e két módszer kombinálása is.

Az első típusba tartozik manapság pl. a "Tolerancia és Testvériség", "Humanitas" vagy az "Egyenlőség" páholyok elnevezése.

A másodikba típus képviselői pl. a "Jászi Oszkár", "Martinovics", "Galilei", "Franz Liszt" páholyok.

A kombinált típust választották az "Árpád, a Testvériséghez" és a "Deák Ferenc, a Testvériséghez" páholy névadói.

Ez utóbbi írásmódjáról szeretnék most elmélkedni.

A páholy megalakulását 1883-ra datálják, amikor a korabeli írásmód szerint természetesen "Deák Ferencz, a Testvériséghez" néven rögzítették és használták is páholy nevét, azaz a haza bölcsének keresztnevét ugyanúgy cz-vel írták mint több millió druszájáét. (A Ferenc név az 1737-1920 közötti időszak minden szakaszában benne volt az újszülötteknek leggyakrabban adott 13 fiúnév között. Lásd: http://mek.oszk.hu/02100/02134/html/nepmoz.htm)

Az 1920-as években két dolog is történt, ami hatással volt a páholyra és nevére. A magyar szabadkőművességet 1920. május 18-án belügyminiszteri rendelettel betiltották. (Lásd: A szabadkőművesség 1920-as betiltása című hírt.)

A másik, hogy megváltozott a helyesírás. 1922-ben az Akadémia - hosszas ellenállás után - elfogadott egy egyszerűsített helyesírási szabályzatot. (Lásd: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1313/131301.pdf)

Az Akadémia új szabályzata szerint megszűnt a "cz" és minden szóban áttértek a "c"-s írásmódra, kivéve persze a családneveket és a történelmi helyneveket. A változást nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, mulatságos hírek szóltak olyan településekről, ahol ragaszkodtak a "cz"-hez még az utcák, pardon utczák írásában is. De aztán idővel mindenhol megtörtént az áttérés az új írásmódra.

Átnevezték az intézményeket (köztük a sok Deák Ferencről elnevezett iskolát), a közterületeket (a rengeteg Deák Ferenc utcát és teret), a könyvekben és újságokban is áttértek az új írásmódra.

A helyesírási reform bevezetése és a megváltozott írásmódú szavak elterjedésének idejében a szabadkőműves páholyok működése tiltott volt, tehát nem változtathatták meg a saját irataikban az elnevezéseket.

De azért egy-egy szabadkőműves mű megjelent ekkoriban is. Ilyen például Bakonyi Kálmán: A magyar szabadkőművesek igazsága című műve 1927-ből. Vagy Balassa József: A szabadkőművesség története című munkája az 1930-as évekből.

Ezekben a kiadványokban "Deák Ferenc páholy" szerepel, következetesen "c"-vel és nem "cz"-vel.

Bakonyi és Balassa, mint a Symbolikus Nagypáholy vezetői jól ismerték mind a szabadkőművességet, mind a helyesírást. (Balassa József ráadásul kiemelkedő tudású nyelvész volt, s kifejezetten a magyar nyelvhelyesség volt egyik kutatási területe.)

1945 után rövid időre újjáalakult a szabadkőművesség, köztük a "Deák Ferenc páholy". Újra csak "c"-vel és nem "cz"-vel.

Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek

Az 1950-es betiltás után megint hosszú szünet állt be a hazai szabadkőműves páholyok működésében. (Lásd: A szabadkőművesség 1950-es betiltása című hírt.)

Sumonyi Zoltán: Újrafelfedett titok című művének az 1989-es újjáalakulásról szóló fejezetében szintén "Deák Ferenc páholy" néven szerepel az elsőként működni kezdő régi-új páholy.

A történész L. Nagy Zsuzsa könyveiben (Szabadkőművesek, Szabadkőművesség a XX. században) természetes az akadémiai helyesíráshoz való igazodás és a "cz" mellőzése.

Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története című 2005-ös munkájában eklektikus, hol "Deák Ferenc páholy" hol meg "Deák Ferencz páholy" szerepel nála.

Mindezek alapján megállapítható, hogy ha a magyar nyelv változásait szentesítő akadémiai helyesírás elveihez és gyakorlatához igazodnának a Deák páholy korifeusai, akkor "c"-vel írnák páholyuk nevében Deák keresztnevét.

