A bejegyzések listája

2009. április 17., péntek

Elkészült "A Humanitás temploma"

Sőt, már egy éve megvan, ez a címe ugyanis a Freestone (Szabadkő) együttes első albumának, amelynek alcíme "A szabadkőművesség zenéje" (The Temple of Humanity - The Music of Freemasonry) s tavaly jelent meg.

Az album egyedülálló a maga műfajában, ez az első pop-rock kiadvány - szabadkőműves ihletettségű muzsikáról mindeddig csak a komoly zenében beszélhettünk. Habár két együttes is hordja nevében a kőművességet, de ez nem jelenti szabadkőműves elkötelezettségüket. Az amerikai Masonic banda arról kapta nevét, hogy a Mason család több tagja is játszik benne; az angol Freemasons együttes pedig kedvenc kocsmájuk nevét vette fel.

A Freestone viszont témaválasztásában, dalszövegeiben és saját bevallásuk szerint a zenéjükben is a szabadkőművességet hordozza. (Be kell valljam, hogy én ennek a hangzásnak a szabadkőművességére magamtól nem jöttem volna rá...) Az ötlet, hogy a pop műfajban népszerűsítsék a szabadkőművességet, Harm Timmerman, egy holland zenész illetve a zenemenedzsmentet egyetemen oktató szabadkőműves fejéből pattant ki.

Néhány zenész és szabadkőműves (esetenként szabadkőműves zenész) barátjával stúdióba vonult és elkészítették a CD-t. Az albumon 12 szám található:

1. Turn the Key 3:05
2. Brotherhood of Men 6:23
3. Children of the Widow 2:56
4. Out of the Dark 3:15
5. The Ancient of Days 4:44
6. Masonry Dissected 3:43
7. Documentum Intellige 4:22
8. Seven Step Staircase 3:45
9. Walking Through This Sacred Place 4:29
10. The Temple of Humanity 4:36
11. Pathway On My Own 2:55
12. Tracing to the West 4:40

Több szám is meghallgatható a YouTube-on illetve a kiadvány honlapján:

http://www.youtube.com/user/freestonemusic

http://www.free-stone.org/ENGsound.html

Az album elég jó kritikákat kapott mind a zenei mind a szabadkőműves körökből:

http://www.dangerdog.com/reviews_2009/freestone-the-temple-of-humanity-review.php


Kapcsolódó linkek:

http://www.myspace.com/masonic

http://www.myspace.com/freemasons

http://www.free-stone.org/ENGnieuws.html

http://www.linkedin.com/in/harmtimmerman

http://www.youtube.com/user/freestonemusic

http://www.free-stone.org/ENGsound.html

http://www.dangerdog.com/reviews_2009/freestone-the-temple-of-humanity-review.php

Nincsenek megjegyzések:

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum