A bejegyzések listája

2009. július 8., szerda

Újabb per az USA-ban szabadkőművesek között

Az USA-beli szabadkőművességhez számos szervezet kapcsolódik, mint pl. a Shriner-ek (akik vörös fezükről és kórházaikról híresek), a Grotto (fekete fez) és a szabadkőművesek és nőrokonaik alkotta Eastern Star (Keleti Csillag), vagy a Daughters of Isis (Ízisz Leányai), mely utóbbi a Shrinerek nőszervezete.

A feketék USA-beli diszkriminációja jó ideig a szabadkőművességben is megvolt és egyes államokban még ma is megvan. Ennek következményeként jött létre a Prince Hall szabadkőművesség a feketék részére - pontosabban azért, mert a fehérek páholyaiba nem vették fel őket. S ahogy a fehér páholyok, nagypáholyok mellé létrejöttek a fenti említett kapcsolódó szervezetek, a Prince Hall páholyok mellett is megalakultak ezek fekete megfelelői.

Nos, ennyi háttérismeret kell ahhoz, hogy megérthessük, hogy mi is történt a virginiai Prince Hall fekete nagypáholy és a kapcsolódó fekete Shriner szervezet viszonyában.

Néhány éve egy Shriner rendezvényen az akkori Nagymestert a shrinerek nem a kellő tisztelettel fogadták, aki erre "berágott" és megkezdődött a kötélhuzás, hogy ki kit utasíthat.

Mivel shriner csak mester szabadkőműves lehet, s mesterré avatni csak a Nagypáholy páholyaiban lehetséges, a Nagymester magának vindikálta a felettes szerv státuszát és megtiltotta a shrinereknek az engedélye nélküli rendezvényeket, beleértve azok rituális összejöveteleit is. A shrinerek erre fütyültek és működtek tovább, függetlenül a Nagypáholytól.

Következő lépésként a (következő) Nagymester elkezdte felfüggeszteni a Shriner szervezetben tisztségeket viselő szabadkőművesek páholytagságát, amivel automatikusan felfüggesztődött Shriner tagságuk is, hiszen csak szabályos szabadkőműves lehet shriner.

Ugyanezt eljátszották a női szervezetekben is, az Ízisz Leányai tisztségviselőit felfüggesztették a Keleti Csillag tagságukból.

Erre az összesen 49 felfüggesztett shriner és Ízisz leánya állami bíróságon indított pert a Prince Hall nagypáholy ellen 50 millió dollár kártérítésért.

Az esetet egy helyi újság hozta nyilvánosságra, s egy szabadkőműves weblap úgy kommentálta, hogy az ilyen hatalmi rivalizálások a fehér nagypáholyok és kapcsolódó szervezeteik között is - bár nem túl gyakran - de előfordulnak.

Források:

http://richmondfreepress.com/news/currentPageA.pdf

http://freemasonsfordummies.blogspot.com/2009/07/lawsuit-between-virginias-prince-hall.html

Kapcsolódó lapok:

http://bessel.org/append.htm

http://en.wikipedia.org/wiki/Shriner


http://en.wikipedia.org/wiki/Mystic_Order_of_Veiled_Prophets_of_the_Enchanted_Realm

http://en.wikipedia.org/wiki/Order_of_the_Eastern_Star

http://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Hall_Freemasonry

http://bessel.org/masrec/phamap.htm

http://www.mwphgl-va.org/index.html

http://www.aeaonms.org/about.htm#History

Nincsenek megjegyzések:

A legolvasottabb bejegyzések

Blogarchívum