Természetesen lehet ragaszkodni az eredeti írásmódhoz - egy elnevezésben működhet akár a költői fantázia is - de ebben az esetben a "Deák Ferencz páholy" írásmód a múltbarévedést jelenti.

Ebben az értelemben akár szimbólumnak is tekinthetjük ezt a "cz"-t.

A konzervatívizmus szimbólumának.

Magasfokú műhelyek

Először is tisztázzuk a magasfokok illetve a magasfokú műhelyek fogalmát. Ezzel kapcsolatos csekély ismereteimet főként a Pataky Lajosné féle repertóriumból szereztem.

A Magyarországon működő skót rítusú páholyok azon tagjai, amelyek a magas fokokat (más néven filozófikus fokokat) elnyerték, úgynevezett magasfokú műhelyeket alapítottak. Ezek tagja természetszerűleg csak a magasfokokat elfogadó páholyok magasfokba felavatott mesterei lehettek. Ilyenek eleinte a Nagyoriens majd az egyesülés utáni Symbolikus Nagypáholy keretei közé tartoztak. Tehát az első három fok főhatósága a Nagypáholy, a magasfokoké pedig a magasfokú szabadkőművesek saját önszerveződései voltak.

Magyarországon ez úgy történt, hogy három-három páholyból kikerülő 18. fokú szabadkőművesek alkottak egy káptalant, három-három káptalan 30. fokú szabadkőművesei alkottak egy tanácsot (I., IV. és V. káptalan ill. II., III. és VI. káptalan) és a tanácsok 33. fokú szabadkőművesei alkották a Nagytanácsot. (Hazánkban tanácsból már csak kettő volt, az I. és a II.)

A Nagytanács a magasfokú műhelyek főhatóságaként szolgált, valahogy úgy, ahogy a Nagypáholy a páholyok főhatósága.

Minden magasfokú műhely önálló volt, elnökét, titkárát, kincstárosát maga választotta, de az elnök csak magasabb fokozatú szabadkőműves lehetett, mint a műhely foka. Így a 18. fokú káptalanok elnöke 30. fokozatú, a (30. fokú) tanácsok elnöke 33. fokozatú szabadkőműves volt.

A Nagytanács titkára a Nagykancellár volt (főként a külügyekkel foglalkozott), egy évre választották, elnöke (külföldi forrásokban Főparancsnok vagy Nagyparancsnok néven említik) öt évre volt választva. Magyarországon a Nagymester töltötte be a Főparancsnok posztját is - feltehetőleg a János rendi és a Nagyoriens (skót rendszer) egyesülésekori megállapodás alapján.

A Repertórium szerint a magasfokú műhelyek 1869-től 1894-ig működtek.

Ez meglepetés számomra, mert én azt hittem eddig, hogy egészen a Horthy-korszakbeli betiltásig megvoltak a magasfokú szervezetek. (Azt tudtam, hogy 1945 után nem alakultak újjá.)

Úgy tűnik logikusnak, hogy a 18. fokú káptalanokban és a 30. fokú tanácsokban részt vettek a magasabb fokozatúak, úgy mint a három fokozatú páholymunkákban is az inasfokon mindenki részt vehet, a legényfokú munkákban a legények és a mesterek és a mesterfokúakban pedig csak a mesterek. Szintén úgy logikus, hogy a magas fokokat a magasfokú műhely adományozza, hiszen a 3 fokozatú páholyok ezzel nem foglalkozhatnak.

Az eddigiekből az mindenesetre kiderül, hogy a magasfokú műhelyek tagságának merítési bázisa a harmadfokú (mester) szabadkőművesek összesége - pontosabban azok, akiknek páholya egyáltalán elismeri a magasfokokat.

A fentiek az 1869-től 1894-ig működő magasfokú műhelyek működésére vonatkoznak, de valószínűleg hasonló elven szerveződnek a maiak is - a kisebb létszámból adódóan csak egy-egy 18., 30. és 33. fokú műhelyt alkotva.

