A Martinovics páholy jubileumi emlékünnepsége

Abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a Martinovics páholy 100 éves jubileumi ünnepségén.

A 2008. május 23-án pénteken 15h-kor kezdődő rendezvény az MTA Történettudományi Intézetének Jakobinus termében zajlott le - ugyanott, ahol annak idején Martinovics állt bírái előtt.

A teremben az U alakban elrendezett asztaloknál helyezkedtek el az előadók és a vendégek - mintegy 50 fő, amelyből kb. 10-en voltak a szebbik nem képviselői, a többséget a férfiak adták. A program Karinthy Frigyes Martinovics című versének előadásával kezdődött:

KARINTHY FRIGYES: MARTlNOVICS

Elõször Sigrayt vezették köztük el -
Szolárcsik felbukott a lépcsõhöz közel.
Szentmarjay vadul ellökte a papot;
Hajnóczy sírva ment, Õz Pál viaskodott.

Martinovics - így szólnak a régi krónikák -
Ájult volt, amidõn a padra hurcolák.
Nyitott, tajtékos ajkán nehéz mosoly, fakó: -
Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.

Kuszált, vizes haja, sovány gyermek-feje
Rácsuklott csöndesen a hóhér keblire
S melyet nyirkos pirossal az olvadt vér elöntött:
Két karja átölelte szelíden a fatönköt.

Pontosabban ennek sokkal hosszabb eredeti változatával (Vérmező, 795. május), amelynek e sorok alkotják a záró versszakait.

A szavalat után először Kende Péter kapott szót. Előadásának címe ugyan A Martinovics páholy száz éve volt, de a későbbi hasonló témával foglakozó előadásokkal való ütközést kerülendő inkább a szabadkőművesség elvi kérdéseiről beszélt, a társadalmi életben elfoglalt szerepéről, gyakorlatáról. Talán a legfontosabb megállapítása az volt, hogy a modern polgári társadalom képződött le a szabadkőműves páholyokban - először megelőzve korát, manapság pedig kissé lemaradva attól.

Az előadások írásban is hozzáférhetőek lesznek várhatóan, s én várom is türelmetlenül különösen Kende Péter cikkét, mert bár a többi előadó is nagyon jó volt, a legjobban az ő illúzióktól mentes mondandója és pontos stílusa fogott meg.

Másodikként a vendéglátó Pók Attila beszélt a magyar progresszió és a Martinovics páholy kapcsolatáról. Kiindulópontja az a kérdés volt, hogy beszélhetünk-e egyáltalán haladásról a történelemben, társadalmi életben? A nyugtalanító expozíció után azért hamarosan megnyugodtam, mert az előadó is - akárcsak jómagam - hitt a haladásban és az érte folytatott küzdelem sikerében. (Erre egyébként jelentős filozófiai irányzatok nemmel válaszolnak, vagy legalábbis értelmetlennek minősítik a kérdést - s egyes szabadkőművesek is szeretnék kidobni a progressziót a szabadkőművesség útipoggyászából - egyszóval nem is olyan költői ez a kérdés.)

A harmadik előadó Poór János volt, aki A Martinovics portré alakulása a történelemben címmel foglalkozott Martinovics életének és a jakobinus mozgalomnak a recepciójával, annak változásaival. A szakirodalom és a népszerűsítő irodalom három alapkérdését tette fel és válaszolta meg először:

Felségáruló volt-e Martinovics? (Igen, de gumiparagrafus alapján.)

Koncepciós per volt-e a tárgyalás? (Igen, bizonyíthatóan.)

Ujjongott-e a tömeg a lefejezések végrehajtásakor? (Igen, de azért, mert az első hóhér ügyetlensége után a helyére állított második végre nem kínozta az áldozatokat.)

Az előadó bemutatta a Martinovics értékelések két vonulatának első képviselőit és azok utódait - a forradalmi hagyományok nézőpontját Berzeviczy Gergely alapozta meg és Jókai Mór népszerűsítette, napjainkban Fejtő Ferenc képviseli; a másik, a szervezkedést és vezetőjét elítélő irányzat Dugonics Andrással indult, Fraknói Vilmos volt kiteljesítője és Mályusz Elemér a legádázabb képviselője.