Feltehetőleg a 7 fokozatú francia rítusú rendszer is ehhez hasonló lehet. (Gyakorlatilag a 33 fokú skót rítus is 7 fokú, hiszen a három alapfokon felül csak egyes fokokban dolgoznak, a többit automatikusan nyerik el illetve átugorják.)

Azt még hangsúlyozni kell, hogy a magas fokok nem jelentenek magasabb rangot az alsó 3 fokhoz képest, hiszen azokat csupán a 3. (mester) fok kiterjesztéseinek tekintik. Szokták ezt úgy is magyarázni, hogy a 3 fokozatú piramis csúcsát alkotó mesterfokra mintegy merőlegesen, más dimenzióban épülnek a magas fokok.

Tehát azok a spekulációk, hogy a 33. fokú szabadkőművesek utasíthatják az alacsonyabb fokozatúakat, teljességgel légből kapottak. Ilyen utasítási hierarchia nincs is egyáltalán, de ha lenne, akkor is a magasabb fokúak mesterekként mind egyenlőek a magas fokok grádicsán el nem indult mester szabadkőművesekkel.

A skót rendszerben egyes helyeken nemcsak a fenti fokokat használják, hanem gyakran a 9, 12, 17, 21 és 29 fokot is. Elvileg mind a 30 magas fokon dolgozhatnának, hiszen a rituálék megvannak hozzá.

Magas fokok nem csak a skót rítusban léteznek. Egy becslés szerint a XVII-XIX. században kétszáz ú.n. magas fok létezett a különböző rendszerekben, mint pl. a francia, a Memphis- Misraim, a yorki stb.

A skóthoz hasonlóan a többi magas fokú rendszerben is szokás kihagyni egyes fokokat, ha ezt nem tennék, akkor pl. elég bonyolult élete lenne a 99 fokú Memphis-Misraim szabadkőműveseinek

Eredetileg: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80136741&t=9027376

Kapcsolódó cikk: http://aprofan.blogspot.com/2007/10/skot-ritusu-szervezetek-magyarorszagon.html

Szabadkőműves sors, élet, pálya

Ma megnéztem a Budapest Főváros Levéltárában nemrégiben megnyílt Sors - élet - pálya, Személyes magániratok című kiállítást. (http://szkp1.blogspot.com/2008/05/kiallitas-sors-elet-palya.html)

A levéltár földszintjén és első emeletén helyezték el a mintegy 15 álló és 3 fekvő tárlót a kiállított levelekkel, iratokkal képekkel és kisebb tárgyakkal.

A kiállításon valóban a mindennapi élet legkülönbözőbb területeiről szerepelnek dokumentumok - a szerelmes levelektől a szabadkőműves oklevelekig.



Már a szabadkőműves tárló címe - Közérdek és magántitok - kifejezte a kiállítás rendezőjének koncepcióját,



amelyet a tárló leírása bővebben is kifejtett:



A tárlóban egy szabadkőműves mesteroklevél, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy 1909-es kiadású alkotmánya, néhány szabadkőműves érme



és három szabadkőműves káté - inas, legény és mesterfokú - valamint egy olasz nyelvű szabadkőműves útlevél látható.



Az olasz nyelvű szabadkőműves útlevelet gondosan lefordították:



Nem sok tárgy - de jellemzőek a szabadkőművességre. A mesterré avatás bizonyítéka és emléke a mesteroklevél, a megtanulandó káték és az alapszabályként funkcionáló alkotmány, a szabadkőműves emlékérmék és a szabadkőműves útlevél (amely igazolja tulajdonasa szabadkőművességét és bebocsájtást biztosít az idegen páholyokba) végigkísérik a szabadkőművesi életpálya fontos szakaszait. Ezek azok, amelyek aztán hagyatékként a családra maradnak - s vagy megőrzik a családban vagy továbbadják - jobb esetben múzeumba vagy levéltárba kerülnek.

Most ez utóbbi eset adott lehetőséget a kiállításra.

A Martinovics páholy jubileumi emlékünnepsége

Abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a Martinovics páholy 100 éves jubileumi ünnepségén.

A 2008. május 23-án pénteken 15h-kor kezdődő rendezvény az MTA Történettudományi Intézetének Jakobinus termében zajlott le - ugyanott, ahol annak idején Martinovics állt bírái előtt.

A teremben az U alakban elrendezett asztaloknál helyezkedtek el az előadók és a vendégek - mintegy 50 fő, amelyből kb. 10-en voltak a szebbik nem képviselői, a többséget a férfiak adták. A program Karinthy Frigyes Martinovics című versének előadásával kezdődött:

KARINTHY FRIGYES: MARTlNOVICS

Elõször Sigrayt vezették köztük el -
Szolárcsik felbukott a lépcsõhöz közel.
Szentmarjay vadul ellökte a papot;
Hajnóczy sírva ment, Õz Pál viaskodott.

Martinovics - így szólnak a régi krónikák -
Ájult volt, amidõn a padra hurcolák.
Nyitott, tajtékos ajkán nehéz mosoly, fakó: -
Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.

Kuszált, vizes haja, sovány gyermek-feje
Rácsuklott csöndesen a hóhér keblire
S melyet nyirkos pirossal az olvadt vér elöntött:
Két karja átölelte szelíden a fatönköt.

Pontosabban ennek sokkal hosszabb eredeti változatával (Vérmező, 795. május), amelynek e sorok alkotják a záró versszakait.

A szavalat után először Kende Péter kapott szót. Előadásának címe ugyan A Martinovics páholy száz éve volt, de a későbbi hasonló témával foglakozó előadásokkal való ütközést kerülendő inkább a szabadkőművesség elvi kérdéseiről beszélt, a társadalmi életben elfoglalt szerepéről, gyakorlatáról. Talán a legfontosabb megállapítása az volt, hogy a modern polgári társadalom képződött le a szabadkőműves páholyokban - először megelőzve korát, manapság pedig kissé lemaradva attól.

Az előadások írásban is hozzáférhetőek lesznek várhatóan, s én várom is türelmetlenül különösen Kende Péter cikkét, mert bár a többi előadó is nagyon jó volt, a legjobban az ő illúzióktól mentes mondandója és pontos stílusa fogott meg.

Másodikként a vendéglátó Pók Attila beszélt a magyar progresszió és a Martinovics páholy kapcsolatáról. Kiindulópontja az a kérdés volt, hogy beszélhetünk-e egyáltalán haladásról a történelemben, társadalmi életben? A nyugtalanító expozíció után azért hamarosan megnyugodtam, mert az előadó is - akárcsak jómagam - hitt a haladásban és az érte folytatott küzdelem sikerében. (Erre egyébként jelentős filozófiai irányzatok nemmel válaszolnak, vagy legalábbis értelmetlennek minősítik a kérdést - s egyes szabadkőművesek is szeretnék kidobni a progressziót a szabadkőművesség útipoggyászából - egyszóval nem is olyan költői ez a kérdés.)

A harmadik előadó Poór János volt, aki A Martinovics portré alakulása a történelemben címmel foglalkozott Martinovics életének és a jakobinus mozgalomnak a recepciójával, annak változásaival. A szakirodalom és a népszerűsítő irodalom három alapkérdését tette fel és válaszolta meg először:

Felségáruló volt-e Martinovics? (Igen, de gumiparagrafus alapján.)

Koncepciós per volt-e a tárgyalás? (Igen, bizonyíthatóan.)

Ujjongott-e a tömeg a lefejezések végrehajtásakor? (Igen, de azért, mert az első hóhér ügyetlensége után a helyére állított második végre nem kínozta az áldozatokat.)

Az előadó bemutatta a Martinovics értékelések két vonulatának első képviselőit és azok utódait - a forradalmi hagyományok nézőpontját Berzeviczy Gergely alapozta meg és Jókai Mór népszerűsítette, napjainkban Fejtő Ferenc képviseli; a másik, a szervezkedést és vezetőjét elítélő irányzat Dugonics Andrással indult, Fraknói Vilmos volt kiteljesítője és Mályusz Elemér a legádázabb képviselője.

Martinovics és a jakobinus mozgalom kutatásához Benda Kálmán járult hozzá kellően még nem eléggé értékelt munkáival, amelyekben kiadta azokat a történelmi forrásanyagokat, amelyek nélkül nem lehet kiegyensúlyozott értékelést adni a korszakról és főszereplőjéről, Martinovics Ignácról.