Martinovics és a jakobinus mozgalom kutatásához Benda Kálmán járult hozzá kellően még nem eléggé értékelt munkáival, amelyekben kiadta azokat a történelmi forrásanyagokat, amelyek nélkül nem lehet kiegyensúlyozott értékelést adni a korszakról és főszereplőjéről, Martinovics Ignácról.

A történészek kutatási eredményei persze nagy késéssel és a népszerűsítők torzításaival jutnak el az érdeklődőkhöz teszem hozzá magamban az előadáshoz - most például Nemere István foglalkozik igen elfogultan és igazságtalanul Martinovics személyével a Titkos társaságok Magyarországon című könyvében.

A negyedik előadás Schöpflin Aladárról szólt volna csak, de a távollevő Pomogáts Béla írásban elküldött cikkének felolvasásakor végül Csáth Géza, Bíró Lajos és Szini Gyula is mint a Nyugat szabadkőműves szerzője szerepelt. Ezeknek az íróknak az irodalmi munkásságát szépen megismerhettük - de hogy erre hogyan hatott szabadkőművességük, vagy a szabadkőművességükre hogyan hatott írói mivoltuk - az nem derült ki, pedig ez lett volna a legérdekesebb vizsgálandó kérdéskör.

A megemlékezés utolsó előadását Márton László és Nacsády András tartotta - már tényleg konkrétan a Martinovics páholy történetének legfontosabb fejezeteiről. A XX. század elejének legradikálisabb páholya kora legnagyobb gondolkodóit tömörítette, a társadalmi progresszió élvonalában haladt. Külön kiemelte Márton László, hogy 1920-ban szabályos munka során altatták el a páholyt, amelyet így a betiltások után 1945-ben majd Párizsban 1956-ban jogfolytonosan ébreszthettek fel és folytathatta munkáját. Ez az alapja annak a kijelentésnek, hogy a Martinovics Páholy a legrégebben működő magyar páholy. Nacsády András az utolsó 50 évről szólva a párizsi felébresztéstől a hazaköltözésig beszélt a páholy életéről, kiemelve, hogy a magyar nyelven dolgozó szabadkőművességet ők tartották fenn létükkel és nemzetközi találkozóikkal. (Ennek írásos nyoma a Szabadkőműves írások. Párizs, 1966. és A munka folytatódik / Külföldi magyar szabadkőműves írások II. Párizs, 1981.)

Ezzel le is zárult a megemlékezés.

A bejáratnál meg lehet vásárolni a frissen megjelent Lessing könyvet a már réginek számító Trianon és a Szabadkőművességet és a Nagyoriens újságjának, az Oriens Expressznek az első számát.

Ingyen elvihető volt két szabadkőművességet ismertető brosúra - mind a kettő Kazinczy híres idézetével indított („Énnekem a' kőmívesség olly társaság, a' melly eggy kis karikát tsinál a' leg-jobb szívű emberekből;...”) csak az egyik az eredeti helyesírással, a másik modernizálva szólt olvasójához.

Meglepett, hogy sem a megemlékezés elején, sem a végén nem üdvözölték a Martinovics páholyt sem a többi páholy sem a nagypáholyok nevében. Lehet, hogy a vendéglátó Pók Attilán kívül nem is volt ott más a Symbolikus Nagypáholyból? A jelen levő mintegy tíz hölgy közül többen szemmel láthatóan a feleség státuszában jöttek el - de azért persze nem kizárt, hogy a női és vegyes páholy is képviseltette magát - csak ez nem derült ki.

Szóval a magam részéről én nagyobb és kiterjedtebb ünneplést vártam. De lehet, hogy az üzenet csak annyi: Kösz, 100 év után is megvagyunk. És ez sem kis dolog.

Kapcsolódó cikk: http://aprofan.blogspot.com/2008/05/100-eves-martinovics-paholy.html

Kapcsolódó fotóblog: http://www.photoblog.com/kikiroller/2008/12/28/100-ves-a-martinovics-pholy.html

Kapcsolódó linkek:

http://hu.wikisource.org/wiki/V%C3%A9rmez%C5%91,_795._m%C3%A1jus

http://szkp4.blogspot.com/2008/07/kende-peter-szabadkomuvessegrol.html

http://szkp2.blogspot.com/2008/04/nemere-istvan-titkos-tarsasagok.html

http://szkp2.blogspot.com/2008/05/lessing-ephraim-gotthold-szabadkomuves.html

http://szkp2.blogspot.com/2002/06/marton-laszlo-szerk-trianon-es.html