A történészek kutatási eredményei persze nagy késéssel és a népszerűsítők torzításaival jutnak el az érdeklődőkhöz teszem hozzá magamban az előadáshoz - most például Nemere István foglalkozik igen elfogultan és igazságtalanul Martinovics személyével a Titkos társaságok Magyarországon című könyvében.

A negyedik előadás Schöpflin Aladárról szólt volna csak, de a távollevő Pomogáts Béla írásban elküldött cikkének felolvasásakor végül Csáth Géza, Bíró Lajos és Szini Gyula is mint a Nyugat szabadkőműves szerzője szerepelt. Ezeknek az íróknak az irodalmi munkásságát szépen megismerhettük - de hogy erre hogyan hatott szabadkőművességük, vagy a szabadkőművességükre hogyan hatott írói mivoltuk - az nem derült ki, pedig ez lett volna a legérdekesebb vizsgálandó kérdéskör.

A megemlékezés utolsó előadását Márton László és Nacsády András tartotta - már tényleg konkrétan a Martinovics páholy történetének legfontosabb fejezeteiről. A XX. század elejének legradikálisabb páholya kora legnagyobb gondolkodóit tömörítette, a társadalmi progresszió élvonalában haladt. Külön kiemelte Márton László, hogy 1920-ban szabályos munka során altatták el a páholyt, amelyet így a betiltások után 1945-ben majd Párizsban 1956-ban jogfolytonosan ébreszthettek fel és folytathatta munkáját. Ez az alapja annak a kijelentésnek, hogy a Martinovics Páholy a legrégebben működő magyar páholy. Nacsády András az utolsó 50 évről szólva a párizsi felébresztéstől a hazaköltözésig beszélt a páholy életéről, kiemelve, hogy a magyar nyelven dolgozó szabadkőművességet ők tartották fenn létükkel és nemzetközi találkozóikkal. (Ennek írásos nyoma a Szabadkőműves írások. Párizs, 1966. és A munka folytatódik / Külföldi magyar szabadkőműves írások II. Párizs, 1981.)

Ezzel le is zárult a megemlékezés.

A bejáratnál meg lehet vásárolni a frissen megjelent Lessing könyvet a már réginek számító Trianon és a Szabadkőművességet és a Nagyoriens újságjának, az Oriens Expressznek az első számát.

Ingyen elvihető volt két szabadkőművességet ismertető brosúra - mind a kettő Kazinczy híres idézetével indított („Énnekem a' kőmívesség olly társaság, a' melly eggy kis karikát tsinál a' leg-jobb szívű emberekből;...”) csak az egyik az eredeti helyesírással, a másik modernizálva szólt olvasójához.

Meglepett, hogy sem a megemlékezés elején, sem a végén nem üdvözölték a Martinovics páholyt sem a többi páholy sem a nagypáholyok nevében. Lehet, hogy a vendéglátó Pók Attilán kívül nem is volt ott más a Symbolikus Nagypáholyból? A jelen levő mintegy tíz hölgy közül többen szemmel láthatóan a feleség státuszában jöttek el - de azért persze nem kizárt, hogy a női és vegyes páholy is képviseltette magát - csak ez nem derült ki.

Szóval a magam részéről én nagyobb és kiterjedtebb ünneplést vártam. De lehet, hogy az üzenet csak annyi: Kösz, 100 év után is megvagyunk. És ez sem kis dolog.

Kapcsolódó cikk: http://aprofan.blogspot.com/2008/05/100-eves-martinovics-paholy.html

Kapcsolódó fotóblog: http://www.photoblog.com/kikiroller/2008/12/28/100-ves-a-martinovics-pholy.html

Kapcsolódó linkek:

http://hu.wikisource.org/wiki/V%C3%A9rmez%C5%91,_795._m%C3%A1jus

http://szkp4.blogspot.com/2008/07/kende-peter-szabadkomuvessegrol.html

http://szkp2.blogspot.com/2008/04/nemere-istvan-titkos-tarsasagok.html

http://szkp2.blogspot.com/2008/05/lessing-ephraim-gotthold-szabadkomuves.html

http://szkp2.blogspot.com/2002/06/marton-laszlo-szerk-trianon-es.html